Novella - Perfect Christmas
Sziasztok!^^
Tudom már egy jóóóó ideje nem jelentkeztem, de ennek megvan a maga oka: ugyanis a múltkor anya eltiltott a nettől, és a telefonom is elvette, amin tudtam volna netezni... már amennyit xD - és ez sajna megtette a hatását, mert a hirtelen rámzúduló szabadidőmben többet tanultam, mint szoktam, jobbak lettek a jegyeim, anya meg azt hiszi, hogy ez így király, és közölte, hogy suli közben sosem netezhetek innentől kezdve! -.- Áldásom rá xDDD na de most írtam egy novellát (kb. október végén elkezdtem és most fejeztem be, pedig nem is hosszú), fogadjátok szeretettel, mintegy ünnepi ajándék gyanánt :D kellemes ünnepeket: MELODDY^^
PERFECT CHRISTMAS
Tokio Hotel - novella
SZEREPLŐI:
most nem adom meg a színeket, mert legyen meglepetés ki-kicsoda a
sztoriban :) - már nem mintha nem lehetne egy-kettőre kitalálni xD -, és tessék
úgy olvasni, mintha simán fekete betűk lennének egy könyvben! Akkor miért
csináltam meg a színeket? Már megszokásból x))))
***
Toporzékoltam
a kirakat előtt, mert bárhogy is számoltam 10 óra még nem jött el. Mióta van ez
így, hogy egy üzlet 10-kor nyit? Én azt hittem 8-9-kor szokott. De 10? Noha
csak egy órányi eltérés, de akkor is határozottan kijelenthetem, hogy ez így
GÁZ. - türelmetlenkedésemben Ama szakított félbe, amint egy újabb ajándéktáskát
nyomott a kezembe:
- Dita! Anyuék lassan végeznek. - közölte velem egy
szem nővérem, mire felsóhajtottam, és a nyomába eredtem. Évről-évre,
örökkön-örökké ez megy. Csak tudnám miért nem mehetünk egyszer másik plázába,
vagy valami olcsóbb, mindenes boltba? Mondjuk mindegy, fő, hogy a karácsony
tökéletes legyen! És ehez senki más nem ért jobban, mint a szülők. Esetünkben
anya, és hű élettársa Demien. Az illető a nevelő apám, és a legszebb dolog a
veszekedéseinkben az, hogy ő folyton parancsol, én meg folyton azt hajtom, hogy
"te nem vagy az apám". Persze erre ő frappánsan
visszaválaszol, hogy nem az apám tart el engem se, és Amát se. Milyen jogos!
Szerencsére anyuval 12 éves koromba találkoztak, szóval már volt alkalmam
kiélni a "hisztis kamasz" életkoromat. Ez szerintem elég gyakori!
Mármint, hogy a gyerekek nem tudják elfogadni, hogy egy új "apajelölt"
vagy épp "anyajelölt" van az életükben. Ez persze nálam sem volt
változatlan! De jó, hogy túléltük...
- Merre vannak?
- A földszinti kávézóban! Azt mondta vedd meg Nicolenak az
ajándékot, aztán kapd magad, és menjünk tovább. Még fát is kell nézni! Idén
valami szép ducit szeretnék! - közölte velem, visszakérdezés
nélkül, ezért én is témát váltottam:
- A pláza előtti ezer meg egy fa-vásár nem elég?
- Ismerheted Demient...
- Ja tényleg. - fogtam rövidre, mert most nem akartam
belemenni. - Akkor nézzünk szét a H&M-ben!
Akarok venni neki egy sálat. - magyaráztam, és visszaemlékeztem
Nicolera, aki történetesen az unokanővérem, de egyben a legjobb barátnőm is. Na
már nem csak azért, mert nem túl sok barátom van az iskolában, rajta kívül!
De... mindegy. Nicole akkor is az örökös LB jelöltem!
- És az ékszeres? - kérdezősködött Ama, mire megforgattam a
szemeimet. Teljesen kiment a fejemből. Ah! Ez az ünnepi rohanás, kérem
szépen! S mivel utunkba esett pont egy ékszerész azonnal eldöntöttem, hogy
inkább azt választom először, a sál várhat. Páran viszont már álltak ott: egy
középkorú nő, a feltehetőleg korombéli lányával, két, fiatal férfi, és egy
házaspár. Azt hiszem azok, hiszen fogják egymás kezét meg minden! Igencsak
össze is vannak bújva. Nem lehetnek mások! Ha közelebb tudnék jutni talán a
kezüket is szemügyre vehetném, hogy van e rajta jeggyűrű. De mikor épp elkezdek
erőlködni...
- Maga szerint egy hasonlónak örülne a bátyám?
- kérdezte a mellettem álló pasas, sötét öltözetben, sapkával a fején, egy
karórákat tartalmazó dobozkára bökve. A haja nyilván hosszabb lehet, mert egy
kósza tincs kikancsarodik a sapka alól. Biztos begyűrte alá. Rámeredek az
illetőre és grimaszolok.
- Ékszert venne a bátyjának?
- Egy karórát, mert mindig elkésik a pró... folyton próbál elkésni,
és mindig sikerül neki. Valamint előszeretettel alszik többet, mint kéne! -
javította ki magát, amire meglepődés ült ki arcomra. A srác szövet kabátjának
gallérja az orráig ért, ezért egész olyan hangja volt, mint Darth Vadernek. Ez
csak külső leírás, mert a soron következő események lesznek lényegesebbek...
- Hát akkor valami digitális kijelző legyen, talán ha vízálló
sem árt! Látja? Itt is lehet olyat venni, de szerintem egy kínai boltban azért
olcsóbb.
- Szerintem meg fontos a minőségre hajtani egy kicsit! Elvégre egyszer
van karácsony egy évben...
- Szerintem meg ha minőséget szeretne, akkor ne közvetlen
karácsony előtt egy nappal kutakodjon ajándékok után.
- vágtam rá, mert idegesített közben, ahogy Ama bökdösött. - Mi van?! - kérdeztem nővérem, aki erre enyhén
tarkón vágott.
- Anyuék ott vannak a lépcsőn!
- Jó. Nekem megvan a választásom! Menj oda hozzájuk, én is
mindjárt megyek. - kértem, mire ő olyan fejet vágott,
amilyen kifejezés végett ordított róla, hogy utálja, ha egy tini parancsolgat
neki. Nem nagyon szoktam ilyet tenni, de most feszült állapotomban talált.
Persze volt olyan jófej - kivételesen -, és felslisszolt anyuékhoz.
- Tesók, mi? - vigyorgott a csávó, mire én mosolyogva
biccentettem. A szerencse talán mellém állt, mikor végre sorra kerültem -
pontosabban az ismeretlen csávó volt soron, de volt olyan illemtudó, és
előreengedett.
- Azt kérem! - böktem rá mutató ujjammal egy fehér órára,
ami nem volt épp egy digitális óra, de egyszerűen gyönyörű volt, ahogy alma
forma volt kirakva a táblácskán strasszkövekből. Persze nem ilyen gigolosan
hatalmas, gigászi kövek! Szolid, ezüstös gyöngyöcskék. Nem tudom lesz e szívem
odaadni! Ilyenkor mindig az van bennem, hogy én úgy örülnék egy ilyennek, és
lehet inkább megtartanám. De nem! Nyugalom. Annyira még én sem vagyok smucig,
hogy sec-perc alatt elhatározzam magam, hogy márpedig azt megtartom és mást
adok neki! Nem. Ő a legjobb barátnőm, mindig kiáll mellettem, mindig kitart
mellettem, és ezért, meg az igaz barát címéért is megérdemli ezt a 98 € értékű
karórát! Ó ember... ennyi pénzt! Még jó, hogy Demiennel anya sokat ért el, mert
a havi keresete is ezerkettő! Szóval... érthető, nem? Ügyvédek... bár szerintem
másodállásban valami FBI, MIB, vagy titkosügynök, mert ennyi pénzt egy ügyvéd
se igen kaszál! Legalábbis ez az én véleményem.
A
szőke hölgy, a gigászi műkörmeivel bepakolta egy kis karácsonyi zacsiba az
órát, amit én el is helyeztem a táskámban. És már mehettem is volna, ha nem
hajt a kíváncsiság a srác döntését illetőleg!
- Ezt kérem. - mondta, én pedig láttam, hogy valóban egy
digitális karórát választott (ez az, dicsőség! rám hallgatott!). A számok csak
akkor jelennek meg, ha megnyomja oldalt a gombot, és az óra maga annyival
egzotikus, hogy az oldalt lévő, megmaradt, 3 kis gomb közül kettő világítást
kapcsol be, a másikkal nem tudom mit lehet csinálni. Kék, és piros fényeket
szór, megmutatta a lány. Igazából az, amit Nicolenak vettem mérföldekkel szebb,
és elegánsabb volt, de az, amit ő vett mégis drágább volt, nem is kevéssel!
Amikor az összeget mondta a hölgy vártam, hogy a csávónak kikerekedjen a szeme,
de ehelyett irigylésre méltó higgadtságban kapta elő a pénztárcáját, és
egyszerűen odaadta a teljes összeget! Még borravalót is adott, mert nem fogadta
el a visszajárót.
- Jézus. Isten. Mária. - soroltam gyorsan a szentek neveit (Szt.
József kivételével), és csak pislogtam.
- Köszönöm a segítséget! - kacsintott rám a férfi. Végre megláttam az
arcát! Ó, de minek... a felismerés pillanatában még egy "szívesent"
sem tudtam kinyögni, mert annyira megilletődtem.
- Te vagy...! - ennyire futotta, mert a mögöttem elhaladó
lánybanda egy emberként felsikított: - BILL KAULITZ!
- visították, és ribancosan viháncolva rohanták le Nicon fényképezőjükkel
Billt, engem meg, mint egy rongy, félrelöktek. Persze olyan szinten beállt
nálam a döbbenet, hogy köpni-nyelni nem tudtam, nem még reagálni valamit a
lökdösődésre. Arcomba szökött a pír, és egyszerűen semmit nem akartam elhinni.
SEMMIT! Ez a sors keze? Az első, ami ilyenkor eszébe jut bárkinek: mivel
érdemeltem ezt ki? Hiszen ő az egyik legkedvencebb énekesem! Ne már...
ne! Ez nem igaz. Ezt tuti, hogy álmodom! - pörögtek le a lehetőségek
fejemben, mire a fotózkodás, és bájolgás félbe szakadt. Bill pedig odalépett
elém ekkor, és mosolyogva a kezembe nyomott egy lapot (biztos leírt az
arcomról, hogy fan vagyok), az aláírásával, és egy "Köszöntem a
segítséget" zárójelezett mondattal. NE!!!!! Game Over. (Amúgy ezt mikor
firkanthatta le?!)
A
dolog annyira meglepett, hogy gyatra mód még képet kérni sem volt merszem, vagy
lelki erőm (nem tudom melyik a valószínűbb). Beszélgettem Bill TH-val! NE. NE!
NE!!!! NE... - csak ezek visszhangzottak fejemben egészen aznap este, a
lefekvésem pillanatáig.
Az
esemény után nehezen, de visszakúsztam anyámékhoz. Demien persze rögvest
érdeklődött hollétemről:
- Mégis meddig tart megvenni egy ajándékot? Merre voltál már?! - majd mire levegőhöz jutottam el tudtam
újságolni a nagy hírt (már nem mintha a lépcsőről nem lehetett volna
tökéletesen látni, hogy mégis merre vagyok): -
Segítettem Billnek megvenni Tom ajándékát! - fogtam rövidre, majd
mellkasomra tapasztottam a kezem, és próbáltam lenyomni a szívemet. Olyan
hangosan vert, hogy azt hittem az egész pláza hallja!
Még
eltekintettem az ékszeres irányába, majd mire feltűnt, hogy Bill már nincs ott
visszanéztem anyura.
- Tökéletes karácsony, nemde? - kérdezte anya,
majd én megráztam vigyorogva a fejem, és átvettem tőle az egyik szatyor
ajándékot.
- Az ám! - erősítettem meg, aztán pedig Demien
meghívott minket egy kínai kajáldában. A koszt borzalmas volt, de azért
megettem. Bár azt is biztosra veszem, hogy hamarosan viszont látom, ha még
egyszer lepörgetem a dolgokat a fejemben. Rámeredtem a lapra:
Bill Kaulitztól... [köszöntem
a segítséget, Szöszi ;) ]
Neeeee!
Ez nem lehet igaz. Ez képtelenség. Ám tárgyi bizonyítékként szolgált mikor Ama
ismét rákérdezett:
- Mit beszéltetek azzal a b*zival? - sóhajtottam, és
megráztam a fejem, mert nem akartam megint elmondani. Már nem először kérdezte,
de az elsőre nem is reagáltam, még csak nem is pislogtam, olyan hihetetlen.
Persze én elhiszem, hogy ők is CSAK emberek, meg minden, de azért híres
emberek. Na és?! Azt kérded: na és?! - ne kérdezd! Ez hatalmas ajándék volt. A
legtökéletesebb karácsonyi ajándék! Alig győztem ilyenek után kivárni a Szent
Estét...
>>>VÁLJON VALÓRA A TI KÍVÁNSÁGOTOK
IS ;)