Tokio Hotel - NG (novella sorozat part2)
Halihahó! :D
Na ennyit az aktívkodásról xD S mielőtt még végérvényesen átadom magam a Csillaghullás élvezeteinek (amiről is csak Lotte-chan jóvoltjából szereztem tudomást, hogy ma van) felrakom a folytatást. Mivel gépbitorló nővérem nem sűrűn enged ide nem ígérek semmit, hogy mikor lesz folytatás. Lesz mikor lesz, de könyörgőm azért valami visszajelzést küldjetek *-*
Most ugyan élvezzük a hosszú hétvége utolsó óráit, és az őszi szünet előszele épp megcsavarta orrunkat, de nem tudni meddig tart ez. A sulihoz ezúton továbbra is sok sikert kívánok nektek ;) pápi! :D
The New Generation - 2.novella
2.rész:
Egyetlen nő az életemben
Elsőre el sem akartam
hinni Jeremynek, amit mondott. Lara? Billel? - nem nem nem! Ez csak egy rossz
álom. Miért pont ma? Miért pont a születésnapomon? Azt megértem, hogy apámnak
sosem volt szerencséje a nőknél, de azért nem kéne olyan kétségbeesettnek sem
lennie, hogy minden jött-ment nőstény állatot a szerelmének kiált ki! Súlyos.
Sosem akarok ilyen lenni, pedig elég sok biztosíték van arra, hogy igenis
gyorsan szerelembe esek, gondolok itt Pet-re, vagy Jeremyre. E végletből én is
ritka kétségbeesett vagyok, mert a saját unokatesómmal kezdek ki! Na, de én még
gyerek vagyok, oké? Viszont Bill... ő már felnőtt. Még jó! Majd 30 éves.
- Miket
beszélsz?! - adtam hangot végül kétségbeesésemnek, és erre Jeremy megpaskolta
a combom, mihelyst felült. Határozottan mérlegelni kezdtem a problémát,
miközben azon is kattogott az agyam, hogy mit tehetnék az ügy jóra fordítása
végedt. Annyira még nem tartottam súlyosnak a szitut, hogy kezet-lábat törve
rohanjak, és egy egyszerű lepuffantással Larát illetőleg véget vessek a
megalakulni készülő frigynek. De mivel a helyzet ettől csak komolyabb lesz (és
ezzel mindenki tisztában is van, ha nem egy elkeseredett, kiábrándult, száz
éves nénike), így azonnal cselekedni kell.
- Jól
hallottad. Engem már beavattak, de Bill nem meri neked elmondani!
- Hah!
Még jó. - ahhoz képest, hogy az apám sokkal inkább úgy bánt velem, mintha
a kishúga lennék. Ez persze egyik végletből menő, mert ki nem akarna magának
egy laza, elméletben rocker apukát? De a másik végletből már nem annyira, mert
mindig én vagyok, a legutoljára tájékoztatott bármi nemű ügyben. Olyan ez, mint
az Alice Csodaországban! Minden a fejetetején áll, az emberek meg vannak
kergülve, és csak én érzem magam normálisnak, sőtt lassan már ezt sem. Minnél
több időt töltök el egy társaságon belül, annál jobban átveszem a stílusukat!
Nem akarok olyan lenni, mint Bill, avagy apám, akit nem vagyok képes így hívni,
mert, mint említettem: OLYAN MINT A BÁTYÁM! Noha a nevelési technikái mindig
kudarcba fulladnak, attól még veszekedni nagyon is szeret. Nem egy türelmes
ember, pedig egy szülőnek annak kell lenni! Vagy én vagyok rosszul informált?
- Mit
akarsz tenni?
-
Jerry, ezt úgy mondod, mintha bármit is tehetnék ellene! De nem. Sajnálom, de
nem tehetek! Ha el akarja venni úgyis el fogja venni, és csak akkor jön rá,
hogy valamit irtóra elcseszett, mikor már a csaj a széket is kilopja alóla!
- Nem
értem miért nem tudsz megbízni az emberekben! Frankie. Ez a XXI. század!
Megvárja amíg apád meghal, és utána zsebre teszi a pénzt, vagy saját kezüleg
mérgezi meg.
- Ó, és
most legyünk optimisták.
Bárhogyan
is forgattam szemeimet, még nem merült egy könnyen feledésbe Jeremy ötlete. Ki
tudja mire képes az a nő? Ugyanúgy hívják, mint anyámat! Mégis hogyan bízhatnék
benne? Egyéb aránt apámat sem értem. Ott van Anja! Miért nem veszi el őt? Ő
szép is, még sem szupermodell. Figyelmes, és, ha kell szigorú! Lara el fog
engem küldeni egy bentlakásos intézetbe, és amíg távol vagyok beköltözik a
szobámba! Weeh... nem kell ez nekem! Mégis mit tegyek annak érdekében, hogy
apának minnél előbb kimutassa a foga fehérjét?
- Nem
kell így kiakadni. Lesz egy mostoha anyád!
- Mondd
csak Jeremy: ismered a Hamupipőkét?
- Hát
hogyne ismerném!
-
Rendben. Akkor édes, drága, egyetlen, piciny, szerelmetes, kuzinom! Szerinted
van jó indulatú mostoha anya?!
- Ööö...
nem?
-
Talált süllyedt, észkombány! - csettintettem egyet nyelvemmel, majd már a
tervemet szövögettem. Lara ma estére jön hozzánk vacsorára, ahol nyilván
bejelentik az eljegyzést, vagy mit tudom én. Minden lehetséges alkalmat ki kell
néznem, és továbbá spekulálnom, hogy mit tehetnék.
- Na jó,
akkor mégis mi a terved?
-
Egyenlőre a teljes likvidáláson, és a halálba kergetésen kattog az agyam.
- Valami
kevésbé groteszk módszered nincs?
- Minek
kéne? Egy dolog biztos az életben: a halál!
- Cool.
Azért nem kell felcsapni bérgyilkosnak!
Kezdett
el magában röhögni a mini-Tom, én pedig a szekrényem felé húztam, hogy elővéve
a legszebb ruháimat kiválasszam a legmegfelelőbb darabot. Jeremy közreműködésével
végül egy snassz kis virágos otthonka mellett döntöttem, és miután belőle is
humanoid helyett humánt formáltam tökéletes pár ként sétáltunk le az emeleti
szobánkból. Milyen érdekes, hogy Németországban és itt Los Angelesben is az
emeleten van a szobánk! Egy különbséggel: itthon nem közös.
Nem
siettem túlzottan, mert úgy véltem minél később érek le, annál jobb lesz a
lelkiismeretemnek. Persze Jeremy a sajátos lólépéseivel trappolt lefelé, mint
holmi jött-ment tank.
A közös
kajálások hangulata mindig olyan eszméletlenül unalmas, és sznob volt az én
szememmel nézve, hogy bármit megtettem az érdekében, hogy leléceljek idő előtt.
Na és most mire leértem már mindenki az asztalnál volt. Lara is. Mézes-mázas
mosollyal üdvözölt, és két puszival megajángékozott, amit én apám csúfondár
nézése végedt viszonoztam. Pfuj!
- Jaj
kicsi kincsem, te mennyire megnőttél!
- És te
továbbra is ugyanolyan maradtál. - közöltem vele hűvösen, és
leültem Jeremy jobb oldalára, apa mellé. Lara vajon hol ül? Apa másik oldalán.
Felkészültem a legrosszabbra, és próbáltam nem törődeni Lara csiripelésével,
mert ki tudja miket suttog apám fülébe. Jeremy olyan aranyosan nevetett
látványos szenvedésemen, hogy az már-már fájdalmas volt. De egy erőteljes
taposással lábfejére viszonoztam neki benső szenvedésemet, amire fájdalmasan
felvonított, mint valami préri farkas. Ria a fejét fogta, Tom pedig egy Playboy
újságot lapozgatott. Sosem értettem ilyenkor Riát, miért nem ugatja le a fejét,
hogy ilyen szennylapokat olvas. Bezzeg az én Bravoimat bravúrosan leszólta -
már csak az alliterálás kedvéért. Pedig azok eléggé kultúr lapok és a drága jó
Tomon is előszeretettel csámcsognak! Vagy itt épp ez a baj? Mert ugyanis a
magánéletükre való tekintettel ez már csak így van. Rólam is írtak, mikor apámhoz
kerültem 8 évesen. De apa nem engedte, hogy lefotózzanak. Fiús hajat vágatott,
és sapkába, meg napszemcsibe kellett járnom, miközben sötétített üvegű
kocsikkal vittek minket Jeremyvel suliba. Na ami érdekes, az, hogy róla csak
egy cikk volt egész életében! Rólam kapásból három. De nem érdekelt, és még a
hajam is megnövesztettem! Na és helyben vagyunk:
- Ó,
Franklin! Milyen gyönyörű a hajad! Mit csináltál vele?
Hát ha
valami hát ez az erőltetett beszélgetés, némi jópofizással nem volt sosem az
erősségem. Annyira utálom ezt a nőt, pedig egész kedves...nek tűnne elsőre!
Aztán egy idő után már a hangjától is kikészülsz, és ha telefonon keresztül az
apáddal csókoltat, akkor már az Űrbe is kifutnál legszívesebben. De, amint
meglátom ilyenkor Bill vádaskodó nézését már kikényszerül belőlem az összes
jóindulat - noha csak kamu.
- Tudod
én a Syosst használom a Schwarckopftól! Ajánlom figyelmedbe, mert neked... - Bill
világrémítő nézése, és az én hangulatváltozásom: - Nyehh... ümm. Neked is
csodás a hajad! Deee... ettől még fényesebb lenne! Már nem mintha most nem
lenne elég fényes... ó! Wait a Minute! Az ott egy őszhajszál?
Azért ezt
nem hagyhattam ki. Apám a homlokára csapott, miközben Lara elkezdett újévi
malacot imitálni.
- Jaj,
hol?! - ránéztem Billre. Remélem tud olvasni a tekintetemből: "és
te ezt szereted?!".
- Csak
képzelődtem.
Nyugtattam
meg semleges hangnemben, és elkezdtem kavargatni a levesem. Jeremy addigra már
rég bepuszilta. Olyat néztem! Látni kellett volna. Egy kancsal kaméleon
megirigyelte volna. Ó, hoppá! Hiszen a kaméleon csínye kedvére tudja forgatni a
szemeit. Na tessék! Megőrjít ez a szőke nő. Aki történetesen barna, és én
vagyok a szőke! Hm. Ha Bill engedi a következő szülinapomra befestetem. Ó!
Tényleg. Ma az én szülinapom van! Akkor mit kényszerítenek erre?
- Na és
milyen 13nak lenni?
- Hát
tudod... jó.
- Kaptál
sok ajándékot?
- Még
nem. - a "még"-re itt különös tekintetet kell fordítani, mert
a drága jó Kaulitz apucika olyan téveszmékben él, hogy a szeretet
megvásárolható, merthogy mindig elhalmoz fűvel-fával. Az ajándékokat elég
egykedvűen fogadom: mosoly, köszönöm. Ennyi. De tudom, hogy esténként szokták
megtartani a partyt. Tavaly elég kellemetlen volt, mert egy Jonas Brothers
koncertre vitt el, holott útálom a Jonas Brotherst. Anja tudta, de nem szólt
neki, mert állításai szerint nagyon el volt ragadtatva mikor megszerezte a
jegyeket. Felhívtak a színpadra, és még a Girl, valamint a Monday címlapján is
rajta voltam. Ilyen az élet. A barátaim nyomó többsége is csak azért a barátom,
mert híres ember az apám, ezáltal én is. Amióta legalábbis tudják, hogy
létezem, és megboldogult édesanyám emlékére apám vett magához. Újabban már
mintha tudnám így nevezni... elég sokszor Billezek, de mintha már az apát is
képes lennék alkalmazni.
- Hát
édes, ha nem bánod én még a második fogás előtt odaadnám neki. Olyan
türelmetlen vagyok!
- Adjad
neki, szívem.
- Pfuj...
- súgta nekem Jeremy, amire kuncogtam. Ezalatt Lara elővarázsolt
egy égb*szta nagy Mayo Chixes szatyrot, én pedig már a sírás határán voltam,
mert a Larától kapott ruháim durva többsége elég kirívó, és ribancos -
legalábbis szerintem és Jeremy szerint is. Átadta nekem, majd előhúztam belőle
egy fehér tunikát, amiből 1000 biztos kivan az összes csöcsöm, és a háta is
csipkés, avagy átlátszó. Azt hittem sírok, de Jeremy megszorította a combom,
ami elég erőt adott a kitartáshoz. Mégjobban megnéztem: ekrü színű gyöngyöcskék
sorakoztak rajta több pici virágot formálva. Nyeltem egyet, majd felszólaltam,
mikor felfedeztem az egy árnyalattal sötétebb, és egy fél miliméterrel nagyobb
darabokat a virágok közepén.
- Hú,
de tarka...
Jeremy
nem bírta, és felvihogott. Ria kedvesen rászólt, ami felért egy "B*zd meg
pici fiam"-mal, én pedig követtem példáját, és vigyorian odafordultam a
kétségbeesett Bill, és a repeső Lara (aki nyilván azt hitte a vihogás végedt,
hogy tetszik) felé.
- ...
köszi Lara, nem kellett volna.
- Majd
hétfőn veszek mellé egy cuki kis nyakláncot! Nagyon szexis. Imádni fogják a
pasik!
-
Tapasztalataim alapján, vagy akárha saját magamból indulok ki, közölnöm kell
veled: a pasik legszívesebben pucéran látnák az összes nőt! A csajok csak
egymásnak akarnak tetszeni, meg irigykedő pillantásokra vágynak... - szólt Ó
Bölcs Jeremy. Én pedig helyeslően bólogattam, és megpaskoltam a barátom (egyben
kuzinom) karját, mert tudtam, hogy direkt miattam ilyen flegma, és ellentmondó.
De Lara szikla kemény:
- Apja
fia...
- Hé!
Szerintem nagyon is jogos. De amúgy ismerve Frankie stílusát... au!!! - nyögött
fel nagybátyám, s egyben keresztapám, mikor Bill belerúgott. Legalábbis
szerintem Bill volt. De lehet Ria mert ő is gyilkos egy nézést vetett felé.
-
Ehem... mi lenne ha belekezdenénk a másodikba?
Miután
azt is megettük átvánszorogtunk a nappaliba, és megkaptam a többi ajándékot is.
Billtől kapásból 38 csomagot, Tomtól és Riától 12 dbot - bár tudom, hogy Tom
szokásához híven elfelejtette, és Ria csak az irháját menti ezzel. Jeremytől
kaptam azt, aminek a legjobban örültem, mert míg mindenki más ruhát, ékszert,
és pipere cuccot vett, adig ő egy könyvet. Lauren Kate: Torment. A Fallen
második része! Annyira megörültem, hogy még be is könnyeztem, és a nyakába
borultam. Egyedül a naplómba írtam, hogy ez kell nekem, és mivel egyedül ő
ilyen bátor, hogy elolvassa (apát, és Anját egyszer rondán lehordtam érte), így
már elterveztem, hogy az ünnepségem után jól agyonverem. De ez nem igen fog
menni...
Amit a
legjobban bírok a szülinapjaimban a közös családi este. Amin apa nem mindig van
itthon, se Tom, de most itt vannak, és így még jobb Star Dancert játszani, ami
ilyen TV-re kötött játék. Egy gumi vagy milyen szőnyegből áll ki egy kábel, rá
kell tenni a TV-re, és lehet ugrálni, ahogy a Step Up 3D-be! Annyira
szeretem... pedig Jeremy mindig megver benne!
Van egy
pár hasonló játékunk, és néhány karaoke lemez. A karaoke-t nagyon szeretem,
mert aput meglehetősen könnyű rávenni, hogy énekelje el nekem a Bad Dayt. Azt
annyira szeretem, mikor énekli! Ilyenkor eszembe jut mennyire igyekszik jó apa
lenni, és bár nem megy neki, de ezen alkalmakkor nagyon értékelni tudom az
igyekezetét. Aztán a szám végén...
-
Szeretlek, kincsem! - Lara és Ria szokásához híven bekönnyeztek, Tom pedig lapozott az
újságában. Jeremy minden erejével azon van, hogy belekukkantson, majd mikor
kinyújtja a nyakát, Tom álrébb rúgja, és visszaesik a kanapéra.
Ha most
drámaiak akarnánk lenni az jönne, hogy odafutok, és a nyakába ugrok - de bennem
az ilyen megindító dalok folyton elindítják az indulataimat, és kitálalok
se-perc alatt. Ez nem volt most se másként:
- Ha
igazán szeretnél nem vennéd el őt! - böktem a megilletődött Lara
felé, és mivel már Anja is csatlakozott hozzánk kapva-kapott az alkalomnál, és
a sokkot ért apám helyett nyitotta szóra ajkait:
- Micsoda
modor ez?! Kérj szépen bocsánatot Larától! Hajrá, lássam kisasszony! -
utáltam, hogy Anja ennyire erélyes tudott lenni. Annyira gyűlöltem, hogy
ilyenkor akarva-akaratlan a halott édesanyámra emlékeztet, és annyira
gyűlöltem, hogy mindig meg kellett előtte alázkodnom.
- Bocs.
- morogtam magam elé, majd leugrottam a kanapé karfájáról, és
elindultam felfelé. Hatalmas csönd ült le a mögöttem húzódó emberek közé, de
nem törődtem vele. Tovább sétáltam, kicsit sem sietve. A lépcsőnél még
visszatekintettem rájuk: mind engem nézett.
-
Franklin! - amint Bill szólt már rohantam is felfelé, mintha csak puskából
lőttek volna ki. Jó kis szülinap...
***
Dámát
megcsúfoló kivonulásom persze félbeszakította a partyt is, és így Jeremy
vállába bújva tudtam sírni. Előtört a napi feszültség belőlem, és ő volt az
áldozat, de, mint dicső lovag csak tűrt és hallgatott. Arra figyelt milyen
átkokat szórok Larára, és mennyire baromnak mondom az édesapámat, mert hát az
volt. Ilyenkor mindenki bűnös, csak én nem! Ismerős szindróma? Gondoltam...
minden esetre az én hű kuzinom csak kedvesen mosolyogva simogatta hátamat, majd
hajamat, néha-néha megpuszilta a homlokamat.
-
Igazán mondhatnál valamit!
- És mit?
Hogy én is utálom Larát? Dehát ezt már eleve tudod...
-
Persze, de valamit... bármit, ami megnyugtat! - felültem, és letöröltem
könnyeimet. Ő is feljebb lökte magát, és szájon csókolt, majd magával rántott,
és megint feküdtünk.
- Tudod:
egy biztos. Apád szereti.
- Cöhh.
Apám! Kit érdekel?!
- Látod!
Helyben is vagyunk. A drága apuci imádja azt a nőt, és te állandóan bántod a
szerelmét.
- De
apám hülye! Fogd már fel.
- Nehéz
lenne egyszer szépen azt mondanod, hogy "APU" vagy
"ÉDESAPA"? Komolyan olyan lekezelően tudod kiköpni ezt a szót...
-
Ugyan. Bill csak négy... azaz már öt éve az apám! Nem volt ott amikor
születtem, nem volt ott, mikor elkezdtem az ovit, nem volt ott mikor a sulit.
Soha nem kellettem neki, csak rákényszerítették!
- És ha
így van? Azóta már ő se bánja. Sőtt: látod te egyáltalán mennyire igyekszik? Te
meg ahelyett, hogy abbahagynád ezt a kicsinyes féltékenykedést, inkább
meghálálhatnád neki, és mondhatnád: szeretlek apu! Vagy mittudom én...
Grimaszoltam,
mert sosem tudom eldönteni, hogy Jeremy honnan örökölte ezt a gyakorta rátörő
szentimentalistás dolgot, mert kizártnak tartom, hogy Tomtól, vagy Riától. Noha
Ria egy nő, még igenis férfias a felfogása a dolgokról, és nem kissé szigorú.
Őt az Isten is anyának teremtette - de Billt?! Ő nem igazán jól adja át az apai
szerepet. Tudom hirtelen jött neki, de arról nem én tehetek, hogy vagyok!
Kopogtak...
- Hé,
skacok!
- Szia
Anja...
- Hm...
látom megy a lelkizés! Hoztam nektek egy kis kakaót.
-
Látod! Bill elvehetné Anját is... ő legalább normális, és már eleve úgy
gondoskodik felőlem, mint a lánya felől.
- MI?!
-
Tudod... mondasz valamit. Anjának meg alapból bejön apád!
- Hát ezt
mégis honnan... ? Mégis miből szűrted le?
-
Amiből én. Olvasta a naplódban!
- Ti
miért olvassátok az én naplómat?!
- Mert
miért ne? Te is elolvastad anno az enyémet... ezért még Bill kezét is eltörném!
- Inkább
igyátok meg a kakaótokat...
- VÁRJ!! -
ordítottuk egyszerre Jeremyvel, és ő persze azonnal megtorpant. Igazából, ha
valami bántott nem Billnek, hanem neki mondtam el, vagy mikor épp nem
menstruált Riának. Talán ő tud valami ép-kéz-láb tanáccsal szolgálni!
- Mégis
mit csináljak, ha utálom Larát?
- De Bill
szereti... - nézett rám. Én ezt eddig is tudtam, tehát unalomra utaló
pillantással meredtem Jeremyre, aki a körmét rágta. "Finom, mi?" -
gondoltam, és mire visszafordultam Anja leült mellénk az ágyra. Feltápászkodtam
törökülésbe, Jeremy meg továbbra is fetrengett. Anja megsimogatta a fejem
búbját.
- Nem
állhatsz sokáig a boldogsága útjába! Szeret téged, de azért neki is kell
szerelem.
- Kb.
Jeremy is ezt mondta...
- És
milyen jogos volt! Látod, e?!
-
Hajajj.
- Tudod
kicsim... az ember társas lény.
- Itt
vagyok neki én!
- Tudod
hogyan is értem...
- Ó...
- Na és
miért is vett volna magához? Azt hiszed nem hagyhatott volna az árvaházban, ha
épp ahhoz lett volna kedve?
- De,
csak látom rajta, hogy nem ezt akarta...
- És
szerinted megbántam?
A hangja olyan hirtelen csattant fel az ajtóból, hogy mind összerezzentünk. Jeremy még meg is csuklott. Anja felállt, leemelte a poharakat a tálcáról, a hóna alá csapta, és kiviharzott. Majd visszanézett, és intett Jeremynek.
- Ja! - Jeremy
felpattant, és kirohant utána. Én elfordultam az ablakom felé, és összefontam a
karjaimat. Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.
-
Frankie... - felé fordultam, és igyekeztem hűvös, és távolságtartó maradni.
Kihatott rajtam a nagy szemeivel, és az újonnan szerzett tuttifrutti illatú
szájfényével.
- Ó,
Bill, te nem érzed magad kicsit langyinak néha? - érdeklődtem felőle, és
még az orrom is befogtam. Ő csak nevetett, átfogta a vállam, és magához húzott.
Mivel majdnem eldőltem a combján kellett megtámaszkodnom.
- Nem
akartam, hogy Jeremy kikotyogja, de muszály volt valakinek elmondanom, mert nem
tudhattam mit szólsz hozzá.
- De a
gyereked vagyok...
- Hidd
csak el engem sem ismer az anyám annyira.
- Tőlem
aztán.
- Ne
flegmázzál, inkább figyelj! Soha nem lesz senki véleménye fontosabb nekem a
tiédnél, és, ha te nem akarod, hogy én meg Lara komolyabb irányba tereljük a
kapcsolatunk, akkor nem fogom.
- Nem,
Bill, itt nem erről van szó! Tudod te az apám vagy, Lara meg egy nő, aki az
apám pénzét akarja. Ne mondd, hogy nem vetted észre! - szelíd
mosolyt váltott, amire feldühödtem, és nyűglődeni kezdtem karjaimban. De sajnos
a testfelépítésemet is tőle örököltem, ezért természetesen erősebb volt. Az
ölébe húzott, én meg átkaroltam a nyakát, mintha jóba lennénk.
- Te vagy
és te is leszel az egyetlen nő az életemben, okés?
- Megígéred?
-
Kisujjeskü? - tolt álrébb, és rámmosolygott a huncut vigyorával. Egyik kezével
elengedett, és feltartotta a kisujját. Sajátoméval belekapaszkodtam, majd
átvillant agyamon Anja monológja.
- De ha
te ezt akarod, akkor felőlem próbáld meg! Én nem leszek semmi jó elrontója...
csak először ismerd ki, és csak aztán húzz karikát arra az ujjacskára!
- Hehe!
Okés. Mi lenne, ha adnál neki egy próba hetet?
- Isten
ments!
- De
miért?
-
Idegesít a hangja... - válaszoltam morcosan, de őszintén, majd Bill megint felnevetett.
Ismét magához húzott, és belepuszilt a hajamba.
-
Igyekszem jó apa lenni, de tudod... új még nekem ez, és később akartam gyereket
vállalni! De már mit lehet tenni? Adj nekem is egy esélyt!
- Hát
ööö... oké! Adok, ha nem engeded meg Larának, hogy ilyen ribancos rongyokat
vegyen nekem! - most egyszerre nevettünk fel. Azután még egész sokáig
beszélgettünk, tisztáztuk a fontosabb dolgokat, és adtunk tanácsot a másiknak.
Mintha cimbik lennénk, vagy mit tudom én! A végén viszont már azon kaptam
magam, hogy a Grut nézzük, és ő elaludt. Kicsit horkolt, de nem szóltam érte.
Megszorongattam a vállát, és odamorogtam neki:
-
Szeretlek édesapa...
Hirtelen
megfogta a kezem, és mosolyogva tovább aludt. Azt hiszem mindenkinek kijár még
egy esély! De nem kell elcseszni!
~The End~