Hope has Wings - 7.fejezet
Sziasztok!
A sűrű 7köznapok forgatagában még gyorsan beszűkítek egy részt, mert ki tudja mit hoz a holnap, vagy a hét. x) Jó olvasást! ^^
VII.fejezet: Március végétől...
12 nap múlva...
Az időjárás továbbra sem kedvezett a házból kikívánkozó emberek számára. Az eső már második napja esett kisebb-nagyobb megszakításokkal! Sosem volt még ennyire unalmas a házban céltalanul lődörögni. Hiszen: alig néhány napja már folyamatosan sütött a nap! Március vége felé már rég nem volt ilyen jó idő - aztán ilyen hirtelen ocsmány idő.
Bill az ablakban állt miközben épp lebonyolított egy egyeztetést az együttes managerével, David Josttal. A középkorú férfi most sem akart egyebet megtudakolni a fiatal énekes tehetségtől, csak annyit, hogy akad e valami új fejlemény? De Billnek talán a jó idővel együtt szált tova az ihlete is... hamar az órára tévedt tekintete: szombati nap volt, és már fél 7-kor ébren volt. Persze minden bizonnyal rajta kívül a ház összes lakója durmolt! Erről elegendő bizonyíték ként szolgált a csönd, és a mozgás hiány. A fiú macskája viszont ébren volt, és így mégsem érezhette olyan egyedül magát! De a drága Kazimir sem volt épp egy nagy társaság... Bill ágyán feküdt behunyt szemmel, amit néha résnyire nyitott, hogy gazdája szemébe nézzen. A fiú unottan guggolt le elé, és miközben a szőrös jószágot méregette ő is csakhamar összeesett az álomtól... fél perc se kellett, hogy rá ne dőljön a macskájára, ami persze ellenzését egy erőteljes nyávogással jelezte. Bill nem törődött vele. A macska farka ingerülten mozgott ide-oda. Ám a fiú már a szemét is behunyta. Épp álom föld határa felé lebegett mikor egy kb. 41-es láb talált célba fokhagyma szerű, hátsó domborulataiba.
- Miért kínzod azt a dögöt?
- Tom? Te miért nem alszol?
- Nem tudom, lehet megéreztem, hogy fent vagy és legyűrhetetlen késztetést éreztem arra, hogy seggbe rúgjalak. Ugyanis már ez megtörtént, és mintha nyugodtabb lenne a lelkiismeretem!
- Neked jól esik engem ütlegelni?!
- Igen! Ezt a kevés élvezetet már igazán meghagyhatnád nekem.
Bátyja kacsintása újabb haragot keltett a fiatalabbik Kaulitz lelkében, és már ő maga is szemtől-szemben állt Tommal. Még nem tudta mit fog csinálni testvérével, de abban biztos volt, hogy őt senki sem rúghatja seggbe! Ha ez mégis megtörténik ő sem áll jót magáért! Kezeit már épp ökölbe szorította, mikor testvére újabb bágyadt pillantással illette a szituáció fennálását.
Tom fáradtnak és erőtlennek érezte magát. Talán nem kellett volna hajnalig a psp-jén játszanija! Ilyet soha többé nem fog csinálni, arról már meg volt győződve. E pervben még az sem izgatta kellően, hogy Bill épp neki készül támadni. Ugyan! Egy mozdulattal leteríti... kár az erőfeszítésért!
Miközben ők szemtől szemben álltak egymással, mindketten különböző gondolatmenetet folytattak. És az eső megint kopogni kezdett Bill ablakán.
- Ma elmarad a próba?
- Igen, de csak a fellépés miatt. Tudod: este hét, fővárosi koncert.
- David mostanában előszeretettel üldöz minket Berlinbe! Nem unalmas?
- Nekem nem. Ott legalább elég nagy a színpad!
- Na igen, de Bill: nem a méret a lényeg!
- Pont te mondod?
Hitetlenkedve mérte végig testvérét, majd eldobta magát az ágyon.
***
A reggeliző asztalnál javában folytak az előkészületek az estét illetően. Simone már rég a két fiúval egyeztetett, miközben Melissa és Gordon meghitten lapátolta befelé a reggeli rántottát. Talán Gordon volt az, aki a leggyorsabban megbarátkozott Melissával! Ez persze a lányt is sok pozitív érzéssel látta el "pótapja" felé nézve.
- Remek. Akkor megint kocsival akartok menni?
- Ha nem probléma...
- Én nem értem. Ti vagytok a hazai hírességek! Nem érzitek cikisnek, hogy mindig az anyátok hurcibál ide-oda?
- Anya, kerüljük a feltűnést. Ha te viszel minket a rozoga tragacs miatt senki sem hiszi, hogy mi vagyunk a Tokio Hotel.
- ROZOGA TRAGACS?!
Csatlakozott az eszmecserébe Gordon, némi felháborodottság kíséretében. Hogy Bill enyhítsen a helyzeten, így csak ennyit lökött oda:
- Rozoga, de starapabíró.
- Na igen! Mellesleg, anya: te se vedd a lelkedre ezt a csekéjséget! A koncert után limuzinnal jövünk haza. És persze előttünk is limuzin fog menni, így azt hiszik, hogy abban vagyunk mi, és azt követi a tömeg, míg mi nyugodt tempóval jutunk el odáig, hogy bemenjünk hátul.
- Örülök, hogy ilyen előre látó vagy, de a modorodon akkor is csiszolni kéne! Én nem így neveltelek!!
- Mi baj a modorommal? Szerintem jó fej vagyok.
Bill félre nyelte a teát, így köhögésben tört ki. Tom azt hitte miatta történt mindez, szóval az asztal alatt finoman öccse bokájába rúgott.
- Aú! Pontosan a tiéd a legvisszataszítóbb, legmocskosabb modor, te vadállat!!
Tom még egyszer belerúgott. S miközben ők hadakoztak Simone kis híján az asztal alá bújt szégyenében, mert látta a frusztráltságot Melissa tekintetében. Gordon eközben befejezte a reggelit, és se szó, se beszéd: felállt és leült TV-zni. Így a maradék négy perszona folytathatta vitáját. Pontosabban három, mert Melissa csak lapított.
"Mi a baj az emberiséggel? Szereznek egy kis hírnevet és már azonnal elszáll az agyuk? Még egy ok, amiért ne akarjak híres lenni... gyakran előtör belőlem az az érzés, hogy az utcán jobb emberek élnek, mint ezek ketten! Örökké marják egymást, az anyjukat csicskáztatják. Vagy én látom rosszul? Nem is lennének olyan elkényeztetettek? Előre is leszögezném akkor: most lehet, hogy én vagyok a hülye..." - gondolkodott Melissa, majd gondolatmenetét zárva megrázta a fejét.
- Valami zavar, Melissa?
- Hogy mi? Nem! Dehogy is.
"Csak a könyökömön jön ki ez a sok sztár-allűr!!" - Melissa letette a villáját, és elővett egy szalvétát, amivel megtörölte ajkait.
- Akkor miért ráztad a fejed?
- Nos. Ez nem lényeges, csak eszembe jutott valami...
- Éspedig?
Melissa mostanában utált Tommal társalogni, mert a fiú minden válaszából újabb ihletett merített egy következő kérdéshez.
- Éspedig ez nem lényeges. Csak öö... elképzeltem, hogy milyen a színpad ahol felléptek, de szerintem nincs róla megfelelő képem!
Bill és Tom összenéztek - nem is sejtették, hogy Melissa mindezzel csak mentegetődzni óhajtott, meg kitérni a soron következő kérdések elől.
- Hát öö.. ha nagyon érdekel esetleg megmutathatnánk.
Nyilván való, hogy Bill a kérdést Melissának szánta, de közben azért folyamatosan bátyját nézte. Tom pedig kifejezéstelen arccal őt. Melissának hosszú idő óta először tűnt fel, hogy Bill arca smink nélkül valóban olyan, mint Tomé. Pislogott a hatás kedvéért, de megbotránkozott arcát ez már nem rejtette el.
- Melissa? Valami gond van?
- Hát semmi. Csak úgy érzem túl sokat ettem! Miattam meg igazán nem kéne fáradnotok. Elleszek itthon Gordonnal!
- Na ne! Gordonnal? Amíg mi ott szenvedünk? Szó sem lehet róla! Ha én nem lehetek itthon te se legyél.
- Nekem mindegy.
- Tom ezzel arra akart kilyukadni, hogy örülne, ha velünk tartanál!
- MICSODAA?!
Most Bill rúgta bokán Tomot, de mostmár Melissát fürkészte.
- Szóval? Van kedved velünk tartani?
- Nem akarok én ott...
- Ha kimondod, hogy zavarni akkor agyonverem Billt!
- Mi? Miért engem?!
- Mert lányokat nem ütök! Ja. Akkor inkább Gordont! Gordont ütöm agyon.
- Na kösz.
- Hogy mondtad, Tom?!
- Te csak lessed tovább azt a szart!
Gordon engedelmeskedett, bár lelke legmélyén őt is zavarral töltötte el, hogy egy 16 éves fiú befolyásolja...
Melissa szája óvatos mosolyra húzódott. Bólintott.
- Jó, ha nem okoz problémát.
- HÖ?!
- Tom! Nem azt mondta, hogy "ha nem zavarok"!
- Ohh, ez igaz. Miért okozna problémát?! Mondtam már: ha nekem nem jár ki, hogy nyugodt lélekkel itthon maradjak, akkor teneked sem!
- Jó.
***
Melissa a tükre előtt állt, és elnézve magát hirtelen egy ismerős kép szökkent be bágyadt elméjébe. Ezzel a külsővel mennyire hasonlít valakire... Kire is? Na igen: Fiore! A nővérére. Melissa szíve összeszorult a felismeréstől, és a szégyentől, hogy amíg ő itt tölti az idejét, ebben a befogadó környezetben, amit már sajátjának is érezhet addig Fiore és Carsten minden bizonnyal ott... nem! Az nem az otthonuk. Ők egy gyönyörű kertes házban laktak a szüleikkel, gazdagok is voltak, mindenük megvolt, ami csak kellett! Most viszont ugyancsak egy kertes házban laknak - de ezt nem lehet otthonnak nevezni! Azt a patkányfészket... az inkább maga a földi pokol!
Melissát ugyan kellemetlen érzelmek sokasága öntötte el, és temérdek vágy arra, hogy meglátogassa a testvéreit, de valamiért mégsem tudta rendesen rávenni magát. Talán csak attól félt, hogyha oda vissza megy már nem jöhet ide soha többé!
- Melissa? Kész vagy?
- Persze.
- Istenkém! De jól áll ez a póló. És még te nem akartad, hogy megvegyem! Olyan lehetetlen vagy.
Melissa bárgyú mosolyt lejtett, majd lassú, óvatos léptekkel, ujjai tördelésével körítve sétált Simone elé.
- Túl sokkal tartozom neked, Simone! Nem akartam sosem ennyi problémát okozni senkinek, főlleg nem egy ilyen kedves embernek, mint te!
- Problémát? Ó, te hülye tyúkocska!!
Megsimogatta Melissa feje búbját, aki pedig néhány eltévedt könycsepp társaságában Simone nyakába ugrott. Megölelte, mintha csak az édesanyja lenne! Persze nagyon sírt, és Simone nem tudta miért - de most ez nem is volt fontos! Csak meg kell vigasztalni. Ő is megölelte, mint régen a fiúkat! Csak nagy különbség, hogy a fiúk ezt már nem hagynák... aztán pedig hamar elengedte a befogadott lányt, és kisimított egy kósza sötét tincset annak szeméből.
- Siess, mert Tom nem szeret várni. Bill pedig: ha Tom sem, akkor ő sem!
- Okés...
Nevetett Melissa, majd felkapta a táskáját (amiben a Gordontól kapott telefonja volt és egy csomag zsebkendő), és Simone nyomába szegült. Lassan leténferegtek a lépcsőkön, és kiértek az udvarra! Beugrottak a kocsiba.
Melissa megint hátulra szorult Bill, Tom és Georg társaságában. Ezúttal Gustav ült elől! Így volt célszerű elhelyezkedni, mivel Gustav és Georg nem örvendtek olyan testalkatnak, mint az ikrek, vagy Melissa. Ez így kényelmes volt nekik! Bár a fiúk az utazást végig beszélték, és néhány kérdést intéztek a lányhoz is, az nem gyötrődött sokat a válaszok miatt.
"Sosem láttam még lányt, aki ilyen szótlan volt. Néha kétségbe ejt, de van, hogy sokkal inkább idegesít. Zavar! Nagyon is. Nem tudom miért, mert semmi bántó nincs mindebben a szótlanságban, mert azért híbe-hóba válaszol - de azokat sem viszi túlzásba. Mostanra már kezdek úgy nézni Melissára, aki egy kagcslóhélyban ücsörög, és nem akar onnan kijönni. Szeretném valahogy megtörni ezt, de bárhogy is igyekszem, szinte semmi hatása!" - mérgelődött Bill. Persze kimondani azért nem mondta ki, mert félő volt, hogy megsérti a lány lelkecskéjét, tehát inkább megtartotta magának a véleményét.
- Na! Megérkeztünk, kiszálhattok. Melissa! Te akkor velük maradsz?
- Micsoda? Te nem?
- Pff. Hogy leégessen? Neeeem!
- TOM!
- Bocs. De tudod milyen ez...
- Én azt hittem, hogy Simone is marad.
- Hát ki kell ábrándítsalak.
Kacsintott, és tovább hajtott. Talán már Simone is akart egy gyerek mentes napot! Talán nem. De most minden esetre elég könnyen magára hagyta Melissát négy fiúval!
- Aggodalomra semmi ok, Melissa. Ne félj: amíg engem látsz Tom rád sem fog nézni...
- Azt nem garantálom, ha csak nem szeded ki a szemem!
- Hű! Ezt megfontolnám a helyedben, Georg.
- Szövetkeztek ellenem?
- Ha nem mondod eszembe sem jut! Részemről oké.
Azzal Georg és Gustav egy ember ként toppantott egyet Tom felé, aki meg sem rezzent. Vigyori pofával nyugtázta mindezt, mintha felsőbb rendű lenne!
- Remek. Csak érjünk be! Lejátszuk.
Kacsintott Tom, majd még futólag végigmérte Melissa dekoltázsát, majd lassú léptekkel elment Gustav és Georg között. Azok ketten persze ettől csak ingerültebbek lettek, és rögvest az idősebbik Kaulitz után futottak.
- Hát... bent jobb idő van. Gyere Melissa!
Szólalt meg hirtelen Bill, és mikor elhaladt Melissa mellett a lánynak volt alkalma végigmérni. Fekete pólóban volt, és farmernadrágban, valamint nem kerülte el a figyelmét a fehér sportcipő sem. Kezeit lezseren zsebébe rejtette, és rá sem nézve a lányra haladt el az mellett. Melissát nem zavarta - sőtt, szinte észre sem vette. De utána ment. Alig értek be a hatalmas főépületbe, amikor egy ugri-bugri, szőke lány toppant eléjük.
- Azt hittem otthon felejtetted magad!
- Mi? Nem!
- Rendben, akkor nem aggódom.
Azzal ő tovább is szökkent, és mikor eltűnt a látótávolságból Melissa Bill oldalának simulva érdeklődött:
- Ő ki volt?
- Jaj, ő Miranda. Egy koreográfus kiscsaj. Néha szokott kávét hozni, vagy hamburgert, ha kérünk.
- Ja. Nagyon kedves lány.
- Pff. Te nem ismered!
Miranda az a lány, aki reménytelenül életre való, örökké csak mozog. Sosem áll meg egy helyben, és amikor a fiúk Berlinben lépnek fel elsőként üdvözli őket. Mellesleg menthetetlenül bele van zúgva Tomba! De ez már csak mellékes. Melissához hasonlóan viszont ő is árva, csak neki nincs testvére, és akikhez került szeretik őt. Ő is azokat!
Amíg senki sem gyülekezett odakint Bill arra a döntésre jutott, hogy megmutatja a színpadot Melissának - hátha ezzel végül szóra bírja.
- Látod: itt szoktunk fellépni! Jó nagy színpad, ugye?
Melissa bólintott és közben az ajtó mögött bújkált továbbra is, de szeme ide-oda rebbent a csarnokban.
Bill már tudta, hogy ezzel sem megy túl sokra. Aztán kinyújtotta a kezét, és barátságos mosollyal invitálta maga mellé a lányt:
- Gyere, nézd meg innen! Én ebben a sávban szoktam rohangálni miközben éneklek.
Melissa szíve nagyot dobbant valami ismeretlen okból. A lány pillanatig habozott, de aztán odaszaladt Billhez, és elkapta a fiú kezét. Az énekes továbbra sem méltóztatta elengedni, sőtt, még szorított is a fogáson. Melissa ránézett kézcsomójukra, majd újból szétnézett a csarnokban. Hatalmas. És ahogy a haldokló napsugarak bejutottak a magasan lévő ablakok üvegein keresztül olyan volt a fénnyaláb, mint valami út valami sokkal nagyobb reményű helyre. Szép volt. Melissa arca pedig boldog.
A fiú hatalmas késztetést érzett arra, hogy magához ölelje a kíváncsian pislogó leányzót. Pedig vagy öt perce még azon átkozódott, hogy mennyire unalmas ez a csitri! Hát ennyit erről. Igenis kedves, és érdeklődő! Valószínűleg csak sokszor érzi zavarban magát, így ezért nem szeret beszélni.
- Mi az? Ennyire szép? Ez csak egy csarnok.
- Persze, egy szép nagy csarnok. És furi, hogy így jön a fény az ablakokon át! Mintha... mintha arany fényben úsztatná az egész termet!
- Ezt szépen fogalmaztad meg. Tetszett.
- Wáááh! Végre megvagytok. Már mindenhol kerestelek titeket! Odakint már várakozik pár ember. Jobbnak látom, ha Bill visszahúzódik az öltözőjébe. Melissa! Te velem jöhetsz, ha akarsz.
- Miért ne?
Azzal még egy utolsó pillantást vetett Billre, akinek kávé barna szemei tökéletesen ragyogtak, és zavarba ejtő mosolyától az egész arca valahogy eltorzult. De nem rossz értelemben! Sokkal inkább... mint egy angyal. Aztán fájdalmak közepedte próbálta kihúzni kezét a fiú kezéből, de ez csak az után sikerült, miután Bill is úgy akarta. S amíg a két lány eltűnt az ormótlan ajtó mögött, Bill még vetett egy futó pillantást a fényben úszó ablakok felé.