Hope has Wings - 4.fejezet
Sziasztok!
Na hogy telt a hosszú hétvége? ^^ Nekem nagyon jól, bár nem volt épp pihentető, mert közben lebetegedtem. xD De semmi gond! A nátha csak kb. egy hétig tart. Ugye? x.X És íme: itt a rész, amivel már egy ideje megint lógok nektek. xD Remélem tetszeni fog! ^^ (mellesleg bocsi a helyesírási vagy félregépelési hibákért :$)
IV.fejezet: Új arcok és új érzelmek
Mikor felébredt a nap még csak félúton járt. Nem világította be megfelelően a várost, csak némi fényforrás volt. Az utca lámpák ugyan már kialudtak, de még valóban nem lehetett tisztán, gond nélkül látni odalent. Melissa mégis útnak akart indulni. Felállt és elindult lefelé az emeletről, táskáját lezseren féloldalra dobta. Laza, kimért lépések közepedte indult meg ideiglenes szobája ajtaja felé, majd kilépve a közlekedőbe már lassított menetének ritmusán. Már szinte osonva érte el a lépcsőt! Nem akarta felkelteni Simone-t.
Lerobogott a falépcsőkön, és az aljában már épp kifordult volna a közlekedőbe - amit meg is tett - csak valaki ismételten csak arra akart menni. A frontális ütközés következtében a két személy egymásra nézett, és a pillanat hevében felsikítottak mind a ketten, tökéletesen egyszerre, kellően hangosan. A hatalmas visításra Simone szemei is kipattantak, és mikor felismerte kisebbik fia hangját az anyai ösztönök löketével hamar felpattant, és lerohant az emeletről. Meg kell hagyni: volt némi meglepődés számára ezt a két személyt szemtől-szemben állni látva. Kicsit megfeletkezett arról, hogy a fiúkat is kellő információval lássa el Melissát illetőleg... de már késő.
- Úr Isten! De megijedtem. Te ki a bánat vagy? Mit keresel itt? Minek vagy itt?
Melissa szíve a torkában dobogott rémületében. Látszólag a srác is nagyon meg volt ilyedve, ez nem titok, és eléggé látható. De az igazat megvallva kicsit több rokonszenvet is várt volna tőle! Ám nem volt sokáig ideje ezzel törődeni, mert Simone dühös tekintete fogadta a következőkben.
- Hát te meg hova készültél, Melissa?
- Melissaa?!
- Igen. Mit hittél? A lánynak nincs neve?
- Na persze ez jogos. De nem! Sejtettem. Azaz! Tudtam.
- A bátyád merre van?
- Alszik még. Én nem tudtam, mert felkeltett a gyomrom!
Melissa sóhajtott, hogy felhívja magára a figyelmet, mert már kíváncsi volt milyen megrovást kapna Simone-tól, hogy szó nélkül el akart menni.
- Melissa, meg mondanád nekem mégis hova mennél ilyen esős időben?
- Eső? Eddig észre sem vettem, hogy esik.
- Azta! Még beszélni is tud.
Állapította meg Bill az ismeretlen jövevényre fókuszálva. Nem emlékszik tisztán, de mintha őt látta volna édesanyjával beszélgetni a gyors étteremnél. A hot dog árus... igen, ez Melissa volt! Végignézett rajta lopva, majd elgondolkozott: biztos, hogy ez az a lány? Mintha másabb lenne. Sokkal másabb! A haja sejmesnek tűnik, nem pedig olyan gubancosnak és összetapadtnak. A tekintete nem olyan kialvatlan, hanem szép, kisimult. A ruhája pedig... az pedig ugyanolyan mint volt.
- Ajj, legalább a ruhákat megtarthattad volna.
- De nem az enyém...
- Rám már kicsi! A tiéd. És ne hidd, hogy ilyen időben kiengedlek! Maradj csak itt.
Melissa kissé elszégyelte magát, majd morcosan meredt Simone arcára. Határozottan bezárva érezte magát, mintha meg akarnák neki mondani, hogy mit csináljon. Az utcán lődörögve ebből a szituációból már kissé kiszokott. Furcsa volt megint belezuhanni mindebbe!
- Öüm. Jó... de holnap feltétlen el megyek!
- Na éspedig hova mennél? Kétlem, hogy bárhova is tudnál menni.
Be kellett látnia, hogy igaza van. Valóban nincs hová mennie - és itt pedig önző mód jól is érzi magát.
***
Amíg Melissát felüldözte, hogy visszaöltözzön az "új" ruháiba, addig leültette Billt a kanapéra, hogy elmagyarázhassa neki mi is ez az egész. A fiát jó felfogású embernek tartotta, látszott, hogy saját neveltetésű, és azt is tudta, hogy együttérző, mellesleg kissé szentimentalista alkat. De amikor a mondandója végére ért ez teljesen a homályba pusztult!
- Az utcán él? És te felengedted ide? Mi van ha meglop?
- Nem olyan lány. Sokkal hálásabb!
- Na, de azt sem tudod ki ő! Nem is értem hogyan tudtad megsajnálni...
- Bill, ez az én döntésem, és remélem megérted, hogy nem pont egy 16 éves fiú fogja ezt befolyásolni. Kérlek szépen, legyetek kedvesek vele! És ha ti is kedvesek lesztek vele szemben, akkor hálát kaptok a részéről, nem pedig megvetést.
- Oké, persze, nyugi anya, megértettem.
A beszélgetés közepe táján jelent meg Tom is a színen. Fáradtan a szemét törölgette, és pólója alját nyúlisztotta. Majd egy "jó reggelt" után nyújtózkodott, és beletúrt szana-szét álló, raszta hajába. Már amennyire bele tudott!
- Jó sokáig henyéltél...
- Na és?
- Tom! Ne keljen már mindig emlékeztetnem téged arra, hogy nem a játszó társad vagyok!
- Játszó... ? Na jól van. Anya, néha úgy beszélsz, mint egy nyolcvan éves Aszott-Vilma!!
- Hogy mondtad?!
- Felejtsd el.
Ennyivel zárta a témát. Tom lelke legméllyén szerette édesanyját, de elég gyakran esett abba a szakaszba, hogy el akar tőle költözni, mert olyan gáznak tartja egyes elszólalásait. Mély sóhajtással nyugtázta gondolatmenetét, amikor kinyitotta a hűtőt, és kivette a tejet (gabonapelyhet akar reggelizni!). Becsukta az ajtót, majd mikor visszafordult megakadt a szeme Melissán, aki épp most tartott be a konyhába. Letette a tejet és érdeklődést mutatva szegődött a lány nyomába, majd ismét az anyja és öccse előtt kijelentette:
- Nem én voltam!
- Tudom, hogy nem te. Én hoztam haza ezt a lányt!
- Nekem?
Reménykedett az idősebbik Kaulitz, majd vigyori pofával ment anyja idegeire. Simone megforgatta szemeit, és közölte a tényeket:
- A lány utcalány. Hideg volt az este, és egyedül lődörgött az éjjeli utcákon. Nem engedhettem neki, mert hova is fejlődene ez a mai társadalom, ha egy anya egy gyereket kint hagyna az este kellős közepén a - ki tudja milyen veszélyekkel teli - utcán?
- Értem.
A lemondás keserű varázsa... Tom lehajtotta a fejét, majd öccse tekintetét fürkészte, hátha meg tudja ő milyen véleménnyel van erről a valakiről...
- Amúgy hogy hívnak?
- Melissa. Melissa Dietrich!
- Aha. Az jó, mert legalább van neved...
Bill már nem bírta ki nevetés nélkül. Kifakadt és csak anyja ideges tekintete zökkentette ki a hahotából. Nyelt egy hatalmasat, majd egy embereset beleharapott a reggelijére szánt pirítósba. Kínosnak érezte az imént beállt csöndet, és látta Melissán is, hogy azt mennyire rosszul érintette, hogy pillanatnyilag miatta nevetnek. Témát váltott:
- Délben menni kell próbálnunk, anya!
- Micsoda? Most jöttetek haza!
- Persze, ez igaz is, de azért nem maradhat el a próba sem!
- Na ja. És a próba után átjön Gustav és Georg mert meg kell beszélnünk pár dolgot a következő lemezünket illetően!
- Na jól van. Én meg elviszem Melissát vásárolni!
- Hogy mi?!
- Az eső miatt ne aggódj. Kocsival megyünk! A srácokat amúgy is nekem kell elvinnem a stúdióig.
Melissa nem látott elegendő indokot az ellenkezésre, ezért csak bólintott egy határozatlant. Ám az ezt követő mély sóhaj mindent megmagyarázott - legalábbis szerinte. De Simone máris figyelmen kívül hagyta a lányt! Ismét fiaival beszélt.
- Mikor akartok majd menni?
- Hát olyan... fél 12?
Bill Tomhoz fordult, de szeme sarkából mégis Melissára összpontosított - akár csak a bátyja. Valahogy nem nagyon tetszett neki az ötlet, mi szerint egy autóba kell ülnie egy ilyen "alantas élőlénnyel". Jót mosolygott ezen a saját magának szánt poénon, aztán kétségbeesetten jutott tudtára, hogy milyen gonosz. Ez nem volt szép húzás! Meg is rázta a fejét, hogy elhessegesse a további gondolatokat.