Hope has Wings - 3.fejezet
Sziasztok megint! ^^
Nagy sietségembe nem tudtam megfelelő időpontokban részt pakolni, ezért csak most tértem ide. De most megint nem nagyon lesz alkalmam, ha csak holnap nem hozok, mert akkor még lesz időm - de várhatólag csak este, mert akkor fogok tudni feljönni. >.< És pénteken meg Lotte-channál leszek :D Hehe! Alig várom már azt is ;) Nektek is pihenésben és szórakozásban gazdag hosszú hétvégét kívánok! ;)
III.fejezet: Régi álom ismét színen
Simone éppen hazafelé vezetett egy esős, februári délutánon. A munkájából jött a pocsojákkal, és mini-tócsákkal körített úton. Éppen egy fontos telefonbeszélgetést folytatott főnök-helyettesével, Lisával, amikor meglátta a már jól ismert alakot az út szélén sétálgatni egy szál pólóban, koptatott farmernadrágban, piszkos fehér tornacipőben. Melissa hátán volt a táska, ami mindig le-le csúszkált agyon ázott válláról.
- Öüm, figyelj Liss! Leteszlek jó, majd felhívlak otthon.
Leparkolt közvetlenül a lány mellett, akinek már az arcára volt írva elméjében forgó kérdése: "már megint Te?!". Simone nem sokat törődött vele, mert őt is egy kérdés foglalkoztatta, amit nem félt feltenni:
- Hova mész, kislány?
- Melissa!
- Öh. Ne haragudj, de a neved mindig elfelejtem!
- Nem gond, nem maga az egyetlen...
- De most akkor hova mész?
- A mosodába.
- A mosodába?! És minek, ha megkérdezhetem?
- Ehh. Talán: mosni?
- Amióta ismerlek egyetlen ruhád van. Pucéran csak nem fogsz szaladgálni! Mondd az igazat!
- Az igazat?
- Pontosan! Tehát: minek mész oda?
Melissa elpirult, nagyon zavarban érezte magát, nem akarta elmondani az igazságot. De mivel sosem volt csillagos ötös hazudozásból, így mégis az igazat kellett mondja:
- Azért megyek oda, mert ott meleg van.
Simone szíve összeszorult. Akarva-akaratlan, de saját fiai jutottak eszébe, és erre még nagyobb bánat kerítette hatalmába. Nem engedhette ezt. Egyedül egy ilyen törékeny kislány? Még ha nem is annyira kicsi...
***
- Csak nyugi. Nem kell levenned a cipőd!
Mondta Simone Melissának, mikor már a ház előtt álltak, pontosan a bejárati ajtóban. Simone előkotort egy csinos arany kulcsocskát, majd behelyezve a zárba, elfordította, és bejutottak. Melissának nehéz volt leküzdenie, hogy a száját ne hagyja tátva.
A ház hatalmas volt, de ugyanitt otthonos - és jó meleg volt bent. Csak a lány kicsit kínosan érezte magát, mert végülis tetőtől-talpig koszos volt, és egy ilyen szép tiszta házba bejönni... félt, hogy valamit össze fog piszkolni!
- Na! Most vedd le a cipőd. Ne aggódj! Padló fűtés van. Nem fogsz felfázni!
Melissa beszélni is elfelejtett és engedelmesen lerúgta magáról cipőjét. Megszólalni ugyan még továbbra sem mert, de azért egy halovány csodálkozó mosolyt elejtett, mire Simone ismét csak folytatta:
- Megmutatom a szobádat és aztán a fürdőt.
- Fürdőt? Úgy érte-érti... itt szabad fürödni?
- Tegezz csak nyugodtan. Igen, itt szabad fürdeni!
Simone furcsálta a kérdést, de mégsem vetette meg ettől Melissát. Az emeletre felfelé igyekezve a lány ide-oda illegette fejét, ide, s oda tekintgetve. Minden olyan szép volt számára! Annyira meleg volt, és annyira szép volt ez a ház. Nem akarta elhinni, hogy ébren van!
- Na tessék! Itt aludhatsz. Ez az egyik vendégszobánk.
Egyik? - futott át Melissa elméjén, majd küzdött a késztetéssel, hogy ne forgassa a szemeit. Régebben pedig, mikor még a szüleivel élt ők sem voltak olyan helyzetben, mint amilyenben nagybátyjáék. Igen, mindenük megvan, aztán meg... minden elveszett mikor... Melissa nem akar emlékezni! Megrázta magát. Körbetekintett szobájában: a földön padló fedés volt, a falon barack színű tapéták. Az ágya hatalmas volt, és vidám, élénk zöld és lila színekben pompázott a takaró és a párnák.
- Engedek fürdő vizet. Addig... érezd otthon magad!
Mikor Simone kiment Melissa magára maradt ismét. A sok gondolat össze-vissza cikázott fejében. Próbált mindent elfelejteni, de nem nagyon ment neki. Folyton-folyvást képek villantak be neki a helyzetről.
Ledobta magát az ágyra, hátradőlt és elmosolyodott.
- Jézusom, de jó!
Gondolkozott hangosan, majd fordult egyet, és véletlen ráfeküdt a távirányítóra, ami bekapcsolta neki a TV-jét. Rámeredt a színes képkockákat pörgető fekete dobozra. Ó, de régen is nézett már televíziót! Önállósodva vette kezébe a vezérlő készüléket, és váltogatta a csatornákat. Nem sok érdekességet talált, de nem is nagyon zargatta, mert még mindig azon morfondírozott, hogy ébren van e.
- Melissa! Gyere!
A lány felállt, és elindult a hang irányába.
***
A fürdést követően Simone rendbe tette Melissa külsejét is: adott neki ruhát, és kifésülte a haját. Annyira jól érezte magát a bőrében, hogy félő volt, hogy egoizmusa fellendül. De ez persze nem történhetett meg, hiszen az évek során egyre jobban összeveszett saját küllemével, és megrögzött pesszimista lett belőle. Most viszont: a tükör előtt áll. Nem taszítóan koszos a ruhája, nem csapzott a haja, nem áll úgy a szeme, mint egy drogosnak. Most úgy néz ki, mint régen, mikor normális volt! Hátrasimította sötét barna haját, aminek most a tapintása olyan kellemesen selymes volt, és olyan jó... jó, mert nem olyan, mint egy csöves!
Simone hófehér pamut pulóvert adott rá, aminek garbós nyaka volt, és szőrös volt kívülről. Farmer nadrágot adott még rá, ami kissé bő volt neki, de mit tegyen, ha azalatt az egy év alatt így lefogyott? Puha, szintén pamut zokni is volt rajta, lila színű, és kellemesen melegítette. Nem volt büdös! (xD)
- Na nem jobb így?
- Na, de, de...
- Nem tartozol semmivel! Jól van ez így. Itt maradsz velünk egy kicsit, amíg meg nem tudom kik a szüleid, mert belőled aztán nem fogom ki szedni, nem?
Melissa lapított, nem mondott semmit.
- Sejtettem.
- Inni kérhetek?
- Persze...
Miközben letévedtek a konyhába és Simone csinált egy kakaót neki elkezdett kérdezgetni:
- Miért kerülöd a szüleid témáját?
Semmi válasz, csak egyszerében villám gyorsasággal hajtotta le az inni valóját.
- Na jó... akkor azt elmondod honnan jöttél?
- Nem számít. A fő, hogy soha többé nem megyek oda...
- Micsoda? Szóval van hol laknod?
- Nem mondhatnám lakó helynek. Az utcán szívesebben élek!
- Értem, de... miért is?
Megint semmi válasza nem volt. Ismét csak csöndben hallgatott. Simone már érezte, hogy ma nem fog dűlőre jutni ezzel a lánnyal!
- Na jó... én igyekszem összeütni valamit vacsorára! Addig menj csak fel!
Melissa megköszönte a finom kakaót, amit már régóta nem ivott, és felcammogott. Nem tudta Simone miért fogadta be ilyen hirtelen, de nem volt túl sok ideje ezen gondolkozni, mert felérkezve újdonsült hálóterébe már le is dőlt az ágyra és aludt...