Hope has Wings - 2.fejezet
Sziasztok!
A napjaim ugyan továbbra is, mint az időjárás olyan ingadozó hangulatúak. xD De kitartó vagyok (szerintem xD)! És továbbra is próbálok két lábbal állni a földön, ami igazán nehezemre esik a sok lavina ként rám/ránk zúduló dolgozatok közt. Ez van ha az ember már középiskolás! És mi lesz a fősulin? O.o Mindegy! Ez az én gondom, nem lelkizni vagyok itt, hanem azért, hogy részt hozzak :D + bonus gyanánt itt az openingje a történetemnek xD
II.fejezet: Hazaérkezés
A fiúk már izgatottan várták mikor száll le a magángépük a reptéren. Édesanyjukkal már szépen elbeszélték a dolgokat, mi szerint haza viszi őket, egyenként, aztán mikor mindenki otthon lesz kezdetét veheti a jól megérdemelt pihenés. De még messze nem szálltak fel.
Miközben Tom éppen a szebbnél szebb külföldön látott hölgyemények társaságát élvezhette álomvilágában, addig öccse, Bill némiképp komolyabb dolgokon kattogtatta elméjét az ablakon kifelé meredve, ébren.
Sok dolog van a világon, amiről én nem tudok, és lehet nem is akarok tudni, de a fő tényező mindenhol ez az alapvetően zavaró ismeretlenség. Nem szeretek ilyen tudatlan lenni, holott bejártam a fél világot.
A turné? Na igen. Már vége. Elég hirtelen estünk bele ebbe a szuper - sztár melóba, és szerintem ahhoz képest elég jól viseljük. Nem is tudom miért gondolkozok ilyen alapvetően értelmetlen dolgokon! Elég nehéz nekünk - sőtt: az igazat megvallva NAGYON nehéz. De annyira nem, mint pl. másoknak, akiknek a létezésükről sem tudunk!
Az átlag ember mindig olyan láthatatlan - ilyen esetben jó, hogy én nem vagyok ismeretlen! És meg tudom mutatni egy egész uniónak milyen képességeim vannak.
Lehet van tőlem jobb is, de ez nem érdek téma. Nem kéne ilyeneken gondolkoznom! Mi van velem? Annyira unatkoznék, hogy jobb dolgok nem jutnak az eszembe?
Ezt követően rámeredt a telefonja kijelzőjére. Hiába ír Lynának, mert az nem nagyon szándékozik visszaírni. Bill szerint: lehet már szakítottak, de egy-két SMS, néhány elejtett hívás még belefér. De a reménye már-már szerte foszlott, elvégre az üzenetet már tegnap elküldte, és még nem írt vissza. Bizonyára az a lány is őrlődik! Hiszen vége, pedig nagyon is jól megvoltak. De a közös döntés alapját véve: talán mégsem eléggé.
Tom szeme kipattant, próbálta beazonosítani a helyzetet: hol vannak, melyik hosszúsági és szélességi körökön, de egyenlőre még csak felhőket látott. Akkor még nem igen vannak közel otthonhoz... kicsit türelmetlenkedett, mert már régóta szerette volna birtokba venni saját tulajdon szobáját, ágyát, és a kicsit sem kicsi szekrényét. Az őrület határát már tegnap túl lépte, mert annyira haza akart slisszolni. Nagyon unatkozott! Ugyan el volt a külföldi "szépségekkel", de talán nem eléggé kötötték le minden figyelmét... rámeredt öccsére, aki még mindig belefeledkezve saját gondolataiba lesett kifelé. Tom visszahuppant a matracba. Összefonta a karjait, és a legnagyobb tétovázást is kiküszöbölve hunyta le ismét szemeit, és tért vissza saját kis fiktív háremébe.
- Kérsz mogyis chipset, Bill?
Bill rámeredt barátjára, aki széles vigyor kíséretében kínálta meg őt a chipsével, ami már eléggé meg volt fogyatkozva. Bill sajátos fintorával díjazta a többnyire üres papírzacsót. Mutató ujja, és hüvelyk ujja közé csippantotta a zacskó tetejét és hitetlenkedve nézett Georgra, majd ismét bele. Aztán egy darabkát kivett és szájába helyezte.
- Mi bajod?
- Semmi, csak mintha kicsit üres lenne...
Georg mérgesen felnyögött és belelesett a chipses zacsiba, aztán határozott mozdulattal vágta hasba a mellette nyugalomban kockuló Gustavot.
- Na ne szívass! Épp nyerésre álltam, de most miattad megint megevett ez a droid-pillangó...
- Droid... ??! Mi?! Na figyelj: inkább felejtsd el! Mé' a faszomé kellett bezabálnod majd' az egész chipsemet??!!
- Hú waze! Hogy jöttél rá? Azt hittem nem figyeled.
- Bill tájékoztatott!
- Mi? Engem hagyjatok ki kérlek mindenből!
- Amúgy se hozzád beszélek, buksi...
Bill nem értette kifejezetten, hogy a haverja miért ragasztgat rá folytonosan ilyen buzis beceneveket, de annyira lekötötte ez az egyértelmű kérdés... PONT AZÉRT!!
- Kuss már...
Szólalt meg Tom mire mindenki őt kezdte fixírozni. Baseball sapkáját szorosan szemére húzta és továbbra is karba tett kézzel, a leesés határán ült az ülésen. Felszólalására mindenki kuncogott, mert kissé meglepő volt, hogy ebbe a "baráti idillbe" így beleszólt.
- Ne röhögjetek, mert miattatok nem tudok koncentrálni az álmaimra!
- Az álmaidra, hm?
Gustav felmutatott egy Play Boy magazint, és meglengette.
- Hé! Ezt mikor zsebelted be?
- Mikor bealudtál. Bill adta oda!
- Bill, te kinek az oldalán állsz?
- Mi van?
- Jaj eszem az eszed! Tudod, hogy mindig behúzza az újságaimat...
Gustav vigyorgott, mint a vadalma, Bill pedig elhatározását követően felállt és elindult a mellékhelyiség felé.
Az ott maradt három fiú efféle pozícióban helyezkedett el az üléseken: Tom az ablaknak dőlve, mellette Bill üres széklye, egy kis szünet, majd egy újabb ülés, amit Georg foglalt el, mellette Gustav, szintén az ablaknál, kezében a magazinnal. Georg kikapta a kezéből és odadobta Tomnak, aki úgy kapott érte, mint egy etióp kisgyerek egy bundáskenyérért. (morbid hasonlat, tudom - bocsi!!)
***
Mikorra Melissa kinyitotta a szemét már a hajnali fény simogatta arcát. Aztán első útja a fürdő felé vezetett, ahol megmosakodott, majd mielőtt beindulna a forgalom inkább kiment az edzőteremből.
A keleti fekvésű épületet tökéletesen bevilágította az éppen éledező napsugár gyér sugara. Mikor a lány kilépett a teremből a hirtelen fény miatt hunyorgott, és az ébredés könnyei tűntek fel szeme sarkában. Maga elé kapta a kezét, megdörzsölte szemeit, majd a táskájában kutatott még egy pulóverért. A tavaszi dzseki, amit utólag be tudott lopni otthonról túl vékonynak minősült, így rend szerint az összes pulóverét, amit elhozott magán tartotta (mind a négyet). Koszos tornacipője egykoron sárga volt, most sokkal inkább a szürkére emlékeztet. Cípőfűzője épp lelógott. Megemelte a lábát és betűrte oldalra a kilógó textíliát. Feljebb húzta nadrágját, ami állandóan csúszkált rajta, mivel övet már nem tudott szerezni. Az összes a bőröndjében ragadt.Elindult dél felé, és mikorra már az éppen elhagyott épület árnyékából kiért hirtelen eszébe jutott öccse, és nővére. Gyorsan ki kellett őket vernie fejéből, mert megint az a keserű késztetés találta meg, hogy milyen önző volt, hogy el sem jött. Bár levelet hagyott nekik... ha az ő sorsa jobbá válik akkor pedig megkeresi őket, és elköltöznek sajt albérletbe! Az összes cuccukat magukkal viszik. Minden hónapban tudnak játékot venni Carstennek, lesz pénz Fiore vizsgálataira, és akkor talán minden oké lesz. Szép álom...Megint megéhezett... most akkor mi lesz?
A keleti fekvésű épületet tökéletesen bevilágította az éppen éledező napsugár gyér sugara. Mikor a lány kilépett a teremből a hirtelen fény miatt hunyorgott, és az ébredés könnyei tűntek fel szeme sarkában. Maga elé kapta a kezét, megdörzsölte szemeit, majd a táskájában kutatott még egy pulóverért. A tavaszi dzseki, amit utólag be tudott lopni otthonról túl vékonynak minősült, így rend szerint az összes pulóverét, amit elhozott magán tartotta (mind a négyet). Koszos tornacipője egykoron sárga volt, most sokkal inkább a szürkére emlékeztet. Cípőfűzője épp lelógott. Megemelte a lábát és betűrte oldalra a kilógó textíliát. Feljebb húzta nadrágját, ami állandóan csúszkált rajta, mivel övet már nem tudott szerezni. Az összes a bőröndjében ragadt.Elindult dél felé, és mikorra már az éppen elhagyott épület árnyékából kiért hirtelen eszébe jutott öccse, és nővére. Gyorsan ki kellett őket vernie fejéből, mert megint az a keserű késztetés találta meg, hogy milyen önző volt, hogy el sem jött. Bár levelet hagyott nekik... ha az ő sorsa jobbá válik akkor pedig megkeresi őket, és elköltöznek sajt albérletbe! Az összes cuccukat magukkal viszik. Minden hónapban tudnak játékot venni Carstennek, lesz pénz Fiore vizsgálataira, és akkor talán minden oké lesz. Szép álom...Megint megéhezett... most akkor mi lesz?
***
- Na, de meséljetek már, fiúk! Milyen volt?
- Jó volt. Otthon vagyunk már?
- Pff. Tom! Veled aztán ki vagyunk segítve...
- Most mi van? Éhes vagyok!
- És ezúttal milyen éhes?
- Nagyon!
- Ehh. Tom! Gustav tartok tőle nem erre gondolt.
- Hát akkor?
- Arra, hogy szexéhes vagy, vagy csak simán éhes!
A nagy hahotázásban Simone feje megint fájni kezdett. Persze, szereti a gyermekeit, de sokszor jut eszébe mikor velük van az "idétlen" és a "betges" jelzők.
- Nagyon éhes vagy?
- Igen.
- Jó. Én is. Srácok?
A fiúk legnagyobb egyetértésben közölték az igen-t Simone-nal. Az anya hamarosan behajtott egy gyorskajáldás étterembe, majd míg a fiúk rendeltek kibóbiskolt az ablakon. De lehet nem kellett volna!
Ismerős alak, egy lány, és egy felbőszült hot dog árus férfi, aki fenyegetve rángatja az öklét, miközben a lány vállát markolássza.
Simone gondolkozás nélkül áltt fel, és hagyta ott a fiatalokat egy "mindjárt jövök" jelzővel. Szélsebesen rohant ki az utcára, majd odarohant az árushoz, és Melissához.
- Már megint te? Mi történt?
- Ez a kis csipasz! Meglopott.
Lökte a földre a férfi Melissát, akinek a dzsekijéből négy hot dog bukott ki. Simone szíve összeszorult, de ő sem tudta miért. Leguggolt a lány elé, és odatartotta neki kezét, hogy segítsen felálni. A lány csodálkozás kíséretében fogadta a segítséget, és talpra nehezedve gyáva mód elbújt a fiatal asszony mögött, aki mit sem törődve ezzel állt szemben a férfival.
- Kifizetem...
- Asszonyom, ennyivel nem tudja elintézni!
- Dehogynem. Nesze! Öt hot dog ára. A négyből! Megtarthatja.
Az árus zsörtölődve ugyan, de elfogadta az "ajándékot", és álrébb tolta kocsiját. Simone ekkor megfordult és látta az üzletből épp kitérő fiúkat. Mosollyal nyugtázta, majd megint Melissára meredt.
- Azt hittem világos voltam a múltkor. Menj már haza, kislány!
- Kö-kö-köszönök szépen mindent... na-na-nagyon hálás vagyok!
És elszaladt. Nem értve persze, hogy mi ez az egész. Netán a sors akarata, hogy mindig egymásba botoljanak ezzel a nővel? Már nem mintha zavarta, mert így olcsóbban megússza a dolgot, de azért megint a bűntudat beszélt belőle, hogy ezt ő talán sosem fogja tudni viszonozni.
Simone visszasétált a fiúkhoz, és megkérdezte tőlük:
- Sikerült?
- Micsoda?
- Fizetni!!
- Jaaaaaaaaaaaa...
- Istenem! Nem akarom elhinni. A gyerekeimnek van önálló keresetük, saját repülőjük, és turné buszuk, és nem képesek kifizetni egy pizzát, három gyrost, és egy doboz üdítőt... érdekes! Lévén, hogy vannak olyan emberek, akik már azért össze tennék a kezüket, ha 2 centet kapnának!
Tom nem értette mire gondol anyja. De őszintén? Nem is érdekelte. Míg Billt annál inkább. Georg és Gustav elszégyelték magukat.
- Sajnáljuk.
- Kicsim, ne te sajnáld! Te nem az én nevelésem vagy. De ezek ketten... !!!
- Értem, megyek és lerendezem.
Azzal Bill sarkon fordult fülig pirulva és visszament az üzletbe. Tom utánna kiáltott:
- Nekem is kifizeted? Meg a fiúknak is!
- Jó!
Simone tarkón vágta fiát, aki megint csak értetlenül állt a helyzet előtt...
- Amúgy ki volt az a lány, akivel beszéltél?
- Ahh nem tudom... egy szerencsétlen kislány. Tartok tőle, hogy utcalány!
- Milyen??
Csillant fel Tom szeme, amire Georg hasba vágta őt, de mellette mindenki kuncogott ezen megnyilvánulásán is.
- Nem olyan! Jó ég. Te tényleg belőlem jöttél ki?
Simone nem akarta ezt kimondani, de annyira feszült volt. Nem a fián akarta kitölteni a dühét, hanem csak szimplán magában tartani. De nem tudott ellene tenni...
- Ne haragudj, kicsim...
- Nem gond! Ez még semmi ahhoz képest, amit Gustavtól kapok...
- Marajdál már...
- Hol találkoztatok?
Kanyarodott vissza az ifjabbik Kaulitz az eredeti témához.
- Hát... nem is tudom: egy napja? Aha, valahogy úgy... egy üzletben. Éppen chipset akart lopni.
- Úr isten.
- Hehe! A kis csóró...
Megint nevettek. Simone viszont ismét ideges lett. A háznál leparkolva kicsit csillapodott, de kiszálva azért megrótta fiát:
- Csakmert neked mindened meg van, és még egyszer ennyid lehetne nem kéne belefeledkezned a téged körülvevő emberekbe sem!
- Én nem feledkezem bele...
- Jaj, Tom. Ismerlek, az anyád vagyok. De tudod: van akinek még annyija sincs, mint a te cuccaid egy negyede.
- Hű, az gáz.
- Igen! Teljes mértékben, de megértem Simone felfogását.
- Végre egy valamire való ember... Georg! Örülök, hogy egyet értesz.
- Á, nem kifejezetten értek egyet! Hiszen: igen, neki valóban szinte semmije nincs, de nekünk van. De bárhogyan is szeretnénk ellene tenni ez nem fog változni! Attól semmi nem lesz más.
- Igen.
- De... nem tudom. Vajon hova mehetett?
- Mindegy. Fiúk! Ma nálunk alszotok?
- Nem, anyu jön értünk.
- Aha, Georgot is hazaviszi?
- Igen!
- Jó, akkor gyertek be addig...