Kiss & Tell - 8.rész
Sziasztok!
Ma be tudtam szorítani egy részt - nem tudom mikor jön a kövi :( de rajta vagyok! Bár nincs túl sok szabadidőm :S na de: KOMIKAAAT!!! *.*
VIII.fejezet: Szenvedélyes könyvmoly; beteges humorérzékkel
Felérve a szobámba tekintetük ide-oda vándorolt. Mintha még sosem láttak volna lány szobát! Vagy legalábbis olyat, mint az enyém... a falon egy poszterem sincs, a szekrényem tele van ragasztgatva emoticons fejekkel és a rajzaimmal, az ágyam full üres, mert még párnám nincs, csak amin alszok - a többi mind a dobozban - a parkettán békás szőnyeg (persze amolyan aranyosabb békák), az írószekrényemen papírcetlik alkotják a díszletet, amikre különböző jegyzeteket írtam. A számítógép helyén egy laptop ül bánatosan, a polcon pedig rengeteg könyv.
- Otthonos...
Jegyezte meg Tom, de hangjából kivettem a tömény szarkazmust! Persze őt minden bizonnyal a könyvek riasztották el...
Bill leült az ágyra. Még az is tökéletes ahogyan ül! - ööö... na ez már tényleg beteges!
- Szerintem is. Legalábbis nem mondhatni zsúfoltnak!
- Hát persze... mivel még nem volt alkalmam berendezkedni! Pedig már fél hónapja itt élek...
- Na jó. Itt nem sok mindent lehet csinálni!
Alig telt el egy másodperc, hogy Tom ezt elmondta, valami koppant az ablakon. Esküszöm kinyírom ezt a majmot! - odarohantam az erkélyemhez, és kinyitottam az ajtót. A két srác hűségesen követett engem.
Kilépve ismerős arc fogadott! Dimitrij már ott kuporgott a kedvenc faágán...
- Csőváz Kate!
- Öh. Ez ki?
- Ehh. Ő Dimitrij! A szomszéd pár bohóc feelinget keltő fia...
- BOHÓC?! Kérlek, ne járass le az új spanjaid előtt!
Egy szökkenéssel előttem termedt. Kellő kísértés fogott el arra, hogy lelökjem - de nem tettem.
Nézése valamilyen őshüllőre emlékeztetett, de nem tudom mire... annyira fürkészte a két fiút, hogy én éreztem zavarban magam! Meglöktem, hogy észrevegye magát.
- Na!
- Ne essen ki a szemed, az én rokonaim...
- Annyira nem vagyunk rokonok. De többek lehetnénk!
Dimitrijjel összenéztünk. Nem én hallottam rosszul? Nem nekem szar a hallásom? Süket volnék? Képzelődök? - kétségtelen. Tényleg ezt mondta! Furcsa egy kijelentés volt, mert még nem is ismerjük egymást. És ha lehet én inkább az ifjabbiknak sorsolnék több figyelmet!
- Tessék?
- Semmi. Csak hülyéskedek!
- Aha értem.
Dimitrij harsányan kuncogott, és végül becsatlakozott hozzánk a társalgásba és a tervezgetésbe, mi szerint mit csináljunk karácsony éjjel előtt... a hosszas tanakodást követően arra ösztökéltük magunkat, hogy lemegyünk az udvarra.
Itt el voltunk. Hócsatáztunk, amiből Bill keservesen látványosan kihúzta magát... talán ő nem szeretne vizes lenni? Megértem, mert a sörényét közel fél óra alatt lehet csak összeállítani - képzelem, legalábbis. Mikor Tom végre Dimitrijjel foglalatoskodott - sem pedig velem - én kihasználtam az alkalmat és bepróbálkoztam Billnél...
- Nem szereted a havat?
- De szeretem. A lakásból nézni!
- Ö... ez kifejező volt!
- Minden esetre végre kettesben maradtunk... szóval mostmár igazán szeretnélek élőben is megismerni!
Őszinteségi rohamától közel jártam az elájulás és a talpon maradás határához. Kedves gesztus! Tényleg meg akar ismerni, nem csak a levélben állította...
- Wow. Na és? Mit akarsz tudni?
- Pl. te mit csinálsz a szabadidődben?
- Én? Nos... pff. Szerintem többnyire Dimitrijjel szájkaratézok, vagy olvasok... hát te?
- Nekem annyira nincs szabadidőm. A munkámnak élek!
- A munkádnak? Ez jó. Te ugye a csapat énekese vagy?
- Igen.
- Akkor a dalszövegeket te írod, ugye?
- Többségében valóban, de olykor-olykor belejavítanak, vagy szólnak mások is. Pl. a testvérem...
- Értem. És... ez elég sablon kérdés, de te szeretsz híres lenni?
- Hát... nem mindig. Tudod ha híres vagy és egy egész világ érted él, akkor fennáll a veszélye annak, hogy az összes magánéletednek annyi.
- Ezt ki tudod fejteni?
- Hát persze! A legnagyobb probléma az, hogy nem mehetsz sehova álruha nélkül, nem lehetsz lekezelő a rajongókkal, mert ha megkérik, hogy "Bill! Te vagy az? Adsz autogrammot?" - akkor nem vághatod oda neki, hogy "kösz, most nincs kedvem" - mert megbántod és egy álmot döntesz össze benne! Valamint nem is lehetsz szerelmes, mert ha jársz valakivel a lány élete pokol lesz...
- A lányé?!
- Nos igen. Jönnek a fenyegető levelek, a "kurva anyádok" és az, hogy egy rakat ember öngyilkos lesz, mert nem velük jöttem össze.
- Pff. Ez ritka szar! De az öngyilkosságos dolog kicsit túlzás, nem?
- Nem, mert már volt rá alkalom... igaz: kissé morbid voltam, mert nem olyan gyakori ez, hogy "egy rakat ember" csak egy pár. De az is épp elég! Nekem... nekem éppen elég...
Láttam az arckifejezésén, hogy érzékeny pontjára tapintottam. Gyorsan kerülni kell a továbbiakat! Valamivel át kéne ugratnom a témán... de mivel is? Hát lássuk csak...
- Értem. Ez elég szomorú. De amiért ilyen jó teljesítményt nyújtasz biztos büszkék rád a szüleid! Mármint Gordon és Simone.
- Hát persze... az ő büszkeségük mindennél többet ér!
- Értem... rám még nem voltak büszkék szerintem.
- Ezt ugye nem gondolod komolyan? Hát már hogyne lehetnének rád büszkék!
- Na és miben?
- Hát én ezt nem tudhatom, mert nem ismerlek. De persze szeretnélek! Majd ha ismerlek megmondom...
- Ó. Értem!
Mosolyogtam. Némi képp az önbizalmam is megnőtt, mert legalább azt észlelem, hogy érdeklődik irántam, és nem tart tök uncsinak. Ez annyiban jó, hogy talán még esély lehetőség is lenne... áá! Már megint beleéltem magam. - benső konfliktusomból egy hideg löket ugrasztott ki. Felpattantam és hátratekintettem ki volt, aki úgy hátba dobott egy hógolyóval, hogy még a kapucnim is felreppent a fejem tetejére... Tom és Dimitrij a hasukat fogták a nevetéstől. Nem tudhatom melyik volt, ezért mindkettőt pofán dobtam én is... aztán kapcsoltam: mit tettem? - és már menekülőre fogtam volna, mikor Daniel elkapott. Hogyan? Ez mikor jött ide?
- Gyertek srácok, most!
- Daniel! Engedj el! DANIEL!!!!
- Most mit parázol, hugi? Ez csak egy kis hó...
- Persze! Ez meg mindjárt egy nagy pofon lesz, ha most azonnal nem engedsz el!
Hiába ficánkoltam Daniel erősebbnek bizonyult tőlem... és Tom és Dimitrij rohamosan közeledtek a hógolyókkal a kezükben! Ami még jobban zavart az az volt, hogy arcukról megannyi gonoszság tükröződött, és megannyi káröröm. De aztán...
- Na jól van srácok! Azért ne durvuljon a helyzet, okés?
- Hát persze. Nagyon nem durvulunk be!
Daniel leszorított a földre és a másik kettő rögtön társult hozzá. Becsuktam a szemem így csak az érzékeimre támaszkodhattam, mikor is tele nyomták hóval az egész pofázmányom! A kabátomba is mindenhová dugdostak hó-cafatkákat, és én csak sikítoztam. Mit tehetne egy magam fajta védtelen, egyedüli lány három felbőszült hímegyed akarata ellen?
Valakit sikerült pofán vágnom. Te jó ég! Remélem nem Tom volt az. Szép kis bemutatkozás lenne! - Gyorsan felugrottam és szemügyre vettem a helyzetet. Hát: szerencsére Danielt kaptam pofán...
- Na ezt nem kellett volna...
Megint sikítottam és el kezdtem szaladni a bejárati ajtó, és Bill felé. Az ajtó elé befarolt Dimitrij, és nem engedett tovább. Hátráltam, de Tom elkapott. Daniel meg hozta a következő adag havat. Minden erőmet latba vetve száguldottam ki Tom gyengéd szorításából, és menedéket találtam Bill háta mögött... amikor a másik három elindult felénk, Bill hátrálni kezdett - így teljesen kipaszírozott a falnak, de legalább biztonságba voltam - és figyelmeztette őket:
- Ha begöndörödik a hajam én megesküszöm nektek, hogy nem állok jót magamért...
Tom fordított:
- Komolyan beszél! Kinyír ha a sérójáról van szó...
- Igen?
- Ilyen veszélyes lenne az öcséd? Ööö... vagy bátyád?
- Öcsém. Én vagyok az idősebb! 10 perccel. És igen: megtenné.
- Pontosan!
A három srác a lemondás keserú szelével együtt távozott a "tetthelyről" és eliramodtak a hátsó udvarba. Bill megfordult így most szemben állunk. Olyan közel állt hozzám, hogy a szívembe nehezen jutott vér! Megfogta a karomat két oldalt és kérdezett:
- Jól vagy, Kate?
- Történetesen igen, de lelki értelemben már nem annyira... még mindig reszketek!
- Akarsz bemenni?
- Igen...
És mi bementünk. Az pedig egyáltalán nem érdekelt, hogy a másik három grácia mit tesz-vesz odakint! Csak az, hogy én itt lehetek az álmaim netovábbjával...