Kiss & Tell - 12.rész
Sziasztok!
Ahogy sietek szaporázni a részeket úgy tudom felrakni is őket! Remélem tetszetős lesz. A 13-tól már Tom is nagyobb szerepet fog kapni! De itt csak a végén jelenik meg komolyabb szerepben... xP komikat! ^^
XII.fejezet: Kate vallomása
- Nagyi! Biztos vagy benne, hogy ez sikerülni fog egyedül?
- Jaj te csak ne aggódj! Lehet nem vagyok már mai gyerek, de egy elcsúszott cserepet vissza tudok tenni a tetőn.
A tetőn - na ez itt a baj! Furcsa félelmet keltett bennem, hogy szerencsétlen nagyikám a tetőn kalapácsol és közben havazik. De mikor kijött semmi képp sem tudtam megállítani! Minden áron fel akart menni, és ezt be is váltotta. Azon aggódtam, hogy megcsúszik és leesik. De szerencsére semmi ilyen nem történt! Viszont végső elkeseredésem akkor igazolódott be, mikor már nagyapa is felment segédkezni... az ájulás kerülgetett nagyszüleim láttán a tetőszerkezeten! De végre senkinek nem lett semmi baja. Lemásztak ügyesen. A létrára helyezték apró lábaikat és csakhamar lejutottak mellém erre a szilárd talajra! Többé-kevésbé megnyugodtam, de aztán egy újabb cserépdarab vált ki a tetőszerkezetből, ami egyenesen felénk csúszott... és hirtelen, mint egy angyal Pookie jelent meg a színen! A levegőbe ugorva - át siklott felettünk - megragadta a cserepet és úgy ért földet. Bár kicsit megcsúszott a jégen, és belecsapódott a disznóólba, de segáz! Túl élt ez már egy agysebészetet is... lehet nem lett sokkal okosabb (és már nem is lehet), de legalább túlélte!
- Milly! Mondtam én, hogy ez csodakutya!
- Persze, Julien. Te aztán tudhatod!
Elindultunk befelé, és nagyapa átkarolta a vállam.
- És te, Kate? Az este merre mész?
- Hát mi Gordonéknál leszünk...
- Jó, hogy visszakaptad a keresztapád, nem?
- De! Nagyon jó. És még új barátokat is szereztem!
- A fiúk? Hát azok csodálatos gyerekek.
- Persze, főlleg Bill.
- Aha!! Tudtam én, hogy valami nem stimmel. Tudtam én, hogy tetszik neked!
- Kösz a vallomást, kicsim. Én nem hittem nagyanyádnak!
- Ugyan mi titok van rajta? Még ő maga is tudja.
- És az ekkora baj?
- Nem, mami. Csak neki én nem tetszem!
- Á, ezt nem tudhatod.
- Tomnak mondta!
- Akkor tudhatod...
- Köszi! Jól megvigasztaltál.
Kegyelmesen rájuk mosolyogtam, ami persze csöpögött a tömény szarkazmustól... de nem sokat törődtek vele! Mama gyorsan témát váltott:
- Csinálok egy kis forrócsokit!
Nagyapával egyszerre sóhajtottunk fel...
***
Ezalatt az 5 nap alatt nem sok mindent tettem: zömében csak olvastam és gépeztem. Mint egy rendes, elvont, szingli csaj! Mi más egyebet tehettem volna, mikor az egyetlen LB-m éppenséggel Berlinben lakik? És az ünnepek alatt ő is kellő képp elfoglalt.
Jobb dolgom nem nagyon akadt ez is igaz, így rákényszerültem arra is, hogy Daniellel filmezzek, és Lilinnel szánkózzak. Remélem nem kell belefolyni a részletekbe!
Ezek mellett a napjaim tömény részében azon elmélkedtem vajon milyen lesz Billék lakása? Persze tudom, hogy nem lesz otthon, mert azóta írt nekem egy SMS-t, amiben kedvesen közölte velem, hogy ők Hamburgban lesznek Gustavval és Georggal. Célzás, ami lejött: nem akarlak látni. - bár lehet csak nekem van ilyen pesszimista gondolkozásom?
Mire oda keveredtem, hogy eltökéljem magamban mit teszek ez alatt a hosszúnak ígérkező szilveszter estén már a szekrényem előtt pakolgattam a ruháimat. Kellett egy amiben megyek, és egy amiben jövök. Persze ez alap! És mikorra megtaláltam a tökéletes darabokat (ami egy egyszerű farmert és pólót rejtett) anya már beosont a szobába, és kérdőre vont:
- Kész vagy már?
- Igen. Mehetünk!
A kocsiban ülve már lemondtam az éjszakám minden izgalmas tartalmáról és már javában köszöntöttem, hogy Daniel és Lilin elnyomásában vészelem át az év utolsó napját...
Persze odaérve már szeretettel vártak:
- Üdv nálunk!
Lökte ki az ajtót Gordon, amire én sokat nem mondóan benéztem. Wow! Micsoda műremek. Ez a ház valami csodálatos!
Az előszoba csodálatosan rendezett, szépen lecsempézett. Padló fűtés tartja melegen a lakást, és így levéve a csizmát kellemesen felmelegítette a talpamat. Az előszoba a nappaliba nyílik. A nappali csodásan be van rendezve: igazán ígéretes bőrkanapék, és üveg asztal. Hatalmas plazma TV. Ez a menyország?
Mikor Simone felajánlotta, hogy megmutatja a szobánkat a tesóimmal nyálcsorogtatva leselkedtünk a hatalmas folyosón. A nappali végén egy akvárium volt, ami persze elektromos, és most az siklik mellettünk. Istenemre mondom: ez tökéletes! Biztos, hogy még Lotische-ba vagyunk??
A szobánk olyan csodálatos. Két nagyobb ágy van - ezek szerint Lilinnel fogok aludni - és itt is akad egy TV. A fal mellettünk citromsárga, és a bútorok krém színűek. Leraktam a cuccaimat és Lilinnel tökéletesen egyszerre az embertelenül nagy erkély felé futottunk: kirohanva csodálatos kovácsolt vas korlát üdvözölt bennünket. Itt is le volt csempézve a föld! Ide-oda rohangáltunk sikongatva és azt hajtogatva, hogy "ez most komoly? ez most komoly?" - persze, hogy az volt. Ez csodálatos ez a hely!
- El sem hiszem, hogy itt leszünk az év utolsó napján, és a következő év első napján!
- Hát én sem...
Ámulkodási jelenetünket már csak Simone szakíthatta félbe:
- Lemegyek a többiekhez, majd gyertek ti is!
- Oké.
Mivel Lilin válaszolt, így nem sok indokot láttam arra, hogy én is belekotyogjak. Ezért nem is tettem!
Lilin egy hamar nem szált le rólam, de aztán mikor elment megint elkezdtem magamban ábrándozni... ha most Bill itt lenne az olyan jó lenne! És ha úgy lenne itt, mint az álmomban? Igen: hogy szerelmes belém! Ahh. Nem akarok belefolyni! Ez így... annyira rossz. Ám ők olyan hajnal tájt fognak betoppanni. Lehet mi már akkor aludni fugunk. De lehet, hogy nem! Legalábbis én igyekszem olyan hosszú ideig fent maradni ameddig csak lehet...
***
Miközben a felnőttek piáltak, és a tesóim a Viva Szilveszteri Top 300-as listáját nézték én a karácsonyfában leltem nyugalmat. Legalábbis előtte! Nem volt épp kicsi fenyő. Sokkalta nagyobb, mint a miénk! A díszek arany színekben pompáztak rajta. Még az égő is csak sárgán világított.
Bent az agyamban teljesen más képek sorakoztak egymás után: persze többnyire csak Ő volt főszerepben... de mit lehet tenni, ha az ember szerelmes? Be kell lássuk: nem sokat!
Hátam mögött külömböző esemény sorok zajlottak le, amiket én csak a hangokból tudtam kikövetkeztetni, hogy mik lehetnek. A szüleink hangos hahotázása, ostoba, slapmpos viccek össze-vissza hordása, poharak kocogása. A másik irányból pedig egy jól ismert Britney Spears szám, fűszerezve tesómék kappan hangjával...
Én meg itt vagyok és csak hallgatok. Mi más egyebet tehetnék? Semmit. Nos: be kell látnom azt is, hogy ez ma így fog menni... semmi más nem szólhat közbe, csak ha a két srác hazatévedne idő előtt. Ami persze 1 a millióhoz arányban valószínű!
- Kate! Gyere csak! Ez tetszeni fog...
- Hm?
Tekintetem a képernyőre siklott, amin nem más videoklipp ment, mint a Monsoon című számuk. Leültem a kanapéra testvéreim közé és erősen meredtem a képernyőn belül éneklő tini-idolra. Nem akarom elhinni! Valaki nagyon lepaktált az ördöggel és a Viva TV-vel!
Csak néztem, mint Rozi a moziban... mi mást tehettem volna? Persze most itt van előttem - nem épp élőben, de ha élőben lenne itt, akkor is túl távol lenne tőlem. Milyen szomorú is az, ha valaki ott áll veled szemben, de te meg tisztán tudod, hogy sosem lehet a tiéd?
- Na? Milyen tesó vagyok?
- Ne akard, hogy ezt most körbeírjam!
- Jaj, neked semmi sem jó?
- NEM!
Nem is tudom mi ütött belém, de egyből felrohantam az újdonsült szobámba. Mintha csak otthon lennék törtem ki az erkélyre és könnyeimmel küszködve zuhantam rá a korlátra. Ott aztán előtört belőlem, de nem is számít, mert itt úgysem lát senki. Nincs más csak a kifli formájú hold, a könnyeim és én...
Persze titkon értékeltem Daniel cselekedetét, mert legalább erre a kis időre is láthattam Őt, de amit Daniel elszúrt ebben a pontban, az pont az volt, hogy "tetszeni fog". Kissé cinikusan hangzott mondandója, nem is tudom... jól ismerem mennyire megszállott rajongója a szarkazmusnak, de azért ennyire nem kéne pofán csapnia az iróniájával! Nincs igazam?
Miközben önfeledten a csillagokat kezdtem bámulni csakhamar egy puffanás hallatszott a távolból. Az új év első tűzijátéka? - gondolataimat félbeszakasztva meredtem telefonom kijelzőjére, amit időközönként elővarázsoltam a zsebemből. Valóban elmúlt volna éjfél? Nem akarom elhinni! Annyira el voltam itt magamba, hogy közben teljesen elfeledkeztem az időről... - miközben mindez végigfutott az elmémben hirtelen egy másik eszme közelségét vettem észre...
- BUÉK!
Megpördültem és Tommal találtam szemben magam. Pislogtam egyet, de titkon megörültem, mert ha ő is itt van akkor... akkor Bill is!
- Boldogat. Azt hittem idén már nem jöttök haza!
- Hát az idén nem is jöttünk haza, csak most, az új évben. Tudod nem ért el valami felhőtlen sikert a buli, mert amint megtudták, hogy ott vagyunk betámadtak minket az újévet ünneplő rajongók. Sajnos menekülőre kellett fogni!
- Menekülőre?
- Igen, elvégre nem hagyhatjuk, hogy szétszedjenek minket.
Karba fonta kezeit és lassan közeledett felém. Megállt mellettem, amire én ismét a csillagos ég felé fordultam. Következőkben Tom is letelepedett mellém, és keze az enyémet súrolta. Elég szorosan hozzám volt bújva, de most ez valamiért nem zavart...
- Tom... Bill itt van?
- Pff. Örökké csak érte tudsz nyavajogni? Nem zavar, hogy most én vagyok itt veled?!
- Itt van?!
- Ahh. Itt. Lent vannak Gustavékkal és éppen a szüleinket köszöntik.
- Hát akkor te mit keresel itt?
- Látom nem vagy épp vendégszerető hangulatodban.
Látványosan kikerülte a válaszadás lehetőséget. Így ezt már sosem fogom meg tudni, miért is jött fel hozzám... de ezen percek következtében nem is nagyon zargatott, hogy nem tudom! Jó volt egy ember közelsége, még ha nem is az az ember az, akiért mindent odaadnák. Most jó, hogy Tom itt van! Nagyon jó.