Kiss & Tell - 10.rész
Sziasztok!
Hoztam egy részt így hét elejére. :) Olvassátok! xDxD Meg kritikázzátok ;)))) - amúgy megjegyezném: kicsit hosszúra sikeredett. :///
X.fejezet: Hogy valaki szeressen?
Eleget emóztam a gondolaton, mi szerint Billnek úgysem fog változni a rólam alkotott véleménye... kissé kellemetlenül érintett, mert azért a remény még bennem is meg volt! De Dimitrij egész idő alatt jócskán azon volt, hogy kiábrándítson - attól tartok esetleg sikerült neki. Bánatosan hagytam ott az erkélyen és tipegtem lefelé az emeletről. Mire visszanéztem az ajtóból már havazott - megint!
- Kösz mindent Dimitrij, de most inkább menj, mert megfázol.
- Okés szivi. Majd dumálunk!
- Persze...
Mikorra már ténylegesen leértem az emeletről - amit tulajdon képpen nem tudom minek kellett egyáltalán megcsinálnom (tudatalatti??) - addigra már késő volt. Ezúttal Billt egyedül láttam a hatalmas kanapén. Persze tisztában voltam az irántam táplált érzelmeivel, de nem volt szívem ott hagyni egyedül. Gondoltam elmehetnék a könyvtárba - ha már úgyis lejöttem - és elhívhatnám Őt is. - mire végiggondoltam már ott termedtem mögötte...
- Szia!
- Szia.
- Am: mit csinálsz itt egyedül?
- Hát én csak... én csak ülök és nézem a TV-t.
- Öööö... a Szeretők és játékosokat??!
Csodálkoztam a képernyőre tekintve, mire megláttam, hogy elpirul.
- Izé! Csak a Helyszínelők ment. De már vége!
Ezzel a lökettel lekapcsolta a TV-t és hirtelen felállt. Elém lépett...
- Noooos... te merre mész?
- Én? Hát... csak gondoltam elmehetnék a könyvtárba, de nem hinném, hogy mégis mennék...
Próbáltam tőrbe csalni, de láthatólag sikert arattam. Elcsodálkozva szögezte a kérdést számomra:
- Hogyhogy?
- Am... Dimitrijjel most beszéltem: nem ér rá. A lányok is elfoglaltak az ünnepek alatt! Húgit meg egyedül nem engedik velem... én pedig magamba nem megyek!
- Hát... én elkísérhetlek! Tom úgyis lelépett valahova a bátyáddal. Megint egyedül hagyva engem!
- Gyakran hagy egyedül?
- Meglehetősen...
Nem találtam alkalmat az együttérzésre, olyan szinten beleéltem magam abba, hogy a leghelyesebb mostoha-unokabátyóval fogom tölteni a nap további részét - mert nem tervezem, hogy egy hamar hazajövünk... - és minek után elboronáltuk, hogy megyünk, és "könyvtárazunk" Bill azzal a kijelentéssel távozott, hogy átöltözik. Feltiprizett az emeletre és mikor hallottam, hogy becsapja az ajtót én is követtem példáját, annak érdekében, hogy ne egy szál melegítő gatyában menjek a falusi könyvtárba...
Mikor már felértem akkor tudtam mit fogok felvenni: az új farmernadrágomat (koptatott, néhol kivágások vannak rajta), a kedvenc sportcipőmet (kamudas - helyett kamu|adidasz - és lila), valamint egy kapucnis, citromsárga pulóvert. Még a nadrág felvételekor belepasszíroztam kellemetlen sonkáimat egy cicanadrág-szerűségbe, és csak ezután díszelegtem teljes pompámban - - - már ha ez pompa...
Kihúztam a szemem : bár - kétség sem fér hozzá - fogalmam sincs miért... még ha tetszene is neki akkor is megmaradna a véleménye! Az a szíven szúró véleménye...
***
Először nem akartam rákérdezni - de aztán eszembe jutott, hogyha mégsem kérdezném meg akkor előfordulhat, hogy álmatlan éjszakám lesz - így mégis megkérdeztem:
- Mondd csak, Bill? Miért kell a pofádba húznod ezt a hülye kapucnit? Látsz egyáltalán valamit? Annyira az utat lesed.
- Tudod ez már lassan egy ösztön: álcázom magam.
- Aha! Így értem.
Nem hagyhattam ki, hogy örökös paranoiája miatt ne forgassam a szemeimet. Reméltem, hogy nem vette észre! Követve példáját - már csak a puszta kíváncsiság miatt is - én is földre sunytam szemeimet, és próbáltam távolabb állni tőle - de valami furcsa (talán mágneses??) vonzás következtében ez kellő nehézségekkel járt számomra. Mindig közelebb álltam hozzá, mint az kellett volna! Ez így nem mehet sokáig, mert fenn áll a veszélye annak, hogy...
- Mi a baj?
Már inkább: beteljesült a veszélye annak, hogy gyanút fog furcsa viselkedésemen... vigyorral próbáltam leplezni rögtön támadt zavaromat, de közben azt sem tudtam számon kívül felejteni, hogy mélységesen elpirultam... de igyekeztem megemberelni magam, és válaszolni a kérdésére - egy újabb kérdéssel...
- Mi lenne?
- Olyan zavartnak tűnsz.
Ha tudnád, hogy mennyire az vagyok! - na ezt persze nem mondhattam neki. Végülis: hogyan jönne le neki? Nem hinném, hogy az számomra pozitív lenne... így is tarthat tőlem azért, mert tudja mit érzek iránta. Dehát ha tartana tőle, akkor nem jött volna el velem! Most megint összezavarodtam...
Lassan befordultunk a sarkon és a következő utcában már ott vár a könyvtár. Nincs már sok hátra, ezt lehetőleg ki fogjuk bírni... de ekkor hirtelen két ismerős alak tűnt fel az egyik konténer mellett... Maya és Christine! Ó ne... ha ezek meglátnak lőttek a jól eltervezett Billes délutánnak! Sőtt: ha jobban belegondolok akkor már el is veszett...
- Ó, ne!
- Mi történt?
- Hát... semmi csak... nem akarsz inkább kerülő úton menni?
- Kerülő úton? De most miért? A könyvtár itt van előttünk!
- Hidd el nekem: nem csak a könyvtár van itt előttünk!
- Csak nem a két lányra gondolsz, akik a kuka mellett cigiznek?
- CIGIZNEK??! Meggondoltam magam! Mégis erre megyünk.
- Te jó ég, Kate! Rajtad kiigazodni...
Természetesen kénytelen voltam elterelni a gondolataimat azon baljós elméletről, hogy Bill a fejembe lát, mert félő, hogy még eseten ként elszaladok... nagyon remélem, hogy ez nem így van! Nem kéne a fejembe látnia! Ajjajj...
Ám lassan odaértünk a két barátnőm mellé, és végigmértem őket... aztán rájuk szóltam, mikor kilökte a szememet, hogy ezek ketten mennyire nem rám koncentrálnak!
- Maya! Christine! Mit csináltok?
- Mi? Á! Szia Cathrin! Mi csak... el ne mondd senkinek!
- Persze, ne aggódj. Bennem megbízhattok!
- Hát reméljük is! Mire valók a barátok?
Barátok? Igen, ez igaz. De nem azok az igaz barátok, mint pl. Emily, akivel megint csak itt, az új suliban ismerkedtem össze. Persze: két évvel idősebb, mint én, de ez nem probléma. Ő valóban igaz barát! De a Christine és Maya félék, már csak haver számban szerepelhetnek. Nekik semmit sem mondhatok annélkül, hogy azt másnap teljesen átköltve halljam vissza. De persze elhülyéskedni nagyon jó velük... ők persze LB-knek tarthatják magukat, mert mindenben sülve-főve együtt vannak... engem meg olykor mintha kerülnének. Be kell lássam: nem túl sok igaz barátra tettem szert ebben a suliban. És persze az is elég gázos, hogy ezekből a nem igazán igaz barátokból kettő pont itt lakik Lotische-ba! Na de legalább sosem vagyok egyedül!
- Mellesleg ki az új barátnőd, Kate?
- BARÁTNŐ??!
- Hehehehehh! Nem mondod komolyan, Maya! Nézd meg jobban. Biztos, hogy barátNŐ?
Megnézte az arcát. Aztán elképedve vissza lépett és Christine-re nézett.
- Uram Isten!
Már előre féltem a felismerésüktől, mi szerint az új "barátnőm" maga Bill Kaulitz. De ennek a két drágának az értelmi szintjével vetekedhetünk aztán... mert nem ismerték fel!
- Hát ez tényleg pasi. Nem is tudtam, hogy ilyen furcsa barátaid vannak!
- Furcsa, de legalább szerethetőek...
Mosolyodtam el gondtalan bókomon Bill felé... nem: igazából nem akartam neki rendesen bókolni, csak egy általános tudnivalóval illettem meg másik két barátomat, akiknek szemén rögtön az a gondolat öntött tükröt, mi szerint "hogy a picsába rázhatnánk le?" - speciel engem. Nem tudom miért nem szeretik, ha én is velük vagyok - de bezzeg mikor egyikőjük lebetegedik mindig hozzám futnak... ilyet!
- Minden esetre nekünk mennünk kell. Legyél jó Kate!
- Persze... de ti... !!
Mielőtt még befejezhettem volna annyival, hogy "de ti is" már se hírük se hamvuk. Elmentek! Nem gond. Legalább elillant a félelem mi szerint felismerik újdonsült "spanomat" és le sem tudjuk vakarni magunkról. De segáz! Így legalább problémák nélkül mehettünk tovább...
- Nagyon kedves lányoknak tűntek...
- Na igen: legalábbis mikor egyedül vannak.
- Woow. Szép kis barátok vagytok, ha így gondolkoztok egymásról!
Közben szépen lassan elindultunk a maradék pár méter bevégezte érdekében. De lassan megint eluralkodott rajtam a tudat, hogy Bill mennyire csak barát ként gondol rám. Na jó, már lassan saját magamnak is idegesítő, meg untató lesz ez a folytonos aggodalom, de nem tudok vele mit tenni. Megérkeztünk a könyvtárba! A könytáros titkár már meleg mosollyal üdvözölt.
- Kate! De jó téged újra látni.
- Köszönöm. Akkor felmentünk, okés?
- Természetesen!
Elkaptam Bill kabát ujját - ha már másért nem is, de legalább ezen az úton érjek hozzá - és felvonszoltam magam után az emeletre.
- Úgy leskelődsz, mintha még nem jártál volna itt!
- Hát ööö...
- Úr Isten Te kultúr barbár! Már mióta itt élsz és még nem voltál a könyvtárban? Hát ezt nem akarom elhinni! Pedig itt olyan csodás gyűjtemények vannak, amik még talán Berlinben sem találhatóak meg! Nagyon szeretem.
- Gondolom, de én nem vagyok könyvmoly.
- Ez célzás volt, hogy én meg igen??!
- Hát ja!
- Hát kösz.
Játékosan beleboxoltam karjába - igyekeztem elképzelni a szitut, hogy Dimitrij van itt mellettem - és erre ő elkezdett nevetni. Minden erejével azon volt, hogy elkapja a kezem, de nem ment neki!
Felértünk az ifjúsági részlegre és ott kezdtem el avandzsírozni. Bill lelkesen követett bárhová is mentem! Aztán hirtelen megtörte a csöndet.
- De Kate, csak figyelj arra, hogy hazaérjünk 6-ra, mert tudod: ma este már megyünk haza!
- Ó, hát persze.
- Ne aggódj! Szilveszterkor apud szerint ti jöttök.
- MICSODAA??!
- Jól hallottad.
Beletúrt a hajamba. Erre elgondolkoztam: még hat előtt otthon leszünk, mert az ünnepi nyitva tartás végett a könyvtár ma 8 helyett csak fél 5-ig lesz nyitva. Nem kell aggodalmaskodni! Bőven haza érünk...
Ezekkel a gondolatokkal vészeltük át a maradék egy és fél órát. Aztán mikor kivettem egy új kedvencemet, és lerohantam a titkárhoz már éppen zárni készültek. Kitöltöttem a papírokat, aztán már tovább is álltunk.
Felettébb gyorsan telik Vele az idő. Sajnos túl gyorsan! Így mire kiértünk már sötétedett. És a változatosság kedvéért megint havazott...
- Ó, már megint havazik...
- A hajad, mi?
- Na igen.
- Nem értelek! Itthon miért akarsz ilyen tökéletesen kinézni?
- Szóval tökéletesen nézek ki?
Elmémen átsiklott a káromkodások sorozata, mert már megint túl sokat árultam el az érzelmeimről. El is pirultam, de ő szerencsére még csak rám sem nézett!
- Nos...
- Mindegy! Ez csak azért kell, hogyha szembe jön velem valaki, aki talán megváltoztatja az életemet, ne egy csöves szukának nézzen, hanem annak, aki igazából vagyok. Néha olyan jó lenne az, ha valaki szeretne.
- Hogy valaki szeressen??! Ó, te jó ég! Bill. Téged... olyan sokan szeretnek!
Óvatosan kellett beválogatnom a mondatba felhasznált szavakat, mert félő, hogy megint elárulom magam. Bár: ezért felesleges aggodalmaskodni, mert tulajdon képpen már így is mindent tud az iránta táplált érzelmeimről - de azért jobb egy kicsit tartózkodni!
- Olyan sokan, persze... de Kate! Legyél velem őszinte. Szerinted ebből hányan szeretnek azért, aki vagyok? Csak azt látják bennem AMI vagyok. Nem pedig önmagamat!
- Most aztán jól feldobtad a leckét... biztos vannak, akik tényleg érted szeretnek! Csak azok ismernek téged. És nem csak a youtube-n fent lévő videókból!
- Hm. Veled olyan könnyű erről beszélgetni! De mással már kevésbé. Tudod: bármennyi interjúra megyek mindig az első vagy második kérdés a párkapcsolatokról szól. Egy egész világ kíváncsi rá, hogy van e már valakim! De sajnos egy egész világ nem tudja, hogy én kire vágyom.
- Te már tudod?
- Hát már hogyne tudnám?
Mosolya láttán sem tudtam örülni, mert ezek szerint már van valaki, aki tetszik neki. És a tegnap este hallottak alapján az nem én vagyok! Lehet engem beképzeltnek, egoistának, ribancosnak és mellette extra naivnak tartani, de tényleg bánt. Brutálisan bele vagyok zúgva! Betegesen. Ez már menthetetlen!
- Ó... értem! Nem megyünk akkor már haza?
- Máris? Hát felőlem... de most olyan jó kiönteni neked a szívem!
Kellett egy pillanat arra, hogy talpon maradjak, és ne ájuljak el, de egy újabb pillanat is kellő volt ahhoz, hogy azt feldolgozzam: ma már elmegy - izé! Elmennek. Szóval! Minden együtt töltött pillanatot ki kell élveznem.
Előre rohantam, mert megláttam a parkot! Valami varázslatos volt, ahogy a karácsonyi égők bevilágították az egész placcot. Lelkendezésembe még Billt is belevontam:
- De szép! DE SZÉP! Nem nézzük meg? Léééééégyszii!
- Ööö... felőlem!
Csatlakozott hozzám, de ő nem nagyon akart futni. Ezt megértve már én sem rohangáltam, mint egy 5 éves!
- Esküszöm, mintha a húgom lennél.
- Dehát neked nincs is húgod!
- Persze, ez csak egy hasonlat volt...
Miközben bejrtuk az egész parkot egész sokat megtudtam Billről. Szinte az időbe is belefeledkeztem! De ami persze lejött ebből az ismerkedésből, csak annyi volt, hogy legalább annyira szeret híres lenni, amennyire nem. Tulajdon képpen ez nem okoz számomra semmi meglepődést, mert ez már csak így van! Híresnek lenni nem egy Hawaii, dizsi, napfény! - ezt kénytelen-kelletlen beláttam.
Már éppen a parkból kiérve első ként látható üzletsorok mentén jöttünk - marha nagy üzletsor: van kemény három bolt... mint az egy falun várható! De van valami egy faluban, ami egy városban tuti nincs meg... ez pedig részben ez a tiszta levegő, és az, hogy bárhova mész mindenki ismer mindenkit! Gondolom mikor ideértem már a falu lakosságának 3/4 része tudta ki vagyok-mi vagyok, honnan jöttem.
A lépteink időről-időre csúsztak, mert a hótakaró alatt jég volt, ami még az esőből maradt meg. Vicces volt, ahogy ott botladoztunk egymásba kapaszkodva! Én persze felettébb örömömet leltem benne... nem kell magamba tartani! Így van, és kész... tetszik - > tetszik / nem tetszik - > nem tetszik! Van ez így.
- Remélem azért még egy darabban hazaérünk!
- Na látod: azt én is...
Mire elértük a házunkat, már olyan sötét volt, hogy ahol nem volt utca lámpa az orrom hegyéig sem láttam. De az udvaron még kint volt drága bátyám, Tom társaságában...
- Lám! Az elveszett báránykák hazaértek.
- És az elveszett nyomorék is, Tommal egyetemben!
- De jó! Akkor engem nem tartasz nyomoréknak?
- Már miért tartanálak?
- Kérdezd a nagy okos öcsémet!
- Hé! Most hagyjál ki ebből. Lefagytam! Gyere Kate...
- Oké!
Követtem őt utasítására és búcsút intettem a másik kettőnek. El nem tudom képzelni min szenvednek ennyi ideig! Odakint a HIDEGBEN.
- Ó! Máris jobb idő van.
- Hát ti merre jártatok?
- Sajnálom Simone, hogy ennyi ideig elcsaltam Billt!
- Ó, hát veled volt? Nem a testvérével?
- Igen anya! Kate-vel voltam.
- Remek! Akkor Kate segíthet neked csomagolni...