The New Generation - NOVELLA SOROZAT; 4. részlet
Sziasztok! ^^
Mint mindig most is bejött egy X ezért nem tudom milyen rendszerűséggel fogom felrakosgatni a történeteket. Ez a Tokio Hotel-es novella sorozat utolsó epizódja! Több mint valószínű, hogy nem most hallunk utoljára Frankieékről, mert szerintem minden jelesebb alkalom adtán róluk rakok fel novellát. Ez amolyan visszatérő sztori, okés? :) Remélem senkinek sincs ellenvetése! Ha mégis lenne: ott a CHAT! xD Minden jót ;)
IV.rész: Fekete bárány
"Minden szeretet függ valamitől. Csak muszály leszögezni, milyen feltételeket hajlandó elfogadni az ember cserébe a szeretetért. Ez elég könnyen hangzik, miközben pokoli nehéz. Amikor azt akarod, hogy valaki megszeressen, aztán azt, hogy változatlanul szeressen, elődordul, hogy olyan feltételeket is elfogadsz, amelyeket egy ideális világban, ahol minden gömbölyű ki nem állhatnál..." [~°~Anna Maxted~°~]
Szóra sem érdemes eljátszani egy olyan gondolattal, mi szerint kihúzzad magad egy olyan problémából, amilyen problémát mások már leszögeztek, megtudtak, esetemben láttak. Ezért tehát nem is igyekszem a magyarázkodással, mert úgyis látták, amit láttak! Magyarán már nem kell firtatni: megtörtént, és nem lehet meg nem történtté tenni.
Eddigi életem során számtalan sok hibába estem bele, s ezen sok hiba közül talán egy sem olyan súlyos, mint az, ami a Jeremyvel közös hibánk. Lehet csak a hormontúltengés miatt folytatólagos ez az eseménysor, de lehet, hogy ez tiszta érzelem, ami köztem, és unokabátyám között van. Az is lehetséges (legalábbis kétségbe nem vonható), hogy ezért a sokminednért (l.s.d.: amikor apuval összebalhéztunk, amikor Jeremyvel engedély nélkül elszöktünk, amikor Jeremyvel smároltunk, és apa és Tom, valamint Ria mindenzt figyelemmel kísérték) nem egy hét szobafogságot kapok, hanem több évnyi börtönbüntetést. Ó: a fegyház többnyire Los Angeles lesz, ha majd hazautazunk! - szóval sok jót már nem várok a jövőtől, de nem bánt, hogy megtettem.
Jeremy kisiklott elém és véletlenségből elromlott a sarka (vagyis nem tudott megállni!!) így tehát természetes értelemben rám esett, és elnyúltunk a havon, mint két ázott kisveréb. Szaporán kapkodta a levegőt, de jól láthatólag esze ágában sincs, hogy leszálljon rólam! Kénytelen-kelletlen rúgtam hasba, aminek következtében szaporán legördült rólam és kiterült az ártéri dombocskán - leszögezném: szintén mellettem.
- Kíváncsi vagyok mióta lesnek minket a hídról...
- Biztosíthatlak: elég régóta. Talán lassan futottunk!
- Szóval beértek volna???!! Ó a picsába.
- Nyugi Jeremy. Tom nem szeret büntetgetni! De apám annál inkább...
- Nyugi! Karácsony van: így csaknem kapsz életfogytiglant!
- Nem: mert iskolába mehetek.
- Frankie...
- Most mi van? Ismerem őt.
Álltam fel és tanácstalanul jutott tudomásomra, hogy apa büntetgetései gátat szabnak a "nem-szigorú-apa" elméletemnek. Lesöpörtem magamról a havat és segítő kezet nyújtottam Jeremynek, aki mosolyogva fogadta segítségemet - és lerántott maga mellé, míg ő egy mozdulattal felállt. Átfordultam, így most háttal vagyok a földnek. Sóhajtottam egyet és elkezdtem evickélni: egy kicsi hóangyal.
Szapora léptek csapták meg a fülemet:
- Jeremy! Frankie! Mi jutott eszetekbe??!
- Halálra aggódtam magam értetek.
- Jól beszél! Mi az ördög volt ez a buszmegállónál??
Hamar ismét felálltam, és újból alkalmat adtam a hó eltávolításának kabátomról.
- Egyszerű a válasz: szeretem Franklint!
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad: szeretem!
- Vagyis szerelmes vagy belé?
Érdekesnek találtam, hogy ekkor Tom nem a fiára, hanem Billre szegezte tekintetét, aki mereven engem bámult.
- Igen.
- Szóval szerelmes vagy? Nem vagy a fiam. Én ilyen idősen még azt sem tudtam mi a szerelem!
- És most tudod?
Kíváncsiskodott Ria, Tom pedig válasz helyett megcsókolta.
***
Minek után hazaérkeztünk alkalmat adtunk a karácsonyfa feldíszétésére, ezt követően pedig az ajándékozásra... sokmindent kaptam, de az igazat megvallva az az ajándék okozta a legnagyobb örömöt, amit Tomtól kaptunk... enyhe célzásnak lehet hinni, némi egoizmussal fűszerezve, hogy gitárt vett nekem és a fiának. Riától egytől-egyig ruhát kaptunk és ez persze haszontéma, szóval nagyon örültem új cuccaimnak... apa Jeremynek és nekem is más ajándékot vett. Jeremy számára a doboz nem rejtett egyebet, mint egy tökéletes gördeszkát, hozzá illő könyök-és lábvédőkkel. Már régóta siránkozott egy gördeszkáért, mert a sajátját még a nyár elején eltörte. A mintája mintha lobogó tűz ábráját rejtené, és fekete-valamint narancssárga színben pompázik... a nekem szánt ajándék valamivel szerényebb volt: egy könyv. De már megszoktam, hogy apától mindig könyvet kapok! Nem zavar, révén, hogy imádok olvasni...
- Legalább nem fogsz unatkozni, ha megint szobafogságban leszel!
- Milyen kedves tőled. De ezzel arra célzol, hogy most nem kapok büntetést?
Válasza fejrázásban és egy mosolyban bontakozott ki. Aztán a kanapén hátradőlve felhelyezte kezét mögém, ami később egy szerető ölelésbe bontakozott.
- Tudod: kamasz koromban én is rengeteget voltam szerelmes. Kérdezheted a nagybátyádat, ha nem hiszed, de tényleg: minden hónapba más lány tetszett...
- És anya?
- Lara különleges lány volt: bár nem tudtam, hogy terhes, mikor szakítottam vele.
- NEM??? Hú. Ez új! Azt hittem tudtad.
- Ő mondta?
- Nem! Csak... sosem beszélt rólad. Azt hittem megbántottad, és magára hagytad, mikor viselős lett...
- Viselős? De Frankie! Honnan szeded ezeket a szavakat?
Meglengettem előtte a Fekete bárányt (ugyanis ezt rejtette a csomagolás):
- Olvasok, tehát vagyok - és fejlődő képes életet élek! Kapó vagyok az új dolgokra. Mellesleg: elég korán kellett felnőlnöm...
- Minden bizonnyal.
Az ölébe húzott és úgy ölelgetett tovább. Aztán hirtelen csöngettek: Ria már szalad is ajtót nyitni. Maga elé volt kötve a tavaly Jeremytől és tőlem kapott kis köténye, amit sütéskor mindig maga elé biggyeszt, bal kezében a mézessütik voltak, míg jobb kezével ajtót nyitott. A többiek azok! Gustav, Joshua, Georg, Vickie, Conner - továbbá a "nagyasszonyok" Meredith és Donna.
Gustav köszönés gyanánt leemelt egy fehér csokimázas sütit és begyűrte. Georg elszólta magát:
- Itt a Mikulás! Boldog karácsonyt.
A karácsonnyal többnyire az a problémám, hogy rengetegen jönnek hozzánk. Irdandóan sok ajándékot kapunk és megannyi szeretetet. Joshuától attól is többet... (legalábbis én) Meg emellett a sok-sok rohanás, ajándék vásárlás (amit most szerencsére kihagyhattam Jeremyvel), sütés, főzés... s egyebek. A társaság általában éjfélig marad vagy attól kicsit tovább. Mivel nem akartam túlzottan belefolyni a családi idillbe, így inkább feltémferegtem az emeletre. Persze nem egyedül!
- Kedves, hogy máris menekülni próbálsz.
- Most mit tegyek? Bár a karácsonyban többnyire semmi kivetni valóm nincs, de a mézes-mázas szeretetáradat már nem az én ideálom. Remélem nem kell elmagyarázni miért!
- Persze. Na és a zenével, hogy állsz?
***
A zenével, hm? - na persze. Azzal hogy is állok? Többnyire semlegesen. Bár ha azt vesszük, hogy a jó apámat ezért nem látom csak egy évben 12 alkalomnál nem többször (12 hónapban egyszer), s jóformán akkor is csak a TV képernyőn át, akkor igaz is: van okom utálni a zenét. De ha úgy jobban átgondolom... nem, nem utálom a zenét! Bár én nem vagyok egy énekes-tehetség, mint apa (jól lehet ő mégis meg van győződve ennek az ellenkezőjéről), de azért többnyire ha magam vagyok énekelgetni, dudorászni én is szoktam! Meg gitározni is, csak a múltkori baleset után az összes húr elszakadt a gitáromon! S mivel apunak nem volt energiája szervízbe venni, így azt sem vonom kétségbe, hogy ő mondta Tomnak, hogy vegyen nekünk gitárt. - na de üdv a jelenben Franklin Kaulitz-Zidek kisasszony! (a Trümpert még az életem árán sem venném fel)
Az ágyon ültünk. Én jobb híján törökülésbe ereszkedve, míg Jeremy egyik lábát hátsója alá helyezte, másikat hosszan kinyújtotta.
- Ha belejátszok egy dal elejébe, tudod folytatni?
- Ha ismerem igen, ha nem ismerem, akkor többnyire nem.
Ezen nevetett egy haloványat, majd lejátszott pár akkordot. A dallam már valóban ismerős... tudom mi ez! Skillet - Monster. Sejthettem volna, hogy ezt adja be. Meg sem vártam, hogy befejezze lassan belekezdtem én is. A játszma alatt sokat nevettünk és beszólogattunk egymásnak, de ekkor hirtelen Tom dugta be a fejét. Persze ez sem állított le minket!
- Gondoltam bejövök csekkolni hogyan preferáljátok az új gitárokat...
- Jól! Franklin. Most énekelj!
- Apád előtt biztos, hogy nem!
- Csöndben leszek.
- Ez nem elég ok...
Belefeledkezve játszottunk tovább, míg Tom is begubózott az ágy végébe. Jeremy szobájába voltunk. A gitárhúrok dallamos pendülése által keltett rezgésekbe a fejünk fölött felszögelt könyves polc (amin többnyire csakugyan az Én könyveim voltak) is beleremegett. Tartottam tőle, hogy a fejünkre esik, de kicsit sem zavart. Csak játszottam, játszottam, játszottam... a dal végén letöröltem az izzadtságláncot a homlokomról.
- Ügyesen játszotok, bár Jeremy: kissé merev vagy.
- Míííí???!! És Franklin?
- Kifogástalan.
- Haha! Ennyit érsz.
Kötöttem Jeremy orrára, amire rögtön lerakta a gitárját és kiszedve sajátomat kezeimből rám vetette magát. Ráült a hasamra és kegyetlenül bökdösni kezdte oldalamat. Tom persze jót szórakozott rajtunk, de esze ágában sem állt, hogy segítségemre sietve megszabadítson fiától. Ehelyett apa csapódott be az ajtón és elterelte Jeremy figyelmét, amit én kihasználva megszabadultam a rajtam tehénkedő alaktól...
- Kipróbáltátok a gitárokat? Hallottam.
- Jaja. És még milyen ügyesen játszottak! Különösképp Frankie.
- Haha.
- Most min nevetsz?
- Azon, hogy ennek fordítva kellett volna lennie, mert Jeremy a fiad!
- Na igen...
Lassan figyelmen kívül hagytam értelmetlen fecsegésüket, és tovább kínoztam Jeremyt. A hasára fordítottam, és jómagam rátelepültem a hátára, amire aztán kezeit is rászorítottam. Keserves nyögdécselésbe fogva hamarább megsajnáltam és leszálltam róla.
- Úr isten, te vadmacska!
Kijelentésére - pontosabban felkiáltátásra - apáink is odapillantottak, ahol épp ő állt. Én ezen a "vadmacskás" hasonlaton megint csak Tomot tudnám felhozni, de ehelyett inkább nevettem. Ezzel is hárítottam annyit, hogy Tom és apa is nevetésben törjenek ki!
Későbbiekben még lejátszottunk egy másik Skillet dalt, aztán Ria dugta be a fejét: kezeiben Vickiet tartotta.
- Jöttünk szólni, hogy gyertek le vacsorázni!
Vékonyka hangjára elmosolyodtam és felálltam. Jeremy is csatlakozott. Lassan mellém lépegetett és megfogta a kezem, majd rám kacsintott. Aztán futásnak eredtünk és lesprinteltünk a lépcsőn. Egyenesen az étkezőig, amit csak akkor használunk, ha karácsony van (tehát ma), vagy ha valakinek születés napja van. Történetesen ma 24-e van, aztán holnap valószínűsíthetőleg lemegyünk Simone nagyihoz, és ott köszöntsük karácsony másnapját.
- Mi a kaja?
Tört elő Jeremyből, aki már kb. két és fél órája éhezik. A hatalmas asztal betelt, és megvacsoráztunk... - a vacsorát követően mi, gyerekek kimentünk ismét szánkózni, és csak akkor jöttünk következőleg haza, mikor fél 12-kor Gustav felhívta Joshuát, hogy merre járunk... persze már épp indultak volna.
***
A rövid, de mindig sanyarú búcsú lezajlása után mi is ágyba tértünk - legalábbis: már aki... én alig vártam, hogy mindenki elaludjon, jómagam meg lesétáljak az emeletről és gyönyörködjek a fában. De utam véget ért a felénél, mert a lépcsősor közepén belekapaszkodtam a korlátba, majd lassan leereszkedtem, és leültem. Az égők játékos fényei közepedte mosoly terült arcomra és nem tudtam eldönteni mi az, ami szebb a karácsonyfától. Az idő jól eljárt felettünk - és én ezen gondolkozom? Végülis... semmi sem tökéletes.
- Nem aludnod kéne?
- Apa? Ó... csak még... nos: nem bírtam! Ezért inkább lejöttem ide, hogy nézzem a fát.
- Bármit is teszel mindig anyád jut rólad az eszembe.
- Anya?
- Igen. Talán kissé teátrális vagyok, de na: ez az igazság. És meglehet, hogy messte nem vagyok olyan jó szülő, mint Lara volt, de igyekszem. Becs szó!
Lassan ő is leült mellém, és én behúzódtam az ölébe. Átöleltem és vállára borulva adtam magyarázatot hirtelen előtörő "szeretet áradatomnak".
- Apa, nem kell olyannak lenned, mint ő! Sosem várnám el tőled. Szeretlek ahogy vagy! De: az nem is normális család, ahol nincsenek viták!
- Tényleg mintha csak őt hallanám...
Homlokon csókolt, majd újból kérdeztem:
- Téged nem zavar az ami köztem és Jeremy között van?
- Mi? Nos: addig nem, amíg le nem feküdtök. Nem vagytok ti Sissy és Ferenc József!
Nocsak. Okoz még meglepetést: ezeddig azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen magas inteligenciájú a körben, hogy tudjam, anno Erzsébet királynő is az unokatestvérével állt össze - szóval ebben talán (ha lehet ezt mondani) nincs is semmi komoly...
- Hát ebben nincs semmi komoly. Még gyerekek vagytok! Hidd el: ha nagyobbak lesztek megjön az eszetek.
Olvasott gondolataim közt, majd még jobban magához szorított.
- Ó apa...
- Különben is: karácsony van! Ilyenkor mindenki szeret mindenkit.
- De ennyire?
- Hát na... izé: általánosságban értem!
- Persze.
Fejét fejemre hajtotta, majd halkan, dallamos hangján így szólt:
- Boldog karácsonyt, kislányom...
Szokatlanul sokat voltunk most együtt: ennyit még talán nem is voltam vele soha! Ritka az a perc mikor magához ölel vagy ad egy puszit - de még ritka az, ha ezt karácsony este teszi, a saját, közös fánk árnyékában - vagy akár fenn a lépcsőn. Ez van! Semmi sem tökéletes. Ugye? Így tehát: boldog karácsonyt apa! És mindenkinek áldott, békés ünnepet!
THE END