Kiss & Tell - 3.rész
Sziasztok!
A szilveszteri előkészületek sem jelentenek akadályt számomra abba, hogy ne hozzak részt nektek. Írjatok! ;)
III.fejezet: "Hello! Cathrin Pendragon vagyok!"
A következő nap hétfő volt. Az első napom az új iskolában! Először a titkárságra kell mennünk édesanyámmal. Volt egy kis félsz bennem, de nem mondhatnám olyan nagyon zavarba ejtőnek. Középiskolás tanuló vagyok és ezúttal Berlinbe fogok járni. Nagyon jó, hogy a fővárosba fogok tanulni! Főlleg, hogy kis millió gimi közül választhatok. Hazajárós vagyok, és valószínűleg a szüleimmel vagy busszal fogok utazgatni. Eljöttem volna egyedül is, de tudjátok milyenek a szülők: féltősek. Bár engem még maga a Nagy Kaszás is vissza hozna, mert egyéniség vagyok, az már biztos!
December 6-át írunk. És hétfő van. Csodás! Lehet talán már fél órája is itt állunk az iroda előtt és a folyosón csak folyamatosan sürögnek-forognak, engem vizslatnak. Érzem, hogy arcomba szökik a vér és, hogy nagyon félek, de édesanya szerint nincs okom az aggodalomra, révén, hogy kedves, okos, szép és megértő lány vagyok. Ez eddig csak az egómat növelte a félelem attól még bennem van!
- Borzasztóan sajnálom, hogy megvárattattam magukat, de az igazgató nő csak most ért be!
- Semmi baj. Gyere Kate!
Engedelmesen bementem. Odabent kérdésekkel bombáztak és adatokat kértek. Miután mindezzel meg voltam körbe vezettek az iskolába, elmondták a suli történetét, és anyát felhívta a főnöke, hogy "hol késik már a kávéja?" - szóval magamra hagyott. Kettesbe maradtam ezzel a brilliáns szöszivel, aki gazdasági igazgatónak mondja magát. Hamarosan elérkeztünk az osztályomhoz! Hát: a szívem mostanra már a torkomban dobogott. Ő viszont csak bekopogott és kitárta az ajtót. Előre ment én pedig szorosan mögötte pirultam. Beálltunk az osztály közepére és jelentette az éppen bent lévő tanárnak, hogy mi a szitu:
- Cathrin, szerencséd van: az első óra pont az osztályfőnököddel van. Bemutatom neked Frau Richtert!
- Légy üdvözölve kedvesem! Helga, kimehet, innen átveszem a helyzetet.
- Ahogy akarod. Sziasztok!
Az osztály kórusban visszafelelt, hogy "viszont látásra", majd szinte tökéletesen egyszerre, mind a 48 gyerek (állítólag annyian vagyunk) felém tekintett. Engem néztek. És az ösztályfőnököm beszélni kezdett, kérdezgetett:
- Üdvözöllek a 10.F osztályban, Kate! Ugye így becéznek?
- Igen.
- Ülj le Maya mellett, a negyedik pad, ajtó felől.
Engedelmesen elindultam és lesütöttem tekintetem. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz! De higgadtan leültem a Maya nevű lány mellé, aki belém vájta parázsló tekintetét. És bemutatkozott:
- Légy üdvözölve a pokol osztályában. Maya Miguel.
- Hello! Cathrin Pendragon vagyok!
Az órán folyamatosan csak lapítottam. Nem erősködtem a körbe tekintéssel, mert tudtam, hogy minden szempár rajtam pihen. Izgalmas napom lesz, előre látom!
Kicsöngetés után körém sereglettek a diákok. Persze először egy-két lány kezdett el kérdezgetni, majd jött a többi. Honnan jöttem? Van e tesóm? Hány éves a bátyám? Én hány éves vagyok? stb. Ezzel ment el a napom! Le sem mertem menni szünetre, inkább bent maradtam az osztályban. Úgy vártam, hogy hazamenjek!
***
Hazaérve mindent részletesen levéstem a naplómba, majd elővettem egy papírt és a Csingi Linges tollam...
Kedves Bill!
Jól tudod, hogy ide költöztünk Lotischeba.
Ma volt az első napom az új suliban!
Annyira ideges voltam. Mindenki nézett!
Zavarban éreztem magam és remegtem.
De valahogy nőtt a bátorságom, mikor a szünetben odajöttek hozzám,
és kérdezgettek ki vagyok? mi vagyok?
Ha jól tudom, te idén már magántanuló leszel. Miért?
Nem megy a suli? Vagy mi a baj?
Köszönöm a képet! Kedves tőled. Az ünnepekre amúgy haza jöttök, nem?
Már szeretnék én is veled találkozni!
Légy jó, és szobatiszta,
u.i. Köszi a franciaországi címet! Az Eiifel toronyról küldesz képet?
Cathrinee Pendragon
A házimmal nem igen törődtem... rögtön a postára rohantam és feladtam a levelet! Érdekes, hogy mindig olyan keveset írunk egymásnak, de médis többet ér, mint egy konktrét A3as lap betöltése mikrométeres betűkkel! Ebből minden átjön, és csak a lényeget írjuk le benne. Ami érdekel és azt, ami történt velünk. Mindössze pár mondatban! Nem jó ez így?
Mikor ismét otthon voltam nem tudtam mivel üssem el az időt! Gondoltam átmehetnék Milly nagyiékhoz. Át is mentem! Nagyi éppen sütött. Ledobtam a tornazsákomat (amit mindig magammal cipelek, ha nem iskolába vagyok - nekem ez olyan, mint másnál a retikül!) az ajtó melletti székre és odatipegtem nagyihoz:
- Szia Milly nagyi! Mit csinálsz?
- Tudod csillagom: koncentrálok és kísérletezek.
- Valóban? Mit kísérletezel?
- Hát a kürtős kaláccsal. Ilyet még nem csináltam életemben, de eddig nem sok sikerrel jártam! De kiszúrok vele. Akkor is megcsinálom!
- Hehh... kürtős kalács? Miért pont kürtős kalács?
- Tudod, Kate, idén karácsonyra valami különlegeset akartam csinálni, ezért most ez jött!
- Remek. Szorítok neked! Nagyapa merre kószál?
- Kint van és a lovakat eteti.
- Megnézem kell e neki segíteni!
- Rendben.
Nagyitól már csak azért sem kérdeztem meg, mert tudom, hogy ha ő kísérletezik, azt egyedül csinálja, és ha egyedül csinálja, akkor nem akarja, hogy segítsenek neki. De mivel a nagyszüleim egy farmszerűségen élnek és emellett dús gazdagok is (nahát mint mi, nem véletlen ha már Gordon Trümper a keresztapám), így mindig van mit tenni. És ha nagyinak nem is, de papinak tudok segíteni!
- Nagyapaaa!! Mit csinááálsz?
- Kate, te vagy az? Gyere! Segíts megfogni Rárót!
- Mi? Rárót???!
Köztudott téma: Ráró a legharciasabb ló akit valaha is láttam! Hát persze, hogy segítek. Nagyapa próbálta ráhúzni a kantárt, de nem ment neki, hát kivettem a kezéből, és megpróbáltam én: eleinte nekem sem ment, aztán kértem Nagyapát, hogy hozzon neki répát! Hozott, és míg azzal el volt én ráhúztam a kantárt.
- Hehehe... jó csapat vagyunk!
Tartotta pacsira a kezét és én meg belecsaptam neki. Julien nagyapa már 58 éves. Nem sok kell neki a 60-ig, míg Milly nagyi 54. Kétség sem fér hozzá ki az idősebb, de nagyapámmal olyan vagyok, mintha a spanom lenne. Milly nagyi meg... folyton csak a radioaktív sütiket gyógyítgatja! Amik finomak...
Kb. este 8-ig lehettem ott, amikor végre már rászántam magam a haza éréshez... el is indultam!
***
Bill berakta az utolsó darab pólóját is a bőröndbe, majd összecipzározta és a többi mellé tette. Kiegyenesedett, nyújtózott egyet, majd kiment a konyhába és öntött egy pohár kávét magának. Cukor, tejszínhab és már ihatta is. Kissé tragikus, hogy 18 évesen már nem bír megmaradni napi 4 adag kávé nélkül, de eddigre már megszokta. Megkavarta a habot a feketével és felemelve a csészét szájához tette, majd beleivott.
- Hé Bill! Nem láttad Tomot?
- Keresd a szobájában.
- Hű, bakker. Hogy ez eddig nem jutott az eszembe! Csak tudod pakolok én is, de nem találom az övemet, amit két napja odaadtam neki, KÖLCSÖNBE.
- Mondj le róla, haver! Azt már benyelte az a mamusz.
- Milyen mamusz?
- Na végre, hogy megvagy! Merre van az övem?
- Nem tudom miről beszélsz...
Tom széles vigyorral odalépett az asztalhoz és leült öccsével szembe. Gustav megforgatta a szemit, majd összefonta karjait.
- Hehh. Én mondtam!
- Mit?
- Azt, hogy be fogod húzni az övem ha odaadom neked!
- Tök jó! Kibeszéltek a hátam mögött... szééép!
Erre mindhárman felnevettek, mikor kicsapódott az ajtó: Georg lépett be rajta.
- Na? Készen vagytok?
- Én már 18 éve és 4 hónapja...
- A számból vetted ki a szót!
- Igen. Na de srácok! Zúzzunk.
Bill és Tom engedelmesen felegyenesedtek a székről és megindultak szobájuk felé, ahol is a cuccaik dagonyáztak jelenleg. Gustav eddigre már kint várt a kocsinál. Hamar a két srác is kijutott a hotelből és már téptek is a reptérre...
Utuk ezúttal Franciaországba visz, és ott fellépnek Párizsban, majd mennek haza. Ha a tervek jól alakulnak és nagy részük összejön az ünnepekre már hazaérnek.