The New Generation - NOVELLA SOROZAT; 3. részlet
Sziasztok!
Kissé nehezemre esik a két ünnep között részeket rakosgatni - már ha a nagy részük készen is van... jól esne ha addig is kommentelnétek meg mi egymás! Hogy telt a karácsony? Remélem sok ajándékot kaptatok! ;)))
III.rész: Fehér karácsony
Ahogy a szél csípkodta arcomat egyre inkább merült fel bennem a kérdés, mi szerint "mit keresek én itt?". Jeremy és Conner örökké csak fürdették egymást, míg engem Joshua akart felszedni. Az udvarlása hidegen hagyott, hisz sokkal inkább zavart a kérdés, mi szerint Jeremy mit tevékenykedik a következő másodpercben. Joshua már régóta szerelmes belém... keményen azóta mióta ismer: már többször megkérte a kezemet is - persze még kisebb korunkban - és én rend szerint igent mondtam, de akkor ki gondolja az ilyet komolyan? - a szó szoros értelmében hagyott hidegen minden egyes bókja és nyalizási technikája, mert Jeremyt lesegettem a 100. fürdetés alatt. Nem kifejezetten láttam értelmét ennek a "tetőtől-talpig csupa víz" incidensnek, így méginkább lekötött, hogy némi értelmét lássam a dolognak, de csak nem jött össze...
- Tudod Frankie... nekem még most is nagyon bejössz!
Nyilván ha nem mondja hülyén halok meg. Lassan kezdett telni a pohár, és mivel nem akartam, hogy kiömöljön a tartalma - révén, hogy szerettem Joshuát, csak nem úgy ahogy ő engem - így inkább rá sem néztem.
Már egy órája kint lehetünk, ha nem több... semmi nem történt ezeddig, csak talán annyi, hogy kb. 15 perce összefutottunk Briana Waldorffal - a helyi suli kis csillagával, és a város kedvenckéjével - és Jeremy természetesen megszerezte a számát. Idegesített - bár nem tudom miért. Vagy, de tudom! Briana nem megbízható, és nem illene össze Jeremyvel - ez lehet csak az én felfogásom, de biztosra veszem ezen tippem 100%-os igazságtartalmát!
- Igazán? Szuper. Kösz.
- De tudod mi tetszik benned?
Ha már százszor nem mondta, hogy mi, akkor én holnap kékre festem a szép, szőke hajam! Nos: ez az egyik ami számára szép bennem... de lássuk most bővült e a lista:
- Na mi?
- A gyönyörű szemed, a selymesen puha hajad, és a dallamos hangod, a megigéző jellemed és...
Most kapcsolt ki az agyam... - ez se az apjára ütött! Legalábbis kételkedem a gondolatban, mi szerint Gustav valaha is ilyen tapadós és nyálas szövegű lett volna, mint a fia... sajnos Jeremy meg pont tiszta apja! Csak ez aggasztott bennem. Bár ő még szűz - tudtommal! De ki tudja... viszont: valamit kérdezni akart tőlem a jó előbb, mikor a szobámba voltunk. Vajon mit?
- Figyelsz te rám?
- Hogyne!
Frodítottam fejemet felé, és egy rögtönzötten magamra erőltetett mosolyt sugároztam számára - de szavajárásom közepedte felvittem a hangsúlyt, innen le is jöhet, hogy hazudok! De persze a rózsaszín ködben nem lehet észlelni a hazugságot, mert az igazság vizsgáló detektorok sajnos kisültek... - hamarosan Jeremy és Conner is idecsapódtak. Pihenni jöttek?
- Fúh, ember... ez nagyon kemény menet volt!
- Jaja. Ettől nincs is jobb! Ja de van: amikor Frankie ideges!
Az agyam rögtön beindult és kattogni kezdett - minden bizonnyal mert felidegesített Jeremy elszólása... hamar felálltam a padról és Jeremy elé léptem:
- Kétlem, hogy neked az jó lenne, mert rend szerint odarohansz anyucihoz, vagy apucihoz...
- Frankie, ne feszítsd túl a húrt!
- Csak nem azért, mert rátapintottam a lényegre? Esetleg lejárattattam őnagyságát?
- Franklin Kaulitz!!!!
- Mivel még nem vettem fel a "Kaulitz" nevet így kérlek szépen Zidek vagyok. Franklin Zidek!
- Leszarom!
- Ne húzzad fel magad Jeremy... Frankie csak féltékeny, hogy te tudsz anyuhoz szaladni míg ő már nem!
Biztosra veszem, hogy nem esik messze az alma a fájától - de Joshua és Conner teljesen Gustav és Georg szöges ellentétei. Pl. Georg sosem taposna így a lelkembe! Most még idegesebb lettem:
- FOGD BE!!!! Nem az én hibám, hogy meghalt!!!
Meg se vártam, hogy erre mit szól vissza, inkább elszaladtam. Nem igen figyeltem merre mentem, de egy panelház falának dőltem neki és megint sírtam... sokszor előtörik belőlem ez - főlleg az anyám esete hántolgatásakor. Rengeteget sírok. Tudom... de nem igen tudok mást tenni... viszont nem haladhattam túl messzire, mert hallottam Jeremy veszekedését:
- HÜLYE BAROM! Most nézd meg mit tettél. Szép volt!
Biztosra veszem, hogy Jeremy most vagy hazamegy és elújságol apának mindent, vagy utánnam jön és megvigasztal. Utóbbi eset több valószínűségnek örvend, mert a következő percben már előttem állt. Mindig tudja merre vagyok, ha elszaladok, mindig tudja mi jár a fejembe, mindig tudja mikor mi bajom van... úgy ismer engem, mint saját magát! Sőtt: tartok tőle, hogy sokkal jobban.
- Ejnye Franklin.
Nekidőlt a falnak mellém és zsebébe helyezte kezeit. Rámeredtem: épp feltekintett az égre. Arcán érdekes féloldalas mosoly virított, amit szintén csak apjától vehetett át.
- Ne kapd fel mindig a vizet ilyenen.
- Akkor megmondod mégis mit csináljak? Szerintem a helyembe te sem lennél máshogy.
- Tudod a fiúk nem nagyon szoktak sírni... egy rendes férfi nem!
- Apa rengeteget sír.
- Persze vannak kivételek...
Mentette a menthetőt, majd elém lépett és homlokát enyémnek támasztotta.
- De figyelj: Connerből ez csak véletlenül kifakadt. Tudod milyen meggondolatlan...
- Hogyne.
Búgtam oda két szipákolás közepedte, majd újabb könnyek törtek utat szemem sarkából. Megemeltem kezeimet és átkaroltam a nyakát - úgy bújtam bele. Átfogta derekam és meglehetősen erősen szorított magához majd arcon csókolt.
- Ha neked így könnyebb sírj csak nyugodtan... nekem bármikor sírhatsz!
A vigasztalási módszerei ismerkedésünk óta jobbak voltak bárki vigasztalásánál is. Tenyerével támasztotta kipirult arcomat, miközben derekamra csúsztatott kezével erősebben vont magához. Erőteljesen szorítottam magamhoz én is, és láthatólag nem volt ellenére. Ezután kapva-kaptam az alkalomnál és kérdőre vontam:
- Mikor fent voltunk, mit is akartál kérdezni?
- Mikor mi? Ja... ez nem konkréttan egy kérdés lett volna, hanem sokkal inkább egy kérés.
- Éspedig?
- Öööö... nem hinném, hogy a hely és az idő pont alkalmas minderre.
- Jaj Jeremy! Miért ne lenne? Halljam!
Elengedett és ellépett tőlem. Tekintetem az alattam fehérlő, havas betonra rebbent, de fülemet kiéleztem Jeremy hangjára. Próbáltam minden létező energiámmal csak őrá koncentrálni, ami sikernek örvendett. Lassan ismét megtörte a köztünk beállt, kínos csöndet:
- Nos izé... én vettem neked karácsonyi ajándékot, de tőled még nem kaptam semmit, nem de?
- Hát de.
Ismertem be neki. Aztán felemeltem fejemet és belenéztem apjától örökölt, csodás, barna szemébe.
- Akkor megmondom mit kérek tőled karácsonyra!
- Hallgatom.
Mosolyodtam el titokzatoskodásán, de szívem méllyén már sejtettem mi is lenne az, amit kérni akar tőlem. Nem hiába Tom Kaulitz gyereke...
- Egy... csókot.
Meglepődtem. Kimondva sokkal jobb, mint azt vártam! Így belepirultam. Még válaszolnom sem kellett rá, inkább eleget tettem kérésének. Igen, megcsókoltam. Kellemesen meleg ajkai enyéimre tapadtak és csiklandozó érzést keltettek bennem. Meglehetősen puha volt, és nedves, mint az várható is egy ilyen helyzetben. Közben érzékelési receptoraim szerint lassan kitolt a betonfalnak, aminek a hótól nyirkos, és amúgy pedig érdes felszíne kabátommal súrolódott. Továbbá kezét ismét derekamra helyezte, míg másikkal a fejemmel egy vonalban támaszkodott.
- Frankie! Jeremy! Itt vagytok? Ó!
Tekintetünk oldalra rebbent és ezzel egyetemben távolodtunk el egymástól. Joshua és Conner zavart tekinteteivel ütközött a mi rémült pillantásunk. Joshua csakhamar rájött a titok nyitjára...
- Ó, hát ezért nem akartál velem összeállni.
- Mégis mi a franc van köztetek? Eddig úgy tudtam, hogy unoka tesók vagytok!
- Hát ööö...
Gyorsan bele kellett avatkoznom, mert ha Jeremy próbál valamit megmagyarázni annak rend szerint elmaradhatatlan kellékei fantáziájának piciny szüleményei, így példának okáért a húsevő pillangók, vagy a borotválkozó rózsák. Ez valamilyen szinten nekem is gázos, nem? Szóval hamar bekapcsolódtam:
- Igen, valóban unokatesók vagyunk, de szerelemben és háborúban mindent szabad, nem?
Vigyorogtam reménykedve, de a két srác teljes mértékben figyelmen kívül hagyta ezt...
- Persze, de ez kissé abszurd...
- Ja! Jöttél volna össze inkább velem...
- Mi van??!
- Nyugi! De srácok: ugye azt tudjátok, hogy ezt az ősök előtt semmi képpen sem szabad megemlíteni?
- Persze, de tudod Jeremy...
- Amit egyedül tudok az az, hogyha eláruljátok kitépem a nyelveteket a szátokból!
Ez kuzinom részéről kellő hatást ért el a két srácnál, akik összenéztek és bólintottak Jeremy részére... unokabátyám elégedett arcot vágott. Ekkor a távolból további hangok zendültek fel:
- Joshua! Végre megvagytok.
- Jeremy... már mindenhol kerestelek! És téged is Franklin!
- Conner! Gyere csak ide.
A szüleink hirtelen tótágast álltak a hóesésben és mind-mind felénk tekintettek. Ezt láthatták: Jeremy átkarol engem, és közben Joshua és Conner felé mutatva mutató ujját magyaráz. Én tehetetlenül állok magamért, a két srác pedig összefont karral mered ránk.
Conner odasétált Georghoz, Joshua inkább mellém. Erre Jeremy meglehetősen gyilkoló pillantással illette - így nem sokáig állt mellettem, hanem visszament Gustavhoz. Tom és apa ugyanabban a pózban álltak: összefont karok, és csípőlejtés hátra. Lábfejeik egyenesen felénk mutattak. Jeremy megsimította a hajam, majd odatipegett Riához, és nagybátyámhoz. Én ott maradtam. Tőlem apa nem várta el, hogy odamenjek hozzá: helyette jött ő hozzám.
- Nem vetted fel a telefont.
- Lekapcsoltam.
- MI??! Miért??!!
- Tudod így kevesebb kár eshet benne, és isten őrizz, hogy a több milliódból erre szánj nekem egy kis kp-t...
- Ne pimaszkodj!
Ahogy dobbantott egyet mérgében a földön már megint úgy éreztem, mintha nem az apámmal beszélnék, hanem a sosem létezett bátyámmal. Szerintem ő még nem áll készen a gyerek nevelésre, mert még fiatal - NAGYON. Dehát ezt ő sem akarta, meg én se... nem tehet róla se ő, sem pedig én - különösképpen nem is érdekel amúgy, de jó így magamban megbeszélgetni.
- Bocs.
- Franklin! Nem a játszópalytásod vagyok, hanem az apád!
- Tényleg? De jó, hogy eszembe juttattad. Már éppen elfeledtem!
Hagytam ott. A vitáinkból álltalában mindig én jövök ki jól... ez van! Csak érjek haza...
***
Persze rögtön tudtam, hogy ennek az ügynek otthon folytatása lesz, így meg sem lepődtem azon, hogy hazaérve apa rögtön elkezdett ugatni rám, mint egy kutya. Látszott rajta, hogy nem bírja, ha nem neki jár az utolsó szó joga, de ezzel én sem vagyok másként!!! Szóval ez már eldőlt rég, hogy kiharcolom magamnak az utolsó mondatot!
- Honnan a francból lettél te ilyen makrancos?? Se anyád nem volt ilyen, sem pedig...
- De szerintem te ilyen voltál!
- Hát azért apád nem egy komplett hisztérika...
- Tom! Minek szólsz bele? Egyáltalán min is kaptatok hajba?
- Azon, hogy kikapcsoltam a telefont, mert tudtam, hogy apa percenként hívogatna...
- Kint még mást mondtál, de az se volt jobb! Hogy lehetsz ilyen ki... ??
- Már kimondhatnád...
- Ki-ki-ki-kibír-kibírhatatlan!!!
- Végre.
- FRANKIE!
- Így hívnak...
Életemben először akartam kiharcolni nála egy helyre tevő apai pofont, de mikor már célom beteljesülni látszott - azaz emelte a kezét - Jeremy hirtelen elém ugrott és bevédett:
- Nem Frankie hibája, hogy ilyen feszült!
- Jeremy! Maradj ki ebből...
- Nem apa. Szóval: az egész azzal kezdődött, hogy kint voltunk, szánkóztunk, aztán Conner beszólt neki Laráról...
- Laráról?
- Anyja féle Laráról, nem te féle Laráról!
- Ja.
Még a vak is látja: Jeremyvel is úgy beszél, mint akár egy korabeli haverjával. És most ezzel akarják elhitetni, hogy jó apa lesz? Ahhoz kicsit komolyodni kéne... - tud komoly lenni, de nem állandó. Nincs meg nála a kellő szülői szigor, ami anyámba már a kezdetektől megvolt. Nem hiába lettem már 6 hónaposan szoba tiszta! Na jó... 8!
- És ezért lett ilyen rossz kedvű. Velem is lekezelő volt! Akkor veled miért lenne más?
- Mert példának okáért én nem a kuzinja vagyok, hanem az apja.
- De minek??!
Fakadt ki belőlem, majd kaptam az alkalomnál és kicsusszantam Jeremy mögül. Az ajtó felé vettem az irányt!
- Hova mész, kisasszony???
- Oda ahol te nem vagy.
Zártam le az egészet, és már éppen kiléptem az ajtónkon, mikor félárbócon nyitva hagyva hallgatódzni kezdtem:
- Frankie!
- Nem kéne utánna menned. Kell neki egy kis idő!
- Van benne valami.
- Nem így akartam az egész végkifejletét...
- De mégis így alakult! Utánna megyek.
- Jeremy!
Becsuktam magam mögött az ajtót és kiléptem az udvarra. Pár lépés és elértem a közepére. Egy ideig mélán előre tekintettem, majd hamarább az égre emeltem pilláimat, és egy hópille az arcomra ért. Lassan egybeolvadt könnyeimmel és lecsordult az arcomon. A hideg téli fuvallatt bebújt a ruhám alá és remegésembe csak arra lettem figyelmes, hogy valaki épp a vállamat fogja.
- Nézd el neki. Talán a sok turné az agyára megy!
- Tudod: nekem meg Ő.
- Nos. Ezen meg se kéne lepődenem, de mégis meglepődtem!
Megfordultam - szemünk találkozott. Egy végtelennek tűnő pillanatba bocsájtkozva újból megtörte a csöndet:
- El akarsz menni?
- El én!
Adtam rövid és gyors választ kérdésére, amit esetemben ilyen helyzetekben inkább nevezhetnénk "költői kérdésnek". Ismét elmosolyodott és megfogta a kezem, majd maga után húzott. Futásnak eredve hagytuk el ennek a nyomasztó háznak a környékét.
***
A nap elején még csak nem is gondoltam volna, hogy nap végén egy buszmegállóban fogok kikötni. Nem akarunk felszállni egy járatra sem, csak itt most szimplán jó érzés járni-kelni. A rohanó emberek némiképp elterelik a figyelmemet erről a haragnak nevezett ostobaságról, ami most bennem tombol. Jeremy elment egy kis üdítőért a szemben álló vegyeskereskedésbe, addig én itt maradtam a kipufogógáz felhők és a kedvesnek nem kifejezetten mondható buszsofőrök társaságában. Egy kismama tőlem jobbra épp most szállt fel az imént befutó negyed 8-as járatra, ami meglehetősen tele volt. Nem tudott leülni. Ilyen esetekben mindig azt kívánom bárcsak lenne egy jóhiszemű illető, aki készségesen átadja a helyét ennek a hölgynek, akiben egy új élet van készülőben. Sanyarú sorsom tetőpontjában ismét eszembe jutott az én édesanyám... nem volt épp magas asszony, modell alkatú volt szerintem, és izzó zöld szemű. A zöld szem nagyon ritka napjainkban! - gondolatmenetemből Jeremy szakított ki:
- Megvagy még? Azt hittem elüttetted magad.
- Aranyos vagy!
- Tisztában vagyok vele.
Vigyorgott, majd kezembe nyomott egy kis üveg kólát. Az alumínium flakon meglehetősen hideg volt az én meleg kezemnek, így a libabőr természetesen végigsurrant gerincem vonalán - éreztem. Jeremy hanyagul nekidőlt a falnak és felbontotta sajátját. Egy kisebbet belekortyolt. Aztán megint felém tekintett:
- Te Frankie! Remélem nem csak én vettem észre, hogy sokat kapsz hajba Billel.
- Nos nem, nem csak te. Ez így van! Szerintem nem jó apa.
- Hú! Ilyenkor persze ezt mondod...
- Nem, Jeremy! Bill amúgy sem jó apa...
Összeszorítottam a számat. Ez az első alkalom, hogy a nevén neveztem, mióta megismertem. Homályos nézésem az útra rebbent és határozottan egy hógumót kezdtem fixírozni. De hamar folytattam - volna, ha Jeremy nem előz meg:
- Éspedig, miért?
- Hát szerintem még nem akarta úgymond elboronálnia a jövőjét. Nem hinném, hogy családcentrikus lenne, mert mégiscsak egy rock sztár, és révén, hogy rock sztár a megjelenéséből sem az jön le, hogy egy gyerekes apuka! Hiszen: nézz csak rá. Még szeretne élni! És az köztudott, ha van egy gyereked, akkor nem blébecolhatsz kedvedre Amerikából Európába...
Arcára mosoly húzódott, majd negédes hangján kifejtette saját véleményét:
- Ez annyira tetszik benned, hogy ilyen felnőttesen gondolkozol, holott 12 vagy.
- Tudod, kedves Jeremy: nekem kissé hamar kellett felnőlnöm! És hidd el: nem volt egyszerű, de megérte...
- Meg??! Úgy beszélsz, mint az anyám!
- Micsodaa??
Fakadtam ki és nevetésem visszhangot ütött a környező utcákba. Jeremy hahótája kissé elnyomta az én csengő-vékony hangomat, de még mindig észlelhető volt. Nevetésünk közepedte magához szorított és végigsimított arcomon.
- Szeretni való vagy, Franklin.
- Te is.
Viszonoztam ölelését, amibe az összes szeretetemet igyekeztem beleölni, de ez még mindig nem volt kiérezhető - szóval helyette inkább megcsókoltam! Ajkaink találkozásának közepedte ismerős hang ütötte meg fülemet, amire egyből szétrebbentünk.
- Frankie???!!
Ajajj - jutott a gondolat elmémbe, majd kétségbe esetten Jeremyre néztem, aki hangosan elkiáltotta magát:
- FUTÁÁÁS!!!!
Kissé még mélán ácsingóztam a csók emlékei árnyában, de ő hamar cselekedett: megragadta alkaromat és maga után rántott - MEGINT. Csak futottunk-futottunk-futottunk mígnem el nem érkeztünk a Havel partjára. Ott már nevettünk és szórakozottan futottunk a kis folyó felé, aminek a felszíne 30 cm vastag jégbe burkolódzott. Rémületünk csaknem teljesen alább hagyott, amikor a tükör-jég felszínére érve egymásba kapaszkodva próbáltuk megtartani egyensúlyunkat. Nevetségesnek tartottam magam, és Jeremyt is, természetesen, amikor kisgyermek mód csúszkáltunk a jégen és közben hatalmas kacajokat engedtünk meg magunknak. Nem hagyhattam figyelmen kívül a minket kémlelő (és éppen most beérő) szüleinket a híd tetején minket pásztázva, de olyannyira jól éreztem most magam Jeremyvel, hogy semmi kedvem sem volt némi figyelmet szentelni rájuk...
Folytatása következik...