Igazság
[Bill szemszög]
Az elméletem nem csal, immár biztos vagyok benne, de még mindig nem kaptam meg a támpontot, amivel alátámaszthatom különös elméletemet. Elhatároztam magam, hogy ma minden féle képpen megkérdezem Gordont.
Már éppen igyekeztem a szüleink szobájába, és ekkor Tom állta utamat:
- Hova hova?
- Apával beszélnem kell.
- Ó... és pedig?
- Hosszú, csak rá és rám tartozik.
- Mostanában mindenki olyan titkolódzó... Leiával tegnap chateltem és webkameráztam, amikor pont rátok terelődött a szó.
- Ránk?
- Igen, rád és Scharlottra.
- Mit beszéltetek?
- Bill... nem vagyok hülye! Leia elmondott mindent... nem volt könnyű kiszedni belőle, de mégis sikerült.
- Ugyan mit tud rólam és Scharlottról Leia?
- Azt, hogy ti... szerelmesek vagytok!
A lélegzetem megakadt, levegő nem fért a torkomba. A vérem az agyamig szállt és csak néztem Tomot, aki nagyon magabiztos nézést vetett felém. Szemeiben nem volt harag és undor, csak a tiszta, őszinte igazság tudat. Mondandóm sem volt számára, hiszen levegőt is alig kapok, így még mindig csak néztem a bátyámat.
- Na mi van? Elakadt a szavad?
- Tom... jó, most nem mondom, hogy nincs igaza Leiának, de azt se, hogy igen. Beszélnem kell Gordonnal!
- De miről Bill? Ha ezt elmondod neki ki lesz bukva. Tegnap láttál volna engem! De azóta már beletörődtem, mert itt más is van a háttérben.
- Mi?
- Tudom, hogy te is pedzegeted! Mondjuk én még nem vagyok benne olyan biztos, pedig Leia ezt is elmondta.
- Azt, hogy Scharlott... ??
***
Az ajtóban állok. Már hallottam Gordon hangját, tudom, hogy bent van. Félek bekopogni, mert amit én tudok már Tom is sejti, és ha Tom is sejti az nem jelenthet mást, mint hogy van benne valami, és ha valóban igaz, alátámasszák elméletemet akkor azt valahogy Scharlottnak is meg kell tudnia. Kérdés, hogy hogyan, milyen módon? De mindenek előtt mégis apámmal kell beszélni. Hát sóhajtottam egyet és bekopogva ajtót nyitottam. Telefonált. Csöndre intett, mire én letelepedtem az ágyukra.
- Nem! Ez kétség kívül lehetetlen, Cesarie! Majd holnap még átbeszéljók mára már ennyi elég... hagyjuk abba, jó? ... viszlát... na mi a helyzet fiatal úr?
- Apa... kérdeznék tőled valamit... valamit amit már régebb óta meg szerettem volna kérdezni, de ahhoz, hogy feltegyem a kérdést - bár Tom szerint nem kéne - de nekem is el kell mondanom pár dolgot...
- Hallgatlak!
- Nos... Scharlottról lenne szó!
Arcára némi rémület szökkent és sokat sejtető, kétségbe esett nézése ellenére sem hagytam abba amit mondani akartam, vagyis kérdezni ÉS mondani... a dolgok nem épp úgy alakulnak ahogy szeretném, és már ilyen közel vagyok az igazsághoz, akkor itt nem állhatok meg... szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni, de én megkockáztatom a továbbjutást, mert ez így nem sokáig lesz tudaton kívül. Az emberek kíváncsiak és kérdeznek... emellett őszinték és sokszor kifecsegnek dolgokat. Csak idők kérdése és már mindenki tudni fogja, hogy együtt vagyok a húgommal, a szerelmemmel, az egyetlen nővel az életemben.
- Mi van a húgoddal?
- Pont ez. A HÚGOMMAL. Ez lenne az! Sokat gondolkoztam rajta és a bizonyítékaim is megvannak hozzá, de még mindig kevés mindez, hogy valóban elhiggyel... ehhez neked is el kell mondanod az igazat!
- Hát... - sóhajtás. Odalépett az ajtóhoz és becsukta. Ezután behúzta az ablaknál a sötétítőt és míg én az ágyon ültem és őt figyeltem Gordon megállt előttem egy fél méterre.
- Oké, legyen... de kapaszkodj meg!
- Az ágyról nem eshetek olyan nagyot.
- Jól sejted a dolgokat, Bill. Scharlott nem az édestestvéred... emlékszel? Hét éves voltál mikor összejöttem anyáddal. Abban az időben volt, hogy ő és én munkatársak voltunk és szerelmesek lettünk. Aztán én megállapodtam a zeneiskolánál, mert lássuk be: a divat nem az én szakterületem. A fél éves üzleti úton, amikor Noriss dadával voltatok sokáig egyedül, itthon, történt egy s más. Már éppen élveztük az utat és a lazítást, mikor... mikor kaptam egy telefon hívást...
Visszaemlékezés - 1996, tavasza
Napok óta voltunk már távol mikor megcsörrent a mobilom és egy nagyon érdekes hírt közölt velem egy ismeretlen férfi:
- Igen? Itt Gordon Trümper.
- Gordon? Örülök, hogy végül sikerült elérnünk. Remélem most jó passzba van, és ez a hír kevésbé fogja megviselni magát... a nővéréről volna szó!
- Flora? Mi van vele?
- Repülőbaleset. Őszinte részvétem...
A dolgok és a szálak annyira össze voltak gubancolódva, hogy egy szavam se volt. Összeestem és másnak a lipcsei kórházban ébredtem. Amint kiengedtek az első dolgom az volt, hogy anyátokkal az oldalamon elmentem Flora lakására. A lakásba beérve nem volt más, ami fogadjon, mint az anyám és egy szőke kislány, aki akkor töltötte az első évét. Scharlott Trümper... Flora egyedül nevelte, mert Günter csúnyán átvágta és a románcukból katasztrófális szakítás lett. Anyám meg betegeskedett már akkor is... nem hagyhattam vele Scharlottot...
- Most vajon mihez kezdjek?
- Gordon! Nem hagyhatod itt.
- Tudom és a kicsinek amúgy is anya kell... semmi féle képpen se lenne jó a...
- Akkor mi lenne ha az én gyerekem lenne?
- Mi? De Scharlottról még csak nem is tud a világ! Itthon született amúgy is... és még a kórházi kartonja sincs kész!
- Hát majd készen lesz... Scharlott Kaulitz - Trümper néven!
A jelenben
Nem volt egy szavam se. Leperegtek előttem az események. Nekünk itthon azt adták be, hogy anya azért volt ilyen távol, mert gyereket várt... és még ha az apa Gordon, akkor is egy anyától vagyunk - vagyis lettünk volna, mert mint az kiderült az alátámasztásom nem volt instabil.
- Örökbe fogadtuk és ő lett a kishúgotok.
Csatlakozott a beszélgetésbe anya, aki csak most érkezett. Én még mindig egy sokk hatása alatt álltam - azaz ültem - és így tátott szájjal figyeltem anya szelíd mosolyát, apa halál komoly tekintetét és az igazságot, ami már az én tudatom alatt is áll... apa bírt következőleg szóra:
- Na és te mit szerettél volna mondani?
- Ő... hát jó... te is őszinte voltál, akkor nekem sincs okom hazudni... én... nos én... hát az öüm...
- Kicsim, térjünk a lényegre!
- Oké. Lefeküdtem Scharlottal!
Most ők tátották el a szájukat. Gordon pislogott egyet és anya... összeesett. Elterült a padlón. Nem hittem volna, hogy el fog ájulni, de már mindegy. Apa viszont még rákérdezett:
- Hogy mit csinálsz?!
- Csináltam... többször is...
- Ö-ö-ö-ö!! Pontosan hányszor?
- Talán 3x vagy 4x...
- Dehát akkor még nem is tudtad, hogy... ó, és ez meg a másik: honnan tudtad meg?
- A repülőn történtekről, és Derick különös célozgatásairól...
- Hát én kész vagyok...
- Elhiszem. Mondjuk kétlem, hogy annyira, mint anya...
Vetettem egy pillantást a földön elnyúlló anyámra, aki mégsem a húgom anyja - mint ez kiderült. Tényleg! Scharlott. Csak ő meg ne tudja! Amilyen kis hirtelen típus tuti kicsapná a harmadik világháborút...