Régi történet
[Scharlott szemszög]
Erdő közepén egy kis tisztás, kis tisztáson egy régi parasztház. Ide lyukadtam ki. Gyerekkorunkban féltünk ettől a helytől, mert a szüleink ijesztő történeteket meséltek róla, de csak annak érdekében, hogy eszünk ágába se jusson ide jönni. A ház már elég megviselt: a tetejéről hiányzik néhol a cserép, bent mindent benőtt a botanika, a falak alig állnak össze... én mégis gyakran játszottam erre. Kittyvel, Tommal és... és Billel is. De az utóbbi időkben ez is elmaradt hiszen neki már elég régen mutatkozott a tehetsége, ahogy Tomnak is. - ilyen emlékekkel rontottam be a félig elposhadt faajtón, de mikor beértem furcsa világ tárult elém: valóban mindent benőtt a gaz. A sarokban egy fűszál és a fal között hatalmas pókháló terült szét, amelyik pókháló harmattcseppekkel volt díszítve. A tulajdonsa a háló sarkában helyezkedett el és mikor egy katicabogár szállt bele hamarosan körbeszőtte és már éppen igyekezett elfogyasztani. Tekintetem a lábamra vándorolt: egy összetört, régi kép. Valami furcsa ifjú hölgyet ábrázolhat még az 1500-as évekből. Tán egy úri kisasszony lehetett. A festő lehet még maga se tudta. De a keret szélét már felfalta a penész, és megrágta a sok meztelen csiga. A lánynak csak a negyede maradt meg.- átléptem a szilánkokról a füves részlegre ahol a falra ugrott szemem és régi, krétás műremekek ékeskedtek rajta. A mi nevünk, a rajzaink, egy-egy idézet...de rég is volt! - végigsímítottam Bill nevén majd nekidőltem a falnak s egy sóhajtás közepedte ismét az ajtóra néztem.
- Éreztem, hogy itt leszel... - szomorúan tekintettem magam elé, szinte a semmibe, majd Billre, és utánna ismét a falra midőn észrevettem, hogy az ő tekintete is megakadt eme régi kreálmányokon.Ekkor mellém lépett. Átadott egy fekete, lila szívecskés pulóvert, majd karba fonta kezeit. Én belebújtam és máris jobban éreztem magam.
- Mi rossz család vagyunk, ugye Bill?
- Dehogyis!
- Mindig megígérünk mindent, aztán sosem tartjuk be. És még ha van is egy jó indok arra, hogy miért nem tudjuk betartani az ígéreteinket, utánna mégis tudunk haragudni. Csak a másiknak ne legyen jó...
- Butaság! Ez szerintem mindenhol így van...
- Nem... Kittynél nem! És Jeremynél és Kevinnél sem! Vivinél meg szinte lehetetlen...
Hirtelen jött emózásom akkor hagyott alább mikor Bill elém cammogott és mosolyogva magához ölelt. Viszonoztam ölelését, pedig most jobbik esetbe is gyűlölném...
- Szemét voltam, csaló és hazudós... mint mindig!
- Nálad már szinte megszoktam.
- Hehh... volt rá 16 éved!
- Igen.
- Egy utolsó rohadék vagyok.
- Igen.
- Aki sosem tudja betartani a megtett szavát...
- Igen.
- És ráadásul szánalmas is.
- Igen.
- Mi lenne ha abbahagynád a helyeselést? Vágok mindent... nincs szükségem megerősítésre.
- Ha te mondod.
- Igen, én...
- Most te helyeseltél.
Elmosolyodott, de olyan szélesen, hogy azt még a békakirály is megirigyelné. Beletúrt tincseimbe és ajkam egybeforrt szájával, miközben keze a derekamra vándorolt. Nem telt bele egy negyed óra mikor haragunk ugyanakkora parázzsal amekkorával érkezett ki is hunyt, és csak a szerelem maradt egyedül. Ő és én.
***
Mostanában annyi minden történt. El nem tudom képzelni, miért, de mintha felpörögne az egész életem. Ami hol pozitív, hol negatív irányt vett magán. - miközben gondolataim ezen irányba húzódtak kapcsoltam egyet a TV-n és folytattam a merengést: a sok eseményben szinte teljesen elfelejtettem milyen normálisnak lenni. Nocsak Belőlem is celeb lesz? Max NB I-es játékos.
- Szia kis footballistám!
- Anya! Utálok celeb lenni...
Leült mellém és megölelt:
- Bill is utál celeb lenni...
- Szerintem meg szeret.
- Eleinte így is volt... de azóta már változott az ő véleménye is. Szegénynek egy percnyi nyugta sincs a sok paparazzitól, mindig koslatnak utánna, állandóan interjúról - interjúra jár, nem lehet normális kapcsolata...
- Anya... most miért beszélünk Billről? Elmondta, hogy összevesztünk?
- Igen.
- Jó, de azóta már ki is békültünk!
- Jó, azt is tudom. De tudod... én nem lelném semmiben nagyobb örömömet, mint abban ha egy kicsit megértőbb lennél, és nem folyton magadra gondolnál...
- Ezzel arra célzol, hogy én csak magamra gondolok?
- Hát... nem teljesen, de már előfordult!
- Szuper! Egyébb sóhaj? Vagy már meguntad a vérem szívását?
- Scharlott!
Csendre intettem, felálltam a kanapéról, leraktam a távkapcsolót az asztalra, majd felrohantam az emeletre. Tényleg ellenem van mindenki!
A hold sáppadt fénye úgy szűrődött be az ablakomon, hogy bevilágította furcsa, fehéres színével az én szobámat. Az árnyak néhol még megbújtak, ahogy én is a takaróm alatt. Még csak fél 8 lesz! De akkor is... jobb itt megbújva a sötétben.