Eltitkolt valóság és egy elhamarkodott döntés
[Scharlott szemszög]
Nagyon gyakran a vészhelyzetek hozzák össze igazán a családokat. Persze ilyenkor derülnek ki a hibák is. Felszínre kerülnek olyan dolgok, amiket jobb lett volna titokban tartani. De ha kipattannak, nagyon nehéz lesz őket újra eltemetni. Ez egy tény, egy képzeletben lepecsételt levél, amit nem lehet szétszakítani olyan egyszerűen. Vannak dolgok, amelyekért csak élni érdemes, de vannak néha olyanok, amelyekért meghalni is. A család ilyen. És nem csak a szűk család, hanem mindazok az emberek, akik hozzád közel állnak, akik úgy élnek és gondolkodnak, mint te. De mit kezdjek magammal, ha épp ezek az emberek okozzák az élet legtöbb pofonját számomra? Sokszor tűnődtem már azon, hogy miért gondolom ezt így, de sosincs egy megfelelő indokom sem. Emellett valami van a levegőben, és szerintem egyedül csak én nem tudom, hogy mi. De mégha megis kérdezném csak süket füleket és válaszra nem méltató hallgatást találnék. Ezt kell elfogadnom! Valamint azt, ha igazán érdekel egy bizonyos tény, feltétel, vagy bármi egyéb, akkor a sarkamra állva magamnak kell kiderítenem mi van a háttérbe.
- Na és mi a napi program?
Kanalaztam tovább a joghurtomat és miközben a finom epres csoda leért a torkomon egy kisebbet remegtem. Hideg, pedig odakint van vagy 50 fok! Nem kéne, hogy fázzak miatta.
- Hát ma csak délben kell próbálnunk aztán jöhetünk is haza, de a déli próbát semmi féle képpen sem halasztahtom el, mert beszélnem kell Daviddel.
- Ahh, mint mindig... meg sem kén lepődenem! Vagy várj: nem is lepődtem meg.
- És még én azt hittem, hogy csak velem vagy köcsög.
- Ne hülyéskedj! Köztudott, hogy két bátyám van, és mind a kettővel köcsög vagyok. Ez van!
Miközben bedobtam a kukába a már üres dobozt és a mosogatóba helyeztem a kanalat ismét feléjük fordultam. Ezen még rosszabbik esetben is csak nevetnének! Most meg? Rejtett depresszióval a szemük sarkában néznek bánatosan ki a fejükből. Atya úr isten! Történt valami? Kétség nem fér hozzá: igen, történt, és nekem megint senki nem mondd el semmit. Jellemző! Ezért utálok itthon lenni.
- Na most meg mi van? Csak poénnak szántam!
- Ja. Én meg csak elfelejtettem nevetni.
- Scharlott! Ne haragudj. Ma nem vagyunk formába. Történt valami, ami... nos kicsit rontott a kedvünkön...
- Hát... van tippem mi az!
Erre Bill közelebb lépett hozzám. Rémült képet vágott és ezt mondta:
- Honnan tudtad meg?
- Hát elég csak ránézni Tomra! Meg az, hogy Daviddel kell beszélni...
- El akartam mondani! Kérlek ne haragudj!
- Hát én nem haragszom! Sőtt mi több: örülök neki!
- Mi? Pff. Biztos egy dologról beszéltek?
- Biztos! De nyugodj bele. El kellett jönnie egyszer ennek a napnak is!
- De tényleg el akartam mondani... csak apa mondta, hogy inkább ne...
- De miért mondott ilyet? Születésemtől kezdve ezt a napot vártam! Csak már én is kétségbe vonom, hogy egy dologról beszélünk... ugye csődbe mentetek?
Pillanatnyi csönd. Az ikrek összenéztek, majd megint rám. Én pislogtam.
- Öhh... nem mentünk csődbe!
- Nem? A franc... akkor tényleg nem egy dologról beszéltünk.
- Mégis honnan vetted?
- Az most nem téma! Akkor mi az amiről ti beszéltetek?
- Hát semmi... vagyis...
- Vagyis... lehet, hogy a fellépésünk akkor lesz, mint neked a focimeccs! Így nem biztos, hogy el tudunk menni.
- Mi van?
- Bocsesz Cica...
- Vaffan culo! Nem vagyok macska, vágod?
- Scharlott, Te mióta tudsz olaszul káromkodni?
- Káromkodni összesen 15 nyelven tudok. Beszélni viszont csak kettőn!
- Hű, ez nem meglepő...
- Elhiszem. Amúgy meg már megint köcsög voltál Bill! Erre is megesküdtél, hogy el fogsz tudni jönni. Arra a két edzésre is, a múltkori meccsre, és most még erre is... annyira jó, hogy így megy a hazudás! Mondd csak: megy ennyire az éneklés is?
- Scharoltt én...
- Hagyjuk.
Felszaladtam, de a lépcső fordulónál megálltam. Kíváncsi vagyok vajon mit fognak most mondani... biztos arról beszélnek, hogy megint felkaptam a vizet meg ilyenek. Folyton kihallgatom őket, de ez most érdekesebbnek bizonyult...
- Bravó te tuskó! Miért hazudtál neki? Erre a meccsre el tudunk menni, mert dél után lesz. A fellépés meg 9-kor! Minek kellett ezt mondanod?
- Most mondtam volna el az igazat, vagy te megtetted volna helyettem? Láttam, hogy be akarod neki vallani! De ennyire még te sem lehetsz szerelmes...
Már eleve az is meglepő volt, hogy Tom tudja mi van Bill és köztem. Nem még, hogy valami titkot nem szabadna tudnom! Hú hát ez... ez egyre jobb! Már az a tudat is, hogy van valami amiről nem lenne szabad tudnom is idegesítő, révén, hogy tényleg előttem titok. Borzasztóan irritál! Majd kiszedem Billből...
- Jó, elhiszem, hogy ezt helyesebb volt mondani, mint mondjuk azt, de akkor is... figyelj már: megharagudott!
- Éppen ez az! Ha ezért így felhúzta magát, akkor szerinted ha elmondtad volna neki, mi lett volna?
- Baj. Nagy baj! Na mindegy... gyere menjünk!
- Végre egy jó ötlet. Kit szedünk fel először?
- Gustav már ott van, csak Georgé kell beugrani!
- Jól van akkor...
Ajtócsapódás. Úr isten! Vajon tényleg, mi az amiről nem kellene tudnom?
Alig vártam, hogy eljöjjön az este. Mikor már az utolsó lámpa is kialudt és én is befejeztem az SMS-ezgetést Kittyvel (mi szerint ő összejött Georgal, ami számomra is meglepő volt, révén, hogy Georg nem mondta. Nem hiszem el! Előttem mindenki titkolódzik?) rögtön mentem is Bill szobája felé. De még mielőtt betettem volna a lábam becsuktam Tomnál az ajtót, nehogy meghalljon, mert a hallottak alapján nem kifejezetten értékelné, ha Bill kikotyogna nekem egy érdekes titkot. Ezért kell mindez a körítés! De mivel ezzel is meg vagyunk jöhet a folge 2 (2.rész)!
Belépve az ajtón ismét a bátyám már sokszor látott, és jól ismert szobájának világa tárult elém. Már annyiszor voltam itt, és most mégis némi izgalom van bennem. A kezem is remeg, a szívem úgy dobog mint ahogy a kismadár szárnyai repdesnek. Letérdeltem az ágyához és felkönyököltem a matracra. Ha sokáig nézem mindig észreveszi és felébred. Ez összejött! Válasza az volt, hogy árébb csúszott és felemelte a takarót. De amint hozzábújtam:
- Ne is álmodj róla! Csukom csőröm! Ez a madárka nem csicsereg!
- Biztos vagy te abban?
- Tom megesküdtetett rá, hogy nem mondom vissza neked!
- Az eskük olyanok, mint a szabályok: arra valók, hogy megszegjék őket! Na hallgatlak...
- Nem fogom elmondani.
- És elmondod miért nem?
- Mert ha én ezt most elmondom, akkor tuti, hogy megsértődsz, jobban, mint valaha. Félek, hogy elmennél, itt hagynál engem egyedül, és ez... ez pont az amit én sosem akarnék! Nem akarlak elveszíteni.
- Nem e? Rossz válasz, mert megtudlak vesztegetni...
- Jaj, ne hülyéskedj. Mit tennél? Kinyírnád magad?
- Akár!
Ezzel a mondattal pattantam ki az ágyból és suhantam a szobámba. Ha az erkélyről leugranék akkor azt nem élném túl, vagy ha mégis: mozgás sérült lennék és ugyanott állnánk, mert egy mozgássérült nem tud focizni. Tuti kinyírnám magam! Szóval így is - úgy is mindegy... le tudok mászni ugyan, de most ez jó fenyegető eszköz. Már éppen a szobámnál jártam mikor elkapta a karom:
- Mire készülsz?
- Csak figyelj!
Kirántottam a karom szorításából és a nyitott erkély ajtóhoz suhantam. Gyorsan felálltam a korlátra és ravasz mosollyal a szemébe néztem:
- Mondd el!
- Őrült vagy! Meg ne tedd!
- Akkor hallgatlak...
Milyen irónikus: mondatom után egy kisebb szellő támadt, ami meglengette hófehér hálóingemet és egy vízcsepp landolt vállamon. Furcsa, hogy mindig az ilyen helyzetekben esik az eső! Nagyon filmbe illő...
- Nem fogom elmondani, mert úgysem fogod megtenni...
- Nem e?
Sóhajtottam egyet, majd a vigyorom visszaszökött arcomra. Lehet bolond vagyok, de tudtam, hogy el fog kapni - így leugrottam. Egy szökkenés és üdv, ó, feneketlen mélység! Vagy sem... mert mint ahogy éreztem: Bill elkapott. De rángatództam. Be kell valjam egy kicsit féltem, de ha ez egy olyan titok, ami tényleg azt váltaná ki belőlem, amit Bill mondott lehet az életem mégsem érne semmit.
- Ne! Scharlott! Te ostoba! Ne ficánkolj mert leesel!
- Akkor mondd el!
- Előtte felhúzlak.
- Csak szeretnéd! Mondd el most!
Szeméből egy könnycsepp távozott. Sírt. Értem. Miattam. Ó, de ostoba vagyok! Tényleg igaza van. Annyira sajnálom, de már késő bánat...
- Tom azt mondta, hogy ne mondjam vissza, hogy Gordon nővére, Flora szült téged, és hogy mi nem is vagyunk testvérek!
Mindenki titkol valamit, és mindenki társat keres magának a titkaihoz, hogy legyen egy cinkosa, akivel együtt cipelhetik ezt a terhet, aki néha megfordul és emlékezteti. Erre pedig a legjobb társ mindig egy idegen, mert egy idegennek elmondani a titkainkat kicsit olyan érzés, mintha egy letakart tükörben néznénk magunkat. Mindent tudunk, de nem mindig áruljuk el, hogy mi az, amit tudunk. - én is fogtam a kezét. De ez a mondat, bár milyen hosszú is, pont elég időt ad arra, hogy megszeppenjek, sokkot kapjak. Az eső víz... és ha bőr felületre ér csúszik, aminek következtében elegendő volt lazítanom a szorításomon vagy teljesen elengednem... én elengedtem!