Hazug csókok

[Bill szemszög]

Még a másodperc töredékéig sem jutottunk, de ő már sírva fakadt. Ennyit még életemben nem láttam sírni mint mostanában. A legkevesebb amit tehetek, hogy átkarolom és próbálok erősnek tűnni, hogy biztonságot érezzen a jelenlétemben. Ám a szavak amiket kiejtett ajkain egy régi sebet szakítottak fel már - már gyógyulásban lévő szívemen. Hangjában hallható volt a remegés, a kín keserves gyötrelem - szomorú volt, mert fél, hogy nem tartom be a szavam... de én majd megmutatom neki: érte bármire képes vagyok! De a szipogása csaknem hagyott alább. Még mindig folyt a könnye! Inkább nem szóltam semmit. Csak öleltem szorosan.

***

Az ember gondolkodása szerint semmi sem ad nagyobb reményt, mint a hajnal első napsugara. Az esti harmat már éppen párolgásnak indult mikor felkeltem. Scharlott a karomon feküdt és szeme sarkában még mindig ott figyelt egy a tegnapi könnycseppekből. Alig mertem letörölni, mert féltem, hogy a legapróbb érintésre is felkel. Ezt nem akartam - de mégis letöröltem.

Az ágyból kikelve tudatosan indultam a szekrényem felé, hiszen tegnap nem öltöztem át, mert elnyomott az álom kreálás közben. Már előszedtem napi választékomat, és igyekeztem jól átgondolni a mai menetrendet, miközben lekaptam a pólómat, nadrágomat, alsógatyámat. A farmerig öltöztem fel, mert mikor pólómat igyekeztem magamra húzni két selymesen puha kezet éreztem mellkasomon.

- Miért nem alszol?

- Nem akarok. Hova mész már megint?

- Hmhh... próba a fiúkkal... ezután TV interjú a Guten Tag Deutschlandban! Majd shopping, ebéd Daviddel, háromkor VIVA interjú, azután 4-től laza, majd este 7-kor koncert.

- Miért kezdődenek a koncertek mindig hétkor?

- Tőlem ne kérdezd...

Scharlott hátrább lépett így fel bírtam venni a pólómat, majd szembe fordultam vele. Szőke haja feje búbján az égbe meredt, hajgumiját teljesen ellepte a sörénye,amit hajnak nevez, tengerkék szemét törölgette, hogy a reggeli fáradalmat elűzze. A pizsamája: piros rövid nadrág, apa egyik pólója. Lábfejei enyhén befelé fordultak, kezeivel aranyosan maga előtt játszadozott. Szája tökéletes egyenest formált, és ezzel a kinézettel tekintett rám.

- Mit nézel?

- Gyökér.

- Mi a baj? Elloptam a szexepiled?

Válaszra sem méltatott és úgy dőlt vissza az ágyamba. Takarómat magára rántotta, fejét párnámba rejtette. Én vállat vonva mutattam beletörődésem, és felkapva az első táskát ami a kezembe jutott, megragadtam a mobilom és utamra indultam.

***

Követhetetlen gyorsasággal érkeztünk el a szombathoz. Scharlott meccse 10-kor kezdődik, és olyan dél fele jönnek haza. És most fél 10 van én meg itt toporgok a biztonsági őrök mögött, mert a bevásárló körútról csodával határos módon minden rajongó tudott. A securitysek idegesen nyugtatgatták a tomboló tömeget, miközben én teljes erőbedobással menekülni kezdtem a turné buszunk felé... tegnap Hamburgba volt koncertünk és így itt ragadtunk az este folyamán. Nem tudom mennyi időbe telik még, hogy kijussunk innen, de a meccs kezdetére nem hinném, hogy odaérek. Fel is hívtam hugit: már előre félek...

- Lökjed! Vagy várj: meg se szólalj! Kitalálhatom? Nem tudsz ideérni a meccs kezdetére.

- Igen. A jövőbe látsz?

- Nem, csak hallom a ribancokat a környezetedben.

- Nem ribancok! A rajongóink.

- Ribanc - rajongó... nekem egyre megy!

- Kösz. Nem kéne így beszélned róluk. Merre vagy?

- Az öltözőben. Még a pasik mennek!

- Ja. Ne haragudj Scharlott! De a meccsedre már ott leszek, csak nem az első perctől.

- Na persze.

- Scharlott! Higgy már nekem.

- Hiszek na...

- Tényleg? Mert nem úgy hallom... hé, ne legyél már letört! Bízz bennem... hé! Hugi? Ott vagy még? Scharlott! Ohh... letette...

- Bill! Kitaláltunk valamit! Rögtönzött koncert! Akkor eltereljük a figyelmüket.

- Rögtönzött koncert? Nekem erre nincs időm!

***

- Nagyon szépen köszönjük!

- Gyertek máskor is!

- Hú skacok... na góóó!!!

A biztonsági őröknek végül sikerült elkísérniük minket a buszig. A buszban folytattuk a csevegést:

- Király. És kész szerencse! Még csak fél 12 van...

- Mennyi?

Szinte rohamot kaptam mikor a telefonom kijelzőjére meredve beazonosítottam, hogy Gustavnak igaza volt. Rémülten löktem ki Georgot a kormány mögül és mikor kezembe vettem az irányítást 210 km/h-val mentem az autópályán és 20 perc alatt Berlinbe értünk. Az arénából hangos kiáltások szűrődtek ki és ujjongó sikolyok. Már éppen bereppentem mikor szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét a fiúk vannak a pályán. Kétségbe esve zúztam be az öltözőbe - most az se zavart, hogy pasi vagyok, és nem lenne szabad bejönnöm ide, de mégis...esetemben ki veszi észre? Ott a takarítóval futottam össze, aki így rontott tovább így is slampos kedvemen:

- Bocsi kölyök. Erről lecsúsztál.

Le de még mennyire! Alig várom, hogy hazaérjek. Kíváncsi vagyok mit kapok ezért Scharlottól.

***

A lépteim már a küszöbön áthaladva egyre jobban reszkettek. Megint csalódást okoztam. És még én akarom, hogy higgyen bennem. A nappaliba berohanva anyára tévedt a tekintetem:

- Fent van.

Még nem is szólaltam meg, de már tudta mi érdekel. Hát felrobogtam a lépcsőn, befordultam balra és kerestem a második ajtót. "Ne zavarj!" - ezzel a Micimackós kártyával fogadott, ami most is tehetetlenül fityegett Scharlott kilincsén. Mégis megpróbáltam bekopogni, de ekkor a szobából kiszűrődö hangok megtorpantottak. Scharlott volt és szipogott, amely szipogás sírást selytetett elborult elmémben. Egy újabb csalódás, újabb hazugság és egy újabb összerört szív... remek.

Nekidőltem az ajtó melletti falnak és lassan veszítve egyensúlyomon lecsusszantam a hideg csempére, arcomat kezembe temettem és hallgattam Scharlott zokogását. Nem tudom meddig ülhettem ott az ajtója mellett, de hamarosan kinyitódott és még akkor is búbánatos arcot vágott. Ment volna a fürdőbe, de észre vett engem és ismét sírva fakadva visszarohant a szobájába. - ezt követően felálltam és már nem bírva az indulatokkal besétáltam a szobájába. Az íróasztalánál ülve túrt bele szőke fürtjeibe és egy régi papírlapon firkálgatott.

- "Bízz bennem" mi?

- Scharlott... én elmentem volna, de a rajongók...

Be sem tudtam fejezni a mondatot és akkor Scharlott hirtelen felpattant a helyéről. A székje eldőlt, a papírlapokat meg lesöpörte az asztalról miközben nagyon mérges képet vágott.A könnyek csak nem hagytak alább a záporozásban, és Scharlott rávágott egyet ököllel az asztalára, ami hamarosan bepirosodott:

- Téged nem is érdekel más csak az a sok picsa, meg a pénz! Én a fasorban sem vagyok ezeken kívül. Inkább hagyj békén te hazug!

Ugrásra kényszerültem hiszen felém dobott egy fém ceruzatartót, egy tolltartót, egy mini kukát (ami mindig az asztalán szinyel), egy kisebb fajta kézi táskát, és egy nem épp vékony könyvet.

- Menj innen! - rivallt rám miközben az ágyához lépett és párnákkal folytatta a dobállódzást. Mindeközben sírása egyre inkább hisztérikusabbá vállt és a következő percben - mikor sikerült elszednem a kezem az arcom elől, ő már kimászott az ablakon. Felmászott a tetőre és hamarosan lekerült a földre. Én bűntudattal ötvözve követtem, miközben láttam, hogy uta kivezetett a kapun.

- Scharlott! - kíséreltem meg egy kiáltást, de ő csak tovább szaladt. A kapun kiérve balra indult. Követtem. Elrohant az utca végére, ahol a következő utcánál ismét balra fordulva folytatta útját. Nevét kiabáltam, de semleges választ kaptam. Elszaladt ennek az utcánaka végére is és onnan már az erdő kezdődik. Már tudtam hova készül...