Ismét a régi kerékvágásban

[Scharlott szemszög]

A hétvége rohamosan közeledett felénk ezért alig értem haza, de már edzésről - edzésre csapódunk. Nem hiába az NB II mérkőzés nem játék - vagyis az, de ez már vérre megy. Aztán következő héten meg azokkal a nyomingerekkel kell mérkőznünk! Hát ez sem épp egy teljesen nyugodt nyári szünet. És már augusztus van! Lassan suli... jaj neeee máááár! Annyira unalmas. Már az iskolának a puszta gondolatától is megfájdul a fejem!

- Hé Scharlott! Megy a passz!

- Figyeltem!

- Hát nem úgy tűnt...

Az edzés után az öltözőben Kitty kérdőre vont:

- Te Scharlott! Mi van veled mostanában? Annyira furcsa, hogy sokszor csak így magad elé nézel és mintha gondolkoznál valamin....

- Gondolkozok is...

- Éspedig min?

- Nem is tudom... sok mindenen!

- Ha ennyi mindenen gondolkozol, akkor azzal nincs probléma, de nem szeretném, ha a gondolataid elterelnék a figyelmedet a fociról! Egy csapat élete múlik rajtad.

- Az élete? Na, de asszonyom! Nem fogunk meghalni...

- De a Black Shadow SE igen!

- Úgy tetszik érteni, hogy a csapat szeme rajtam áll?

- Pontosan!

Persze erre már egy szavam sem volt. Tudtam, hogy igazat beszél! Hiszen nem titok - tudom beképzeltnek festhetek - de én vagyok a csapat legjobb játékosa! Az eddig sem volt titok, hogy egoista vagyok. Bár volt egy korszakom, mikor magamnak se tudtam bevallani! De ezen már túlnőttem...

***

Kavartam egyet a kakaómon és közben tekintetem ismét az órára vándorolt: 23.59 - > 0.00 . Nem tudnék aludni? Pedig még van három nap a meccsig! Akkor miért? Minden esetre már nem jön álom a szememre egy jó ideje. Furán fog hangzani, de én ma már 7-kor aludtam... aztán felkeltem 10-kor, de még most sem tudtam aludni. Ez már a negyedik pohár kakaóm lesz az este... zavartan kezemre döntöttem fejemet, míg a másikkal közelebb húztam a kakarót. Ekkor egy ismerős hang:

- Hé Cserebogár! Te még miért nem alszol?

- Én is kérdezhetném ezt tőled...

- Én előbb kérdeztem.

- Nem is tudom... ahh... figyelj! Nem megy az alvás és kész...

- Nyomja valami a lelkecskédet?

Leült mellém és magához ölelt. Mint a jó tesók! Úgy imádom mikor ilyet csinál... de ez sajnos azon ritka alkalmak egyike ami egy szökőévben egyszer ha előfordul... kedvesen ráhajtotta fejét az enyémre és simogatni kezdte az oldalamat.

- Á, nem nagy dolog...

- Na halljam!

- Tudod... kissé hosszú lesz kifejteni!

- Én még nem vagyok álmos. De azért menjünk fel! Te szobád vagy az enyém?

- Mondjuk a tiéd... én a sajátomtól rosszul vagyok!

***

Elnyúltam Tom ágyán és ő is hamar csatlakozott hozzám. Én hason feküdtem még ő normálisan. Szemeit vallatóan rám vetette és már éppen belekezdtem a mondandómba, mikor leütött a vállamról egy szúnyogot.

- Bocs. Már mondhatod!

- Tudod mindjárt itt a szombat...

- Aha a meccs...

- Na igen. Félek kissé tőle! Nem is tudom miért, de érzem, hogy Bill nem lesz ott, és énnekem más vágyam nincs is csak, hogy ő ott legyen!

- Az nem elég, ha én ott vagyok meg anya?

- Nem mert... vagyis igen, de... az is jó, de Bill még egy meccsemen sem volt... és most ez annyira jó lenne! Apánál már megszoktam, hogy mindig elfoglalt, de Bill... ő a legtöbb esetbe inkább itthon reked dalszöveget írni, vagy épp Daviddel megy valahova egyeztetni a következő lemezről...

- Azt szeretnéd, hogy törődjön veled, jobban. De Scharlott! Bill most is tökre azon van, hogy mindig melletted legyen, és igyekszik közelebb kerülni hozzád, ami úgy fest sikerült... - ó, nem is tudod mennyire! Ha ezt tudná... az nagyon kényes helyzet lenne! Ezért ezt ki is hagytam a panaszlistámról. Furcsa: ki sem nézné Tomból az ember, hogy ilyen normális is tud lenni. Mondjuk ez jobban csak a testvéreivel van így. A rajongókkal, és a szex partnereivel másabb a viszonya, mint mondjuk velem, vagy esetleg Billel.

- Hát alakulunk...

- Szerintem ti ketten nagyon furcsák vagytok!

- Na és miért?

- Áh nem is tudom... mindig veszekedtek, de titkon meghalnátok a másik nélkül. Az apróságokon is összekaptok. Ha nem lennétek tesók tökéletes páros lennétek!

- Hú, nem is tudod mennyire...

Most mégsem vághatom a fejéhez azt, hogy már most az vagyunk. Mit is szólna hozzá? - hú, annyira abba a kísértésben vagyok, hogy elmondjam neki! De nem tehetem. Egy részt: Bill kicsinálna érte, másodszor is: Tom felakasztaná magát, vagy rosszabb esetben elmondaná anyuéknak... rosszabb? Nos nem tudom melyik rosszabb: ha Tom öngyi lesz, vagy ha elmondja fűnek - fának... - szerintem ez utóbbi mellett billenne a mérleg!

- Hidd el: ha megkérted rá biztos ott lesz.

- Na ezt te sem gondolhatod komolyan! Hányszor esett már meg, hogy megígért valamit és aztán mégsem tartotta be?

- Tán vagy kétszer...

- ......

- Jó akkor háromszor?

- ......

- Oké ,akkor már sokszor! Számtalanszor! De mit tudsz vele kezdeni? Bill ilyen...

- Semmit! Igazad van. Ez már sosem lesz máshogy...

Már éppen felálltam volna és indultam volna saját szobámba mikor Tom megfogta a kezem, és visszarántott:

- Scharlott! Adj neki egy esély...

- Uhh... egyet!

- Jó. Aludj jól!

- Persze... - mentem is kifelé. Hihetetlen ez a Tom! Ő olyan kedves, figyelmes és mindig jó hozzám. Sosem görénykedik! Egy valódi jó testvér...

- Scharlott!

- Hm?

- Jó a segged ebbe a pizsiben...

Ennyit a jó tesó szlogenről! Ez kész... K.O!!!

- Kösz.

***

Már elhatároztam magamban, hogy nyugovóra térek, de utam valami magyarázhatatlan és különös reflex végett Bill szobájába vezetett. Édes pofa! Elaludt úgy hogy be sem ágyazott... a sok papír galacsin arról árulkodik, hogy megint kreatívkodott. Letérdeltem az első utamat álló papír mellé és kibontottam a furcsa gyűrődést...

"Minden gondolatom egybe szált...

Szőke kislány, ó, mondd: mire vársz?

Hajnali gondolatom első útja

Szemed tengerkék varázsos pillanata.

Minden gondolatom egybe szált...

Szőke kislány, hát mondd kire vársz?

Ajkad számomra tabu...

Tested egy való rejtéj...

Hidd el: én felfedezném, de a tilalom minden helyett beszél...

Minden gondolat egybe szált...

Szőke kislány, elmondod mire vágysz?

Szempillád sötét ... "

Itt véget ért. Nem fejezte be, de ez gyönörű! Bár ettől nyilvánvalóbb semmi sem lehet. Azért gyűrte össze? - hamar feltápászkodtam, bedobtam a kukába a galacsint és a többit is felszedve utánna küldtem. Odasétáltam az íróasztal gyér fényt nyújtó lámpájához, és lekattintottam a kis fekete kapcsolót, majd sóhajtva Billre tévedt a szemem, aki alvás közben tintázhatta össze az arcát, hiszen a tolla ott ragadt fekete karmai fogságában. Óvatosan felszedtem a földre helyezett gondosan összehajtogatott plédecskét. Elég vékony volt, de nyár van, nem fog megfázni. Tehát befedtem vele a testét és ezek következtében már éppen indultam is kifelé mikor... mikor földbe gyökeredzett a lábam. Az ajkait néztem és valami mágneses vonzás következtében befeküdtem mellé az ágyba és szorosan hozzá bújtam. Esküszöm, hogy fogalmam sincs miért, de sírtam, könnyek csordultak arcomon és olyan szorosan bújtam bátyám oltalmazó testébe, hogy szerintem arra még a medve is felkelne téli álmából.

- Ugye bízhatok benned? Nem okozol megint csalódást, ugye?

Válasz helyett egy ölelésbe szőtte minden mondandóját. Keze ismét megtalálta szőke sörényemet és ha lehet még erősebben magához húzott, mint ahogy én bújtam hozzá.