Esős délután - Egyszer minden titokra fény derül
[Scharlott szemszög]
Arcomat a kezembe fektetve néztem ki az ideiglenes szobám ablakán, tekintetem minden egyes esőcseppet követett, ami rátapadt és aztán végigcsordult rajta, mintha könnycsepp lenne. Egy régi idézet ivódott bele méllyen az elmémbe, egy vers, ami csak négy sort jelent, de az esőnél mindig ez jut eszembe:
Az elme ezer szemmel lát,
Míg a szívnek nem jut, csak egy:
Mégis kihuny életünk fénye,
Ha szerelmed elveszted.
Nem akarom elveszíteni a szerelmemet! Soha... ezért ezt most gyorsan kivertem a fejemből, mert tudtam, hogy az eddig is depressziós hangulatomon még csak jobban rontana. Amúgy igazából fogalmam sincs ez miért az esőről jut az eszembe, mert egy betűnyi köze sincs az esőhöz! De tudtam, hogy van benne lappangó igazság! Még ha az életben oly' sok minden igazságtartalma is nulla... ennek az egynek nem!
- Hé, meddig akarsz ott kuksolni az ablakban?
- Tom? Hát te?
Mögém állt és karba tett kézzel figyelt. Mintha várna valamire:
- Furcsa dolgok történnek mostanában ,igaz?
- Hát ezt, hogy érted?
- Lényegtelen. Csak arra akartam kijukadni, hogy még egy nyár sem volt olyan hűvös, mint ez. Még itt Hawaii-on is pulóvert kell vennie az embernek.
- Csak az eső teszi. Az miatt olyan hideg minden. Itt amúgy is óceáni éghajlat van, ami elég csapadékos...
- Tudod... mondasz valamit!
Közelebb lépett hozzám, amire már én is felálltam és rámeredtem, ő viszont folytatta:
- Nem is kéne csodálkoznom azon, hogy itt ennyit esik az eső... Leia mindig meséli milyen viharok szoktak itt is lenni!
- Tényleg... mostanában olyan tök jól össze jöttetek! Van valami köztetek?
- Hát lehetne, ha Derick nem idegeskedne annyit ezen...
- Csak félti a lányát...
- Persze... mert a fiát már elveszítette...
- Nekem is elmesélte... az az átkozott szökő ár...
- Jah... nem szívesen járnék úgy, mint Matthew... (Mettyú)
- Hát nem... na de mi a baj? Olyan komolyan beszélgetsz. Semmi köcsögösködés? Oltogatás, vagy hasonló?
- Hehh... eleget szívhatom még a véredet! Ma elhatároztam, hogy normális leszek. Derick este nyársalást rendez a parton. Remélem arra legalább eljössz!
- Persze...
Tom hamarosan kiment a szobámból. Tök jól el tudok vele beszélgetni. Most! De nem igazán vágom mi ütött belé... Leia felhozása után úgy elszomorodott... lehet nem akarja itt hagyni? Lehet most beleszeretett? Létezik ilyen?
***
Az este hamar eljött. Mindenki a tűz köré gyűlt. Már éppen belefogtunk, mikor megjelent Jessie (Dzsesszi), Derick egyik barátja. Dericknek el kellett vele mennie, tehát megint családi nyársalás lesz. Leiával!
A nyársalás közepedte Leia hirtelen felállt azzal az indokkal, hogy fát akar szedni. Engem is invitált, és én bele is mentem...
- Nézd ez elég vékonyka!
- Nem is baj, már úgysem akarunk sokáig maradni.
- Akkor tessék.
- Scharlott! Holnap ugye elmentek?
- Hát igen...
- Ó, de miért?
- Hát Leia mi még maradnánk, de énnekem hétvégén meccsem lesz és... tudod arra el akarok majd menni. Számítanak rám! Apura és anyura meg a munkahelyen. Tomra és Billre szintúgy...
- Billre?
- Nos, igen, és Tomra...
- Billre te is számítasz, ugye?
- Persze, hiszen a bátyám...
- Hiszen a bátyám... többről van itt szó, nem?
- Mi-mi-mire gon-gondolsz?
"Mikor azt hiszed, az éj ismeri a lelked,
Hogy legbelül romlott és gonosz vagy,
Hadd mutassam meg, hogy a szemed vak.
Kérlek, engedd le a kezed, mert látlak,
A tükröd leszek én."
- Scharlott... te szerelmes vagy a bátyádba!
A szívem mintha olyan nagyot dobbant volna, hogy szinte szét is pukkant. Ezt éreztem... Leia honnan a csudából találhatta ezt ki? S vajon miért most kérdez rá, ha az elejétől fogva tudta? És én most mihez kezdjek?
- Leia, Te jól érzed magad? Hehe... vagy csak vicceltél? Hm... háhá! Nagyon vicces volt...
- Nem Scharlott. Ez a tény...
- Nem tudom miről beszélsz...
- Tudod Scharlott nálunk az a mondás járja, hogy: átformál az élet, és átformál a szerelem. Eléggé megváltoztál mióta apuval Németországban jártunk... pedig az is csak 2 éve volt!
- Leia, ne beszélj butaságot! Ostobaság! Jó lenne ha nem vádolnál ilyenekkel, hogy "szerelmes vagyok a testvérembe"...
- Scharlott! Nem vagyok vak... lehet a szüleidet és Tomot megtévesztheted, de engem nem! Túl jó emberismerő vagyok ahhoz...
- De ezt senkinek se szabad elmondanod, oké?
- Oké persze... ezt eddig is vágtam! Ha kitudódik neked véged és a bátyádnak is, aki a szerelmed...
- Tudom, hogy benned megbízhatok...
Kissé furcsa érzéssel tölt el, hogy valaki tudja a titkunkat Billel. De nem rossz ez az érzés, sőtt jó, és mintha egy hatalmas kő esett volna le a mellkasomról. Azt hittem, ha valaki, ha bárki is megtudja vége mindennek... de nem! És most, hogy nem egyedül cipelem ennek a súlyos dolognak a terhét ezerszer könnyebb és jobb nekem...
- Á, szóval itt vagytok! Nem jöttök előre? Már Derick is visszatért...
- Máris csak...
- Meg kellett beszélnünk pár dolgot. Segítesz a fákat előre cipelni?
- Természetesen angyalom!
- ANGYALOM?
- Scharlott... én azt hittem tudod, hogy Leia meg én...
- Nem, nem tudtam, képzeld el! De ez... fúh! Hát ez király... mintha mondjuk említetted volna...
- Mert említettem is te hibbant szőke picsa!
- Anyád!
Egy kisebb fadarabot hozzávágtam Tomhoz, aki nevetve menekülőre fogta... utánna szaladva, fél úton lehajoltam a botomért és azzal kergettem teljesen előre. Leia jó ízűen kacagott rajtunk.