Az a perc, mikor megtörténik az, amit senki sem akar.

Az a pillanat mikor a barátaid utolsó mosolyát látod.

Az az arc, ami a kedvesedre emlékeztet.

Az a csók tegnap estéről.

És az, hogy most nincs ott az, aki talán a legjobban számít, hogy most veled legyen...

Hirtelen megáll az idő, mert ő nincs veled...

"Hiába olvasom ma már vagy 100-adszor. Ugyanúgy sírva fakadok rajta. Én úgy tudom ő nem tud róla, hogy én egy óra múlva már itt sem leszek... de ez a dalszöveg... mintha mégis tudná!"

Jessica ezek után a mondatok után lekanyarintotta az utolsó betújét az "I Love You"-nak és egy könnycsepp kíséretében becsukta a pillangós, fehér füzetecskét, aminek a sarkában az ő kerek betűivel a neve volt felfirkantva. Behelyezte a rózsaszín - fekete bőröndjébe, jól elrejtette, hogy még véletlenül se szedje ki senki és ki se essen. A tolltartóját melléje fektette és becipzározta nagy nehezen, majd lerángatta az emeletről. Gordon már a lépcső alján várt.

- A csiga hozzád képest egy ralli versenyző édes lányom.

Az érintett nem szólt csak rátolta apja lábára a bőröndöt (aki erre fájdalmasan felvisított mint az újévi malac)és szinte elrohant mellőle. A fiúk nem lehettek otthon, mert nyárzáró bulin adnak koncertet, de Simone valamit a kezébe nyomott Jessnek:

- Egy boríték? Billtől?

- Igen. Ma reggel elmondtam Billnek és Tomnak, hogy te ma mész haza. De aztán aból lett a vita, hogy Tom tudta Bill meg nem. Miért nem mondtad el neki?

- MIÉÉRT?? Jaj Simone néni! Azért, hogy megkíméljem attól, hogy a nyárzáró bulin úgy nézzen ki mint egy depressziós hülye, aki vagy egy éve nem látott élő embert! Nem még vagy 1000-ret... :S

Simone a szája elé kapta a kezét, mert erre nem gondolt. Addig oké, hogy tegnap este 11-kor tudta meg, hogy a fia együtt van a mostoha lányával, de ezt még ettől nem is sejthette...

- Jaj! Ne haragudj prüntyőkém! Nem tudhattam.

A lány mit sem törődve mostoha anyja aggasztó szavaival csak ennyit szólt:

- Mostanra már... biztos kint van mind a 12 pár agyi idege!! (azt hogy 12 pár agyideg van az megbízható infó, ugyanis a nővérem mondta, aki orvosira jár)

"Egy röpke gondolatmenet: felhívjam-nehívjam-felhívjam-nehívjam?? De aztán mégsem hívtam. Tutira csak veszekedett volna! :( Azt meg nem akarom, mert szeretem és ha veszekedünk, akkor előre láthatólag haragudni fogok rá. És egy ilyen utolsó közös élmény nem adhat kellemes szeptember 1-ejét. És nekem ez az uccsó évem! Nem akarom, hogy ez a kis konfliktus tönkre tegye a kapcsolatunkat. :(("

Megrázta magát majd kisétált a kocsihoz. Gordon illendő módon kinyitotta neki az anyós ülés felőli ajtót. (Hátra nem ülhet, ott a bőrönd van!) Búcsúzóul Simone ennyit mondott két puszi között:

- Nagyon vigyázz magadra és éld minden percedet úgy, mintha az utolsó lenne!

- Úgy lesz Simone néni! Úgy lesz.

- Remélem is.

Majd Jess beült apja mellé és Simone rácsapta az ajtót.

Ekközben Bill...

Szomorúan forgatta fekete karmai között a szintén fekete mikrofont. Szájfénye az ajkán csillogott, mintha igazi sztár lenne, de ő leginkább most úgy érezte magát, mint akit faképnél hagyott a barátnője.

Ez tulajdonképpen így is volt, mert Jessica még meg sem próbálta elmondani Billnek, hogy elutazik, vissza Berlinbe. Persze Bill meg sem értette volna, hogy miért nem szólt, de már nincs mit tenni. Kész pasz 600! Így volt. Mese volt. - Ja! Ez nem az a rendezvény. (Na igen! Ez a szerző mondológja... xD)

Beletellett egy 5 perc, mire Bill megrázta magát és határozott, magabiztos léptekkel a színpad felé vette az irányt...

Úton Berlinbe

Jessica pilláin kövér, harciasnak tűnő könnycseppek villogtak. Mérges, ám mégis szomorú pillantások közepedte egy pislogás után lecsúsztak kerek arcocskáján és végzetük ként a kezén landoltak, amit most, épp ebben a percben húzott az ölébe. Keserű érzés, meglehetősen keserű... elhagyni a szerelmedet, mint az Bill dalszövegében is szerepelt. Felemészteni, hogy nincs ott melletted, nem szorongatja mámortól izzadó tenyered... nem érzed az éppen kijutni készülő pillangókat... mert ő nincs veled!

"Nem. Nincs velem és nem is lesz. Ezek után még a szemembe sem fog nézni. Lehet csak én vagyok pesszimista vagy nem tudom, de úgy érzem... jövőre már nem lesz meg ez a kötelék köztünk!

Jó volt. Kellemes élmény az elmúlt nyár emlékét felidézni. Kellemes, bár olybár tűnik: mégis fájó. Fáj, mert most biztos a lelkében ég valami: az irántam érzett harag, csalódottság és bánat keveréke... ő és én... valóban: kimondani nem merném, de... ő és én lassam eltávolodunk... pont mint a dalban amit írt! ... "

A boldogságom múlandó,

Csak te vagy állandó.

Mikor keresem a kezed a takaróm alatt

S nem találom...

Azt érzem: te és én lassan eltávolodunk.

Vége a boldogságnak!

Ami valóban múlandó.

Érzem a szívemben:

Immár nem vagy állandó.

Túlzó szenvedés,

Árvíz, keresztűz, szélvész...

Szerelem!

A lángodat mostmár elveszted...

"És mi van az én szerelmem lángjával? Lassan ahhoz is tűzoltót kell szerválni? Csekkolnám, de szerintem addig jó, amíg ez több száz fokon ég, lángol. Lángol? Lobog? Tök mind egy... Bill Kaulitz! Veled végeztem... azaz hogy te végeztél velem, mert most ha kibondom ezt a borítékot, tuti, hogy egy olyan levél lesz benne amin ez, vagy akár hasonló áll...

Kedves Jessica!

Kedves? Írok itt hülyeséget. Mond csak: mégis, hogyan képzelted, hogy nekem ezt el sem mondtad?

Nem mondtad el, hogy mész haza. Miért is? Talán mert nem vagyok neked elég jó?... (itt kitörne belőlem a sírás. Viccelsz? Nálad jobb pasit keresve sem találnék... :( )

Hazudtál így ne kerülj a szemem elé. Soha, de soha többé!...

Á. Ilyet biztos nem írna. Ilyet csak Tom ír! Vagy hasonló macsó kaliberű hapi. De Bill? Az én kis szende Billem? Nem. Ő sosem akarhat engem sírni látni, vagy akár hallani, mert látni ugyan nem fog......"

- JESSICA TRÜMPER!

- He? -.-

- Autóban nem szokás írni. Nézd csak milyen macskakaparás! Így el sem lehet olvasni.

- Az a cél! Tudod apu: egy naplót nem szokás elolvasni. Csak annak aki írja és, akiben az író fullig megbízik!

- Pl a barátja?

Itt kitört Jessicából minden ami csak lehet. De nem szólt. Nem is! Inkább csak kipillantott az ablakon és sírt. Sírt, mert apuka rátapintott a lényegre: "pl a barátja?" - puff! Mint valami kés. Úgy hatolt ez a mondat át Jessicán.

- Jól van már. Fejezd abba az emozást. Ne bőgj! Nem vagy te már olyan gyerek.

- Gyerek? De igenis gyerek vagyok. Egy nagyon rossz gyereheeeheheeekk... :'( - és arcát kezeibe temette. Gordon erre leparkolt az út szélén és megragadta a lány a karját majd megölelte:

- Jól van. Ez már túllépett a szánalom fokon. Ez már... ez már idegesítő. - elhúzta a lánya arcát takaró kezeket és folytatta dialógusát - Nézd bütyök! Ezt te szúrtad el édes kislányom! Te szúrtad el mivel te nem mondtad el az igazat Billnek. Kölyök! Most már szard le magadról és kérlek hagyj engem vezetni...

Ezek a szavak mégis megérintették a lányt, de nem volt tőle szomorú. Nem volt tőle szomorú, mert jól esett neki. Azért esett jól, mert érezte, hogyha Bill igazán szereti őt, akkor nehezen, de meg fogja érteni miért tette ezt. Már kapott is a telefonért.

- Ah. Nem veszi fel.

- Szerinted majd fel fogja venni ha éppen a színpad közepén ugra-bugrál?

- Pfű. Mondasz valamit...

De azért megpróbálta még egyszer. Most sem járt sikerrel! Bánatában hátradobta az ülésre a telefonját és morcosan karba vágta kezeit. Gordon is csalódottan rálépett a gázra...

Berlin

Itthon semmi sem változott. Helen még nem volt otthon, de Jessnek volt kulcsa. Az ajtóban fél órányi ölelkezés után elengedte apját, aki visszasomfordált a kocsijába.

- Majd hívlak szívem!

- Okés!

A kis opel szinte rögtön eltűnt a színről. Éppen nyúlt a kulcsért mikor arra lett figyelmes, hogy nem találja. Hirtelenjében eluralkodott rajta a pánik és roham szerűen rángatni kezdte az ajtót. Aha! Anya biztos otthon van, mert az ajtó nyitva van. Dehát nem azt mondta, hogy később jön?

Belépett a konyhába és bejelentette, hogy megjött.

- Kislányom! Jessica! Törpillám!

- Anya, én azt hittem később jösz haza.

- Így is volt, mert a buszra még kb. egy órát kellett volna várnom, mert végülis összejött és elértem a negyed 10-es gépet! De látod: így is fél 3-ra értem haza! De talán. Maradtam volna tovább is... ha nem találkozok ezzel a kedves fiatalemberrel a buszmegállóban.

Fél perc csönd, majd... tényleg? Ez valóban így van? Nem csak hallucináció? Bill! Ez Bill! Ott toporog Helena mögött:

- Búcsú nélkül akartál elmenni? :)

- Bill!! BILL!!

Jessica most nem tudta eldönteni, hogy sírjon e vagy nevessen, mert az öröm elmondhatatlan volt. Jessica a következő percben rávetette magát Billre, mint amikor az oroszlán rátámad az éppen nyugodtan legelésző zebrára.

Bill megcsúszott a csempén és hátrazúgtak mind a ketten. Jessica azt sem tudta mit csináljon Billel. Nevetett, puszilgatta, csókolgatta, simogatta. Helena meg a mikró csilingelését hallva ejtett egy mosolyt majd dolgára indult. :) Bill viszont:

- Ilyet soha többé ne merészelj velem szemben elkövetni. Megértetted?

- Meg!

- Helyes válasz.