Kedden reggel arra eszméltem fel, hogy borzalmas álmom volt. Nem is részletezem!

Felültem, egy ideig hangosan kapkodtam a levegőt, majd felhúztam térdeimet és beletúrtam a hajamba. Milyen szörnyűség!

Miután lelki világom megnyugvásra tért arra gondoltam: ma kedd van. Nagyon gyorsan telik ez a hét!

Ma november 29. van. Két nap múlva december!

Idén vajon ki rendezi a karácsonyi bált? Olyan jó lenne ha ezúttal kizárólagos alapon én lennék az, aki ezt szervezi! Hiszen minden évben más, és tavaly Deila rendezte. Nem mondom: jó volt, de, hogy biztos nem ő találta ki az egészet arra a fejemet tenném!

Idén Billék lesznek a fellépők. Nem is olyan meglepő, hisz mostanra szinte azért van csak annyi új diák, mert megtudta mindenki, hogy a Tokio Hotel milyen népszerű világ szerte. Népszerűség? Ha az kell akkor miért nem maguktól igyekeznek népszerűek lenni? Talán, mert így könnyebb... én azzal is megszenvedtem, hogy a szintfelmérőmet matekból egy kettesre összehozzam! Pedig az sem volt ám piskóta!

Miután ez így végig futott piciny agyamon, odaálltam az ablakhoz és azt láttam, hogy odakint esik az eső. Váó! November végén eső van... ez így elég érdekes!

Lehúzogattam a fekete hálóingemet és csípőre tett kézzel körbe néztem a szobámba. Mekkora rumli. Egy lány szobája nem ilyennek szokott kinézni!

Az Aloha From Hell-es poszterem kezd lekúszni a falról, és mellőle az animések is. A 30 Second to Mars-os poszteremmel már végeztem. Én azzal nem vagyok hajlandó tovább szenvedni! Minden este arra keltem, hogy az arcomon pihen. Váh! Eldöntöttem: ha azt akarom, hogy egy jó képű pasi (teszem azt Bill) ne meneküljön ki a szobámból, akkor olyan lépésre kell rávennem magam, hogy... erre még gondolni is szörnyű, de kicsit át kéne alakítani a szobám. Be kéne szerezni egy pár új párnát, takarót és széket! Bár a szék az nem fontos, hisz ezt októberben kaptam. xD

Ha már a változásnál tartok: elég ósdi a kabátom, és már fázik a lábam tornacipőben. Ezeket ha leváltanám Bill biztos észre venne! Nem is olyan rossz ötlet. Suli után akcióba is lépek! Karol biztos segíteni fog... tegnap mondta nekem, hogyha bármilyen nemű problémám akad, egyből ő jusson az eszembe. Ezt meg is fogadom!

Suli után egy plázában

Ennyi volt! Ma 6 órám volt (mint általában) és Karolnak is. Szóval abszolút egyszerű volt ezt megoldani! Nekem nem jelentett problémát és neki sem. Eddig 8 kabátot próbáltam fel és 12 pár cipőt. De egyik sem olyan, mint ami az én elvárásaimnak megfelel.

Boltból-boltban kötöttünk ki és ez így ment talán egy órán át, amíg bele nem szerettem egy fekete-szürke kockás szövetkabátba. Karol megkönnyebbülten felsóhajtott:

- Na végre! Már csak egy csizma kell!

- Igen. Nyugi! Ott szemben van egy cipő bolt.

- Na mi van? Az Isten végül mellém állt?

- Hahaha! - nevettem cinikusan. Át is lavíroztunk a boltba! A kirakatban megláttam egy szép darabot! Belépve megkérdeztem az eladó nőt:

- Jó napot! A kirakatban lévő, barna csizmából, milyen méretek vannak?

- Egy pillanat... 39, 40 és 42.

Szomorúan Karolra néztem. Rám ezek közül egyik sem jó! Nagyon pici lábam van... 37 és 38 között áll. A torna cipőm például 36-os.

- Hölgyem! Kérem tessék megnyugodni. Hátul vannak ettől szebbek is!

- Igazán? Odavezetne minket?

- Természetesen!

Hátul tényleg szépek voltak, de ami a legjobban nézett ki az egy fekete, oldalt csatokkal díszített, kb. 5-6 cm magas sarkú csizma volt. Belülről jó bundis! ^^

- Olyan jó bundis!

- HEE?? -.- - kérdezte Karol. Úgy hangzott, mintha hülyének nézett volna engem. Rá is mordultam:

- Uff! Te nem érted mi az, hogy stílus. Néztél már tükörbe? Ilyen fehér tornacsukával még a nyomomba sem érhetsz! - fölényeskedve említettem neki a szavakat. Ő persze csak nevetett meg én is, mert meg kell hagyni... ketten vagyunk, de két különböző stílusirányzatot folytatunk.

Éppen vettem volna fel a cipőt, mikor azt láttam, hogy az üveg ajtó szét nyílik és Ő lép be rajta. Vele vannak a többiek is: Tom, Gustav és Georg. Egy halk, szinte alig hallható sikitás futott ki a számon, mikor Karolt berántottam az egyik polc mögé. Ott nem voltunk láthatóak.

- Mi van már megint?

- Ott van...

- Kicsoda?

- Hát Bill!

- És ki az a ... ?? Jaaaa!!! Neked tetszik?

Nem szóltam csak kukucskáltam kifelé, mire ő végignézett rajtam és hangosan felvihogott:

- Háhá!! Szóval igen... xDxD

Úgy nyomtam a szájába azt a galacsint, amit az új csizmám orrából varázsoltam elő. Ő kiköpte és egyszerre lebuktunk. Egy idős néni ott állt mögöttünk és szerintem bolondnak nézett minket, mert el is ment és egy hasonló hagyta el a száját: "manapság milyen idióta gyerekek vannak..."

Nem törődtünk vele. Beszéltünk tovább.

- De ha tetszik, miért nem mész előre?

- Mert szerintem ő még azt sem tudja, hogy engem, hogy hívnak.

- Baromság! Hiszen osztálytársak vagytok!

- Az lehet, de akkor is...

- Na ne csináld a feszkót! Húzzál fizetni!

- Mi? Én ne...

A kezembe nyomta a dobozt, amibe a kiválasztott csizma volt és egy határozott mozdulattal kilökött, minek következtében én hátrazuhantam és leültem a padlóra. Mindenki rám nézett, még a vásárlók is és Ő is.

- Heheheee!! - nevettem akár egy idióta - Ehem... én... azt hiszem meg van a választásom!

Vágtam egy hülye mosolyt és felálltam. Tom úgy nevetett, hogy a fejét fogta és mondta nekem:

- Über hülyén festesz...

Vágtam neki egy szánakozó tekintetet, mire ő vette az adást és abba hagyta. Odajott hozzám és felhúzott a földről, mire én odahajoltam a füléhez és belesúgtam:

- Még egy beszólás és olyan pofont adok neked, hogy elszállsz, mint a győzelmi zászló!

Erre persze nyelt egy nagyot és hátra lépett. Erre én szóltam Karolnak fennhangon. Végülis csak a nevét mondtam...

- Igen? - ezt most úgy kérdezte, mint, akiből harapó fogóval húzták ki ezt a 4 betűt. Hátranéztem és ő négy kéz lábon kukkolt a szekrény mögül.

- Gyere szépen! Menjünk haza!

A körülöttünk lévő emberek halk kuncogásban törtek ki. Egyedül Tomnak nem volt kedve nevetni.

Lassú léptekkel a kassza felé indultam, ahol ott állt Ő is. Akaratom ellenére is elmosolyodtam, de hamar a földre kaptam a szemeimet. Zavartan kihúztam egy kósza tincset az arcomból és a táskámban kutattam, mikor megtaláltam a pénztárcámat.

Karol már mellettem állt és a fülembe súgta: "mint aki él, ha kérhetlek!!" - erre természetesen gyorsítottam a tempón és beálltam a nő elé, aki a kasszát kezelte. Eléje fektettem az idáig halálra szorongatott rózsaszín, pillangós dobozkát. Mellette álltam. Igen! Mellette. Ilyen közel még sosem voltam hozzá talán. Gondosan megfigyeltem a sűrű szempilláit, ragyogóan barna tekintetét és viszonylag széles vállát. A szeme állandóan ki van húzva. Én megálltam a szempilla spirálnál és a szájfénynél! Az alapozót gondolom mondanom sem kell. Néha, de tényleg csak néha húzom ki a szemem. Tehát ő erősebben sminkeli magát! Pedig fiú...

Éreztem ahogy engem stíröl (gyengébbek kedvéért: les, néz), mert az arcom egyre inkább emlékeztetett egy finom eperszemre, amit már jól megérlelt a nyári napsugár. Remegni kezdett a kezem is, gyorsabban vettem a levegőt. A kassza hangosan kattant:

- Tehát ez ennyibe kerül! - és rámutatott a dobozon lévő árcédulára. Jó ég! Ez nem kis pénz... de kijött a nálam nyugvó összegből!

- Köszönjük szépen!

- Én köszönöm... viszlát!

- Viszlát!

Éppen megfordultam, amikor találkozott a tekintetünk. Sejtelmes mosolyt rejtett az arca és a szeme csillogott. Komoly és mégis bájos arcot vágott. Enyhén kinyitottam a számat, mire ő láthatóan elmosolyodott. A szép pillanatot Karol törte meg: megfogta a vállam és egy kicsit megtolt, mire én hátrakaptam a fejem:

- Gyerünk Júlia! Lassan indul a buszunk...

- Igen. Tényleg. - továbbra is őt figyeltem. Nem mozdult semmit. Ugyanúgy engem nézett. Vagy csak képzelődöm? Nem is tudom...

A buszon

- Baszki te kajakra szemeztél vele?

- Nem tudom.

- Ezt, hogy lehet nem tudni? Tisztán láttam, hogy azért voltál mozgás képtelen, mert őt bámultad. De tartok tőle, hogy nem csak én vettem észre...

- Na neeeeee!!! Ki még?

- Hát várj... rajtam kívül talááán... - s itt elgondolkodott, majd így folytatta - - Talán mindenki??

- Úr Isten!

Hátrazuhantam a széken... így ment ez egész úton, még itthon ki nem ugrottunk a buszból. Ezután elmentünk fodrászhoz. Ott nagy döntésre jutottam! Levágattam a fenékik érő hajamat a lapockámig és még frufrut is csináltattam! Miután Figaro (a fodrászom) végzett, megfordított a székkel Karol felé, aki a Figi asszisztensével együtt tapsolni kezdett. Bizony: nem volt könnyű... mert már egy csomó ideje növesztettem... de érte bármit megtennék! S ez... ami ma a cipő boltban történt... remélem nem csak én meséltem be magamnak! Remélem... nagyon remélem.