Egy ember átlagos testhőmérséklete 36 fok, körül belül. Az enyém immár tuti, hogy 30 alatt van! A kegyetlenül hideg, novemberi szellő kétségbeesetten jelzi: hamarosan itt a tél. Bár ezen fejleménnyel kicsit vitatkoznék, mert már van vagy 5 centi hó, ami igazán télinek minősítheti a hangulatot.

Tegnap néztem egy újságot, ami tele volt karácsonyi díszekkel. Amikor lementem a boltba mára zsömléért akkor már az égősorok is kint voltak. Már nem mintha zavarna, de kérem szépen: még csak november van!

Ideértem a buszmegállóba. Ahogy nézem a táncoló hópelyheket magam előtt: egyre jobban csak Felé húz a gondolatom... Ő a harmadik megállónál szokott felszállni. Vajon ma is ott fog? Ez persze természetes.

Legbelül azt remélem, hogy mellém fog ülni és ezért fogalmam sincs miért, de igyekszem helyet foglalni neki. De ez egyértelműen felesleges... majd pont ő fog mellém ülni!

A hó változatlanul esik. Nem túl nagy szemekben, de nem is kicsikben. Kevés, de mégis elegendő. Elegendő ahhoz, hogy lekösse a figyelmemet. De amikor a helyszín ismerőssé vállik, és elkezd hevesen lüktetni a szívem, belülről majd szét robbanok: tudom, hogy egyáltalán nem vagyok nyugott, mert azon izgulok mikor ül le mellém. Feltéve ha az életben valaha mellém ül...

Előlről hangos, energikus nevetés hallatszott:

- Höhö! Te olyan hülye vagy... - kösz! Ezt most nekem szántad? Netán olvasol a gondolataimban?

Nem hinném, mert mögötte ott van Tom...

- Én csak az igazat mondom! Szerintem...

Lehet kicsit hangosak, mert a drága buszsofőrünk, a jó öreg Fanner bá' mintha ellenkezne a nevetés gondolatával...

- Bill! Tom! Én tisztában vagyok azzal, hogy jól érzitek magatokat, de jó lenne ha haladnánk is valamerre, mert nézetek csak hátra!

A két fiú illedelmesen hátranézett és mögöttük csoportosult vagy 6 ember. Köztük Georg és Gustav! Akik ezen nevették el magukat... persze szó nélkül felmutatták a bérletjegyüket és jöttek is hátra... jaj, de jó! Csak mellettem van szabad hely!

Elindultak felém. Én kiegyenesedtem és enyhén kinyitottam a szám, alig észrevehetően, és suttogtam magam elé: "ülj mellém! Ülj mellém! Kérlek-légyszi ülj mellém!!" Tom előre köszönt:

- Szia Lia!

Erre szánakozó tekintetet vetettem rá. Igazából semmi bajom nincs vele. Jó fej, de néha úgy veszem észre többet akar tőlem, mint puszta barátság. És én abba nem fogok belemenni! Nem és NEM! Nekem ő csak barát ként marad...

Viszont amire várok... nem sikerült. Elmentek mellettem, és Bill még csak nem is köszönt. Olyan szomorú vagyok! Még nem is biccentett... elmentek hátra ahol két szabad hely várta őket. Hoppá! Nem vettem jól szemügyre a buszt... magam mögé nem is néztem! Én hülye... de amúgy is tök mind egy, mert miattam úgysem fogja dobni a barátnőjét, aki egy hálátlan kis rib... rib... áh nekem ez nem megy! Aki egy hálátlan kis ribanc... én már csak tudom, mert Deila (Dejla) drága a múltkor is Karlos-al (Karlosz) puszizkodott... láttam! Persze nem azért, mert direkt nyomozok utánna csak hát... idegesítő, hogy az ő pasija az, akiért minden csaj oda van (na jó... az Tom, de Tomot ez nem izgatja, de azért Billel kb. egy helyen állnak) tehát: mind a négy 9. és 10. osztály érte csöpögtet. Tomért idősebbek is... xD de ez nem lényeg, mert most az öccséről beszélünk. Szóval: nem elég annak a hálátlan kis libának, hogy ő a (majd, hogy nem) legnépszerűbb lány a suliban (a 11.-es Ella után, akivel mindíg, s tényleg, komolyan mindíg parádézik, meg a földig lehordja, holott Ella ezerszer jobb tőle, mert én ismerem és tudom!!), de őneki nem elég Bill. Neki kell még egy-kettő-három mellék strici, akikkel kedvére "játszhat", s ami a legborzasztóbb, hogy senki sem veszi észre, és így nem bukik le, hogy ő igazából kivel, vagyis helyesebben: kikkel kettyintget napi szinten. Nekem is viszont csak magam előtt nagy a szám... neki sosem merném a szemébe mondani és másnak sem, mert egy: én nem vagyok az a kibeszélős típus, s kettő: ki tudja mit csinálna velem azaz idegbeteg kurva?? Hát biztos megveretne, mert Ő már valaki... és ha egy kis jelentéktelen, kis köznépbeli senki (teszemazt én) Freudinger kisasszonnyal kekeckedik, annak a jutalma a bátorságért az lesz, hogy agyonütik. Vagy rosszabb! Mi van ha megerőszakolják? Nem... én ezt akarom? Hát nem. Szóval jobb lesz ha megtartom a véleményem magamnak, mert Deila Elinor Freudinger elintézi, hogy többé meg se merjek nyikkanni a közelében! Kell ez nekem? Neeem! Akkor meg azt sem értem mit lovagolok ennyit ezen a témán? Utálom. És? És nem kötöm az orrára. Persze nem gyávaságból (vagy de? xDxD) ...

Megérkeztünk a sulihoz. Pff. Valahányszor itt mászok befelé egyre jobban arra gondolok, hogy mennyire gyűlölöm ezt a helyet. Jó: nem mondom... szép iskola. Szép és nagy! Azt hiszem vagy 2 ezren járunk ide. Nem csoda. Wolmirstedh-be könnyű bejutni, de a Joachimba is. Én legalább is annak találtam.

Nagy az előcsarnok, a termek is nagyok, a tanárok kedvesek (már amelyik). Kivéve Herr Brehme igazgató urat! Tőle jobb félni. Tanácsolom. Karol-t (Kerol) például azért hivatta be az irodába, mert amikor bent volt helyettesíteni kinézett az ablakon. Elég jó, mi?

Magdeburgból néha a két induló busz sem szokott elég lenni, mert annyian jövünk. De ez még semmi Lipcséhez képest! Pedig az jóval messzebb van. Hétfőn ezért van tolongás, mert ők jönnek a koleszba.

Ennyit az iskoláról. Megérkeztünk!

Első óra: Matematika, Frau(fonetikusan: ahogy írjuk -jelentése: asszony, magázáskor alkalmazzuk) Sholz(Solc) tanárnővel

Az osztályteremben nagy a hangzavar, mert Frau Sholz késik. Nem is csoda. A mi termünktől van a legmesszebb az iroda. Ez a 9-es terem. Tökre a föld szinten! :) Hogy ne tűnjünk ki azzal, hogy csöndben vagyunk, mi is elkezdtünk beszélgetni Franziskával:

- Hol késhet Frau Sholz?

- Honnan tudjam, drágám? Engem eddig az foglalt le, hogy Elinorék mennyire nevetgélnek...

- Elinor? Te hogy mered őt Elinornak hívni? - ezt némi szarkazmussal a hangomban mondtam, mert egyedül Franziska tudja mennyire utálom őt... ezért előtte nem titok egy gondolatom sem! Szoktunk róla ilyen hangnemben beszélni.

- Tudod, hogy nem szereti azt ha Elinornak hívják...

- Ja! Ezt neki! - majd titokban bemutatott neki. De nem volt szerencséje, mert idejött "Elinor"...

- Mit mutogatsz Hartman?

- Én? Nem tudom miről beszélsz Deila...

- Hát a helyedben én sem tudnám te kis csitri!

- Csitri?? Dehát egy idősek vagyunk...

- Az lehet. De rangban nem! És ha még egyszer ilyet látok: egy percet sem kapsz, hogy könyörögj! Vágod?

Olyan különös hangon mondta azt a "vágod" kérdőszót, hogy elkezdtem kuncogni. Természetesen a szám elé kaptam a kezem.

- Ugye? Szerintem is nevetséges, hogy a hátam mögött mutogat...

- De én.. nem azon nevettem...

Már mindenki minket nézett. Olyan kínos volt. Még Ő is!

Deila a következő percben olyan közel hajolt hozzám, hogy tökéletesen hallottam minden egyes lélegzetvételét, miközben az enyém elakadt ennél a pontnál.

- Akkor min?

- Csak úgy... csaaaaak úúúgy... hm... semmin...

- Látod Hartman? Lia meghúzza magát, mert tisztában van a képességeimmel! Jobban tennéd ha te is hasonló képpen cselekednél. -Ennek az a heppje, ha mindenkit a vezetéknevén szólíthat. Mintha ettől menőbb lenne! Szerintem csak szánalmasabb...

- Mert ha nem akkor mi lesz? Hívod a csivavádat? - erre körülöttünk kitört mindenkiből a nevetés... Deila már éppen cselekedni próbált volna, amikor Bill lépett közbe. Tekintetem egyből rajta pihent...

- Hagyd ezt Deila! Nem kell itt balhézni... Franziska szerintem csak viccnek szánta, nem?

Franziskával egyszerre válaszoltunk:

- De-de!

- Akkor meg? Nem értem a felháborodásod tárgyát...

- Pedig világos: Franziska bajt akar.

- Milyen bajt? Te miről beszélsz? Szerintem örül ha elfelejti a képed... - újabb nevetés. Deila köztudottan nem tartozik Tom kedvencei közé. Gustav és Georg sem lájkolja! Mi sem... senki sem... csak akik szeretnének népszerűek lenni. Érthető nem? Ilyen minden iskolában van... pláne középiskolában!

Most figyelem! Tom oltása után Bill is elmosolyodott... viszont Deila csak egy szánakozó vigyort lejtett felé nézően... el is ment a padunktól.

Már éppen folytatódott volna a dumazápor, de bejött a tanárnő és innentől kezdődően csend loholt a termen keresztül. Röp dolgozatot írtunk. Különös! Tudtam! Matekból rend szerint 3-as vagyok, de ez fix 5-ös lesz! ^^

Franziska az órán végig arról beszélt nekem, hogy Deila mit képzel magáról, meg, hogy milyen egoista tyúk... jókat mosolyogtam rajta! Viszont az egyik mosoly nevetésbe torkollott részemről... tankérem észre is vette!

- Liana!

- Tessék? - kaptam fel a fejem zavartan... szerencsésnek hiszem magam, mert nem vont kérdőre csak annyit mondott: kérlek. Jó! Vágesz vágesz... mondtam is neki, hogy bocsánat. Ő folytatta az órát!

Egyenletek... jaj Istenem, de gyűlölöm! Olyan rossz... sosem értettem és szerintem nem is fogom... még a matek tanárom sem tud szerintem velem mit csinálni... de azért meg lehetne próbálni!

Ezután a -mindig hosszú- 45 perc után olyan jó és kellemes élmény meghallani a jelző csengetést, mert onnantól már tudod, hogy csak 5 perc és szabad vagy! Az az 5 perc... mmmm!! De jó! Alig hallottam meg és utánna már egy másodperc el később minden cucc a táskámban hevert. Franziska minden szünet első két percében arról prédikál, hogy minek sietek, mikor nem hajt a tatár. Engem nem a tatár hajt! Hanem az életkedvem!