Reggel már indultunk is vissza Berlinbe. Mivel a lemez kész már csak a mai nap folyamán leszünk itt. Ez idő elég lesz arra, hogy összepakoljuk a dolgainkat és búcsút vegyünk az új ismerőseinktől, akiket már nem fogunk látni talán soha. De én Noleeval akkor is fogok találkozni! Lehet, hogy elvileg nem vagyunk együtt, de gyakorlatban... hát ki tudja? Lehet még úgy sem... xD

Mire visszaértünk az óramutató már elütötte a delet és ebédeltünk. Az asztalnál nyomott volt a hangulat, mert mindenki ki volt fáradva. Ez természetesen az én hibám volt, de ezt tudván én keltem fel legelőször az asztaltól:

- Megyek picit emésztek! =)

- De alig ettél valamit!

- Hát... nem igazán vagyok éhes... =S

- Hát jóó... akkor menj csak nyugodtan! =|

Még egy futó pillantást vetettem az asztalnál ülő barátaimra és Mendy-n megakadt a szemem. Olyan önelégült arcal ült ott, mint, aki tökéletes. Pedig neki csak maximum a külsője lehet tökéletes meg az ahogy... ehem! Nem szóltam...

Nem lestem sokáig bár tudtam valami rosszban sántikál, de azt nem, hogy mi lenne az a rossz... a lépcsőn felfelé indulva csak a tányér, és a villa találkozásakor keletkező monoton dallam hallatszott és semmi több. Fent megláttam Noleet! Már szaladtam is hozzá... de elég marcona arcal fogadta az ölelésem. Még csak nem is viszonozta!

- Mi a baj Nolee?

- Nézz magadba és rájössz!

- Mi ütött beléd?

- Rossz a kérdés. Az már jobban hangzik, hogy BELÉD mi ütött?!!

- Én ezt nem értem.

- Nem is kell! Csak hagyj békén...

Elment mellettem, viszont én visszarántottam a karjánál fogva és belöktem a szobámba. Ott kulcsra zártam az ajtót és a falnak dőlve, összefontam a karjaimat:

- Na, mesélj! Mit talált ki Mendy?

- Mendy? Semmit. Csak segített rájönnöm, hogy ki is az, aki igazán számít nekem. Hát az biztos, hogy nem te, hanem a családom és ő maga, aki a legjobb barátnőm! Mellesleg: szemétség volt tőled, hogy összeugrasztottál minket csak azért, hogy megleshesd melyikőnk csinálja jobban! Őt is lefektetted és engem is. Aztán most meg azt akarod, hogy kirúgjanak?

- Mi bajod van?!! Hát te teljesen hülye vagy drágám... én ezt egy szóval sem mondtam! Csak azt, hogy Mendy inkább rúgjon ki téged, mit sem, hogy halálra dolgozd magad!

- Világos. Szóval ha neked az halálra dolgozás, hogy asszisztálok és közben segítek néhány dologban, akkor nagyon tévedsz, Tom! Én... én szeretem ezt csinálni! Nekem ez az életem, a munkám. Ebből tartom el a családomat! Mert apám elhagyott minket és anya terhes lett a kertésztől, és a nővérem elköltözött, nincs senki aki helyettem segíthetne! Én imádom őket. És a kis öcsémet: Justint (Dzsasztin) is szeretni fogom! Veszek neki sok-sok ajándékot és én fogom hazahozni az iskolából! Igen. Én! És ezt az álmomat senki sem veheti el tőlem. Még te sem! Tom Kaulitz.

Szóhoz sem jutottam! Jó sok mindennel teletömkötte az a ribanc szegény Nolee fejét. S mindezt pusztán azért, mert én életemben először szerelmes lettem! Mi a fasz? Nekem már nem lehet senkim az öcsémen és a bandán kívül? SEMMI?? Miért?

Nolee kitárta jobb kezén lévő ujjait, hogy adjam oda neki a kulcsot. Eléggé megdöbbentett ez a látvány, ezért odaadtam neki. Ő kiment én meg ledőltem az ágyra és egy párnát vágtam szemben a falhoz, ami felcsapódott a polcra és onnan mindent lelökött. Arcomat kezembe temedtem és elszámoltam 10-ig, mert éreztem, hogy idegesedem. A vérnyomásom tuti, hogy 90 felett van. De leszarom ezt az egészet! Úgyis megszabadulok Mendytől. Elhatározásomat követően lementem az ebédlőbe, ahol már hál istennek csak a srácok voltak, mert ha ott lett volna az a kurva, akkor az biztos, hogy szétkúrom a büdös seggét!

- Mi van Tom? Történt valami?

- Ja! Elég idegesnek tűnsz...

- Mondd el nyugodtan!

Letelepedtem Georg mellé és egy sóhajtás után igyekeztem minden részletről beszámolni a barátaimnak...

- Hőha... ez igazán... igazán...

- Gáz! Minek kell ennek a ribancnak bekavarnia? Eddig minden tervem olyan simán ment ennek meg most jutott eszébe, hogy felhúzzon. De amúgy már lassan mind a kettőből elegem lesz! Mendy hazudik, mint a vízfolyás, Nolee meg hisz neki! És nem nekem hisz!

- Hát. Nem lehet minden úgy, ahogy te akarod!

- Te csak fogd be! Nekem most ne húzd ezzel az agyamat, mert úgy taknyán tenyerellek, hogy egy hét múlva a Marson köcc ki!

- Wow! Ezt a verziót a számtalan fenyegetéseid közül még nem igen hallottam...

- Nem is baj! Na, mind egy... hol is tartottam? Na igen. Ott, hogy olyan hülye ez a Nolee is, mint az ribkó! Elhisz neki mindent, mert: Jaj! Neki most a családja az első... én meg akárhogy is sajnálom nem érti meg, hogy ő a bolond nem én!

Ezt végigmondva egy jó nagy pohár víz landolt a nyakamba. Felnéztem és Nolee könnyes arcával találkoztam. Behunyta a szemét és a könnycseppei távoztak szeme sarkából és a "már így is vizes" pólómon landoltak. A poharat letette az asztal szélére és elszaladt. Ki a bejárati ajtón, egyenesen a hideg, esti utcára. Ránéztem Billre aki idegesen az ajtóra mutatott. Értve ezt a célzást Nolee után vetettem magam az éjszakába. Még a ház előtt volt és háttal állva nekem, az eget tanulmányozta.

- Nolee!

Meghallotta ahogy utánna szóltam és elszaladt. Én meg követni kezdtem. Kifutott egy útra, ami kivezet az utcából egy kisebb erdő felé. Ott megállt és könnyes szemmel rámnézett:

- Miért?

Nem válaszoltam, mert azt sem tudom mire értette. De ő kifejtette:

- Miért kellett ennek így történnie? HE? FELELJ MÁR!

Most behunytam a szemem és leütöttem az arcom. Az útat bámulva hallgattam Nolee sírástól remegő hangját.

- Én sosem akartam beléd szerelmes lenni. De gondolom te se belém! Akkor miért sikerült így? MIÉRT??

- Nolee. Kérlek hallgass meg!

- Nem!

Erre felnéztem egyenesen felé:

- Pedig tartok tőle, hogy kénytelen leszel! Mendy csak kitalálta ezt az egészet, mert nem vele akartam összejönni, hanem... hanem veled.

- Hazudsz! Nem is érdekel!

- Nolee én...

- FOGD MÁR BE A SZÁD!!!

- Nem fog menni. =S

Elindultam felé. Ahogy közelebb és közelebb értem hozzá egyre hevesebben kalimpált a szívem, ami nem tudom miért van. Lehet pusztán azért, mert őszintén szeretem és félek, hogy elhagy.

A szél megbojgatta a fák leveleit, amik susogó hangokat adtak ki. Ezzel egyetemben Nolee haját felém fújta. Az enyémet meg hátrafelé. Megálltam a lány előtt, aki rámnézve a kezeit gyorsan arca elé kapta és úgy sírt tovább. Közben ennyit motyogott szinte alig érthetően:

- Mondd, hogy ez nem igaz. Mondd, hogy ez egy rossz álom és tényleg igaz, amit az előbb Mendyről...

- Mendyről mondtam?

Ujjaimat Nolee puha álla alá helyeztem és magam felé fordítottam arcát. A remény legkisebb csillámja ott ragyogott a szemében, jól elbújva előlem. Az a kis szikra sem akarta nekem elhozni a jól megérdemelt örömöt. Lassan megcsókoltam nedves ajkait, mire ő megölelt.

Sikerült végre őszintén elmosolyodnom! Neki köszönhetően... talán sikerül újra kezdeni ezt az egész történetet! Remélem...