Hellókaa!

Kénytelen voltam előbb hazajönni, mert dolgom akadt. Ezért sikeresen fel tudom rakni a részt! Tulajdon képpen kiharcoltátok, hogy felrakjam! Alig, hogy felléptem msn-re csak kapásból 3 emberke rámtámadott, hogy mikor lesz már rész. Volt, aki telefonon hívott, volt, aki emailben "fenyegetett", de mind ezek ellenére még élek és Pirulok! Igen, pirulok, hogy ennyire szeretitek a történetet! Annyira jól esik, hogy kedvem lenne sírni! :) Na, de ezt majd máskor...

Ahogy ismét szemtől-szemben állunk elgondolkodtató, hogy mi lenne ha... ha... inkább nem engedem szabadjára lelkem perverzebbik változatát... ez a "beszélhetnénk" túl jellemző... mindenki ezt mondja a másiknak ha komoly dolgokról akar vele beszélni. Én ezt eddig még nem sok lánynál sütöttem el... de hiszen még idáig életemben csak egyetlen barátnőm volt! Ez olyan béna... xD cseppet sem király!

- Na, miről akarsz beszélni velem?

- Fúúh! Sok midnenről... de legjobban csak kettőnkről!

Letelepedett a rózsaszín ágyra. Én a citromsárgán ültem, de átmásztam én is a rózsaszínűre. Ő háttal volt nekem, de visszanézett és halvány mosolyt fedeztem porcelán fehér arcán.

- Nem szabadulok tőled, igaz?

- Hát nem. Nem akarlak elengedni!

- Pedig el kéne. Lásd be! Mi ketten két külön világban élünk. Sosem lennénk jó páros... ami nem menő! Két ember minek legyen együtt, ha sosem lenne a másikra ideje? De van jobb hasonlatom is: egy gyáva és egy bátor személy minek álljon össze? Csak elrontanák egymást...

- Nem! Ha a bátor kiáll a gyáva mellett!

- És ki a bátor?

- Nem tudom...

- Pedig ez igazán egyértelmű lehetne! Pláne a számodra... én... én nem egy olyan típus vagyok, aki könnyen adja magát, ha tudja, hogy neki van igaza!

- Gyűlölöm, hogy mindig neked van igazad...

Erre csak meglepetten rám nézett és felém fordult. Jobb kezét az arcomra tapasztotta és végigsimította. Ahogy az a hófehér, puha keze hozzáér a bőrömhöz, minden egyes szőrszáll feláll a hátamon és bizsergető érzésem lesz...

- Nincs mindíg igazam...

- De többnyire!

- Tévedsz!

Ezt kellő hangerősséggel kiáltotta és a kezét egyből leszedte rólam. Ahogy elrántotta a fejét a könnyei lebegésbe kezdtek még az ölében és az ölemben nem landoltak. De több könny nem volt látható. Úgy tűnt: inkább a lelke az, ami sírni vágyik, de én nem akarom, hogy szomorú legyen!

Feljebb csúsztam az ágyon és magamhoz szorítottam, úgy, mintha sohasem akarnám elengedni. De nem is akartam!

17 éves, rock-sztár vagyok, aki szerelmes egy 16 éves átlagos lányba. Sosem gondoltam volna, hogy szerelmes lehetek valamikor is! De mégis... itt vagyok! Igen, beismerem, nem könnyű szeretni, pláne nem olyan valakit, aki nem akar TÉGED szeretni. S mégis tudod: bármit megtennél érte, de ő nem akarja... bizony ezt nem tudhatod!

- Az arcod. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből! Nagyon szeretlek... te nem érted? Túlzottan szeretlek ahhoz, hogy feladjam a rólad szóló harcot!

- Ez a harc már régen nem rólam szól... hanem rólad!

Felállt. Tudom most mi jön: ki fog menni és egy 5 perc múlva visszajön azzal, hogy takarodjak az életéből! Kedves gesztus... :) xD de ezt most nem hagyhatom! Felálltam én is és ő hiába nyitotta ki az ajtót, én bevágtam és nekilöktem. Erősen megszorítottam a vállát, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni. Aztán letámadtam:

- Figyelj! Elegem van a folytonos emozásodból! Érted? Az agyamra mész vele! Lassan már ott tartok, hogy te vagy az, aki idegesít és nem hagy hozzádérni! Utálom ha ilyen idióta egy csaj! Világos? Most pedig! Állítsd le magad és szeress! Szeress engem!... Kérlek...

Nem akartam ilyen erőszakos lenni. Ez még nekem is rosszul esett! Annyira, hogy megint sírásban törtem ki. De gáz!! -.-" Ő most nem sírt! Vagy csak annyira megilyedt, hogy sírni is elfelejtett. Mivel nem akartam, hogy lásson, ahogy sírok belebújtam. Az államat a vállára tapasztottam és úgy hagytam, hogy könnyeim kiharcolják a szabadságot és elhagyják az arcomat.

- Szeress kérlek! Mert én téged csak szeretni tudlak... ezért szeress belém!

- Ezzel már azt hiszem elkéstél... én már régen szeretlek téged!

Éreztem, ahogy átkarolja felsőtestemet és ő is belém bújik. De talán már megint rosszkor jött rám a perverzkedhetnék! Felemeltem az állam és elkezdtem a nyakát csókolgatni, de ő csak ennyit mondott:

- Tom? O.O Te... t-te! Á-á-á... állj már le!!

Erre a válaszom: a-a... vagyis nem! De mivel el voltam foglalva nem bírtam neki mondani. De biztos megértette! Vagy nem! Megkísérelt eltolni magától, de már nagyon be vagyok indulva szóval esélye sincs... ezért jó, hogy a nők gyengébbek, mint mi: férfiak!

- Ezt-e-e-e... ezt nem... nem k-kéne! Áh!

Most ilyedten ránéztem: mi volt ez a kéjes felnyögés? xD

- Na végre! Figyelj: ha már ezt akarod, akkor megkérhetlek rá, hogy lassíts a tempón, mert nem akarom, hogy anyám különleges hangokat halljon odalentről!

- Nekem menni fog... de neked nem biztos! Majd vigyázunk a csúcson...

- Mi?! 0.0

- Ezt most úgy kérdezted, mint, aki nem tudja mit akar a másik!

Válaszolni sem tudott... mert lesmároltam! Eleinte csak natúr smárolás utánna már nyelves... jó volt érezni, ahogy a nyelve hegye az enyémhez ér! Na Tom! Mostmár tiéd a csaj! Mekkora szerencse, hogy szereti a szoknyákat... könnyebb lesz vetkőztetni! De előtte csak feltűrtem neki a szoknyáját... a feneke jó puha és selymes... rendesen izgató!

Miután még szabadon lévő kezemmel a pólója alatt turkáltam ő is a felsőtestemet simogatta. Már nagyban benne voltam, amikor:

- Várj! Anyu szólt... IGEN ANYA??

- Miranda nénikéd áthívott egy teára. Nem mondhatok nemet! Addig ti ellesztek?

Erre sunyin vigyorogni kezdett és fennhangon ismét lekiabált anyukájának:

- El! De még mennyire... *nagyon ravasz vigyor*

Most addig nem csináltunk semmit, amíg nem hallottuk a bejárati ajtó csukódását... de utánna, mint az állatok: egymásnak estünk. Olyan hirtelen, olyan durván történt, minden, hogy amikor az ágyra akartunk ráesni, átestünk rajta és a földön landoltunk. Szerencsétlenségemre én voltam legalul... szóval én koppantam a legnagyobbat.

Olyan jó volt leszedni Róla a ruháit, olyan jó volt Őt folyamatosan csókolni, és jó volt belehatolni a... mindenki tudja hova! Igyekeztem finom lenni, ami nem midníg sikerült. Ilyenkor Ő felnyögött, ami engem mégjobban beindított. Már közel járhattunk a csúcshoz, de... de valami, sőt inkább valaki! Bezavart...

- Nolee! Odafent vagy?

Nolee ijedten kapta fel a fejét. Kinézett az ágya felett és hozzám vágta a ruháimat. Ő is sietve felkapdosta saját gönceit.

- Igen! Fent vagyunk!

Gyorsan megfésülködött. Nekem nem kell! Ez az előnye a raszta hajnak... :)