Why Not Me? - 5.rész
Hi! :D
Most még egész hamar hoztam a másik történet folytatását, nem? xD De mielőtt belekezdenék idézek kicsit az előző részek tartalmából, hogy tudjuk követni az eseményeket...
Tom, Bill, és Carly elmentek egy közeli marketbe, hogy pár dolgot csempésszenek hazulra. A kocsiban Bill ismét felfedte valós érzelmeit Carly előtt, de a lány továbbra is csak hűvösen csöndre intette. Bill közben még mer reménykedni, hogy Carly érzelmei sem átlagosak felé nézve - de továbbra is zavaró tényező, hogy Carly Tomot szereti, aki képes őt megcsalni, és ezt a lány is jól tudja - de nem érdekli. ENNYI! Innen tessék olvasni ;)
Ö
t ö d i k f e j e z e t
Egy
apró szikra
Világ életemben
köztudott volt rólam, hogy makacs, és önfejű vagyok. Soha nem is tagadtam,
hiszen az embereket nyomó többségben a hibáikkal együtt szeretik, és fogadják
el mások. Noha erős és akaratos természetnek örvendhetek néha nekem is jól esik
egy kis őszinteség, és ennek áldozatául ezúton Andreas esett. Kitárulkoztam
neki, de úgy meglepő őszinteséggel, minden fontosabb részletre kitérve. Ő
persze a maga módján meghallgatott és egy-két tanáccsal is ellátott, de nem
kifejezetten figyeltem, mert közben ön-ön gondolataim kötöttek le.
- ... és
ennyi.
- Mi van?
- Te
faszául leszarod, amit mondok! Épp azt pofáztam, hogy nem egy okos dolog a
tesód csajára éhezni. Keress valaki mást! Több millió nőci várja epekedve, hogy
felcsald őket a szobájukba, vagy a tiédbe!
- Az Tom
reszortja! Csak tudod itt épp ez a baj. Tom már nem egyszer megcsalta Carlyt,
és erről ő is tud. De ettől elviszonyítva ugyanúgy szereti.
- Nem
lehet, hogy csak azért, mert ő a nagy Tom Kaulitz?
- Ezen már
én is gondolkoztam. De nem hinném! Ő nem olyan.
- Bill,
egyszerűen utálom mikor szerelmes vagy!
- Mi van?
- Nem mi
van. Hanem szimplán utálom! Kitalálod miért?
- Nem.
- Oké! Te
vagy az első olyan csávó a földön, aki pár másodperc töredéke alatt képes
beleesni bárkibe. Nem érzed magad néha hímringyónak?
-
Mostanában annyira nem. - közöltem vele hűvösen, sokat nem mondóan, majd óvatos kitérések
után lassan eljutottunk addig, hogy közöljem vele a nyilvánvalót, mi szerint
unom a társalgást, és haza megyek. Na persze nem ezzel a szava járással! Így
aztán lassan elérkeztem hőn szeretett otthonomba. Egy-egy Andreasszal való
találkozás meglehetősen jót tesz a lelkiismeretemnek, de hosszú-hosszú idő után
már untató. A legjobb barátom, igen. De kb. két-három hónapja annyira más!
Szinte napi sűrűsséggel flegma, és elég sokszor beleköt mindenbe, amit
csinálok. Elképzelésem sincs miért csinálja, vagy, hogy meddig fog tartani, de
nem kifejezetten érdekel. Ha érdekelne se tudnék mit kezdeni vele!
Mikor
megint a szobám sötét falai között tudhattam magam, kedvenc papírlapjaimmal
körbevéve, hirtelen megcsörrent a telefon:
~ Csá
Haver! Mi a pálya?
~ Szevasz
Gustav. Semmi érdekes. Éppen a dalokon görcsölök!
~
Felejtsd el! Kapd a hónod alá Tomot, és gyertek át filmezni. Itt van Kitty és
Rebeca is!
Fáradtnak
tetsző elmémben hirtelen valami aktívság alakulgatott a két név hallatán.
Schäferék szomszédjában lakik mind a két lány. Az egyik már tőlünk idősebb, bár
csak egy évvel, míg a másik most tölti a 15-öt. Ilyen alapon miért mondanék
nemet? Leviharzottam a földszintre miután elköszöntem. Tom épp a TV előtt
görnyedt apa társaságában.
- Gustav
hívott, hogy menjünk át filmezni.
- Most
annyira nincs kedvem.
Észlelhető,
hogy ez nem is fog olyan könnyen menni, mint kellene. Szemeim forgatását
követően megtoldottam mondandómat egy apró, de mégis fontos közleménnyel:
- Kár,
pedig Rebeca és Kitty is ott lesz.
- Na jó!
Apa! Most nekünk mennünk kell. - páran azt tartják Tomot lehetetlen
kiismerni. Nekem pedig nem csak azért megy ez ilyen könnyen, mert az ikertesóm,
hanem, mert szimplán ismerem! És még ha nem is lennénk rokonok is tudnám mivel
lehet "levenni a lábáról". Ez olyan egyszerű, mint az, hogy 1x1 az
egy.
- Na és mit
lesünk majd?
- Gustavot
ismervén valami bélforgató horrorfilmet. Szerinted?
- Van benne
valami. Ah, f*szom! De nincs hozzá kedvem. Csak és kizárólag a hölgyek
társasága miatt igyekszem ilyen lelkesen!
- Ne
aggódj, ez szerintem is tök nyilvánvaló.
A
kocsiban ülve még váltottunk pár szót, de mikor megint elkezdtem erősködni a
"Carly és Te" témával rögtön ideg bajt kapott, és látványos
szenvedésének közepén volt, hogy vezetés közben is könnyű szerrel tarkón
vágott. Ha nem a volán mögött ültem volna szívéjesen visszaütöttem volna, de
mivel ez nem így volt... és csak haladtunk a főúton tovább. Nem nyomtam tövig a
gázt, mert minek is tettem volna? Helyette kellőképpen 60-al mentem, mivel is
lakókörzeten belül vagyunk, és a táblákból ítélve ez a megengedett sebesség.
Persze ez is van, hogy településenként más! De most miért is elmélkedem az
autózási szokásainkon? Ah, felesleges tovább firtatni, mert megérkeztünk.
Csengetés után rögtön Rebecca ugrott bátyám nyakába, aki nem kis mértékű
örömmel fogadta a lány hirtelen kedvességét, mert a nagy hévben még a seggét is
megfogta! De persze a lány jó kis szokását megtartva vigyori képpel
sikongatott, hogy: ...
- Ó,
Tom! Mit csinálsz, hallod? Még egy ilyen és pofán váglak! - na
persze már csak a gesztusokból is lejött, hogy mennyire nincs a dolog ellenére,
ezért én ezt egy szánakozó tekintettel jutalmaztam. Ezek a mai lányok miket nem
tesznek... csak két szó, és lábakat széttesznek! Na... ez még rímelt is.
- Hey,
Guys! Merre jártatok? Már egy 10 perce itt kellett volna lennetek.
- Nem
siettünk túlságosan. - vontam vállat beismerésemmel egy időben, és zsebre tettem
kezeimet, majd besétáltam könnyű szerrel. Gustav már a konyhában
sürgött-forgott és pop-cornt készített.
A híres
embereknek szinte soha nincs idejük ilyen békés, filmezgetős estére a banda
többi tagjaival, mert... tudjátok, hogy van ez! És most el kell ismerjem, hogy
ez nem is akkora probléma, mert ezeket a megszokott, monoton horror filmeket
már kissé unom. A főszereplők mindig annyira kétségbeesettek, hogy elhagyják a
maradék eszüket is, és olyankor kerülnek amolyan "üldöz a gyilkos, de én a
város helyett, az erdőbe szaladok" helyzetbe. Vagy a másik nagy kedvencem:
amikor mindig este találnak valami hullát, zombit, vagy gyilkos szándékú
kísértetet, és persze pont elkezd esni az eső. Na és még sorolhatnám! Komolyan
nem értem ezeket a rendezőket. Valami egyedit nem vinnének a dologba?
- Mit
nézünk? - vigyorgott bátyám, és jobb karján látványosan ott csüngött
Becky, pióca módra.
- Ugye
veletek még nem néztük a Holtak tavát? Elég zombi, de azért jó.
Király! A
nap hátra lévő részében ember evő, zöldikéket leshetek minden megpróbáltatás
nélkül. Miért is lenne megpróbáltatás? Hiszen ezek csak fikciók, és ezekkel
tisztában kell lennie az ember fiának. S mivel én tisztában vagyok és akkor is
voltam ezzel, könnyű szerrel elaludtam, miközben ők látványosan féltek az egész
műtől.
Mikorra
felébredtem körülöttünk már komoly sötétség volt, hiszen lekapcsolta valaki a
TV-t. A Gustav-szülei féle, miniatűr nappali (mert az édesanyja olyan szinten
megszerette ezt az egérlyuk méretű házat, hogy hiába milliomosok, ő továbbra
sem akart elköltözni) közepén olyan szinten szana-szét voltunk, hogy bátyám
vállára dőlt Becky és Georg, pár centivel arrébb a fotelben Gustav aludt, én
pedig a kanapén. Kihagytam Kittyt! Ó, ő épp engem karolt át, és úgy próbált
Álom Földön maradni. Óvatosan levakartam magamról ölelő, vékonyka karját, és
minden testet megkerülve másztam ki a konyhába. Ittam egy pohár vizet, miközben
felmértem a terepet. Telihold volt. Éppen elkalandoztam képzeletben a
vérfarkasok, és vámpírok irányába, amikor rezegni kezdett zsebemben lapuló
telefonom. A képernyőre meredve a szó torkomba szorult:
#CARLY
Nem
haboztam, hogy felvegyem e, vagy sem, gyorsan benyomtam a hívás fogadó gombot,
és érdeklődve beleszóltam:
~ Te nem
alszol?
~ Ahh.
Végre valaki! Hiába kerestem közületek bárkit is, még senki nem vette fel a
telefont. Se a drágalátos bátyád, se pedig a beteg, rocker haverjaitok!
~Gustav és
Georg nem kifejezetten rockerek.
~ Az
mindegy... a tesód merre?
~ Am... a
padlón fetreng egy másik... hm. Egy másik pokróccal!
~ Másik
pokróccal?
~ Erm. Ja!
Mégpedig egy kékkel. A piros nem tetszett neki, mert nagyon szúrta!
Közben
vállam fölött elnéztem a tömeges bealvók felé, és mivel semmi mozgást nem
láttam, nekidőltem a falnak, és úgy néztem kifelé a Holdra, miközben hallgattam
Carlyt.
~ Ó, de
jó... tudod, hogy nem nagyon szoktam tőle semmit kérni, de most ténylegesen
oltári nagy bajban vagyok!
~ Miért
is?
~ Hát a
barátnőm, Jilien, úgy döntött, hogy beugrunk az utca végében lévő bárba, és
iszogatunk picit. Szerencsétlen totál részeg lett, és nincs kocsink!
Ezerrel
kattogni kezdett az agyam, s szinte azon perc felajánlottam volna neki, hogy én
szívesen elmegyek érte, de nem tartottam jó ötletnek, mert attól féltem megint
félreérti, és mivel tudja, hogy nagyon nem baráti érzelmekkel húzok felé,
biztos inkább kerületeken át hurcolná a hátán a barátnőjét, Jilt, aki amúgy nem
egy top modell alkat, szóval...
~ Busz
sincs?
~
Nem-nem. Előbb hívtam fel az irodájukat, és azt mondták ilyenkor már nincs!
~ Na jó...
Tom épp alszik, de felkelthetem.
~
Hallod, inkább ne. Te nem tudsz eljönni értünk?
Hm-hm.
Miért is ne tudnék, Galambom? - futott végig elmémen, és megnyaltam alsó ajkam.
Végre! Nem épp kettesben, de a részeg barátnő úgyis csak horkolni fog... jobb
lesz, ha sietek! - s már kaptam is a slusszkulcsot, és megindultam teljes
gőzzel tesóm kocsija felé. Várjunk? Nem azt mondta, hogy én még egyszer nem
vezethetek? Ja. De csak a jelenlétében. Gond egy szál se! Most nem fogom ezért
felkelteni, mert ha felkelteném biztos velem tartana, ami nem lenne épp a fogam
alá való. Értsük csak képletesen!
***
- Ó,
öcsém! Nem keveset ihatott a kis barátnőd... - szólaltam fel, amikor
megérkeztem a megbeszélt helyre, és megpillantottam Carlyt, ahogy egy padon ül,
Jillel, aki a vállára hajtotta a fejét. Tátott szájjal aludt az illető, és a
milliónyi flitterrel díszített pólója néhol hányás foltokkal volt tele, amire
persze egy kisebbet öklendeztem.
- Most
mi bajod?! A te válladra van rádőlve?!?!?!
Nem
bírtam túl sokáig nevetés nélkül, de segítettem bejuttatni a hátsó ülésre
Jilient, miközben én ismét elfoglaltam megérdemelt helyemet a sofőr ülésében.
Carly természetesen az anyós ülésen foglalt helyet, közvetlen mellettem.
Nem
sokáig teketóriáztam, hajtottam is, de azért nem nyomtam tövig a gázt, hogy
őszinte legyek.
- Haza
kéne először őt vinni! Én messzebb lakom, tudod.
- Persze.
Merre is lakik Jilien?
-
Kaiser Straße 72. Tudod merre van?
- Hogyne
tudnám.
Megindultunk
a Kaiser Straße 72 felé, miközben agyam nagy része azon kattogott mivel
indíthatnám el a kommunikálást. Mert bárhogy is nézem őneki ehhez most nincs
kedve. Szokásához hűen a haját birizgálta, miközben szórakozottan kifelé
tekintett az ablakon. Hűvösnek éreztem a levegőt mellette. Úgy éreztem az aurája
is baljóslatú, pláne felém nézve. Azért mégis csak neki kellett essek
valamivel!
- Van
otthon valakid?
- Nem,
anya 24-ben dolgozik, tesóm meg a spanoknál.
- Nem is
tudtam, hogy van testvéred! - ezzel próbáltam leplezni felélénkülő
érdeklődésemet a "nincs otthon senki" iránt. Amúgy be kell ismernem,
hogy valóban nem tudtam, hogy van testvére!
- Pedig
van. Mégpedig egy bátyám. De ő már kirepült a fészekből. 28 éves, és az
élettársával, Laurával él. Híbe-hóba ránk néz, elvileg ma is otthon lenne, de
nem.
- Wow. És
mi a neve? - próbáltam tartani a beszélgetést, és úgy fest most épp van hozzá
kedve.
-
Sebastian.
Egy szó,
egy név. Úgy fest arra még gyúrnom kell, hogy tudjak vele legalább 5 percig
folyamatosan beszélgetni. Hát akkor jobb lesz igyekezni...
Amíg megérkeztünk
Jilienék házához nem beszéltünk. Bár ha pontos akarnék lenni utána se, csak
akkor tűnt fel, hogy nagyon rajta van a beszélési kényszer mikor megkérdezte:
- Ez
amolyan évente megrendezendő ottalvós buli, amiről most elrángattalak?
- Aha.
Fogjuk rá! Esetleg nincs kedved csatlakozni? - ajánlottam fel neki
teljesen elfeledve Tom körülményeit. Mármint ami Beckyt illeti! De azt viszont
már a telefonba észre kellett volna vennem, hogy Carly nem hülye, és igen is
tudja mi van a háttérben, amiért Tom nem elérhető. Ezt mi sem bizonyította
jobban, mint a hirtelen szomorúvá, vagy csalódottá torzuló arca. Lelkiismeret
furdalás nélkül a karomba kaptam volna, hogy őszinte legyek, és már rohanhattam
is volna a szobába - de milyen kár, hogy ez a volna, csak volna marad... ám
szavai elég nagy szilánkot döftek a lelkembe:
- Nem
hinném, hogy engem ott szívesen látnak, ha már Tom el van azzal a kék
pokróccal, amit inkább szőkének mondanék.
- Te tudsz
Beckyről?
- Á,
szóval így hívják... köszi Bill! Jó tudni. - az a rendkívül erőltetett
mosoly... utáltam. Nem tudtam tovább türtőztetni magam, és megfogtam a kezét:
- Utállak
így látni, tudod? Ha tisztában vagy minden félre lépésével miért bocsájtasz meg
neki folyton?!
- A
válasz egyszerű, kicsit sem összetett: mert én szeretem. - hát ha
eddig nem voltam ideges most határozottan az voltam! De még mielőtt bármit is
tehettem vagy szólhattam volna kiugrott a kocsiból. Persze már nem hagyhattam
szó nélkül, ezért én is követtem példáját, és hatalmas lépések után elértem, és
be tudtam ugrani elé.
- Miért
kell örökké áltatnod magad? Nem pont te leszel az a lány, aki miatt
megváltozik! Remélem ezt belátod! - a mosolya, ami általában az én
arcomra is mosolyt csal hirtelen a legidegesítőbb lett az egész világ minden
ügyes bajánál is jobban. Nem bírtam tovább a feszültséget, és elkaptam a
karját. Nem kis meglepődéssel járt ez számára, amit már csak arckifejezéséből
is leolvashattam:
- Akkor
belátod?! De miért kínzod magad?! Van valaki, aki szeret téged, és bármit
megtenne érted, és van valaki, aki mindig megcsal, és sosincs ott ha kéne! Te
mégis őt választod?
-
Engedj el!
- Nem
foglak elengedni, amíg nem válaszolsz a kérdésemre: mi bajod van velem?!
-
SEMMI! ... b*zd meg... SEMMI! AZ ÉG ADTA VILÁGON SEMMI!!! Szeretlek téged is,
de Tomot mindennél jobban! És neked miért olyan nehéz ezt elfogadni?
- Hát
basszus mert látom mennyire kínzod magad mindezzel! Nem akarom, hogy szomorú
legyél, mellettem boldog lehetnél! - az előbbiekben köddé foszlott
mosolya haloványan visszatért az arcára előtörő egoizmusomat követően, és...
megölelt.
- Tudom
Bill... de mit gondolsz? Meddig tart egy tini lamúr?
Nem
válaszoltam, de férfiasságomat megszégyenítve elöntött az az érzés, amit a
sírás szokott követni. Nem akartam, hogy így lásson, de már késő volt... még hogy
a férfiak nem szoktak sírni! Végy példát rólam.
Ölelése
gyengéd volt, és óvó. Mintha nem is Tom barátnője lenne, hanem... hanem az
enyém. Így én is átkaroltam könnyű szerrel, és beletúrtam sűrű, jelenleg barna
hajába. Erősen magamhoz szorítottam, amire gyorsabban kezdte kapkodni a
levegőt. Még nem öleltem meg... soha. Ez az első alkalom. Nem akartam, hogy az
utolsó is legyen, de ha már egyszer az első és egyetlen, akkor próbálom
kiélvezni minden pillanatot, amit mellkasomba ágyazódó helyes mellei jelentettek,
bársonyos haja, és ölelő, puha karjai.
- Nem
kérheted tőlem azt, amit nem akarok... - suttogta, de inkább úgy tettem,
mintha nem is hallottam volna, és gyengéden álrébb toltam magamtól. Ránéztem
könnyáztatta arcára, amire meglepődtem. Nem is gondoltam volna, hogy ő is sírni
fog! Erre tessék. Pff... utálom, ha egy nő sír!
Letöröltem
arcát, ami szintúgy olyan puha volt, majd megpróbálkoztam azzal, amit már
régóta szerettem volna: lassan ajkaihoz hajoltam, mire megint szóra nyitotta
száját.
- Jaj
ne!! - mellkasomra helyezte kicsi kezeit, de ezúttal ez sem érdekelt. A
pillanat hevében bármit megtettem volna a csókjáért, és ez így is lett: elértem
a célom, noha kicsit erőszakosra is sikeredett, mert amíg tartott minden lelki
erejével azon volt, hogy eltoljon magától. De kit érdekel? Megkaptam, amit
akartam! És elengedtem. Kezeit emelte, ezért becsuktam a szemem mielőtt pofán
vágott.
- Nem
azért öleltelek meg, hogy lesmárolj! És ezt esetleg Tomnak el fogod mondani?!
Mert ha te nem majd én!
Akkor már
igazából bármit a fejemhez vághatott, mert nem érdekelt. Most én mosolyogtam,
és ő volt dühös. A kocka fordult. Igyekeztem a lehető legjobban szuggerálni,
amire arcába futott a vér, és felkészült a következő ütésre - de elkaptam
kezeit. Mindkettőt a biztonság kedvéért!
- Ha neked
úgy könnyebb a lelki ismeretednek! De ha már itt tartunk lopnék még egy csókot.
Nekem már úgyis befellegzett! Akkor meg?!
- Tőlem
ne várj viszonzást! - kiáltott rám, és fészkelődött. Rángatódzott, de ekkor elengedtem
egyik kezét, és gyorsan elkaptam derekát - aztán megint megcsókoltam. Furcsán
vette ki magát a dolog mikor észrevettem, hogy egy percig alább hagyott az
ellenkezése, de nem törődtem vele, betudtam egy hallucinációnak, és élveztem
ezt a pár másodpercnyi mámort. Aztán mikor elengedtem már nem esett rosszul,
hogy ellökött magától, és beszaladt az udvarukba. Becsapta előttem a kaput, és
rám ordított búcsúzóul:
- Na
várj csak míg elmondom a bátyádnak! Azt nem teszed zsebre, amit tőle kapsz!
- Nem
győzöm hangsúlyozni mennyire hidegen hagy! - nevettem fel, hogy még jobban
idegesítsem, amivel sikert értem el. Lángolt az orcája és a bejárati ajtóig meg
sem állt. Rohant. Én még mindig csak mosolyogva gondoltam vissza előző
perceinkre, és mivel engem is idegesített egy bizonyos pontig a makacskodása
így mikor visszanézett az ajtóról imitáltam egy légi csók küldését nőies
behajlással. Felhorkant és becsapta az ajtót. Azt hittem az üveg sem marad
benne...
Visszamentem
Gustavékhoz, és ők még mindig aludtak. Nem is lepődtem meg rajta, bőven várható
volt. De mikor megláttam bátyám békés arckifejezését, ahogy aludt elfogott az a
bizonyos, bűntudatnak nevezett valami. Beugrottak Carly fenyegető szavai, és
elfogott az aggodalom - de aztán... végignyaltam felső ajkaimat, és minden
bú-bánat feledésbe merült. Tökéletes lelki nyugalomban ültem vissza Kitty
mellé, és szórakozottan kapcsolgattam a TV-t. Így telt el az este hátra lévő
része, miközben a közelmúltban történt események folyton visszaperegtek szemeim
elé.
|
Tokio Hotel - NG (novella sorozat part2)
Halihahó! :D
Na ennyit az aktívkodásról xD S mielőtt még végérvényesen átadom magam a Csillaghullás élvezeteinek (amiről is csak Lotte-chan jóvoltjából szereztem tudomást, hogy ma van) felrakom a folytatást. Mivel gépbitorló nővérem nem sűrűn enged ide nem ígérek semmit, hogy mikor lesz folytatás. Lesz mikor lesz, de könyörgőm azért valami visszajelzést küldjetek *-*
Most ugyan élvezzük a hosszú hétvége utolsó óráit, és az őszi szünet előszele épp megcsavarta orrunkat, de nem tudni meddig tart ez. A sulihoz ezúton továbbra is sok sikert kívánok nektek ;) pápi! :D
The New Generation - 2.novella
2.rész:
Egyetlen nő az életemben
Elsőre el sem akartam
hinni Jeremynek, amit mondott. Lara? Billel? - nem nem nem! Ez csak egy rossz
álom. Miért pont ma? Miért pont a születésnapomon? Azt megértem, hogy apámnak
sosem volt szerencséje a nőknél, de azért nem kéne olyan kétségbeesettnek sem
lennie, hogy minden jött-ment nőstény állatot a szerelmének kiált ki! Súlyos.
Sosem akarok ilyen lenni, pedig elég sok biztosíték van arra, hogy igenis
gyorsan szerelembe esek, gondolok itt Pet-re, vagy Jeremyre. E végletből én is
ritka kétségbeesett vagyok, mert a saját unokatesómmal kezdek ki! Na, de én még
gyerek vagyok, oké? Viszont Bill... ő már felnőtt. Még jó! Majd 30 éves.
- Miket
beszélsz?! - adtam hangot végül kétségbeesésemnek, és erre Jeremy megpaskolta
a combom, mihelyst felült. Határozottan mérlegelni kezdtem a problémát,
miközben azon is kattogott az agyam, hogy mit tehetnék az ügy jóra fordítása
végedt. Annyira még nem tartottam súlyosnak a szitut, hogy kezet-lábat törve
rohanjak, és egy egyszerű lepuffantással Larát illetőleg véget vessek a
megalakulni készülő frigynek. De mivel a helyzet ettől csak komolyabb lesz (és
ezzel mindenki tisztában is van, ha nem egy elkeseredett, kiábrándult, száz
éves nénike), így azonnal cselekedni kell.
- Jól
hallottad. Engem már beavattak, de Bill nem meri neked elmondani!
- Hah!
Még jó. - ahhoz képest, hogy az apám sokkal inkább úgy bánt velem, mintha
a kishúga lennék. Ez persze egyik végletből menő, mert ki nem akarna magának
egy laza, elméletben rocker apukát? De a másik végletből már nem annyira, mert
mindig én vagyok, a legutoljára tájékoztatott bármi nemű ügyben. Olyan ez, mint
az Alice Csodaországban! Minden a fejetetején áll, az emberek meg vannak
kergülve, és csak én érzem magam normálisnak, sőtt lassan már ezt sem. Minnél
több időt töltök el egy társaságon belül, annál jobban átveszem a stílusukat!
Nem akarok olyan lenni, mint Bill, avagy apám, akit nem vagyok képes így hívni,
mert, mint említettem: OLYAN MINT A BÁTYÁM! Noha a nevelési technikái mindig
kudarcba fulladnak, attól még veszekedni nagyon is szeret. Nem egy türelmes
ember, pedig egy szülőnek annak kell lenni! Vagy én vagyok rosszul informált?
- Mit
akarsz tenni?
-
Jerry, ezt úgy mondod, mintha bármit is tehetnék ellene! De nem. Sajnálom, de
nem tehetek! Ha el akarja venni úgyis el fogja venni, és csak akkor jön rá,
hogy valamit irtóra elcseszett, mikor már a csaj a széket is kilopja alóla!
- Nem
értem miért nem tudsz megbízni az emberekben! Frankie. Ez a XXI. század!
Megvárja amíg apád meghal, és utána zsebre teszi a pénzt, vagy saját kezüleg
mérgezi meg.
- Ó, és
most legyünk optimisták.
Bárhogyan
is forgattam szemeimet, még nem merült egy könnyen feledésbe Jeremy ötlete. Ki
tudja mire képes az a nő? Ugyanúgy hívják, mint anyámat! Mégis hogyan bízhatnék
benne? Egyéb aránt apámat sem értem. Ott van Anja! Miért nem veszi el őt? Ő
szép is, még sem szupermodell. Figyelmes, és, ha kell szigorú! Lara el fog
engem küldeni egy bentlakásos intézetbe, és amíg távol vagyok beköltözik a
szobámba! Weeh... nem kell ez nekem! Mégis mit tegyek annak érdekében, hogy
apának minnél előbb kimutassa a foga fehérjét?
- Nem
kell így kiakadni. Lesz egy mostoha anyád!
- Mondd
csak Jeremy: ismered a Hamupipőkét?
- Hát
hogyne ismerném!
-
Rendben. Akkor édes, drága, egyetlen, piciny, szerelmetes, kuzinom! Szerinted
van jó indulatú mostoha anya?!
- Ööö...
nem?
-
Talált süllyedt, észkombány! - csettintettem egyet nyelvemmel, majd már a
tervemet szövögettem. Lara ma estére jön hozzánk vacsorára, ahol nyilván
bejelentik az eljegyzést, vagy mit tudom én. Minden lehetséges alkalmat ki kell
néznem, és továbbá spekulálnom, hogy mit tehetnék.
- Na jó,
akkor mégis mi a terved?
-
Egyenlőre a teljes likvidáláson, és a halálba kergetésen kattog az agyam.
- Valami
kevésbé groteszk módszered nincs?
- Minek
kéne? Egy dolog biztos az életben: a halál!
- Cool.
Azért nem kell felcsapni bérgyilkosnak!
Kezdett
el magában röhögni a mini-Tom, én pedig a szekrényem felé húztam, hogy elővéve
a legszebb ruháimat kiválasszam a legmegfelelőbb darabot. Jeremy közreműködésével
végül egy snassz kis virágos otthonka mellett döntöttem, és miután belőle is
humanoid helyett humánt formáltam tökéletes pár ként sétáltunk le az emeleti
szobánkból. Milyen érdekes, hogy Németországban és itt Los Angelesben is az
emeleten van a szobánk! Egy különbséggel: itthon nem közös.
Nem
siettem túlzottan, mert úgy véltem minél később érek le, annál jobb lesz a
lelkiismeretemnek. Persze Jeremy a sajátos lólépéseivel trappolt lefelé, mint
holmi jött-ment tank.
A közös
kajálások hangulata mindig olyan eszméletlenül unalmas, és sznob volt az én
szememmel nézve, hogy bármit megtettem az érdekében, hogy leléceljek idő előtt.
Na és most mire leértem már mindenki az asztalnál volt. Lara is. Mézes-mázas
mosollyal üdvözölt, és két puszival megajángékozott, amit én apám csúfondár
nézése végedt viszonoztam. Pfuj!
- Jaj
kicsi kincsem, te mennyire megnőttél!
- És te
továbbra is ugyanolyan maradtál. - közöltem vele hűvösen, és
leültem Jeremy jobb oldalára, apa mellé. Lara vajon hol ül? Apa másik oldalán.
Felkészültem a legrosszabbra, és próbáltam nem törődeni Lara csiripelésével,
mert ki tudja miket suttog apám fülébe. Jeremy olyan aranyosan nevetett
látványos szenvedésemen, hogy az már-már fájdalmas volt. De egy erőteljes
taposással lábfejére viszonoztam neki benső szenvedésemet, amire fájdalmasan
felvonított, mint valami préri farkas. Ria a fejét fogta, Tom pedig egy Playboy
újságot lapozgatott. Sosem értettem ilyenkor Riát, miért nem ugatja le a fejét,
hogy ilyen szennylapokat olvas. Bezzeg az én Bravoimat bravúrosan leszólta -
már csak az alliterálás kedvéért. Pedig azok eléggé kultúr lapok és a drága jó
Tomon is előszeretettel csámcsognak! Vagy itt épp ez a baj? Mert ugyanis a
magánéletükre való tekintettel ez már csak így van. Rólam is írtak, mikor apámhoz
kerültem 8 évesen. De apa nem engedte, hogy lefotózzanak. Fiús hajat vágatott,
és sapkába, meg napszemcsibe kellett járnom, miközben sötétített üvegű
kocsikkal vittek minket Jeremyvel suliba. Na ami érdekes, az, hogy róla csak
egy cikk volt egész életében! Rólam kapásból három. De nem érdekelt, és még a
hajam is megnövesztettem! Na és helyben vagyunk:
- Ó,
Franklin! Milyen gyönyörű a hajad! Mit csináltál vele?
Hát ha
valami hát ez az erőltetett beszélgetés, némi jópofizással nem volt sosem az
erősségem. Annyira utálom ezt a nőt, pedig egész kedves...nek tűnne elsőre!
Aztán egy idő után már a hangjától is kikészülsz, és ha telefonon keresztül az
apáddal csókoltat, akkor már az Űrbe is kifutnál legszívesebben. De, amint
meglátom ilyenkor Bill vádaskodó nézését már kikényszerül belőlem az összes
jóindulat - noha csak kamu.
- Tudod
én a Syosst használom a Schwarckopftól! Ajánlom figyelmedbe, mert neked... - Bill
világrémítő nézése, és az én hangulatváltozásom: - Nyehh... ümm. Neked is
csodás a hajad! Deee... ettől még fényesebb lenne! Már nem mintha most nem
lenne elég fényes... ó! Wait a Minute! Az ott egy őszhajszál?
Azért ezt
nem hagyhattam ki. Apám a homlokára csapott, miközben Lara elkezdett újévi
malacot imitálni.
- Jaj,
hol?! - ránéztem Billre. Remélem tud olvasni a tekintetemből: "és
te ezt szereted?!".
- Csak
képzelődtem.
Nyugtattam
meg semleges hangnemben, és elkezdtem kavargatni a levesem. Jeremy addigra már
rég bepuszilta. Olyat néztem! Látni kellett volna. Egy kancsal kaméleon
megirigyelte volna. Ó, hoppá! Hiszen a kaméleon csínye kedvére tudja forgatni a
szemeit. Na tessék! Megőrjít ez a szőke nő. Aki történetesen barna, és én
vagyok a szőke! Hm. Ha Bill engedi a következő szülinapomra befestetem. Ó!
Tényleg. Ma az én szülinapom van! Akkor mit kényszerítenek erre?
- Na és
milyen 13nak lenni?
- Hát
tudod... jó.
- Kaptál
sok ajándékot?
- Még
nem. - a "még"-re itt különös tekintetet kell fordítani, mert
a drága jó Kaulitz apucika olyan téveszmékben él, hogy a szeretet
megvásárolható, merthogy mindig elhalmoz fűvel-fával. Az ajándékokat elég
egykedvűen fogadom: mosoly, köszönöm. Ennyi. De tudom, hogy esténként szokták
megtartani a partyt. Tavaly elég kellemetlen volt, mert egy Jonas Brothers
koncertre vitt el, holott útálom a Jonas Brotherst. Anja tudta, de nem szólt
neki, mert állításai szerint nagyon el volt ragadtatva mikor megszerezte a
jegyeket. Felhívtak a színpadra, és még a Girl, valamint a Monday címlapján is
rajta voltam. Ilyen az élet. A barátaim nyomó többsége is csak azért a barátom,
mert híres ember az apám, ezáltal én is. Amióta legalábbis tudják, hogy
létezem, és megboldogult édesanyám emlékére apám vett magához. Újabban már
mintha tudnám így nevezni... elég sokszor Billezek, de mintha már az apát is
képes lennék alkalmazni.
- Hát
édes, ha nem bánod én még a második fogás előtt odaadnám neki. Olyan
türelmetlen vagyok!
- Adjad
neki, szívem.
- Pfuj...
- súgta nekem Jeremy, amire kuncogtam. Ezalatt Lara elővarázsolt
egy égb*szta nagy Mayo Chixes szatyrot, én pedig már a sírás határán voltam,
mert a Larától kapott ruháim durva többsége elég kirívó, és ribancos -
legalábbis szerintem és Jeremy szerint is. Átadta nekem, majd előhúztam belőle
egy fehér tunikát, amiből 1000 biztos kivan az összes csöcsöm, és a háta is
csipkés, avagy átlátszó. Azt hittem sírok, de Jeremy megszorította a combom,
ami elég erőt adott a kitartáshoz. Mégjobban megnéztem: ekrü színű gyöngyöcskék
sorakoztak rajta több pici virágot formálva. Nyeltem egyet, majd felszólaltam,
mikor felfedeztem az egy árnyalattal sötétebb, és egy fél miliméterrel nagyobb
darabokat a virágok közepén.
- Hú,
de tarka...
Jeremy
nem bírta, és felvihogott. Ria kedvesen rászólt, ami felért egy "B*zd meg
pici fiam"-mal, én pedig követtem példáját, és vigyorian odafordultam a
kétségbeesett Bill, és a repeső Lara (aki nyilván azt hitte a vihogás végedt,
hogy tetszik) felé.
- ...
köszi Lara, nem kellett volna.
- Majd
hétfőn veszek mellé egy cuki kis nyakláncot! Nagyon szexis. Imádni fogják a
pasik!
-
Tapasztalataim alapján, vagy akárha saját magamból indulok ki, közölnöm kell
veled: a pasik legszívesebben pucéran látnák az összes nőt! A csajok csak
egymásnak akarnak tetszeni, meg irigykedő pillantásokra vágynak... - szólt Ó
Bölcs Jeremy. Én pedig helyeslően bólogattam, és megpaskoltam a barátom (egyben
kuzinom) karját, mert tudtam, hogy direkt miattam ilyen flegma, és ellentmondó.
De Lara szikla kemény:
- Apja
fia...
- Hé!
Szerintem nagyon is jogos. De amúgy ismerve Frankie stílusát... au!!! - nyögött
fel nagybátyám, s egyben keresztapám, mikor Bill belerúgott. Legalábbis
szerintem Bill volt. De lehet Ria mert ő is gyilkos egy nézést vetett felé.
-
Ehem... mi lenne ha belekezdenénk a másodikba?
Miután
azt is megettük átvánszorogtunk a nappaliba, és megkaptam a többi ajándékot is.
Billtől kapásból 38 csomagot, Tomtól és Riától 12 dbot - bár tudom, hogy Tom
szokásához híven elfelejtette, és Ria csak az irháját menti ezzel. Jeremytől
kaptam azt, aminek a legjobban örültem, mert míg mindenki más ruhát, ékszert,
és pipere cuccot vett, adig ő egy könyvet. Lauren Kate: Torment. A Fallen
második része! Annyira megörültem, hogy még be is könnyeztem, és a nyakába
borultam. Egyedül a naplómba írtam, hogy ez kell nekem, és mivel egyedül ő
ilyen bátor, hogy elolvassa (apát, és Anját egyszer rondán lehordtam érte), így
már elterveztem, hogy az ünnepségem után jól agyonverem. De ez nem igen fog
menni...
Amit a
legjobban bírok a szülinapjaimban a közös családi este. Amin apa nem mindig van
itthon, se Tom, de most itt vannak, és így még jobb Star Dancert játszani, ami
ilyen TV-re kötött játék. Egy gumi vagy milyen szőnyegből áll ki egy kábel, rá
kell tenni a TV-re, és lehet ugrálni, ahogy a Step Up 3D-be! Annyira
szeretem... pedig Jeremy mindig megver benne!
Van egy
pár hasonló játékunk, és néhány karaoke lemez. A karaoke-t nagyon szeretem,
mert aput meglehetősen könnyű rávenni, hogy énekelje el nekem a Bad Dayt. Azt
annyira szeretem, mikor énekli! Ilyenkor eszembe jut mennyire igyekszik jó apa
lenni, és bár nem megy neki, de ezen alkalmakkor nagyon értékelni tudom az
igyekezetét. Aztán a szám végén...
-
Szeretlek, kincsem! - Lara és Ria szokásához híven bekönnyeztek, Tom pedig lapozott az
újságában. Jeremy minden erejével azon van, hogy belekukkantson, majd mikor
kinyújtja a nyakát, Tom álrébb rúgja, és visszaesik a kanapéra.
Ha most
drámaiak akarnánk lenni az jönne, hogy odafutok, és a nyakába ugrok - de bennem
az ilyen megindító dalok folyton elindítják az indulataimat, és kitálalok
se-perc alatt. Ez nem volt most se másként:
- Ha
igazán szeretnél nem vennéd el őt! - böktem a megilletődött Lara
felé, és mivel már Anja is csatlakozott hozzánk kapva-kapott az alkalomnál, és
a sokkot ért apám helyett nyitotta szóra ajkait:
- Micsoda
modor ez?! Kérj szépen bocsánatot Larától! Hajrá, lássam kisasszony! -
utáltam, hogy Anja ennyire erélyes tudott lenni. Annyira gyűlöltem, hogy
ilyenkor akarva-akaratlan a halott édesanyámra emlékeztet, és annyira
gyűlöltem, hogy mindig meg kellett előtte alázkodnom.
- Bocs.
- morogtam magam elé, majd leugrottam a kanapé karfájáról, és
elindultam felfelé. Hatalmas csönd ült le a mögöttem húzódó emberek közé, de
nem törődtem vele. Tovább sétáltam, kicsit sem sietve. A lépcsőnél még
visszatekintettem rájuk: mind engem nézett.
-
Franklin! - amint Bill szólt már rohantam is felfelé, mintha csak puskából
lőttek volna ki. Jó kis szülinap...
***
Dámát
megcsúfoló kivonulásom persze félbeszakította a partyt is, és így Jeremy
vállába bújva tudtam sírni. Előtört a napi feszültség belőlem, és ő volt az
áldozat, de, mint dicső lovag csak tűrt és hallgatott. Arra figyelt milyen
átkokat szórok Larára, és mennyire baromnak mondom az édesapámat, mert hát az
volt. Ilyenkor mindenki bűnös, csak én nem! Ismerős szindróma? Gondoltam...
minden esetre az én hű kuzinom csak kedvesen mosolyogva simogatta hátamat, majd
hajamat, néha-néha megpuszilta a homlokamat.
-
Igazán mondhatnál valamit!
- És mit?
Hogy én is utálom Larát? Dehát ezt már eleve tudod...
-
Persze, de valamit... bármit, ami megnyugtat! - felültem, és letöröltem
könnyeimet. Ő is feljebb lökte magát, és szájon csókolt, majd magával rántott,
és megint feküdtünk.
- Tudod:
egy biztos. Apád szereti.
- Cöhh.
Apám! Kit érdekel?!
- Látod!
Helyben is vagyunk. A drága apuci imádja azt a nőt, és te állandóan bántod a
szerelmét.
- De
apám hülye! Fogd már fel.
- Nehéz
lenne egyszer szépen azt mondanod, hogy "APU" vagy
"ÉDESAPA"? Komolyan olyan lekezelően tudod kiköpni ezt a szót...
-
Ugyan. Bill csak négy... azaz már öt éve az apám! Nem volt ott amikor
születtem, nem volt ott, mikor elkezdtem az ovit, nem volt ott mikor a sulit.
Soha nem kellettem neki, csak rákényszerítették!
- És ha
így van? Azóta már ő se bánja. Sőtt: látod te egyáltalán mennyire igyekszik? Te
meg ahelyett, hogy abbahagynád ezt a kicsinyes féltékenykedést, inkább
meghálálhatnád neki, és mondhatnád: szeretlek apu! Vagy mittudom én...
Grimaszoltam,
mert sosem tudom eldönteni, hogy Jeremy honnan örökölte ezt a gyakorta rátörő
szentimentalistás dolgot, mert kizártnak tartom, hogy Tomtól, vagy Riától. Noha
Ria egy nő, még igenis férfias a felfogása a dolgokról, és nem kissé szigorú.
Őt az Isten is anyának teremtette - de Billt?! Ő nem igazán jól adja át az apai
szerepet. Tudom hirtelen jött neki, de arról nem én tehetek, hogy vagyok!
Kopogtak...
- Hé,
skacok!
- Szia
Anja...
- Hm...
látom megy a lelkizés! Hoztam nektek egy kis kakaót.
-
Látod! Bill elvehetné Anját is... ő legalább normális, és már eleve úgy
gondoskodik felőlem, mint a lánya felől.
- MI?!
-
Tudod... mondasz valamit. Anjának meg alapból bejön apád!
- Hát ezt
mégis honnan... ? Mégis miből szűrted le?
-
Amiből én. Olvasta a naplódban!
- Ti
miért olvassátok az én naplómat?!
- Mert
miért ne? Te is elolvastad anno az enyémet... ezért még Bill kezét is eltörném!
- Inkább
igyátok meg a kakaótokat...
- VÁRJ!! -
ordítottuk egyszerre Jeremyvel, és ő persze azonnal megtorpant. Igazából, ha
valami bántott nem Billnek, hanem neki mondtam el, vagy mikor épp nem
menstruált Riának. Talán ő tud valami ép-kéz-láb tanáccsal szolgálni!
- Mégis
mit csináljak, ha utálom Larát?
- De Bill
szereti... - nézett rám. Én ezt eddig is tudtam, tehát unalomra utaló
pillantással meredtem Jeremyre, aki a körmét rágta. "Finom, mi?" -
gondoltam, és mire visszafordultam Anja leült mellénk az ágyra. Feltápászkodtam
törökülésbe, Jeremy meg továbbra is fetrengett. Anja megsimogatta a fejem
búbját.
- Nem
állhatsz sokáig a boldogsága útjába! Szeret téged, de azért neki is kell
szerelem.
- Kb.
Jeremy is ezt mondta...
- És
milyen jogos volt! Látod, e?!
-
Hajajj.
- Tudod
kicsim... az ember társas lény.
- Itt
vagyok neki én!
- Tudod
hogyan is értem...
- Ó...
- Na és
miért is vett volna magához? Azt hiszed nem hagyhatott volna az árvaházban, ha
épp ahhoz lett volna kedve?
- De,
csak látom rajta, hogy nem ezt akarta...
- És
szerinted megbántam?
A hangja olyan hirtelen csattant fel az ajtóból, hogy mind összerezzentünk. Jeremy még meg is csuklott. Anja felállt, leemelte a poharakat a tálcáról, a hóna alá csapta, és kiviharzott. Majd visszanézett, és intett Jeremynek.
- Ja! - Jeremy
felpattant, és kirohant utána. Én elfordultam az ablakom felé, és összefontam a
karjaimat. Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.
-
Frankie... - felé fordultam, és igyekeztem hűvös, és távolságtartó maradni.
Kihatott rajtam a nagy szemeivel, és az újonnan szerzett tuttifrutti illatú
szájfényével.
- Ó,
Bill, te nem érzed magad kicsit langyinak néha? - érdeklődtem felőle, és
még az orrom is befogtam. Ő csak nevetett, átfogta a vállam, és magához húzott.
Mivel majdnem eldőltem a combján kellett megtámaszkodnom.
- Nem
akartam, hogy Jeremy kikotyogja, de muszály volt valakinek elmondanom, mert nem
tudhattam mit szólsz hozzá.
- De a
gyereked vagyok...
- Hidd
csak el engem sem ismer az anyám annyira.
- Tőlem
aztán.
- Ne
flegmázzál, inkább figyelj! Soha nem lesz senki véleménye fontosabb nekem a
tiédnél, és, ha te nem akarod, hogy én meg Lara komolyabb irányba tereljük a
kapcsolatunk, akkor nem fogom.
- Nem,
Bill, itt nem erről van szó! Tudod te az apám vagy, Lara meg egy nő, aki az
apám pénzét akarja. Ne mondd, hogy nem vetted észre! - szelíd
mosolyt váltott, amire feldühödtem, és nyűglődeni kezdtem karjaimban. De sajnos
a testfelépítésemet is tőle örököltem, ezért természetesen erősebb volt. Az
ölébe húzott, én meg átkaroltam a nyakát, mintha jóba lennénk.
- Te vagy
és te is leszel az egyetlen nő az életemben, okés?
- Megígéred?
-
Kisujjeskü? - tolt álrébb, és rámmosolygott a huncut vigyorával. Egyik kezével
elengedett, és feltartotta a kisujját. Sajátoméval belekapaszkodtam, majd
átvillant agyamon Anja monológja.
- De ha
te ezt akarod, akkor felőlem próbáld meg! Én nem leszek semmi jó elrontója...
csak először ismerd ki, és csak aztán húzz karikát arra az ujjacskára!
- Hehe!
Okés. Mi lenne, ha adnál neki egy próba hetet?
- Isten
ments!
- De
miért?
-
Idegesít a hangja... - válaszoltam morcosan, de őszintén, majd Bill megint felnevetett.
Ismét magához húzott, és belepuszilt a hajamba.
-
Igyekszem jó apa lenni, de tudod... új még nekem ez, és később akartam gyereket
vállalni! De már mit lehet tenni? Adj nekem is egy esélyt!
- Hát
ööö... oké! Adok, ha nem engeded meg Larának, hogy ilyen ribancos rongyokat
vegyen nekem! - most egyszerre nevettünk fel. Azután még egész sokáig
beszélgettünk, tisztáztuk a fontosabb dolgokat, és adtunk tanácsot a másiknak.
Mintha cimbik lennénk, vagy mit tudom én! A végén viszont már azon kaptam
magam, hogy a Grut nézzük, és ő elaludt. Kicsit horkolt, de nem szóltam érte.
Megszorongattam a vállát, és odamorogtam neki:
-
Szeretlek édesapa...
Hirtelen
megfogta a kezem, és mosolyogva tovább aludt. Azt hiszem mindenkinek kijár még
egy esély! De nem kell elcseszni!
~The End~
|
Tokio Hotel - NG (novella sorozat part2)
Sziasztok!
Noha a faktok mellett minden lelki erőmmel
azon igyekszem, hogy végre haladjak valami irányba a Why Not Me?-vel, ettől még
nem megy minden simán. Ezért most egy két részes novella sorozattal próbálkozom
be nálatok, aminek első részét még ma olvashatjátok! A másodikra nem tudom
mikor kerül sor. Aztán pedig teljes erőbedobással igyekszem befejezni a Why Not
Me?-t, mert drága barátnőm, Lotte-chan javaslatára már egy másik - nem
épp új, hanem 8-os - történettel is készülök! Ezeddig nem mertem feltenni, mert
túl sablonnak találtam, de, ha már egy ilyen profi, mint ő jónak érzi, akkor
szerintem megér egy próbát! ^^ Jó olvasást. Pussyy!
Emlékeztető:
Franklin Bill 12 (már 13) éves lánya, akiről
már karácsony tájt olvashattatok egy történetet. Aggodalomra semmi ok, mert
teljesen kamu, hogy lenne egy törvénytelen gyereke, de most megint elő kellett
rukkolnom valamivel, ugyanis pillanatnyilag semmi ötletem nincs a Why Not Me?
folytatására.
Az előző "részek" tartalmából:
Frankie megtudta, hogy az eddig ismert rokonain kívül még van egy apja (milyen
meglepő), aki nem is akár kicsoda. Elég sokáig tartott, hogy kialakuljon köztük
a jó kis "apa-lánya kapocs", ugyanis Bill nem akart magának gyereket
egyenlőre, ahogy bátyja se, Tom Kaulitz, akinek Billel ellenben egy fia
született. S talán a serdülő kori "érdeklődés az ellenkező nem iránt"
invitálta Jeremyt és Frankiet arra, hogy első sorban egymással próbálják
megtapasztalni, milyen is egy komolyabb kapcsolat? Noha Jeremy lelkesedése továbbra
is felhőtlen, addig Frankie olykor előtörő cinikus énje ezt nagyban
befolyásolja! És nem mindig jó irányban.
Miközben ők lelkesen igyekeznek egy komolyabb
kapcsolat csínyát-bínyát kipróbálni, addig Bill ideiglenes választotjával
próbál komolyabb utakra térni. De vajon ehez mit szól Frankie, aki világ
életében hűen utálta az anyja nevét viselő Larát? És ki az a titokzatos srác az
északi partról, aki nem fél Franklint ellopni Jeremytől?
The New
Generation - 2.novella
1.rész: Születésnapomra
Miközben
tekintéjesen hasba vágtam drága jó édes apámat (ezzel felébresztve őt) már
régen rossz volt. Nagyon rosszul tettem, hogy felébresztettem, mert most aztán
hallgathatom, ahogy a maga éneklési tehetségével elkántálja nekem a
"boldog születésnapot" hajnal óta negyedszer - ami még mindig nem
akkora probléma mint az, hogy ezt követően Tom, Ria és Jeremy is csatlakozik. A
pokol nyolcadik bugyrában szívesebben partyznék, mint itthon, négy felnőtt
rokkerrel, egy nővel, és az unokatestvéremmel, aki történetesen a barátom is.
Hiába kérleltem kérlelve a jó öreg Kaulitz "papát", hogy felejtse el
milyen nap lesz holnap - ergo ma - mert ő ettől sokkal inkább izgatottabb lett.
Mondtam neki, hogy nem kell semmi ajándék, születésnapi köszöntő dal meg oszt'
végképp nem! De egy német énekesnek aztán beszélhet az ember, még ha az az
illető tulajdon lánya is!
Jaj amúgy
tegnap nem voltam hajlangó azzal a kangyár Jeremyvel lenni egy szobában, így
apámmal aludtam, ami történetesen neki jelentett extra nagy szívást, hiszen
rengeteget forgolódok (és megjegyezném: CSAPDOSOK!) álmomban. De mit is tehet
egy magam fajta örökmozgó ennek érdekében? Semmit. Végképp semmit! Amolyan
születésnapi szeánsz lett már nálam, hogy előtte való nap örökké összekapok
Jeremyvel, és így apuval alszok. Ezt a helyet még a jó öreg "hagy legyek a
helyes, és pénzes apukád felesége" jelmondatú Lara sem lophatja el tőlem!
Ha én az apámmal akarok aludni azzal is fogok.
Miután
már századszor is végigkornyikálták a Happy Birthdayt a hirtelen beálló
szünetet kihasználva rohantam ki a szobából, és átérve sajátomba gyorsan
kikaptam szekrényemből az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat, hogy ez után a
lehető leggyorsabban lelépjek a helyszínről.
- OMG.
Ezt kibírni?!
Gondolkodtam
hangosan, majd kiérve a tűző napsütésbe rögtön lepörgettem magamban az Angyalok
városa béli lehetőségeket. Azért jó itt LA-ben, mert mindig van hova menni. A
sok helyet szinte lehetetlen megunni 4 év alatt. Napi választásom kivételesen
az óceán partjára húzott, de persze nem a strandolós részére, hanem arra, ahol
én eddig azt hittem senki sem jár. Jobb oldalamra magas sziklafal esett, míg a
balra már az öböl. Leültem a kellemesen meleg homokba és élveztem ahogy a
hullámok befedik meztelen lábfejemet. Közben viszont nem tudtam nem arra
gondolni, hogy, akik odahaza maradtak vajon mit szólnak ahoz, hogy se szó, se
beszéd leléptem. Na jó! Anjának szóltam, de ő úgysem mondja el. Ha igen akkor
megölöm!
Ekközben
otthon:
- Hé,
Jeremy! Nem láttad Franklint?
- Dehogy
láttam! Bár az se kizárt, hogy előlünk menekül. Ismerheted: mindig is utálta az
ilyen nagy felhajtásokat a szülinapja körül!
- Mi van?!
Dehát én eleget tettem a kívánságának! Nem rendeztem eget rengető partyt, pedig
nem mindennap 13 az ember lánya.
- Persze,
de ő Franklin! Tudhatnád, Bill...
- Hát már
hogyne tudnám. De szinte lehetetlen kinevelni belőle ezt az időnként beálló
zombulást, és flegmázást! Nem szeretem.
Bill a
napokban egyre többször elgondolkozott azon, hogy egy apának mit kell tennie,
vagy, hogyan kell tennie a lánya jól neveltsége érdekében? Viszont ő nem tudta,
hogy Franklin csak azóta ilyen kiábrándult, mióta meghalt az édesanyja. Most
ugyan mindene meg van, sőtt talán több is, de ettől még nem boldog! Kérdéses
ezt a drága apuci mikor lesz képes belátni...
Jeremy
látványosan lesz*rta a lelkizést és közben próbált a játékban lévő következő
ellenséggel való harcra koncentrálni. Bill persze azonnal észrevette, és
megnyugtatta magát, hogy nem csak Franklin neveltetése cseszelődött el, hanem
Jeremyé is. Ugyanis a sok hülye kérdés mögött egy vérbeli kocka gyerek állt. Ha
az apjára, Tomra tereljük a témát, akkor ez nem is olyan meglepő, mint hinnénk.
Ugyanis még a mai napig se veti meg a PC játékokat, pedig már rég túl van a
tinédzser koron!
Ilyen
gondolatok közepedte Billnek nem esett nehezére kisétálni egy szó nélkül a
helységből, és rögtön elé toppant lánya első számú "bébiszittere",
Anja.
- Hé,
Anja!
- Igen?
- Nem
láttad Franklint?
- Ó, hát
az előbb osont ki a hátsó ajtón. De nem tőlem tudja, mert meg fog nyúzni!
- Tök jó,
hogy elméletben én vagyok az apja, és ő akkor is neked mondd el mindent.
- Ó, hát
tudod adni kéne neki egy kis teret. Hiszen még csak most kamasz! Az ifjú
hölgyeknek mindig kell egy kis szabadság.
- Az
lehet, tőlem meg is kapja, de legalább a születés napján maradna a seggén!
- Hogy
beszélsz a lányodról? - társult a beszélgetésbe Ria, aki már kitanult édesanya lévén
tudja milyen szavaknak kéne elhagyniuk egy apa száját. Mögötte ott tolongott
Tom is, aki épp egy füstölgő nikotin rudat tartott középső, és mutató ujja
között.
Bill nem
röstelte magát túlzottan, hiszen az elején hangsúlyoztam, hogy ő nem tervezett
gyereket, ilyen alapon azzal sincs kifejezetten tisztában hogyan is kellene
viselkednie. A hallban ácsorgó díszes társaság még megtoldódott egy taggal, Jeremy
személyében, aki élőhalott mód, előre tartott kezekkel sietett anyja felé.
Elérkezve hozzá, lelkizésre felkészülten borult anyja dekoltázsára, és a
hasonló méretű domborulatok közé fúrta állát.
- Már
megint meg haltam!
- Látni... - közölte
apja hűvösen, miközben kicsit sem próbálta titkolni féltékenységét saját fia
iránt. Nem jelentéktelen módszerekkel próbálta kitúrni Jeremyt Ria karjai
közül, és ezt az anya is észrevette, aki öldöklő nézés váltása után szorosan
magához vonta fiát. Ria mostanában nem kapott elegendő szeretetet fiától,
legalábbis ő így érezte, de ha jobban belegondolnánk, akkor tiszta sor lenne,
hogy mindez csak azért van, mert a srácok kamasz korban nem az anyjukon akarnak
lógni. Dehát neki ez rosszul esik, na!
Bill
hirtelen szükségét érezte a témaváltásnak, és megint Anjához fordult:
- Akkor
mégis merre mehetett?
- Elment
az északi partra.
- Jeremy!
Hozd vissza!
Tom már
csak azért is parancsolt úgy fiára, mint holmi ebre, mert akkor tudta, hogy az
nem szólhat vissza, és Ria keblei megint csak és kizárólag az ő birtokában
lesznek. De fiától nem épp a várt választ kapta:
- Keresd
meg te, ha annyira akarod!
Tomnak
elő kellett rukkolnia valami ellenérvvel, amit meglehetősen gyorsan talált is:
- A te
csajod, és nem mellesleg az unokahúgod!
- Hát
aztán?
És még
Tom azt hitte Jeremyre semmi nem ragadt belőle... ennyit erről! Akár csak magát
látná.
***
A víz
olyan csábító volt, hogy lassan eljutottam addig, hogy még beljebb
merészkedjek. Éreztem ahogy a lábam alatt kígyózó hínár védelmében sok, apró,
már-már mikroszkópikus élőlény próbál menekülni a lábamra nehezedő testsúlyom
elől. Párat talán eltiportam, és azok már nem élnek, de még több millió élet
van az óceánban, ilyen alapon pedig ez nem is akkora veszteség. Miközben
rájöttem, hogy a telefonom még a zsebemben pihen, és visszasiettem a partra,
hogy betegyem egy kitülemkedő gallyra helyezett táskámba, addig valami miatt
erősödött a sodrás, és kishíján elestem. Mivel nem akartam telefonom éppségét
kockáztatni (azt csak akkor teszem, ha már meguntam, és akarom, hogy apa vegyen
egy újat - igen, mint egy anyagias picsa), ezért szaporáztam lépteimet, és
kisprinteltem. Gyorsan bedobtam a telefonomat, és villám szerűen meredtem hátam
mögé, az óceánra. Elakadt a lélegzetem - nem, nem egy hableányt láttam, hanem
sokkal jobbat: Peter Wranch-et, amint fedetlen, kidolgozott felsőtestén
végigsurran pár szerencsés vízcsepp, és sötét barna, rendkívül sűrű haja
nedvesen tapadt arcára. Levegőt venni is elfelejtettem extázisomban, és néztem,
ahogy akrobatikusan egyensúlyozik vörös szörf-deszkáján. Tudomásom szerint nem
egy versenyen kapott érmet, és a Hivatalos Amerikai Szörfversenyen is 9.
helyezést ért el, emellett nem hunyhatunk szemet a tény fölött, mi szerint idén
végzős diák a gimiben, ahova én is készülök. Nem mintha nyomoznék utána, de
tudom, hogy 19 éves, és éltanuló. Emellett brutálisan pofátlanul jó pasi!
Alig
vártam, hogy eljusson a partig, ahol én csorgó nyállal vártam rá.
- Aloha,
Sidek!
Imádtam,
hogy a vezeték nevemet C helyett, Z-vel mondta ki mindig. Ő volt az egyetlen,
akitől ezt el tudtam viselni. Ó! Mielőtt nekiesek az ábrándozásnak
tisztázhatnám, hogy édesapám a saját érdekemben íratott be a suliba, mint
Franklin K. Zidek, hogy nagyobb biztonságot élvezzek a média elől, de még
milyen jól tette! Mert most az egész suli helyett csak annak a 85%-a van
tisztában azzal, hogy az ő lánya vagyok. A K egyébként a Kaulitz lenne amúgy
is, de ezt jól eltitkolta (legalábbis ezt érezte még anno) azzal a ponttal.
- Hy
Peter. Mi a helyzet?
Próbáltam
megőrizni lazaságom, de ez nem járt túl nagy egyszerűséggel, ugyanis bitang
pusztulatosan jó pasi. Csak ne lenne egy híján 20 éves! Nos... ilyen esetekben
rendkívül nehéz elfogadni, hogy közte és az apám között csak kurta 9-10 év van.
Még egy ok, amiért nem javaslom a védekezés nélküli szexet senkinek
tinédzser-rokk sztár korban! Van, hogy elgondolkodom, vajon az unokabátyámnak,
Tomnak vajon hány törvényen kívüli gyereke van?
- Semmi,
édes. Szépek a hullámok, és az idő is smakkol. Tökéletes, hogy szörfdeszkára pattanva
kiélvezzem, nem?
-
Cool... milyen kár, hogy én még sose szörföztem! Akkor talán tudnám miről
beszélsz.
Persze
sajnáltatásom mögött erőteljesen megbújt, hogy rávegyem egy kérdésre. Ezt nem
nevezném hölgyválasznak, mert esetünkben csak komoly kerítésekkel érem el, hogy
megkérdezzék tőlem, amit akarok.
- Akkor
nem is tudsz szörfözni?! Nahát. Ez szívás Sidek! Megtanítsalak?
- Nem
venném rossz néven. - vigyorogtam, mint a tejbe tök, és közben próbáltam
szívdöglesztően nézni. Noha még csak 13 vagyok, de szerintem simán rám vágná az
ember a 16-ot! Ilyenkor nem veszem rossz néven, de mi lesz velem felnőtt
korban? Vajon 27 évesen 30-nak nézek majd ki? Ó szuper.
- Sirály.
Van nálad fürdőruha?
-
Rajtam, nem nálam! De ezzel az erővel határozottan igen.
- Helyes! Kapd
le ezeket a göncöket, és csobbanjunk.
Azt
hiszem tökéletes szülinapom lesz...
(Ekközben
Bill és Anja elindultak megkeresni Franklint.)
- Most
komolyan nem szörföztél még, vagy ez csak kifogás?
-
Helyesebb megközelítés, hogy még soha nem szörföztem, és ez jó kifogás!
Tájékoztattam
a saját bevállalós módomon, és itt ki is hunyt a tudományom, mert megcsappant
az önbizalmam a szexi mosolya végedt. A mosolya még jobban kiszélesedett, és
elmagyarázta hogyan száljak fel a szörfdeszkára.
Szép
fürdőruhám volt, kijelentem. Ez épp kapóra is jött! Színes egyéniségemet
tökéletesen tükrözte a szivárvány mintás bikini, ami kihangsúlyozta hosszú
szőke hajamat, ami a pára végedt tökéletesen behullámosodott.
-
Megnézzük, hogy fel tudsz e állni. Kapaszkodj belém nyugodtan, ha elesel
elkaplak. - nem véletlen, hogy tényleg elestem. Noha 13 évesen már beillek
egy szűz ribinek, attól még leszögezhetem ez csak a látszat. Egyszerűen élvezem
az életet, és most Jeremy sem érdekel! A múltkor őt is rajta kaptam, ahogy Ruti
Hayekkel fagyizgat, bár azt már nem vártam meg, hogy egymás szájából is
kinyalták e a fagyit, mert csak lesiből néztem. De úgy döntöttem nem vonom érte
kérdőre Jeremyt, hiszen ez csak egy amolyan apjától örökölt tulajdonság, nem?
Ilyen alapon én is örökölhetek Tomtól, hiszen Billel, azaz apuval ikrek. Vajon
miért esik nehezemre leapázni őt?
Miközben
már harmadszor készülök leesni Peternek új ötlete támad:
- Mi
lenne, ha előtte még csak kézzel és lábbal eveznénk?
-
Felőlem!
Válaszoltam,
mert nekem addig mindegy, amíg vele vagyok. Bár nem tudom Jeremy mit szólna
hozzá... de e percben nem is ez köt le! Ráérek még hűséget fogadni egy
férfinak, nem?
Peter
parancsára ráültem a deszkára, és magam előtt támaszkodtam feszesen tartott
karokkal.
- Ügyes...
- bökte oda, majd bemászott mögém, és átkarolta a derekam. Állát
enyhén a vállamba bökte, én pedig elpirultam mikor éreztem, hogy gyengéden
simogatja a hasamat. Jeremy mikor csinál ilyet? Ő álltalában csak a nyelvét
dugja le a torkomon, és a seggemet fogdossa. A gyengédség hiányzik. Vagy lehet
tudatlan vagyok, és nem vagyok tisztában dolgokkal? Persze, semmi kétség,
hiszen ez elég rövid út ahoz, hogy ágyba vigyenek valakit, ugye? Biztosra
veszem, Jeremy szokott beszélni ilyenekről.
- Kösz!
- ujjongásom ugyan tettettem, mert kezdett megijeszteni az egyre
intimebb kapcsolat. Mert mi ez, ha nem intim? Belém van bújva. Csak mondjuk
annyira nem zavar, legalábbis nem kéne zavarjon, mert tényleg a szó szoros
értelmében egy szex szimbólium, de ettől... - és hirtelen kocsi dudálásra leszek
figyelmes.
- Hú, az
ott nem a híres faterod?
- De!
Ezek szerint mennem kell. Úgy sajnálom!
- Nem gáz,
majd máskor folytatjuk. Kiviszlek, gyere!
Segítségével
nehezen kijutottunk a partra, és már vártam, hogy elcsattanjon egy atyai pofon,
de ehelyett csak egy gyengéd tockossal szolgált a jó drága Bill. Anja a
kocsiban pislogott, és beküldött mellé, de fél füllel még hallottam, hogy apám
odaböki Peternek:
- Egy
számot mondok neked, Pet! Tizenhárom!
Ha jó
kedvemben lettem volna, és nem megkönnyebbülten felsóhajtottam volna, akkor még
lehet nevetek is, de ehelyett csak bárgyún intettem neki, és már lelkemet
készítettem fel a szentbeszédre, Anja hallgatóságában.
-
Hallgatlak.
- Mi az,
hogy "hallgatlak"? Franklin! Nem a haverod vagyok, hanem az apád! És
tudtommal egy 13 éves kamaszlánynak nem tartozik a napirendjébe, hogy húsz éves
hullámlovagoknak hagyja, hogy tapizzák őt! Mégis milyen dolog ez?
- Apa!
Tizenhárom vagyok. Most te is mondtad! Tudok magamra vigyázni.
- F*szt
tudsz magadra vigyázni! - lelassított a pirosnál. Eltakarta szemét hatalmas kezével, és
hatalmasat sóhajtott. Követtem példáját egy halkabbal, és forgattam szemeim.
Utána persze visszavett, és már kevésbé ingerülten papolt: - Most
megérdemelnél egy hét szobafogságot, sőtt, egy hónapnyit is! Nem. Egy évnyit.
Ahh! Nem tudom. Na és Jeremyre nem is gondolsz?
- Apa,
tartok tőle, hogy a hősszerelmes cuccot nem örököltem tőled. Meg még amúgy is
korai! Csak 13 vagyok.
- Tök, jó,
hogy előbb még határozottan: tizenhárom vagyok, tudok magamra vigyázni. Most
meg? CSAK 13 vagyok.
- Olyan
gyerekes vagy néha!
- Még jó!
Te pedig még gyerek vagy ahhoz, hogy felnőtt ként kezdj viselkedni. A témát
lezártam...
Szánakozó
tekintetem nehéz volt legyűrnöm magamban, de közben tudtam, hogy szomorú se
lehetek, mert akkor már megint bezárkózik a szobájába, és három napig le se
jön, még kajálni se, miközben valami über depis számon dolgozik. Ilyen az élet,
ha majd 30 évesen is egy szentimentalista ürge vagy!
***
Miközben
eljátszottam a jó öreg boci-szem effektet, és közben leszögeztem, hogy többé
nem csinálok ilyet, már az ő lelke is megnyugodott, és még homlokon is csókolt.
Aztán elmagyarázta, hogy csak azért aggódik, mert szeret, és szeret, mert
aggódik értem. Persze elérte, hogy összezavarjon, de utána nem volt nehéz egy
mosollyal felszambáznom az emeleti szobába. Viszont fél úton utánam szólt:
- Majd
este felé gyere át hozzám! Beszélnünk kell.
Próbáltam
nem aggódani, ami sikerült is, de helyette féltem. Nagyon tartottam tőle mit
akar mondani, nagyon ijesztő, mikor komolyan akar dumálni valamiről. Miért is?
Mert akkor mindig olyasmiről van szó, amit én totál-tuti-biztos nem akarok.
Felérve
Jeremyt pillantottam meg, aki az ágyamon aludt. Hirtelen rám tört a szégyen, és
borzasztó embernek tartottam magam, amiért egy nála jóval idősebb sráccal
próbáltam összemelegedni az öbölben. Szégyenségemben odabújtam mellé, és
átkaroltam. FRANCOKAT ALSZIK! Hátraívelte kezét, és rögtön hátsó
domborulataimat kényeztette. Ideges lettem, de hagytam neki, hiszen eszembe
jutott a Peterös eset.
- Tudod
miről akar veled apád beszélni?
- Nem,
de remélem nem is fogom megtudni!
- Én
tudom. Apa szerint elég nyilvánvaló, anya szerint pedig várható volt...
- Úr
Isten! Mégis mi?!
Megrángattam,
amire a hátára fordult, én pedig átgurultam rajta, és most a másik oldalról
öleltem.
Mikor
szóra nyitotta száját elkapott a borzongás. Rettegtem. Erősen megszorítottam a
pólóját, remélve, hogy még se mondja el a dolgot. De ehelyett bekövetkezett,
amitől féltem: kinyögte.
- Meg
akarja kérni Lara kezét!
To Be Countinied...
|
