Why Not Me? - 2.rész
Sziasztok!
Igen tudom mennyit késtem már megint, de nem tehetek róla egyszerűen nem megy nyáron az írás! Sajnálom. De most van rész, és remélem tetszeni fog ^^ Mondjuk szorri azért az apropó perverzségért xD
M á s o d i k f e j e z e T:
Mi az, ami benne megvan, és bennem nincs?
A fokozatosan csak növekvő hőmérséklet, és ezt takarva a hőmérő higanyszálának lassú, de ugyanitt kínzó felcsúszása végett képtelenség pár percnél tovább megmaradni légkondi nélkül - ami esetemben rohadtul merész, hiszen kikészíti a hangszálaimat.
Épp egy koncertről tartunk hazafelé a buszban, miközben az órajárás már fél 12-t mutat (este!!!). A konyhába indultam, hogy csillapítsam a szomjam - mert már olyan szinten szomjas voltam addigra, hogy aludni sem tudtam - amikor meghallottam bátyám hangját.
- Hát szerintem olyan 8-ra otthon leszünk. ... Igen, München! ... Hát eddig még nem, de lehet, hogy már időszerű lenne. ... A többiek már biztos! ... Oké, most leteszem. Szia Carly! ... Na persze, én is téged.
Ez utóbbi nem volt túl őszinte, amit történetesen nem tartok különösnek, mert bátyám világ életében nem lenne képes egy nőnemű lénynek olyat szólni, hogy "szeretlek" szemrebbenés nélkül. Ez az újabb oka annak, hogy FOGALMAM SINCS MIT SZERET BENNE CARLY!! - hagyjuk a benső konfliktusomat.
Tovább mentem, mit sem törődve a még mindig telefonon pötyögő bátyámmal.
- Hogyhogy még nem alszol?
- Hát tudod csak szimplán megszomjaztam.
Adtam választ egy óvatos mosoly kíséretében. Nem akartam nagyon vigyorogni, mert akkor megint elpattan valami a toronyban (legalábbis Tom fejében), és megint egy újabb, kíméletlen beszólásban fog kibontakozni belőle. Az este közepén pedig nekem sem volt túl nagy kedvem leállni, és vitatkozni vele. Szóval így esett!
- Aha vágom. Én visszamegyek lefekszem!
Már épp indult, amikor megállítottam:
- Carlyval beszéltél?
- Nem hallod... Daviddel! SZERINTED KINEK A BÁNATNAK MONDANÁM, HOGY SZERETEM?!
- Most sem mondtad.
- Na te csak ne kötöszködj!
Ezzel nem túl kedves arckifejezéssel magamra hagyott. Miután elfogyasztottam majd fél liternyi vizet utána indultam én is, és innentől kezdve reggelig le sem másztam az ágyamról! Pontosítva addig reggelig, míg meg nem érkeztünk haza.
- - - - - - - -
Már-már betegesen követtem tekintetemmel bátyámat, és barátnőjét, miközben azon fundálkodtam, mi az, ami benne meg van és belőlem meglehetősen hibádzik? Soha semmi nemű kérdés nem aggasztott ennyire. De míg én itt gondolkodom, és találgatok addig ők a szemem láttára enyelegnek, és perverz szavakkal dobálódzanak. Utolsó reményem az volt, hogy csatlakozom a TV előtt szinyelő társasághoz, amely tulajdon képpen Gustavot és Georgot takarta magában. Fél percnél tovább viszont nem tudtam én se kellő figyelemmel ellátni azt a ritka nagy marhaságot, amin ők olyan jókat szórakoztak. Majd mikorra rávettem magam, hogy inkább felbattyogjak a szobámba a küszöbömnél megállva fura hangokra lettem figyelmes bátyám szobájából kiszűrődve. Nem vagyok az a kukkolós típus, így nem használtam ki azt a pár centis résnyi lehetőséget az esetleges betekintésre, ami egy nő és egy férfi között zajlik - de megállapodtam mégis az ajtó előtt.
- Hé, mondtam már, hogy lehetnél finomabb is!
- A finomkodás ilyen esetekben nem az erősségem...
Mikor pár nyögést hallva tovább álltam megfogadtam magamba, hogy nem fogom holnap egyik szemére se hántolgatni, hogy nekem azt mondták "Carly még nem feküdt le Tommal" - mert már csak onnan is tudom, hogy ez nem igaz, mert előbb Carly azt mondta: "mondtam már" - ergó máskor is mondta, ami engem nem kis mértékben aggaszt. Miért kell hazudni? Eleve semmi közöm nincs hozzájuk, nem is kéne hazudgálni...
Eldobtam magam az ágyon és miközben azon gondolkoztam "mi van meg Tomban, ami bennem nincs meg, mikor ikrek vagyunk (bár megjegyezném: két külön egyéniség)?" - se kép, se hang. Fogalmam sincs. Gondolom a történtek eléggé kimerítettek: az ember nem kifejezetten van oda az efféle dolgokért, főleg nem egy fárasztó belföldi turné után... szóval elaludtam!
***
Miután valami ismeretlen farok felhívott, hogy "te vagy az Lizy?" - kénytelen voltam felkelni. Nem tudom ki lehetett az illető, mert miután meghallotta a hangom le is tette. A kis fatökű! Még semmi "bocs téves" vagy hasonló. Én pedig a reggeli perceimben azon gondolkozhattam, hogy egyeseknek mi bajuk van a némiképp később történő ébredés gondolatával? - nem sok időm volt ezen agyalni, mert mozgásra lettem figyelmes. Felpattantam az ágyamból, és kisurrantam a folyosóra. Megláttam Carlyt egy pólóban. A látvány magáért beszélt, és mielőtt még izgalmi állapotba kerülhettem volna, elpirultam és megkérdeztem:
- Carly, te mit csinálsz?! Azaz egy szál pólóban mit csinálsz... netán a nadrágod keresed?
- Jaj Bill... higgyél nekem: bikinibe jóval többet látsz. És nekem ne próbáld már bemesélni, hogy még nem láttál bugyiban rohangászó csajt!
- Na persze nem is... azazhogy! Igen... láttam, de az nem a bátyám nője volt!
Pislogott, amiből arra következtethettem, hogy valamit nem ért. Szóval visszapislogtam, és erre ő kifejtette:
- Nos őő... épp ezért kéne kevésbé parádéznod emiatt! Én nem parázok, hogy letepersz...
Azzal elindult lefelé a lépcsőn, én pedig magam sem tudom pontosan miért, de követtem. És közben végig a csipkés, lila tangán legeltettem tekintetem... ha Tom stílusa a nyílt perverzió, addig én elméletben gyakorlom ugyanezt! És még mielőtt komolyabban eljátszhattam volna az elém terülő látvánnyal gondolatban, addig Carly rajtakapott, hogy követem. Szóval valamivel elő kellett rukkolnom, és mintha csak megadnám magam a rendőröknek emeltem meg a kezem:
- Csak kávézni akarok!
- Remek. Én meg előkeríteni a bátyád! Mire felkeltem már nem volt mellettem. Üzenetet meg nem is hagyott!
- Nem? Ez pedig nem vall rá...
Hazudtam, hogy valamivel tartsam a köztünk történő eszmecserét, de közben bele sem mertem gondolni bátyám merre is kujtoroghat ilyen kora reggel. Hiszen még 8 óra sincs!
- Ó, ezt ugye te sem gondolod komolyan? Ugyanis pontosítva: éppen rá vall! Nem is rökönyödtem meg, bár azt hittem valahol itthon van. De mostmár bejártam az egész házat. Azaz biztos nem itthon van...
Hirtelen megállt, így én se tettem másképpen. Szomorú tekintete végedt ezt olvastam ki belőle "szerinted megcsal?" - de tudom, hogy nem meri megkérdezni, mert tisztában van vele, hogy az igazat mondanám, azaz annyit, hogy "előfordulhat". Gyorsan témát váltottam:
- Te nem kérsz?
- Mit?
- Hát kávét...
És jelképesen azt formáltam ujjaimmal, mintha csak kavargatnám a bögrényi koffeint. Mosolyogva bólintott, én pedig azonnal megrémültem: most mi lesz? Elmondjam neki még egyszer?
- Hány cukor?
- Négy! És kérek bele tejszínhabot.
- Hú, öcsém! Te nem bízod a véletlenre, kis édesszájú...
Próbálkoztam a jófejséggel, de ehelyett csak azt értem el, hogy vállat von. Nem tudtam bármivel is jönni, így megcsináltam neki a kávét, és persze magamnak is. Figyelemmel kísértem, ahogy a formás, fehér bögrékből hasonló színű gőz száll fel, ezzel is jelezvén, hogy jó melegre sikerült felmikróznom. Már a kanapén ültünk és valami hülye Morning Show-t néztünk, mikózben én a kávémban gyönyörködtem: fekete, mint a hajam, vagy akár a körmöm. Beleszagoltam. Jó mély szippantást követően elboronálhattam magamban, hogy ez most jól sikerült.
Tekintetem felvándorolt a mellettem üldögélő Carlyra, aki épp felhúzta lábait, és szája elé tartotta a bögréjét, majd lassan pirosló ajkaihoz emelte. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lehet "érezni" ezeket a bársonyos ajkakat sajátjaimon, közben végigsímítani hasonlóképp puha, de már fedetlen felsőtestén, formás mellein, és hamarosan a nyakán is... - résnyire nyitott szemekkel adtam át magam további képzelgéseimnek - Vajon milyen lehet ott járni, ahol vélhetőleg Tom már járt? Milyen lehet ahogy hozzám ér, beletúr a hajamba, s közben izgatóan csókolgat ahol ér... lejebb-lejebb - és te jó ég! Ez már teljesen nem én vagyok... - megráztam magam, és feltekintettem a képernyőre. A középkorú, nem épp magas, tömzsi férfi mosolyogva hallgatja az interjús nőcit, aki sztreccses, fekete farmerminiben, lila pólóban kérdeződkösdik. A férfi teljes erejével a nő feltehetőleg csinált domborulataira koncentrál, és közben többé-kevésbé válaszol a platina szőke kérdéseire. Ahogy a nő feljebb húzza épp magasba szökő szoknyáját a dekoltázsa puding mód megremeg, és a férfinak összefut a szájában a nyál. Kicsit még feljebb is emelkedik, hogy jobb "belátással" bírjon a nőcskére, aki talán élvezi ezt a különös figyelmet, amit megkap a kopaszodó, nem épp kisportolt férfitől.
- ÚR ISTEN!!
Rémülten kapom fel a fejem, mert Carly hangja olyan hirtelen hasított bele mély gondolataimba, hogy az már fájt. De kérdően rámeredtem, ő pedig nem volt rest kifejteni a helyzetre való elboronálását:
- Ez a csávó nagyon gázos... bár közel nem annyira, mint ez a vén kurva! Nézd már meg! Rendesen élvezi... mintha direkt illegetné magát! Vagy rosszul látom?
Á, szóval ő is észrevette. Imádom, hogy hasonló gondolkozású emberek vagyunk! - de nem válaszoltam neki, mert vissza kellett folytanom a nevetést a drága Carly hűledezése végedt, és a nem épp nőies jelzőkkel való dobálkozása miatt. Látván ahogy ingatja a fejét, és úgytesz, mintha irritálná a dolog - mert tudom, hogy nem így van, hiszen akkor már rég elkapcsolta volna - gondoltam alkalom szerű lenne egy kérdést intézni hozzá:
- Egyébként mit szeretsz Tomban?
Mikor rámmeredt már megbántam, hogy feltettem a kérdést, mert láttam a grimaszaiból, hogy... fogalmam sincs mit láttam a grimaszaiból, de biztos nem túl jót! Viszont mikor elkezdte kifejteni a lelkem egyszeriben megnyugvott...
- Tudod én igazából mindig a szerelmet kerestem... aztán már csak az volt a fontos, hogy legyen egy pasim! Mindegy ki, csak legyen, érted? Aztán azon a koncerten mikor belebotlottam a bátyádba egyszeriben minden megváltozott... tök Szex és New Yorkban éreztem magam, de viccen kívül! Na és ahogy a film: ez is bejött... és tudod Tom olyan ember, aki mellett 100% biztonságban tudhatom magam, mindig figyel rám, és tudtam, hogy nem csal meg!
- Nem vagy kissé elfogult?
- Nem fejeztem be... már tudom ennek ellenkezőjét is, nyugi! De Tom olyan rosszfiús... a csajok imádják a rossz fiúkat, nem?
- Ez az indokod?!
Olyan hirtelen fejembe szált a düh - mert be kellett lássam, hogy Carly is olyan, mint egy rajongó. Lehet, hogy már kiismerte Tomot, de továbbra sem képes meglátni benne a rosszat! Csak a jót... pedig ami kívülről jó szinte mindig romlott belülről! Én nagyon szeretem a bátyám, de ez vele sincs másként. Neki Carly csak egy olyan személy, akivel bármikor ágyba bújhat! - és ha a lány tudná, hogy hány, de hány ilyenje van még (szinte minden országban legalább egy) még akkor sem ábrándulna ki! Tessék: a pasija Tom a Tokio Hotelből... nem pedig Tom Kaulitz! - és ami a leg durvább: nem is rá vagyok mérges, hanem még mindig csak Tomra. Te jó ég! És még én mondtam Carlynak, hogy ő az elfogult.
- Mi más lenne? Zavar?
- Hát...
- Te kérdezted, én őszintén válaszoltam!
- De Istenem... Carly! Te nem látsz benne mást, csak Tom TH-t! Tudom. De mi lenne, ha mondjuk elhessegetnéd a rózsaszín ködöt, és rájönnél ki az, aki igazán szeret?!
- Utálom mikor szerelmet vallasz...
Felpattant, és egyenesen az emeletre ment. Én meg magamra maradtam a középkorú faszival, és a plasztik csirkével! - közben eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha megismertetném Carlyval Tom igazi énjét... de nem, nem tehetem! Mert itt nem csak a lány boldogságáról van szó, hanem Toméról is - és ezáltal az enyémről is. De akkor mégis mit tegyek?