Lovers of the Secrets - Epilógus
Part II. - köszi mindent! ^^ Remélem bejön. Holnap érkezem a novellával! :D M&C (Merry Christmas)
Epilógus
Nem hittem volna, hogy valaha is meg merem tenni... de úgyfest mégis! Régebben sem volt már szerencsém a szerelemben - most meg főleg! Ezek után semmi féle képpen nem tudnék Tom, Jenny vagy akár Bill szemébe nézni. Nem! Főlleg nem a húgoméba. A szüleim is lehet csalódanának bennem! Azt nem élném túl. És most bár könnyek között vezetem az autómat a kikötő felé - mert a kocsimat, csak hajóval tudják át vinni - de tudom, hogy így mindenkinek jobb lesz...
Suzette sosem vágyott másra, csak arra, hogy valaki olyannak szeresse amilyen. Ezt a szeretetet Tomtól megkapta! De az időmúlásával rájott arra is, hogy van, amitől borzalmasan fél: az egyedülléttől. Semmi sem riassza el jobban az élettől, mint a magány gondolata! De addigra késő lett, mire ezt belátta...
***
Scarlette az ablakból tekintett kifelé a távolba és pásztázta a magasba törő hegyeket, dombokat. Szeméből könnycseppek törtek elő, pedig minden álma valóra vált. Kezdve azzal, hogy a nővére úgymondd kihajtott az életéből... értheti ezt akár szószerint is mindenki, de Scarlette most úgy érezte: nem akarja sehogy sem érteni. A szülei napok óta csak hívogatják az idősebbik gyermeküket, de a telefonja örökké ki van kapcsolva. Talán vett magának újat, mert a hitelkártyáját vitte, és az összes pénzét.
Scarlette elsétált édesanyja mellett, aki a nap folyamán már 100-adszor is a rendőrséget zaklatja, elment édesapja mögött is, aki a kanapén ülve a tévét nézi, de ott adásszünet van. Lehet ezt az illető nem veszi észre?- átsétált a folyosón, fel az emeletre és belépett nővére szobájába. A villanyt sem kapcsolta fel, csak a csillagok és a hold fényére hagyadkozott. Végigsimított testvére ágyán, és aztán a szekrényéhez lépett. Kitárta az ajtókat és benézett. Nos: a nagyját elvitte...
Lehet így jobb neki. De abban reménykedem, hogy hazajön. Sosem akartam volna! Most se akarnám, de tudom mit miért tett... Suzette ritka társas lény volt. Világ életében! Nem bírja a magányt, vagy azt, ha az emberek furcsán néznek rá. Nem pusztán azért, mert ez rosszat tesz az egójának, hanem sokkal inkább azért, mert tudta, hogy mit tett: a saját érdekében majdnem megölt egy embert...
Megrázta a fejét, becsukta a szekrényt, és lefeküdt nővére ágyára. Összehúzta magát és behunyta a szemeit - de még így is könnyezett.
***
Tom nem sokat tudott kezdeni a helyzet komolyságával. Inkább csak ült és nézett ki az ablakon. Abban reménykedett, hogy a havazó látkép majd elvonja a figyelmét a közelmúltbeli eseményekről - de tévedett. Valóban: szerette Suzettet, de Scarlettet jobban! Nem szokása a szerelembe esés, de ebben a lányban valami megfogta. Elképzelheti, hogy vele hosszabb távú kapcsolata lesz! De persze nem tudja mit hoz a jövő.
A telefonjáért nyúlt. Tárcsázta az előző számot... de az foglaltat jelzett két kicsengés után! Aztán egy SMS:
Nem kell aggódanod értem.
Jó helyen vagyok!
Imádom a sulit.
Rengeteg barátom van.
És már szerelmem is lett!
Nem olyan mint te, de...
szeretni való!
Remélem a húgom meg bocsájt valaha is...
Kérlek vigyázz rá!
Megérdemli.
Te is őt!
Jobban, mint engem...
Halkan kuncogott és nem írt vissza semmit. Letette a telefont, majd hangosan gondolkozott:
- Remélem igazad van, Suzette...
Mégis megemelte a mobilját és ismét tárcsázott...
- Na?
- Hiányzol. Átmehetek?
- Nekem is. Inkább menjünk el sétálni! Mondjuk a parkba... ahol minden elkezdődött...
A park... hmm... valóban, a park! Igen: Scarlette már valóban mesélte, hogy azon a napon ott találkozott Jennyvel... - futott át a gitáros elméjén, és ismét kinézett az ablakon.
***
- Na mit látsz?
- Mit látnék? El takarod a szemem!
Bill elemelte kezeit a lány arca elől és mögé lépve átölelte.
- Na és most mit látsz?
Jennifer körbetekintett: minden kétséget kizárva egy épület tetején voltak. A házaknak csak a tetejüket látták, és a hatalmas teliholdat. Az utcán már javában karácsonyi égők világítottak és a nyüzsgő emberek áradata csak növelte a csodálatot az utca-kép iránt. Feltekintett az égre: olyan tiszta volt. Csak a csillagok, a Hold és a havazás...a havazás, ami fátyol ként takarta kétejei arcait, és kis híján feledésbe meresztette azokat. Szavakat keresett, de egyet sem talált ami a hangulathoz illett volna.
- Nos?
- Gyönyörű.
Végre megtalálta a megfelelő szót, de ez a szó is csak halvány árnyéka volt az alkalmat megillető összhatásnak. Érezte ahogyan a bűvölet varázsába merült, érezte, ahogy barátja hozzá simul, érezte, ahogy ez a nagyszerű ember a karjaiban tartja őt...
- Tudod: van ettől szebb is.
- Igen? Szerintem az kizárt!
- Nézz a tükörbe és meglátod...
Mosolygott Bill...