My Sister Is My Lover - Epilógus
sziasztok.
ez már a My Sister Is My Lover utolsó része! remélem ez elég happys befejezés lett, mert már kaptam azért a sok depi endért... nos ezt igyekeztem a magam módján boldoggá varázsolni! köszi, hogy olvasstátok ;))) xoxo: Stella
Epilógus - Változik az ember, változnak a lehetőségei
[E/3]
/Eső mossa a földeket. Helyettünk sír könnyeket.
Volt egyszer egy szerelem, nem jön vissza sohasem.../
A tanács csak annak segít, aki adja, és azt is csak annyira, amennyire könnyíti lelkiismerete terhét. Ha arra kerül a sor, végül azt teszed, amit a sorsod és a véred diktál, és az én tanácsom csak annyiban befolyásolja a sorsod, amennyire a lehulló cseresznyevirág megváltoztatja a folyó folyását... volt egy lány, aki jobban tudta ezt bárkinél. Most: életcélja valóra váltása érdekében döntésre jutott...
Az évek során megtanultam, hogy az életet és a halált, a kivételes szépséget és az elképzelhetetlen rútságot, a legártatlanabb helyszínt és a rémisztő vérfürdőt csak egy hajszálvékony fal választja el egymástól. És ez a fal egy szempillantás alatt átszakadhat.
- Ez volt az utolsó bőrönd. Scharlott! Ideje elbúcsúznod...
- Oké...
Lassú lépésekkel ért oda eddigi családjához és közben zavartan játszott maga előtt a kezeivel. Kereste a megfelelő szavakat, de nem sok jött a szájára... viszont a könnyek követhetetlenül törtek elő belőle, mert tudta: ha most elmegy egy jó hosszú ideig nem találkozik senkivel - még Vele sem.
A búcsúzást nevelő anyjával, Simonenal kezdte:
- Anya én... ajj... sokmindenre megtanítottál, aminek Münchenben is hasznát veszem majd - de egy valamire nem... nem tudom mit kell ilyenkor mondani!
- Semmit, hiszen nem most látjuk egymást utoljára. Karácsonykor és Hálaadáskor úgyis jönnötök kell haza! Meg egy pár szülinapodat is ünnepelhetjük együtt. A családoddal, Scharlott! Hiszen mi mindig megmaradunk neked...
- Elhiszem, de...
Megrázta a fejét és zokogásban borult anyja vállára. Mert ő mindig az édesanyja marad Scharlott szemében! A következő: Gordon volt. Ő sem szólt, se a lány. Csak megölelték egymást. Gordon végigsimított nevelt lánya haján és eltaszította magától - majd újból megölelte és egy könny csillant fel szeme sarkában, amit a kis szőke letörölt.
- Ne sírj. Nem vesztettél többet, mint én!
- Ha tudnád... majd aztán írj nekünk, hogy mi van - de lehetőleg ne e-mailben, mert tudod, hogy nálam nagyobb ellensége nincs a 21.századi csúcstechnológiának!
- Persze Apa...
Gordon megpöckölte Scharlott orrát, mire a lány kuncogott egy sort. Ekkor az autópályára meredt:
- Scharlott... nem várhatunk rájuk sokáig!
- De! Eddig egész életemben rá vártam, most az egyszer elvárom tőle, de tényleg, hogy eljöjjön, mert lehet sosem látom viszont.
- És Tom?
- Vele tegnap elbúcsúztunk,és nála is aludtam...
- JÉZUSOM!!!
A felnőttek egyszerre fakadtak ki és aggodalmas tekintetek közepedte meredtek Scharlottra...
- Nyugi... nem csalom meg Billt a másik bátyámmal...
- Ez irónikusan hangzott...
Scharlott biccentett. Következőleg elindult az úttest felé, beállt a közepére, és már a szakadó esővel sem törődött, hisz könnyei egybeolvadtak a vízcseppekkel. Szája egyenes vonalba húzódott, szemeit résnyire nyitotta.
- Scharlott. Mennünk kell!
- Még nem!
- Kicsim, 20 perc alatt nem biztos, hogy kiérünk... még lenne vagy 10 perc hogy jöjjenek, nem?
- Netán több is... ilyen idő volt, mikor nyaralni mentünk! Az volt az utolsó együtt töltött nyaralás...
- De jó volt, nem?
- Óó... nem is tudod mennyire!
- Scharlott: szállj be.
Még utólag rámeredt a távoli kanyarra, amin várta, hogy beforduljon a testvére, a szerelme... de nem jött össze... adott puszit nevelő szüleinek és beszállt a kocsiba. Bekötötte magát. Se Billt se Tomot nem látta. Talán már sosem...
A kocsi elindult és kaparta maga alatt a vizet. Gondolatban most Kittynél járt, akivel a testvéreihez hasonlóan nem tudott elbúcsúzni még egyszer (mert tegnap ugyan megtette), mert a lány tüdőgyulladást kapott. Most biztos nyakig be van takaródzva, és laptopozik, miközben a Cartoon Networkot nézi... - futott át Scharlott elméjén és homlokát az ablaküvegnek támasztotta.
- Nem így képzelted a búcsúzást, ugye?
- Hát nem, de nem vagyok csalódott...
- Biztos?
A szöszi nem válaszolt csak egy újabb könnycseppnek okozta vesztét, miközben letörölte arcáról, majd az ülésnek dörgölte a kezét, amin ott volt. Erősnek akarta magát mutatni, de titkon tombolt, hisz egy mély, sötét szakadék legaljára zuhant - ahol feltehetőleg nem volt semmi a fekete éjjen kívül. Fekete... erről is mi jut eszébe? Bill...
***
A reptéren még várni kellett egy kicsit, mert az eső miatt a gép késlekedik... de hamar beért, majd apa és lánya elindultak felé... kiértek a széles placcra, amin a járatuk állt és lassan, szinte elvegyülve a tömeg legvégén sétáltak feléje... Scharlott valami hirtelen támadt érzés, megmagyarázhatatlan pillanat miatt tétova percek közepedte megállt. Édesapja zavartan méregette és kérdezgette:
- Mi az, kicsim?
- Nem is tudom...
És elnézett válla felett a mögötte megbújó kijárat felé. Kinyílt. Testét 180 fokba fordítva szembe került vele... három ismeretlen ember: két férfi, egy nő... megrázta magát, és éppen visszafordult - volna:
- SCHARLOOOTT!!!!
Scharlott ismét megpördült.
- Tom? Úr Isten! Srácok!
Ott állt mögötte Tom, Georg, Gustav és... BILL. Kezében lévő táskáját ledobta a földre, amit Günter szedett fel utánna, majd a lány odaszaladt a fiúkhoz és a nyakukba ugrott. A csoportos ölelést követően apja megint megszólta:
- Mivel ilyen kedvesek vagytok van 5 percetek a búcsúra... 7 perc múlva felszállunk!
Ezzel a mondattal elindult lányát hátrahagyva. Scharlott egy ideig elnézte, ahogy felszáll a gépre édesapja, majd ismét a Tokio Hotelhez fordult.
- Huhh. Azt hittük el sem érünk!
- És mégis itt vagytok - mind!
- Muszály volt külön hangsúlyoznod a "mind"-et???!!
- Igen. De jó, hogy itt vagytok!
- Ez nem újdonság... az mindig jó, ha mi is ott vagyunk!
- Beképzelt majom...
- Mintha te jobb lennél...
- Hhhhh! Remélem mindig ilyen mókás kis társaság lesztek...
- Ez csak természetes.
- Ahogy mondja Herr Schäfer!
- De neked meg mindjárt indul a gép... csak azért jöttünk, hogy elköszönjük és, hogyha felhívlak, ne azzal kezd, hogy leugatsz, majd leteszed!
- Milyen figyelmes...
- Jaj Baby... vigyázz magadra! Nekem mindig a húgom leszel! És ha valaki genyó: remélem tudod kit keress először!
- Igen, tudom. Te is mindig megmaradsz bátyónak!
- Gyere ide!
Parancsolt rá idősebb "testvére", majd magához rántotta a szőke lányt. Tiszta erejéből megszorongatta, és a derekánál fogva felemelte a magasba, amire a lány sikított.
- Te állat!
Válaszolta, mikor szilárd talaj érte a talpát.
- Hhhh... na: ég áldjon!
Scharlott már épp Billhez fordult volna, mikor Gustav támadta le hirtelen...
- Ne feledd kik az igaz barátaid!
- Nem felejtem!
- Helyes... ölelést!
- Ez a legkevesebb azok után, hogy rávetted a másik bátyámat, arra, hogy eltolja a kényes seggét a meccsemre.
- Hát ez már csak alap...
Az ölelést követően Billen már látszott, hogy ő akart lenni a következő, de húga csak azért is Georghoz fordult...
- Az igazat megvallva sok barátom van, és még több, akit elveszítettem. Nem tudok meghatódani, mert ez már csak így van! De... most mégis úgy szorongok idebent, és a kuzinom nevében is elnézést kérek, hogy nem tudott eljönni...
- Adj neki két puszit a nevembe!
- Persze. De ahhoz, hogy át bírjam adni, először neked kell...
Scharlott elvigyorodott és adott két puszit Georgnak. Most Billhez indult, de szándékosan lassan, hosszú körítésekkel. Bill megrázta magát és odalépett elé, majd magához rántotta...
- Eddigi életemben is szerettél szívatni, most sincs másként, ugye?
- Nincs,de köszönök mindent...
- Ahh, ugyan mi mindent? Borzalmas tesó voltam!
- Bill: még most is a tesóm vagy!
- Jogos.
- Odakísérsz a géphez?
- Ez a legkevesebb.
- Magányra vágytok, hm?
Nézett Georg, és szarkazmussal teljesen mondta a mondandóját, ami miatt mindenki kifakadt, valamint rejlett perverzség lappangott hangja mögött. Bill és Scharlott tökéletesen egyszerre rázták meg fejüket, majd elindultak a gép felé. Bill ekkor megfogta húga kezét, mint azt a szerelmeseknél szokás és mély, szívéjes beszélgetésbe kezdtek:
- Scharlott, most egy jó ideig nem fogjuk látni egymást... de remélem a sportiskola, ahova mész lesz olyan jó, mint az itteni...
- Biztos, hogy jobb lesz... de a barátaim nagyon nem örülnek neki! Itt kell hagynom őket talán örökre... ki tudja mit hoz még a sors? És lehet, hogy... te is el...
Bill megállt és megrántotta Scharlottot, aki szomorúan nézett rá... középúton jártak a jármű felé, de Bill nem bírt tovább az indulatokkal és dühösen rászólt húgára:
- Ki ne mondd! Sosem foglak! Lehet a sors még egyszer nem fog minket összehozni, de örökké téged foglak szertni, kicsi szerelmem!
- Hm... milyen irónikus... "a húgom a szerelmem" - nos... ez se mindennapi dolog, ugye?
- Hát nem.
- Tudod: számtalan emberben csalódtam már szintén számtalanszor, de egyikben sem leltem annyi reménytelenség érzetet, mint benned! Ezért ugyan lehetek mérges, haragudhatok életem végéig, de mindez min változtatna? Te sosem változol - legalábbis régen ezt gondoltam... de! Azóta már kétszer eljöttél hozzám: a meccsre és most ide, ahol elvállnak útjaink! Ez nagyon kedves... és dícséretes!
- Köszönöm... tudod: ha már ez idáig ennyi csalódást és bánatot okoztam: ez való igaz a legkevesebb. És nem hibáztatlak azért, hogy ezeket sosem fogod elfelejteni és megbocsájtani! Ez így jogos! Ahogy az is, amit irántad érzek...
Scharlott eddig bírta: megint sírni kezdett és a bátyja nyakába ugrott. Zokogása nem volt épp hisztérikus, de nem is volt túl hangos. Az esőben bár tisztán kivehető volt szipogása, de a földre érő víz zúgása még tompított ezeken a hangokon. Ezek a hangok pedig a szív hangjai...
- Szeretlek!
Törte meg a csöndet egy dallamos és Scharlott számára isteni számba vehető hang, ami még a távolságon is áttört, elszakította a messzeség rúdját tartó damilokat is. Nem szólt rá semmit, mert még mindig nem tudta mit kell ilyenkor mondani... csak egy csókba bontakozott ki minden felgyülemkezett érzelem benne - egy fél perc ereje után ám hangot is adott saját bújának - bajának... bár zokogva ugyan,de Bill még így is kristály tisztán értette húga mondandóját:
- Nem akarok elmenni, nem akarlak itt hagyni! Veled akarok lenni örökre! Egy percet sem akarok tőled távol lenni... nem szeretnék menni Münchenbe! Sőtt... nem is megyek... nem akarok!
- Scharlott! Ne akarjunk megint összeveszni emiatt... én csak egy vagyok az álmaid közül, de ha velem vagy életed végéig, akkor sosem lesz időd a saját céljaid elérésére!
- Tudom! Tudom...
- Akkor menj, mert menned kell! Gyerünk!
Bill már tudta, hogy hiba volt idejönnie, mert tisztában volt húga érzelmi szintjével, de magának hazudott volna azzal, ha nem jön el, pedig megígérte... Scharlott megrázta a fejét, amire Bill eltolta magától és ellökte. Direkt mérges arcot vágott, hogy húgának könnyebb legyen a távozás, és szorgos lépések közepedte hátra-hátra tekintgetve vissza indult a barátaihoz. Scharlott is megfordult és elindult a gép felé: az ablakokból bánatos arckifejezések és kérlelő tekintetek fogadták: szinte az egész reptér őket nézte! És az a férfi aki a repülő ajtajában állt, a lépcső tetején bánatosan a földet nézte. Scharlott megint megállt. A férfi tekintete találkozott az övével. Az ajtónálló egy hirtelen jött ötlet következtében intett Scharlottnak, hogy... menjen vissza? Ekkor Scharlott megrázta a fejét. A férfi ezt kiáltotta: "még 5 percet tudunk várni" - és Scharlott ennek következtében még egyszer letörölte a könnyeit. Eldobta esernyőjét és visszaszaladt a bátyjához, aki egy ismételt hátra tekintés következtében megpillantotta a szakadó esőben felé rohanó szőke lányt, a szerelmét. Nem érdekelte mit mondott először: szapora léptekkel indult húga felé, amik hamar futásba torkollottak. Mikor odaértek egymáshoz Scharlott Billre ugrott, aki elkapta a derekát. A lány lábait átfonta a fiún és az egyensúly vesztés, meg az erőhiány következtében hátraestek. Ugyan vizesek lettek, de nem érdekelte őket. Olyan csókot váltottak, ami átmelegítette minden porcikájukat és minden benső gondolatukat.
- Emlékezz rám!
- Jó.
Scharlott leszállt bátyjáról és felsegítette.
- Jaj, most koszos lett a pólód. Hazakísérjelek átöltözni?
- Scharlott!
- Jól van na...
Még egy csók, "szeretlek" és ölelés,majd Scharlott megindult a géphez - rohant. Sietett a jövője felé!
Bill még egy ideig nézte és mikor már épp a lépcsők közepe felé tartott utánna kiáltott:
- Várj rám a jövőben!
- Igen!
Az ajtó bezárult... az utazás alatt még régi emlékképek jelentek meg a szőke lány szeme előtt, de közben zenét hallgatott: Tokio Hotelt. Az ablakon bámult kifelé, miközben édesapja a vállára dőlve aludt. Mosolygott.
Bill a kocsiban ülve boldogságában együtt nevetett a többiekkel és a srácok már azon nevettek ahogy ő nevet. Tudta: ez más szemében tökéletes befejezés, de az ő szemében inkább tökéletes újrakezdés...
1 évvel később
A Müncheni Sport Akadémia hosszú folyosóin hirtelen megindult az élet: a diákok kisereglettek és hangos beszélgetések, nevetések töltötték be a tágas iskola akusztikus épületét. Valahol a suliban épp egy lány sietett következő órájára. Hosszú szőke haja egy év elteltével fenekét súrolta és kék szeme még szebb ragyogásnak örvendett. Már volt életcélja, és igen jól indult a beváltása felé... ő Scharlott Keitz - vagy ha jobban tetszik, akkor Scharlott Kaulitz Trümper... már éppen végzős és nagyon szereti az akadémiát. Sok új barátra tett szert, de még több új álomra...
Testvérei az idő múlásával még nagyobb hírnévre és egy Los Angelesi kastély szerűségre tettek szert.
Gustav összeismerkedett egy svéd lánnyal, akivel mostanság nagyon szép párost alakítanak és az összeköltözést tervezik.
Georg elvette feleségül Kitty Frühlinget, és az esküvőjükre meghívták a Kaulitz családot is - Scharlottal és Günterrel együtt.
Mindenki megkapta amit akart, vagy legalábbis szeretett volna... ám valahol Amerikában egy énekes srác a kottáit firkálgatva még mindig kedvesére, szerelmére vár: a húgára.
"Nem voltak nagyra törő életcéljaik. Mindössze együtt akarták leélni az életüket. Szerelmesek voltak egymásba, és testvérek voltak. A sors is egymásnak teremtette őket, ahogy mondani szokás. Azonban a sors egy nap meggondolta magát, és új döntést hozott..."
/Élj úgy, mintha az utolsó nap ez lenne,
élj úgy, mintha a Nap többet fel nem kelne.
Élj úgy, hogy azt mondhasd, nem bánom,
élj úgy, ahogy te szeretnél ezen a világon!/
- Scharlottnak - Tőlem -
VÉGE