Azt kapod, amit érdemelsz
[Bill szemszög]
Úgy éreztem magam, mint egy darab szakadt, mocskos rongy. Azokat a véres foltokat senki sem fogja tudni már kimosni. S az az én vérem volt, belülről véreztem, kifakadt a lelkem, és tanácstalanul meredtem magam elé. A fan találkozónak régen vége van és erre én most itt ücsörgök egy fotózáson. Erről nem volt szó! Legalábbis nekem nem mondta el senki. A fotó stúdió vezetője pedig Matthew Northon, Chris Northon édesapja. Ezért se szeretek ide jönni fotózásra, mert Chris elég durva körülmények között szakított Scharlottal. Pontosabban ő szakított vele! De ez már régi történet. De van amit nem értek: miért jött inkább fotózásra, ha a fia meg meccsre ment húgommal? Hiszen csak most mesélte, hogy a fia is beállt Maxék csapatába. Ez is kellő meglepettséget okozott, mert így aztán végképp nem tudom mi lesz Scharlottal. Tuti, hogy a harag fogja vezetni, és ha valaki fejjel megy a falnak abból nem sok jó sülhet ki! Viszont az ismét balga remény, hogy eljussak a meccsére, mert ez a fotózás még évekig is eltarthat. Gondolatmenetem a következő volt: megkérdezem Matthewet, hogy mi tart ennyi ideig.
- Tom, fogd már meg a táskámat. Elszaladok Matthewhoz és megkérdezem hol késlekedik.
- Adjad! Van gyújtód amúgy?
- Persze! Középső zseb. Vedd csak ki nyugodtan!
- Hogy mondod??!
- A gyújtót, te balfasz!
Odavágtam neki a táskám és elrohantam. Hihetetlen milyen perverz ez a nyomorék! És ő Scharlottal ellenben édes testvérem. Anya, mondd, hogy engem is örökbe fogadtatok??!
A folyosón sebes léptek közepedte az elmúlt napokban történtekre gondoltam. Való igaz, így még sosem vesztünk össze, de most nem bírtam másként tenni, mert hajlamos lett volna a megbocsájtásra és akkor itt marad velem örökre. Így persze az álmát sem teljesítheti! És ezért én lennék a hibás. Azt meg én sem bocsájtanám meg magamnak... mindemiatt kellett ez a kegyes hazugság! Nem hagyhatom, hogy Scharlott vonatra szálljon és jó messzire utazzon céljai elől. Ez megbocsájthatatlan lenne!
M E G B O C S Á J T H A T A T L A N...
És mivel nem akarom lelkemet örök kárhozatra ítélni, így ez a legjobb megoldás! Szomorúnak ugyan szomorú, de így minden rendben lesz. Ő is járja a saját útját, és bármennyire szeretném is, de én sem foghatom örökké a kezét. Viszont sosem hagynám el. Pedig most ha elköltözik Münchenbe akkor más lehetősége nem lesz a kapcsolatunknak... de persze ezt csak az ő érdekében tettem és mindent meg fogok tenni, hogy valóra váljon az álma! És ha egyszer NB I-es játékos lesz: az első sorban fogok ülni a nézőtéren és én fogom a leghangosabban ordítani, hogy "hajrá"!!
Megérkeztem az iroda ajtajához. Az ajtó minimálisan nyitva volt, és mielőtt bekopogtam volna megtorpantam a bent hallottak végett... Matthew telefonált...
- Matt! Mi ez az egész?
- Késnek a fotósok...
- Nem arról beszélek, te féleszű! Hanem mi az, hogy nem jutok el Scharlott meccsére??!
- Á, szóval kihallgattál. Ravasz vagy Kaulitz! De nem eléggé... hiszen a meccs épp most kezdődött el! És... innen nem fogtok kijutni egy hamar!
- Akarsz fogadni?
- TOM??! Te mit a halált keresel itt??
- Szar a gyújtód, fiam... amúgy hallottam én is mindent! Ezt nem fogod megúszni Matthew Northon!
Tom odalépett Matthewhoz és egy jól irányzott balossal ajándékozta meg "kedvenc" fényképészünket. A zajra Georg és Gustav is bejött...
- Ne aggódj Bill, mi ezt elintézzük! Siess a meccsre...
- Dehát Georg...!!
- MENJ MÁR!!! Gustav, te is menj vele...
- Jól van. Gyere haver!
Gustav a dzsekim kapucnijánál fogva rántott ki a teremből míg Georg és Tom intézkedtek Matt helybenhagyásában. Szapora léptekkel rohantunk a kijárat felé, de az ablaknál megtorpantunk: kinézve egy csomó televíziós embert, rajongót és autókat láttunk meg. Úgy látom Matt tényleg nem akarja, hogy elérjek a meccsre...
- Ne félj! Menjünk a hátsó ajtón...
- De ha ott is ott van egész Afganisztán, akkor mi lesz?
- Meglehet, hogy gyalog megyünk...
Megkapta a telefonját és tárcsázott. Én sóhajtva meredtem az ablaküvegre és mikor Gustav lerendezte a telefont elsuhantunk a hátsó ajtóig. Ami: be volt zárva...
- Ezt nem hiszem el!
Adtam közzé személyes véleményemet és mint egy rakás szerencsétlenség lehullottam a földre. Ültem. A lábamat kinyújtottam és kezeimmel a hátam mögött támaszkotam.Szorgalmasan kapkodtam a levegőt. Tekintetem Gustavra vándorolt:
- Ne legyél már ennyire pesszimista! A te húgod, vagy csajod, vagy mi a rák - és mégis ennyit nem vagy képes megtenni érte?
- Nem erről van szó! Láthatod, hogy be van zárva.
- Ez nem akadály... akkor kinyitjuk!
- Úr Isten!
Gustav egy jól irányzott rúgással változtatta meg a kijárati ajtó helyét, fekvését, koordinátáit. Nem tudtam, hogy ő ilyet is tud! Tátott szájjal néztem, majd ő rám nézett, mikor találkozott tekintetünk elkapta a pólóm nyakát és felrántott.
- Az előbb felhívtam Kylt (Kyl lesz a fiúk sofőre) és megkértem rá, hogy a turné busszal hajtson be a bejáratihoz és várja meg Tomékat. Ha őket meglátják ellesznek velük egy ideig... mi addig megléphetünk a stadionig!
- De gyalog, Gustav? El sem érjük!
- Tudsz futni?
- NEEEEE!!!!!
- Ennyire te sem lehetsz majom. Na gyere!
Tovább rángatott, és egy cipőfűzővel összekötötte a kezünket. Erre még jobban kikerekedett a szemem, mert hirtelen nem tudtam, hogy mit akar: de hamar választ kaptam kérdésemre...
- Kb. 50 kiló vagy, nem?
- Nem!
- Nem baj. Nem vagy tőlem nehezebb! Ha én gyors vagyok - te is az leszel, mert különben elesel, letörik a körmöd, és koszos lesz a ruhád. Ezt akarod, Bill? Vagy ha úgy lassítasz, akkor ez kicsit elvágja a csuklódat. Na az jó lenne, hm?!
- NEM! o.O
- Akkor tartsd a tempót...
- De a meccs már elkezdődött!
- Még ha csak a végére érünk oda: akkor is ott leszel, nem?
- De a stadion a belvárosban van, ami innen kb. egy vagy két kilométer.
- Akkor meg nagyon siess!
És elindult. Rohant, de valami irdatlanul követhetetlen tempóban. De csak futottam utánna, hiszen mást nem tehettem! El kell érnem a meccsre...
Út alatt vagy 8x mondtam, hogy "Gustav állj meg!" "Gustav, lassíts!" - de egyiken be másikon ki. Észre sem vettem, de már 500 méter meg volt... xD nem látom esélyét annak, hogy elérjük... de azért az akarat bennem van, és a bizonyítás vágya, hogy Scharlott, a testvérem, a szerelmem meg tudja: érte bármire képes vagyok...