Ígéretek és hazugságok - a csalódás alappillérei

[Scharlott szemszög]

A meccs után a csarnok előtti lépcsőn ülve vártam Billt, hogy jöjjön értem. Ránéztem a mobilom kijelzőjére és már negyed órája itt kellene lennie... sóhajtottam. Nem lep meg, hogy megint elfeledkezett rólam. Ó, vagy mégsem? Egy SMS.

Scharlott!

Nem tudok érted menni, mert Dav

beiktatott egy ifjúsági magazinnak való interjút.

Ne haragudj! Haza bírsz menni?

Keserűen és csalódottan ráztam meg a fejem. Ezért szoktam Tomot hívni, mert ő néha még a próbát is ott hagyja, csakhogy eljöjjön értem... dühös lettem és hamarosan tárcsáztam Billt:

- Scharlott, mondtam, hogy munkahelyen ne keress...

- Tényleg? Hát oké... de ne feledd el, hogy megint hazudtál! Úgy volt, hogy értem jösz... hát hálás köszönet, hogy ilyen figyelmes bátyóval szánt meg az ég... és már bánom, hogy meghívtalak a meccsre is. Ó, és még valami: te sosem leszel jó testvér! Sőtt: nálad rosszabbat nem is kaphatott senki!

- Hé, vigyázz a szádra!

- Hagyj békén... gyűlöllek!

És kinyomtam a telefont. Szomorú, hogy ennyit ér a testvériség... nagyon szomorú! Be kell lássam: Bill sosem lesz olyan, mint Tom! Őbenne sokkal több bizalmat fektetek, mint belé... neki csak a munkája a fontos - én csak utánna jövök. Van, hogy még utánna se! - ezekkel a gondolatokkal indultam hazafelé, és már az eső is eleredt. Langyos, nyári eső volt ez. Imádok esőben sétálni, mert ilyenkor senki sem láthatja, ha sírok! Mire hazaértem csuron víz lettem...

- Scharlott! Mondtam, hogy vigyél esernyőt, mert a bátyád nem biztos...

- A bátyám egy köcsög! Téma lezárva...

Anya nem bírt mit mondani erre. Nem is baj! Felrohantam a szobámba, ledobtam a torna zsákomat a sarokba és miután lekaptam a pólómat, hogy egy száraz atlétára cseréljem, a nadrágomat is átvettem egy fekete, bő melegítőre. Ezután ledobtam magam az ágyra és hasalva bámészkodtam kifelé az ablakon, aminek az üvegét tisztára mosta az égi víz minden egyes cseppje. Ó, de szép is az eső! Gyönyörű. Olyannyira, hogy egy könnycseppet töröltem le szemem sarkából. Ez nem is egy meghatódott könnycsepp volt, hanem a csalódottság könnycseppe! Ez volt, ami különbséget tett az ígéretek és hazugságok rejtéjes világa közt. Állítólag a csalódás sem egy rossz dolog. A csalódást rossz dolognak tartják! Az más mintha valóban az is lenne. A csalódás... ez végig nem gondolt előítélet. Mert minek révén fedezzük fel, hogy mi az a amit vártunk vagy amiben reménykedtünk, ha nem a csalódás révén? És miben, ha nem ebben a felfedezésben rejlik az önismeret? Csalódás nélkül hogyan jöjjön valaki tisztába önmagával? A csalódást nem sóhajtozva kellene elviselnünk, mint olyan valamit, ami nélkül bizony jobb volna az életünk. Keresnünk, kutatnunk és gyűjtenünk kellene a csalódásokat. Nos: nekem már egész könyvem lenne a sok megélt csalódásról, rengeteg illusztrációval és rengeteg befejezetlen mondattal. A könyv borítóján meg Bill Kaulitz állna! Ezt már biztosra veszem...

Az eső cseppjei hangosan koppantak a redőnyömön és az üvegen. Az ablakot becsuktam, majd ismét az ágyra készültem ugrani, mikor az ajtó is kinyitódott...

- Szia... - hangja nyalizósan csendült fel a folyosó és a szoba visszhangjával fűszerezve. Kezeit szégyenlősen maga előtt tartotta és lassú, óvatos léptekkel lépte át küszöbömet, majd becsukta az ajtót. Meglepettségemben kissé tátva felejtettem a számat, majd megráztam magam és az asztalomon kezdtem pakolgatni:

- Ha azért jöttél, hogy bocsánatot kérj vagy nyalizzál azt el is felejtheted.

- Pedig pont ezért jöttem.

- Nos: ezzel a lökettel ki is mehetsz. - felegyenesedtem és hirtelen kezeit a hasamon éreztem. Érintésére remegni kezdtem, és mikor végig simított a pocakom, elérve a kezeimet, magához fordított, és a csuklóm köré fonta hosszú ujjait.

- Írtam SMS-t és még bocsánatot is kértem.

- Hát tudd meg: nem bocsájtok meg! Elengednél?

- Nem.

- Akkor sikítsak?

- NE! - egy gyors mozdulattal kilökött a falnak és ajkaimra tapadt. Eleinte igyekeztem ellökni magamtól, de mivel gyorsan rájöttem, hogy erősebb nálam így hamar alább hagytam az ostoba lökdösődéssel. Lassan elvállt tőlem és suttogva folytatta:

- Nem kérem akkor, hogy bocsáss meg... de ne feledd el, hogy ki szemében vagy a legelső helyen!

- Tom?

- Hülye... lehet az övében is, de az enyémben is! Ezt remélem tudod...

- Ha valóban legelől volnék bizonyítsd be!

- Hogyan?

- Hamarosan itt a meccs... még a Maxel közös foci előtt fog lenni! Ha ezt megnyerjük kijutunk a megyeire! Ez nagyon fontos nekem, Bill! Jó lenne ha a számomra legfontosabb személy is ott lenne.

- Két hét múlva? Ott leszek!

- Remélem is.

Ismét megcsókolt és közben lassan gyorsult a tempó, miközben az ágyam felé toloncolt. Olyan csókok következtek, amik után természetes volt ami jött... A pólóm hamarosan a földön landolt, a nadrágom is kis idő múlva követte. Róla is leszedtem a ruhákat... De a sok csók és a tőle kapott szeretet közben egy régi idézet futott át az elmémen mintegy fényújság módjára: ne add föl a reményt! Az legyen a legutolsó, amiről lemondasz. Ha a reményt elveszíted, mindent elveszítesz. Amikor már úgy érzed, hogy minden elveszett, amikor minden sötét és kilátástalan, a remény még akkor is megmarad. Reménykedek benned Bill Kaulitz, drága bátyám...