Novella
itt a novella, amit ígértem! remélem tetszeni fog *.*
Levél egy régi szerelmestől
NOVELLA
Tommal benéztünk Georghoz. Később Gustav is csatlakozott, pedig úgy volt eleinte, hogy ő nem ér haza időben. Az unokahúga születésnapi partyjára ment, de látom hamar megunta...
- Hát figyeljetek: én nem fogok a sok kis tini között őrlődeni! Melanie is csak 16 lett. Nem igen volt ott korom beli, 23 éves.
- Csak szeptemberben leszel 23.
- Ne szólj be Kaulitz! - hát igen: az idő mintha nálunk is megállt volna. Nem lettünk se komolyabbak, se hülyébbek. Bár ez utóbbit még nem vonom kétségbe...
Mikor éppen mentünk volna a srácokkal Berlinbe akkor kényszerültünk tankolásra. És ott a benzinkútnál ért életem legszebb, legnagyobb öröme: ott voltál Te is. Sosem hittem volna, hogy egy benzinkútnál fogsz dolgozni, mint eladónő, vagy, mint raktáros. De mégis: fekete haj, hófehér bőr, igéző, macskazöld szempár... ez más nem lehet, csak te, ó, életem tavasza!
- Maya? Hát te?
- Bill? Ezt inkább én kérdezhetném tőled...
- Tankolni jöttem.
Kinyitottad a kasszát, én fizettem neked. Ezek után még egy fél óráig beszélgettünk, majd megszólalt a telefonod. Beszélgetésed nem lehetett több, mint 3 perc. De ki volt az illető? - immár tudom, hogy ezt lehet jobb lett volna nem tudni.
- Az élettársam volt az.
- Hogy micsoda?
- Bill, 7 év az hosszú idő. Ezalatt bármi történhet.
- Bármi... igen igazad van! Én szupersztár lettem, te meg férjhez mentél.
- Csak együtt élünk.
Szavakkal el nem mondható az az érzés, ami akkor tartott sakkban engem. Hihetetlen volt, hogy mennyi minden kavargott a fejemben. Bánat, harag, szomorúság, de jó méllyen öröm, mert tudtam: a Te életed ennyivel is jobb, mint az enyém.
Egy röpke pillanat következtében egy kislány kapaszkodott fel a nyakadba. A haja olyan éjjsötét volt, mint a tiéd, a szeme, meg olyan gyönyörű barna, hogy arra nincs kifejezés...
- Lara köszönj szépen Billnek.
- Csövi...
- Szia kislány!
- Anya, ki ez a bácsi? - most nem tudom mi érintett jobban szíven. Az, hogy bácsinak nevezett engem, vagy az, hogy téged, édes: anyjának nevezett. Nos: hét év valóban sok idő, de, hogy ennyire?
- Maya kislánya vagy?
- Nem. Ő csak az anyukám!
- Ööö... értem!
- De Lara... ne legyél buta! Az ugyanaz...
- Tényleg?
- Igen kicsim...
- Lara, milyen szép neved van!
- Köszönöm. Hála a magasságosnak anya adta, nem Asch...
- Ki az az Asch?
- Bill: Asch az élettársam.
- Szóval Lara apja...
- Iiii - ööö - igen! Persze!
Hét év alatt találtál valaki mást, akivel megoszthatod életedet és még egy szép kislányt is szültél neki... hirtelen olyan irigységet éreztem a szívemben, mint még eddig soha! A fejemben cikáztak a trágárabbnál trágárabb szövegek - de egyikhez sem volt elég merszem kimondani.
- Bill! Mikor jössz már? - harsant fel a távolban Tom hangja.
- Mindjárt.
- Maya? Te mit keresel itt?
- Tudod drága Tom: itt dolgozom!
- Cool! És már van egy kölyköd is?
- Tom: felnőtt ember vagyok! Akadj le rólam...
- Oké. Hé, Bill! Kint várunk. Van 20 másodperced! Maya - örülök, hogy találkoztunk. - rád kacsintott, majd kiment, mire én magam elé mormogtam a 20 másodperc végett, hogy:
- Kösz.
Miután kiment visszafordultam hozzád. Találkoztam a macska zöld szemed smaragdos varázsával, és már egy másodperc is elég volt arra, hogy ismét belédszeressek. Vagy nem megint, hanem még mindig...
- Na jól van Lara. Menjél hátra és játszál valamit Körttel. Nekem dolgoznom kell...
- De anya! Kört bácsi olyan uncsiiii...
- Pedig haza még nem mehetsz, mert Asch még nincs otthon.
- Ajj...
- És ha velem jönne?
- Mi? - vicces pillanat következett, Angyalom: a két fekete szépség tökéletesen egyszerre válaszolta, vagyis tette fel a következő kérdést. Ennyire rád ütött ez a kislány...
- Nem viccelek. Ha megadod a címedet akkor este 7-re hazaviszem a kicsit.
- De nekem fél 10-ig van munkaidő.
- Akkor vigyázok rá én egy kicsit! - valami megmagyarázhatatlan okból közelebb akartam kerülni a kis Larához, és képzeld Szerelmem: felelősségtudatot éreztem iránta...
- Hát.. rajtam ne múljék! Nos drágám: szeretnél elmenni ezzel a fiúval valahova?
- Hát... az biztos jobb, mint Körttel tücsköt keresni és vakondlesen ülni...
- Nem is tudod mennyire... nyugi Maya! Minden rendben lesz.
- Remélem...
Kis, világoszöld egyberészes kertésszoknyácska, alatta nagyon világos sárga pólóval és egy aranyos, fehér topánka. Így nézett ki. Neked mindig is jó ízlésed volt Kedvesem... ezt a kislány is tovább fogja vinni! Előre érzem...
A kocsiban a fiúk reakciója elmondhatatlan volt, de hamarosan kimagyaráztam a helyzetet.... aztán belementek. A kocsiban ülve viszont nem hagyták békén a kis Prima Donnát...
- Na és mit szeretsz csinálni? - kérdezte Tom lappangó érdeklődéssel a szeme sarkában.
- Ruhákat tervezek a babáimnak, lerajzolom őket, és aztán odaadom anyunak, ő meg megcsinálja nekik.
- Hűha. Egy igazi divattervezővel van dolgunk!
- Á. Azért nem vagyok olyan ász ezen a téren...
- Kemény egy szöveged van... - folytatta Georg - Mégis hány éves vagy?
- Elmúltam hét éves!
- Tyűha... nagy lánnyal van dolgunk! - nevetett Gustav és én a hét évnél kisebb sokkot kaptam...
- Bizony. Jövőre már 8 leszek!
- AZTAA!! O.O - válaszoltuk a srácokkal cinikusan, kórusban.
- Bizony. Ez így van!
- Hehe... na és most mit csinálsz?
- Rajzolok.
- Ruhát?
- Nem, ez a családom. - rejlő kíváncsisággal meredtem a rajzára, amin éppen a színezést végezte.
- Nincs sok színesed...
- Hát nincs. És mindig kitörik a hegyük. Olcsó szarok!
- HŰŰ! - hirtelen mindenki Larára meredt. Szép kis szöveg! Mit tanítasz neki, Te drága?
- Na majd hazafelé megállunk egy éjjel - nappali áruházban és kapsz normális ceruzát.
- Jupíííí!! ^^
Igen. Ez az érdekes a kicsikben. Minden ostoba apróságban örömüket lelik. Így egy doboz ceruzában, vagy egy darab műanyag játékban - még talán egy rongydarabban is... a próbán nagyon jól viselkedett a kislány, csak Davidet készítette ki... de ő is szereti! Mindenki... akár csak az anyját! - futott át az agyamon, miközben mindenki beül a kocsiba. Az áruházban nem bírtam megállni, hogy ne vegyek a ceruzán kívül pár cuccot, ezért a csomagtartót jól megtömtük. Ezért hazafelé egy kicsit lassabban döcögtünk. Lara nekifogott a kép kiszínezésének. Olyan kíváncsi voltam a Te Aschedre, hogy le sem vettem a rajzról a szemem. Asch magas férfi, széles vállal, egy kisebb pocakkal. Te sem vagy egy nádszál kisasszony, drága Maya, de a kislány eléggé... talán nem eszik eleget? De vissza Aschre: szőke haja van és kék szeme... Tom a rajzot nézve feltett egy kérdést Larának:
- Te Lara! Ha apádnak kék szeme van, anyádnak zöld, neked akkor, hogy lett barna? Téged a postás hozott?
- Gonosz vagy Tom!
- De most nincs igazam?
Ettől kezdve kezdtem nagyon kínosan érezni magam - nem tudom mire fel. A gyomrom szét akart robbanni, a lelkem már rég máshol szállt, és a szívem vagy 2 dobbanást kihagyott. Furcsa, kellemetlen érzésem támadt hirtelen...
***
Mikor megérkeztünk hozzátok Lara nevetve mindenki nyakába ugrott, ezután megfogta a kezem és elindultunk a bejárat felé. A tőled kapott kulccsal kinyitottam az ajtót és belépve egy yorkshir terrier ugrott Lara nyakába, mire a kislány közölte velem:
- Ne félj. Téged nem bánt!
- Tudod eddig még félni is elfelejtettem... akkora ez a kutya, mint egy macska!
- Kisebb. Cicám is van! ARTHUR! - emelte fel a hangját, mire előjött egy fehér perzsa macska, nyakában kék bolhanyakörvvel.
- Arthur?
- A kedvenc mesém az Arthur és a villangók. Arti olyan reggelente mikor felkel, mint az abban szereplő Arthur haja! Mint akit megrázott az áram... ó, és tudom, hogy Te adtad a német hangját neki!
- Mármint a macskának?
- Nem, Te hülye. Az igazi Arthurnak a mesében!
- Jól van csak vicceltem.
- Hát: elfelejtettem nevetni...
Ezen a rejtet szarkazmussal teli mondaton még mosolyogni is elfelejtettem... ilyen szöveg egy hét éves kislánynak? Kis lázadót neveltél...
Leültünk a TV elé és megnéztünk egy mesét: Barbi és a bűvös pegazus. Marhára élveztem... az első 5 percben bealudtam. A végére keltem fel, mikor a kimaradt jelenetek mentek... homályosan ugyan, de végignéztem a nappalin: családi portrék, képek Laráról, a macskáról és a kutyáról, akit Jedi (Dzsedi!!) - nek hívnak... a földön szőnyeg van,ami feldobja a sötét barna padlót, előttünk egy üvegasztal terpeszkedik, és a kanapé amin mi vagyunk. Ó és a TV és a DVD-s szekrény! - oldalra fordítottam a fejemet és azt vettem észre, hogy a kislány alszik. Alszik, de úgy, hogy hozzám van bújva és kapaszkodik a pólómba. Elmosolyodtam. Felemeltem a kicsit és felvittem a szobájába, betakargattam és éppen indultam kifelé, mikor valami ismét elkapta a pólóm...
- Nem maradsz itt addig amíg elalszom?
- Hát... éppenséggel itt maradhatok...
- Anya nem fog érte szólni... tudom, hogy még mindig szerelmes beléd! - enyhén kinyitottam a számat:
- Na és ezt honnan veszed?
- Olvastam a naplóját... tetszik neki a hajad és a feneked... ó, és a hangod!
- Hát ez nem meglepő...
- Nem mert énekes vagy. Jenifer szerelmes beléd...
- Ki ez a Jenifer?
- Az egyik barátnőm.
- Aha... király... hány éves?
- Most lesz 6.
- Hűha... - szuper: még egy 6 éves kiscsaj is szerelmes belém... ennek oszt örülhetek!
Lara ásított egyet, mire én befeküdtem mellé az ágyba. A haját simogattam amíg ő csak beszélt - beszélt és beszélt... ebből sem lesz alvás... tekintetem most épp körbevándorolt a rózsaszín szobán: fehér szekrények, az egyik ilyen polcos volt. Tele volt minden féle játékkal, volt ott egy babaház is. A falon az ágy fölött kér poszter volt: egy barbi tündéres és egy hercegnős, azt hiszem a szépség és a szörnyetegből. A padlón szintén hófehér szőnyeg, és egy íróasztal, felette egy könyvespolccal. Minden féle mesekönyv volt ott. Tipikus kislány szoba! - hamarosan visszapillantottam a karomon fekvő Larára, aki még mindig csak beszélt:
- Olyan jó, hogy itt vagy velem. Asch mindig későn ér haza, sőtt: a héten nem is jön. És anya is sokáig dolgozik... már kb. egy 15 perce itthon kéne lennie... - ránéztem a faliórára, ami Micimackós volt: 3/4 10-et mutatott.
- Semmi baj...
- Neked nem szólnak otthon, hogy ilyen sokáig maradsz?
- Tudod kicsim: én már felnőtt vagyok. Nekem ilyenekért nem szólnak.
- De jó neked. Anya már akkor is haragszik, ha két percet kések...
- Hm. Hát ez vicces... neked viszont aludnod kéne, hercegnő!
- Lehet... de én még... *ásít* nem vagyok álmos!
- Hát persze. Azért próbáld meg.
- Ühüm, jóéjt...
- Jóéjt...
***
10 körül lehetett mikor hazaértél és akkor már én is lent voltam a nappaliban... sok kérdésem volt hozzád akkor. Leültél a kanapéra mellém én meg neked estem:
- Maya! Nagyon furcsa nekem mindez....
- Öö... micsoda?
- Hát Lara... mi az, hogy az apját nem apának szólítja?
- Hát az csak...
- És mégis mit jelentsen az, hogy Ő hét éves, mikor mi hét éve szakítottunk?
- Nos ööö...
- Barna szeme van holott egyikődöknek sincs barna szeme, testalkatilag is olyan, mintha az... nos öüm...
- Mintha a te gyereked lenne?
Fél perc csönd. Immáron minden kitisztult. Tudtam mi miért van: mostmár tudtam. De ezt nem igen hiszem el... túl nagy a sokk hatása... és túlzottan zavarodott vagyok, hogy felfogjam e helyzet komolyságát... minden olyan hideg, és sötét körülöttem... csak te és én vagyunk - és a rejtőzködő igazság...
- Melissa én... vagyis hogy ő...
- Igen Bill. Lara nem Aschtől van. 15 voltam mikor megszültem...
- Én azt hittem csak elhíztál.
- Hogyne! Te idióta...
- Jó, most mi mást hihettem volna? Még én is csak 15 voltam. Fiatal ahhoz, hogy mindezt belássam...
- Jaj hagyjuk már... - felálltál és oda-vissza járkáltál. Idegességembe én is felpattantam és kezeimet ökölbe szorítva rivaltam rád:
- Azért elmondhattad volna valamikor... jobb később ,mint soha!
- És akkor mi lett volna a reakciód, he? Talán még jobban megutálsz... jól van ez így!
- Nem, nincs jól!
- Ajj...
- Az egész életem azzal telik, hogy bujkáljak a paparazzik elől, nem lehet normális kapcsolatom, nem lehet családom, nincs nekem más csak Tom és a banda... el tudod képzelni milyen ha kiderül, hogy van egy csodálatos kislányod, aki már 7 éves, és lehet, hogy szüksége lenne rád? - az érzelmek úgy törtek elő bennem, hogy egy könnycsepp csordult le az arcomon, amit aztán Te letöröltél arcomról és eként nyugtattál,de két tenyereddel továbbra is összefogtad az arcom:
- Csssss. Emiatt még semmi sem lehet rendben... szerintem már nem is lesz. Nyugodj meg, Bill!
- Próbálok, de ez... nem megy... így nem... legalábbis ez így nem mehet tovább... - tétova perceim következtében megfogtam a te arcodat is és a pillanat töredékénél rátapadtam rózsa kehely ajkaidra - mint régen. Igyekeztem gyengéden csókolni puha szádat, de ez nem sokáig sikerült. Egyre hevesebb és hevesebb lett, az indulatok vették át az uralmat - s mikor épp észbekaphattam volna, már rég késő volt... de ismét úgy érezhettem, hogy Te az enyém vagy, csakis az enyém, senki másé! Éreztem, hogy most mindegy mi történik az sem szakíthatja félbe a következményeket - mert még mindig szeretlek és ezt így bizonyítom. De ezúttal te sem ellenezted. Ugyanúgy akartad, vágytál rá, mint én... innen már nincs kiút... viszont ezt az éjszakát sosem fogom elfelejteni - mint ahogy azt sem, akivel tölöttem...
***
Kb. kettő óra lehetett mikor felébredtem... felöltöztem és betakartalak téged is. Adtam még egy búcsúcsókot a szádra, de Te már aludtál. Kétlem, hogy észlelted! Átlopództam még Lara szobájába is, homlokon csókoltam és már éppen mentem volna ki, mikor nyöszörögni és sírni kezdett. Gyorsan ledobtam a táskámat a földre, leguggoltam mellé, és simogatni kezdtem. A nyöszörgés csak nem hagyott alább így befeküdtem mellé, magamhoz is húztam és csak csitítottam. Sokára,de végül megnyugodott - és beszélt álmában:
- Ne menj el Apa...
Kissé kitátottam a számat, de hamarosan a csodálkozást egy mosoly váltotta fel, majd a fülébe súgtam:
- Nem fogok, mindig itt leszek melletted, és benned is, Kicsim...
Kedves Maya!
Én már mindent tudok. Mindannyian azt az utat járjuk, amit kijelöltek nekünk.
Az én utam itt véget ér. Már nincs mit megtanulnom.
Ismerem a boldogságot is és ugyanúgy a bánatot is.
Ezek után mi mást tanulhatnék még?
Remélem hamarosan Te is rájössz mindenre, és arra is, hogy ki az, aki mindig is szeretni fog...
Vigyázz a kislányunkra és magadra is!
Régi szerelmed: Bill Kaulitz - Trümper
THE END!!!