Nyertes vagy - aki sosem adja fel

[Scharlott szemszög]

Miután túltettem magam Tom pofátlanságán és kiszabadultam Billből átbattyogtam a szobámba és felhívtam Kittyt. Igazából csak a két hét múlva megrendezésre kerülendő kerületi mérkőzésről volt szó. Amelyik csapat azt megnyeri mehet a megyeire és a megyei után kijut az IFI hazai bajnokságra. Remek. Megnyugtattam Kittyt, hogy úgyis mi nyerünk amennyibe Lupinie és Alexa velünk jön. Furcsa dolog ez a női football. De nekem mégis az életemet jelenti! Meglepő, de a lányok is szerethetik a focit.

- Azon ne aggódj! Úgyis eljönnek. Ők sosem hagynának cserben minket! ... Nem igaz! ... jó, azaz egy alkalom! Hogy oda ne rohanjak... miket beszélsz? Azt hittem Charlieék lefújták azt a partyt. ... Mit mondaaasz? De aranyoooos! Milyen jófejek. ... ezekután ilyet ne kérdezz! Persze, hogy ott leszünk. ... Ja jó! Akkor szia.

Letettem és sóhajtva dőltem hátra a székemben. Érdekes, de valóban mindig az íróasztalomnál ülve telefonálok. Vagy esetenként az ágyon fetrengve. #Kipp-Kopp# - valaki kopogtatott az ajtómon.

- Búj be!

- Szervusz kicsim.

- Szia apa! Mi van veled?

- Semmi... csak szólok, hogy kész a reggeli! Gyere le szépen.

- Jó, csak felkapok magamra egy akármicsodát...

Közöltem vele a tényeket. Biccentett és kiment. Érdekes. Mostanában nem szoktunk vele annyit beszélni, mint régen. Van, hogy nem is köszönünk egymásnak. Ez csak nekem furcsa? Nem hinném, hogy ez a normális apa - lánya kapcsolat. Vagy netán ez lenne? Minden esetre furcsa mostanában minden. A bátyáim, anya, apa és még talán a kutyáim és a macska is. Emlegetett szamár! Kazimir éppen most toppant be a szobámba. Bill macskája, de szerintem engem szeret jobban! ^^

- Furcsa dolgok történnek, igaz cicus?

A reggeli után elmosogattam anyuval és tök jól elbeszélgettem vele ilyen - olyan dolgokról. Nem minden kérdésem volt megfontolt, de anya az összesre tudta a választ. Ilyenek az anyák! Most is: kérdésemre igazán kikerekítette a szemeit...

- Anya, mondd, szerinted én normális vagyok?

A mosogató szivacs megállt a kezében. Tátott szájjal rám nézett és rejtett csodálkozással hangjában feltette a soron következő kérdést:

- Már hogyne lennél normális, szívem?

- Nem tudom. Idén már 17 leszek, de... valahogy olyan furcsa érzések kavarognak bennem.

- Milyen érzések?

- Van ,hogy... úgy érzem: nem kéne itt lennem.

- Dehát kicsim! Itt laksz, ide születtél! Mi itt a probléma?

- Hát pont ez! Van, hogy úgy érzem: nem is ide tartozom!

- Ezt most verd ki a fejedből! Én vagyok az anyád! És én vagyok, aki tudja, hogy itt kell lenned velem. Mi vagyunk a családod, Scharlott!

- Ha te mondod...

Megöleltük egymást, de tiszta hab lettem tőle és ő is tőlem. Nevetésbe törtünk ki és a vége az lett a dolognak, hogy a vizes szivacsokkal dobáltuk egymást és a mosogatóban lévő vízzel fröcsköltük a másikat. Az lett az egész történet, hogy több víz volt rajtunk, mint a mosogatóban. xĐ

Este, 7 óra

Éppen letrappoltam az emeletről, hogy megkérdezzem anyut a ma esti partyról. Már a szobájuk felé mentem volna, mikor hallottam, hogy apa a nappaliból kiabál. Ott volt az egész család!

- Sziasztok!

- Szervusz drága kincsem! Mi baj van?

- Á semmi... - közben leültem a kanapé szélére, Tom mellé, aki már biztos selytette, hogy akarok valamit... - Anya! Annyira szeretlek...

- Mit akarsz?

- Eh, köszi... csak rámtört a vallomás! Ennyi az egész...

- Na! Scharlott. Nyögd csak ki!

- De komolyan...

- Biztos?

- Anya! Elmehetek ma este Kittyvel egy buliba?

Hirtelen csönd, majd Bill megrázta a fejét enyhén szétnyílt ajkakkal... Tom meg kuncogott. Apa és anya egymásra néztek, majd tökéletesen egyszerre kimondták a nyilvánvalót:

- NEM!!

- Ajj... de miért?

- Még csak 16 vagy!

- Se...

- Tom, el vagyok 16...

- És agyilag?

Szánakozó tekintetemet végigfuttattam rajta, majd könyörögni kezdtem, de nem jött be... hol érdekel? Akkor is elmegyek! Puffogva felszaladtam a szobámba, panaszkodtam egy sort Kittynek is:

- De Kitty, elhiszed, hogy nem érdekel? Bezzeg, ha Bill vagy Tom kérte volna! Még ilyen idős korukban is... micsoda? Ne már! Menj el nyugodtan. Én is ott leszek! ... szerinted hol érdekel? ... ne izélj már Te is! Nyugodj meg! Ott leszünk mind a ketten...de akkor sem érdekel! ... ja jó akkor menjél... aha, szia!

Fejbe vágtam magam a telefonommal és rácsaptam egyet az asztalra...

- Berendezés marad...

- Nyugi, nem célom az, hogy ripityára törjem a szobámat! Mit akarsz?

- Scharloooooott... már megint görény vagy!

- Hát kösz, hogy kimondod a nyilvánvalót! De most miért?

- A beszéd hangsúlyod...

- Ajj... - felálltam, elindultam Bill felé, aki erre karba tette kezeit. Ezután folytattam - Tudooom... ne haragudj...

Elmosolyodva megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy semmi baj. Aztán megöleltük egymást, és még mindig a karjaiban folytattam a következő párbeszédet:

- Figyelj. Most feszült vagyok, azért voltam köcsög.

- Nem történt semmi. Figyelj Scharlott!

- Hm? - megsimogatta a hajamat.

- Nem szeretném, ha hülyeséget csinálnál. Hagyd a fenébe azt a bulit!

- Mmm...

- Ugye nem fogsz elmenni?

- Nem.

- Remélem is! - adott volna egy puszit - de a számat súrolta erre én elrántottam a fejem és hitetlenkedve ránéztem.

- Hö?

- Ne haragudj...

- Nem történt semmi...

Mosoly közepedte kibújt az ölelésemből és kiment a szobából. Annyira érdekes... én mondjuk azt hallottam, hogy egészséges egyén soha nem lesz olyasvalakiből, aki nem vállalja az elfojtott érzéseinek megélését, és az ezekből fakadó változtatásokat. Átélni és kimondani. Elfogadni és változtatni. Soha senki nem lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha ezt nem képes megtenni. Csak vergődni fog a félelmei csapdájában, haláláig. Vajon ez igaz? Ez így van? Mert, ha igen akkor én most beismerem: ez tetszett ez a szájra puszi! És már megint miket beszélek? Ez kicsit gáááz... minden esetre most eldöntöm miben megyek este a partyra. Ne izéljetek! Egy szóval sem mondtam neki, hogy "ígérem"! Szorri...

Lássuk csak mi van itt! Már meg is van a kiválasztott... egy csőszárú farmer és egy fekete - piros csíkos pulóver. De kellene még valami! Nem is tudom mi... Bill kesztyűje! Abból legalább ki van az ujjam, és így kilakkozhatom a körmöm... - látjátok! Én is szeretek ilyenekkel foglalatoskodni! Nem vagyok full fiú... - ahogy elhatároztam, hogy nekem kell az a kesztyű furmányos cselhez folyamodtam: kimentem az udvarra, mintha focizni mennék, de utánna mégis visszamásztam az emelet folyosó felőli ablakán és elrohanva a szobám mellett lestoppoltam Billé előtt: bementem. Egyenlőre sehol senki! - olyan rosszul és kényelmetlenül érzem magam... milyen lány az, aki a bátyja cuccait nyúlja le? Még ha egy nővérem lenne... bár ő közel áll hozzá! - ajj ez de gonosz volt. Nem mondtam semmit! - szóval: gyorsan megtaláltam a kiszemeltem: egy csinos kis fekete! Hozzám illik... remek! Már éppen indultam kifelé, mikor hangokat hallottam:

- Jó persze! Csak előtte még átöltözök...

Körbenéztem: Bill szobájában valami okból kifolyólag nincs ablak ezért menekülni sem tudtam. Tehát bebújtam az ágy alá! Én ugyan mindent láttam - de ő engem nem! Rémülten - de mégis halkan - felsóhajtottam mikor Bill levette a pólóját, meg aaaa... meg a nadrágját... oké! Ez kezd érdekessé vállni... és már megint hülyeségen jár az eszem... a bátyám a szemem előtt öltözött át és én teljesen megbolondultam emiatt! Normális ez? És igen! A "Bill Kaulitz-os boxere" volt rajta... xD mondjuk mintha most vastagabb lenne a karja! Nem is tudom... lehet csak képzelődök, de ez tény... mellesleg gyorsan felöltözött és mikor a zoknit húzta leült felém az ágyra. Alsó ajkamba harapva néztem fel és imádkoztam, hogy ne vegyen észre... és akkor kiejtette a kezéből az egyik zoknit. Az beesett pont az orrom elé... hiába taperolta a földet ezt nem érheti el csak úgy ha... ha benéz az ágya alá! Édes jó isten... mikor már láttam, hogy letérdelt és elkezdett lehajolni akkor:

- Hé, Bill! Kész vagy már? - lépett be Tom is a szobába. Bill erre felpattant és zavartan mutogatni kezdett össze - vissza.

- Egy perc, csak beesett a zoknim az ágy alá...

- Jaj hát akkor miért nem vetted eddig ki?

- Hát mert bejöttél és megijesztettél...

- Ajj... - Tom egy mozdulattal a földön termett mire én még rémültebb képet vágtam - de már késő volt... Tom és az én tekintetem találkozott. Gyorsan - hogy mentsem a menthetőt - rátettem mutató ujjam a számra és ezzel jeleztem neki, hogy "csitt". Kuncogott egyet, mire felvillantottam neki a kesztyűt. Kuncogva felegyenesedett és a maga köcsög módján:

- Bill? Nem hiányzik valamid?

- Nem tudok róla...

- Addig jó...

Ezzel kimentek a szobából. Én rákvörös fejjel jöttem elő az ágy alól... csípőre tettem a kezem és belerúgtam egyet az ágyba. Szemét dög! Már rögtön leleplezne engem... mindegy! Így szeretem ahogy van!

Ezen esemény fejlemények után a délután hátra lévő részében a falra rúgdostam a labdát - a szobámban... - és csak öntöttem magamba az ásványvizet, mi alatt vagy 80x fogat mostam... jó azért annyiszor nem, de rikító fehér, Coldrex mosolyt akarok! Emellett elfogyott két rágó is... most nem amiatt menekülnek előlem a pasik, hogy mert büdös a szám, hanem azért mert extra mentol illatú...

Mikor az óra elütötte a fél 7-et már rohantam a ruháimmal a fürdőbe. Felöltöztem és magamra vettem mindezek után egy köntöst, és becsavartam a hajam egy törcsibe. Így kevesebb a lebukás esélye! A szobámba visszaérve még belerúgtam egyet a labdába, ami kirepült az erkély ablakon. Leültem a tükröm elé és már neki is fogtam a sminknek - de erre apa bejött...

- Szia Scharlott. Te öö... mit csinálsz?

Gyorsan improvizáltam:

- Csssss. Előkészülök a szépítő alváshoz! Éppen leszedem a sminkem...

- Szépítő alvás? Hát jó... csak szólok: kész a vacsora! De... előtte van egy perced?

- Persze...

Leültem mellé az ágyra, mire ő egy bűnbánós képet vágott...

- Remélem abban a lelki állapotban vagy, hogy megtudjál valamit, amit már régen tudnod kellett volna...

- Micsodát? Ó, ugye örökbe fogadtatok? - poénkodtam, erre ő megvakarta a tarkóját:

- Majdnem...

- Mit csinálsz? O.O

- Nos. Simone szerint még ráérnénk ezzel, de én nem vagyok képes várni. Bár szerintem, ha elmondom soha többé nem fogsz úgy tekinteni rám, mint a legjobb apukára a földön...

- Ó, apa... eddig se tekintettem úgy rád! ^^

- He? O.O

- Na szóval amit mondani akarsz?

- Hát öö...

De ekkor a konyhából felharsant anya csengő hangja:

- Gordon!

- Oké. Megyek anyád hív! Figyelj: erre majd holnap visszatérünk. Sok szerencsét a szépítő alváshoz!

- Na kösz...

Kiment. Furcsa, de tartok tőle, hogy nem akarom megtudni mi az, amit mondani akart... félek tőle nagyon! Remélem még lesz valami... vagy inkább nem? Á! Nem értek én már semmit...

Az óra hamar elütötte a 9-et. Eddig a kislabdámat dobálgattam a falnak és visszapattan. Jó kis szórakozás, közben meg zenét hallgatok... ez mindig így megy, ha lesiben akarok buliba menni... már nem egyszer volt rá példa, hogy elszöktem Kittyvel egy buliba! Általában úgy szoktuk, hogy ott alszok nála... de a szülei valami miatt tiltanak tőle! Ettől függetlenül mindig együtt focizunk... ő állítólag Kevinhez megy olyankor! Na persze...

Apa ma pont délutános. Csak 10-kor jön haza. Anya meg itthon van, de bevette az altatóját és már szerintem alszik... Bill esetleg a szobájában van és kreatívkodik valamin, Tom meg... jó, erre nem vagyok kíváncsi! xD

Lassú, óvatos, halk léptekkel masíroztam végig a lépcsőn, de a fa burkolat végett néha még így is nyekkent egyet. Lérve a hosszú, végtelennek tűnő lépcsőfokokon éppen a lenti fürdőbe rohantam be: ledobtam a köntösöm és a törölközőből kiszedtem a hajam. Megfésülködtem, és már trappoltam is kifelé. Az előszobában éppen a szandálommal szenvedtem, mikor: lépések... jaj ne!

- Nocsak! Ejnye Scharlott. Már megint szökésben vagy?

- Igen, de... Tom kérlek ne mondd el anyuéknak és Billnek!

- Oké, de ennek a titoktartásnak van egy feltétele...

- Nem jösz velem!

- De miért?

- Mert a múltkor is lefeküdtél az egyik barátnőm unokatesójával! Nem akarok én itt balhét és több ribancot a háznál... vagy bocs: nem is ők a ribik, hanem Te!

- ebbe van valami...

- Legalább belátod... - rátettem a kezem a kilincsre, de Tom elérte, hogy megint megtorpanjak:

- De így lehet, hogy kicsúszik a számon az, hogy meglested Billt is!

- Hű! Ezt nem teheted!

- hát... szabad országban élünk... és mellesleg: mi veszteni valód van? Nekem itt van a kocsim is. Nem kéne buszozgatni meg gyalogolni, vagy Jeremy kocsijával menni...

- Jeremy kocsija lenne az utolsó, amibe én beülnék. Jöhetsz!

- Hehe. Helyes válasz!

A kocsiban ülve én foglaltam helyet az anyós ülésen. Kevin és Kitty hátul ültek. Jeremy a kocsijával ment! Ekkor a csöndet Tom törte meg:

- Scharlott! Tudod min gondolkoztam mostanában?

- Szerinted érdekel?

- Gonosz. Azon filóztam, hogy vajon Te szeretsz e engem...

- Hogyne... -_-"

- Ez nem volt túl meggyőző! De most komolyan... tudnál Te nekem valaha is valami kedveset, szívmelengetőt mondani?

- Nem tudom. Megrpóbáljam?

- Légyszi! Akkor rajta: mondj nekem valami szívmelengetőt, vagy inkább valami forrót!

- Vasaló.

- Jellemző. Ez neked nem fog menni!

- Á, szerinted is? ^^

- Olyan izé vagy...

Kittyék hátul már természetesen megőrültek a röhögéstől, mert olyan hangosan vihogtak, hogy ez elképesztő... viszont hamar megérkeztünk a buliba! Üdvözöltük Charliékat, majd mentünk is táncolni. Tomot itt teljesen elveszítettem, de én szorosan Kitty nyomában voltam, mint egy pincsi. De ez volt életem bulija! Sokat ittunk az biztos, de én csak az 5. üveg pezsgőnél kezdtem valami bizsergést érezni... persze Kitty már az elsőnél meghülyült!

- Annyira imádlak...

Mondta egy csávónak, akit most szedett fel, de a csávó is kb azon a szinten volt, mint kedves barátosném... mivel nem akartam, hogy nagyobb baj legyen így megfogtam a karját és elrángattam - volna...

- Mi bajod van, te hülye szuka?

Elnézem neki, mert full részeg. Rángattam közben hajtogattam neki, hogy már el van egy óra, mennünk kéne... - de ő csak vihogott idiótán... a zene dübörgött, a körülöttem özönlő tömeg egyre vadabb dolgokat művelt és volt, aki már a falnál is alig bírt megállni. Charlie ott smárolt egy csajjal a sarokban. Az anyja Nigériából származik, szóval ő is fél - néger. De olyan szép barna szeme van, hogy Te olyat még életedben nem láttál! Én már igen... a bátyáimét! Tehát: gondoltam már ő is padlón van és közlöm vele, hogy az ünnepeltek (vagyis mi) le is lépünk.

- Hé, Charlie! Van egy perced?

- Angyalom, rád kettő is... - oda lépett elém és lesmárolt. Finoman eltoltam magamtól.

- Figyelj! Kitty és Jeremy már nagyon a padlón van. Kevin az nem tudom merre kószál, de egy perccel ez előtt még józan volt. Viszont a bátyámat sehol nem találom... őt még megkeressük és mi léptünk!

- Ne már baby... ez így nem jó! Ti vagytok az ünnepeltek.

- Hát... ne haragudj, de véleményem szerint áll ítt a bál magától is... nem kellünk ide mi!

- Én veled akarok lenni...

- Csak én nem!

- Ne csináld már, Scharlott!

- Hm. Csak figyelj! - fordultam volna, de ő magához rántott és oda tévedt a keze, ahol még jobbik esetben is két fogát likvidálnám: a fenekemre... adtam neki egy pofont, de ő csak vihogott rajta és belecsókolt a nyakamba. Na persze! Nyíltan nem fogsz Te itt engem megerőszakolni! Nincsen itt tömegszex... - gondoltam és bevertem neki egyet... és amilyen agresszív vagyok ennyivel még régen nem érem be: hiába fetrengett már a földön, de én még úgyis megrúgdostam. Lehet ki is nyírtam volna! De ekkor felállt és kilökött a falnak... az ital mit nem tud tenni az emberrel!

- Te állat! Menj inkább a kurváidhoz! - legérzékenyebb pontjánál rúgtam meg, mire ő kétrét görnyedt. Akkor már éppen mentem volna, de még egy csávó belépett elém. Nem is ismertem, de mégis lesmárolt!

- Nektek nincs jobb dolgotok? Részeg disznók!

Őt is jól helyben hagytam. Tom ekkro elkapott hátulról és most ő lökött ki a falnak. Nyugtatás célja ként simogatni kezdett és ezt mondta:

- Hugi, nyugodj meg! Már kinyírtad őket! Szerintem jobb lesz ha haza megyünk...

- Igen, igazad van... - a körülményekhez képest egész higgadt maradtam... Kev is előkerült és Kittyt ölbe kapva jött velünk kifelé. Jeremy az éppen egyik oldalról a másikra evickélt. Tom is egész józan volt, csak kissé feszült, mert vagy kétszer pofán vágta Jeremyt. Éppen a kocsihoz indultunk mikor... a ház előtt egy ismerős audit vettem észre! Ajjajj...

- Jaj ne...

- A számból vetted ki a szót...

A kocsinak Bill neki volt dőlve és karba tett kézzel, semmi jót nem sejtető tekintettel pásztázott minket... ujjaival a karján dobolt és fintorgott egyet mikor meglátta Jeremyt. Most baj lesz!

- Nem jövök el a buliba - igaz Scharlott? hát így bízzon benned is az ember...

- Én semmi rosszat nem akartam...

Elém lépett és pofán vágott. A hirtelen jött sokktól még azt sem tudtam eldönteni, hogy most sírnom kéne e vagy nevetnem... és biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet...