V.fejezet: Ártatlan féltékenység

- Mit csináltál??? - kérdeztem immáron negyeszer, már a pólóját is megragadtam és rángatom, de ő meg se rezzen. Nem értem. Ha nem akarja elmondani mit csinált akkor mit keres itt?

- Savanna én...

- Jó lenne ha már rászánnád magad arra, hogy megmond mit csináltál!

- Jó, te akartad. Akkor megmondom.

- Erre várok már egy fél órája.

Mikorra már végre úgy érezhettem, hogy Bill időtlen idők óta megszólal, és kiböki, amit ki akar - addigra Emett is megjelent a színen. Úgy nézett Billre mintha valami űrlényt látna, amire Bill teljes szánalommal lesett végig a bátyámon. Egy ideig csak nézték egymást aztán végre Emett törte meg a csöndet:

- Hú Savanna! Ki a csinos barátnőd?

Most én néztem őt gigübbett szemekkel, mire Bill megfogta saját orrnyergét és zavartan fordult el. Én nem bírtam tovább és elnevettem az egészet...

- Te színvak! Hát hol csaj ez? Az ital tényleg elvakít...

- Akkor nem lány?

- Hát nem. Sajnálom!

Mondjuk Emettben egy világ dőlt össze, de legalább be tudtam hívni Billt a házba. Leültünk a szobába Dora ágyára, merthogy édesapám az enyémen elterült - és belekezdett a mesélésbe.

- Az történt, hogy miután megismerkedtetek Tommal, bunkóságod ellenére ő fülig belédzúgott.

- Nem újdonság. Tom kibe nincs bele zúgva, aki a "szebbik nembe" tartozik és van rajta ott lyuk, ahol az neki kellene??

- Jogos. De mindegy! Szóval: azóta csak rólad beszélt, mindig a suliba lógott annak reményében, hogy összefut veled, mindig kereste, hogy kinek lehet hozzád köze meg hasonlók. És én... engem ez egy idő után zavart, mert nem akartam, hogy veled is eljusson az ágyig, aztán meg keressen valaki mást. Na és... és még féltékeny is voltam.

- Te nem vagy normális! Bill! Te az ikertesója vagy. Egy testvér mindenkinek fontosabb, mint mondjuk egy fiú, vagy esetetekben lány. Kivéve nekem, de az más tészta!

- Hé! Hallok mindent.

- Nem érdekel. Ez az igazság! Szóval Bill: kötve hinném, hogy tőled fontosabb lehetnék bármikor is Tom számára. Szóval ha ez az amit mondani akartál ez véleményem szerint nem egy rossz dolog. Volt egy idő, amikor még én is féltékeny voltam Cassandrára. De aztán rájöttem, hogy Cassandrát jobban szeretem, mint Emettet.

- ez fájt. De én attól szeretlek!

- Höhö. -.-

Bill megrázta a fejét és a fülembe súgta: menjünk ki a házból, nem akarom előttük mondani... - de mit? Vajon mit nem tud előttük is elmondani? Minden esetre hangja elegendő aggodalmat keltett bennem ahhoz, hogy belmenjek. Tehát lementünk az emeletes ház elé és az ajtóban kezdtünk el beszélgetni, miközben egy utcalámpa elromlott - tehát csak félhomájban láthattam Bill kétségbe esett vonásait. De elmondta mégis amit mondani akart:

- Savanna, én mindig is nagyon féltékeny voltam. Főlleg ha a fiúkról van szó! Ugyanúgy tudok féltékenykedni, ha Georgot, ha Gustavot, vagy ha Tomot akarja egy szuka - már bocsi - becserkészni.

- Nem vagyok szuka.

- Jól van! Mondtam, hogy bocs. De szóval: Tom esetében még az is egyel alátett, hogy a testvérem. Irigy voltam és arrogáns. Azt mondtam Tomnak, hogy mikor őrá fogta a fegyveres a pisztolyát, te nem engedtél, mert azt mondtad: nem mindegy, hogy egy ember vagy pedig kettő hal meg. Elég ha Tom hal meg! Ő végülis meghalhatna. Engem nem zavarna!

- Hogy micsoda? Majdnem ezt mondtam, de mégsem így! Azt meg végképp nem mondtam, hogy Tom meghalhat. És azt sem, hogy az engem nem zavarna! Megmondod nekem miért kavarod a szart, bazdmeg? Éppen kezdtem megszeretni Tomot, mikor jött az a buli és amit utánna mondott. Még meg is ütött! Ez mind a Te hibád! Miért utálsz engem ennyire? Mondd meg mit tettem, hogy így irritállak már csak a jelenlétemmel is! Miért kelled megcsinálnod nekem a bajt? He, Bill?

- Azért utáltalak, mert köcsög voltál velünk először. Azóta nézek rád csak úgy.

- De egy utolsó rohadék vagy! Jó lenne ha visszacsinálnád, amit csináltál!! Gyűlölöm, amikor az emberek rosszat tesznek más olyanoknak, akik még nem is ártottak neki! Miért kell neked is ilyennek lenned?

- Tudom, hogy nem kellett volna. Tudom jól! Meg is bántam. Szerinted miért vagyok most is itt??

- Tőlem kérdezed? Annyit szeretnék még mondani, hogyha már egyszer valamit elrontottál, és ha egy cseppnyi emberség is szorul beléd, azt mondom: nézz magadba és, hozz rendbe mindent amit elrontottál!

- Igazad van. Sajnálom Savanna!

És megölelt. Nahát ez meglepő! Most rontotta el az életem - és ezt ő is jól tudja - oszt még ölelget! Hát normális ez az ember? Aztán meg széles vigyorral elmegy, beül a plancos kocsijába és már itt sincs. Most komolyan: ez mi volt?

Miután Bill elment szinte azonnal elhajtottam Emettet és aput. Nem azért élek albérletben, hogy ők a nyakamba ragadjanak! Amúgyis még egy csomó dolgom van, pedig már este 9 is elmúlt. Kezdtem rögtön a mosogatással, aztán porszívózással folytattam. Elraktam a ruhákat, és nekifogtam a mosásnak. A mosógépem mostanában elég furcsa (van, hogy magától elindul, meg megáll és hasonlók) ezért inkább letáboroztam mellé. A föld úgysem hideg. Már június van. Vittem magammal egy újságot és az mp4 lejátszómat. Nem tudom meddig táborozhattam ott, de megtörtént amitől féltem: kiömlött a víz. És mivel elaludtam arra keltem, hogy mintha valami nedves akármi lenne a hátamon, a fenekemen, és az alkaromon - a számon a nyálam csurgott szóval az nem a mosógép hibája.

- Basszus!

Fakadtam ki és az újságot a földhöz vágtam. Nem volt benne pénz, mert ez egy ingyenes heti lap. Csak az iskolában osztogatják! Az mp4-em túlélő lehet, mert bár az alja tiszta víz, de még ki sem kapcsolt, a zene is szól a fülesből, nincs semmi gixer. Aztán az csapta ki a biztosítékot, hogy kopognak. Gyors pillantást vetettem a fürdőben lévő faliórára, ami kissé párás beütést keltett. 10 óra - fasza! Egy órát aludhattam. De ki az aki keres? Mondjuk van egy tippem - amit kb. két - három órával ez előtt még imádtam volna, ha megvalósul, de most nem kifejezetten. A hajam a víztől teljesen összeugrott, a halásznadrág hosszúságnak örvendő, buggyos szárú, fekete nacim is tiszta víz, a rózsaszín haspólómról nem is beszélve. Megint kopogott az Erőszakos Titokzatos. Nem hinném, hogy beleférne egy átöltözés. Így rohantam az ajtó felé, de előtte még gyorsan átelemeztem a fürdő állapotát. A csövet nem raktam a kádba! Így az azon kiömlő víz a csempén landolt. Jaj remélem nem ázott be az alattam lakó plafonja! Mondjuk révén, hogy csempénk van nem igen. Átszenvedtem magamat a fürdő küszöbén és szétnéztem: király! Az előszoba-étkezőnk is átment Csendes óceáni éghajlatúba... elnéztem a szobánk felé: na ott még semmi sem lett vizes. Szerencse! A padlón lévő szőnyegnek tuti K.O. lenne! Ezt be kell lássam. Megint dörömbölnek és már rohantam is: kinyitottam az ajtót.

- Szinte éreztem, hogy Te leszel az.

- Remek. A női megérzésed megint nem csalt! :) Bejöhetek végre?

- Hát ööö... :S

És tekintetem a mögöttem lévő "balesetre" vándorolt.

- Miért nem beszélgetünk idekint?

- Bent beszélünk.

Mondta Tom és ez szinte kijelentésnek tetszett az ő szájából. Nem is kijelentés, sokkal inkább: parancs. Amit én teljesíteni is fogok. Ha Tom eddig még nem volt Hawaii-on akkor majd most meglátja milyen lehet az a sziget amit körbe vesz az óceán. Elkeseredetten adtam meg magam neki és kitártam az ajtót.

- Te jó ég! Már megint mit csináltál? Egy hétig vagy meddig nem találkozunk és te máris megteremted a második Földközi - tengert?

- Hahaha. Amúgy volt az kettő hét is vagy több, de nem baj.

- Nem baj. - ismételte meg előbbi mondtatomat, aztán lassú léptekkel elindult befelé, de akkor a víz megint ömleni kezdett. Miután egy nyavajgásnak minősíthető "ajj" elhagyta a számat jobb kezemmel pofán vágtam magam és elindultam a fürdő felé. Épp a fürdő ajtajában voltam mikor is megcsúsztam - ha nem kapaszkodom meg az ajtó félfában akkor elzuhanok biztosan. Tom meg csak nevetett. Egy szánakozó tekintetet ejtettem felé nézve, majd mikor már azt éreztem: innen biztos nem fog látni engem - elengedtem egy mosolyt. Rég hallottam már a nevetését. Talán még hiányzott is! De Tom végül követett a fürdőbe, ahol én a csövet kiemeltem a mosógép mögül, és az beborított engem fincsi, mosópor ízű vízzel. Köszönöm, ma már fürödtem. De sebaj! Tom már szinte fuldokolt a röhögéstől - nem, hogy inkább segítene. Köcsög! Végtére is mikorra rászánta magát, hogy megkérdezze: "segítsek, Savanna??" - addigra már én is beraktam a kádba a csövet (gondolom akik panelházban laknak kb. annyiszor megélik ezt, mint én). Sóhajtva fordultam a csont száraz gitáros tehetség felé, aki ellenállhatatlan mosolyt eresztett arcomba és lassan közelebb jött hozzám, kikerülve a sok szana-szét hagyott törölközőt, rongyot, ruhát, amik a mesterséges tavam szabályozásához kellettek. Már tudtam mit kell mondanom, de igyekeztem semmi féle képpen sem ócsárolni Billt. Ami - meg kell hagyni - nem volt egy egyszerű dolog, merthogy már tudván tudom, hogy ami Tom és köztem rendetlen, elpattant húr a "drága öcsike" által kavarodott még jobban össze. Szóval belefogtam - volna a beszélgetésbe, de ehelyett csak ennyi futott ki a mosóporos számon:

- Tom én nagyon... s-sajnálom. Bármit is tettem!

- Nem te voltál. Hanem Bill. Ő is csak azért, hogy megvédjen engem tőled.

- De miért akart volna... ??

- Fogalmam sincs, de talán azért, mert őt rengeteg csalódás érte, és mivel én is talán most vagyok életemben nem is tudom: másodszor? harmadszor? Igaziból szerelmes - nem akarta, hogy megértsem mit jelent a csalódás.

- Höhh. Pedig szerintem abból a csapatból Te okoztad idáig a legtöbb csalódást mindenkinek!

- Hát ez nem teljes egészében igaz... a lányok, akikkel voltam mind jól tudták, hogy ez nem lesz hosszútávú, innen gondolom, hogy akkorát mégsem csalódhattak bennem.

- Jó, tudom, de mégis: Tom! Meg kell értened, hogy a sok... ööö... nem tudok mást mondani: kislány - mert gondolom akikkel eddig voltál, az nem lehetett 18-nál idősebb.

- Micsoda? Ez sértés volt? Kérlek szépen nekem volt egy 30 éves is!

Na jó! Ez már tényleg lehozott. Pupillám kitágult és talán a számat is tátva felejthettem. 30?? És ő mennyi is? 21? 22? Na ,jó... még ezt sem tudom! De gááááz... minden esetre nem lenne szabad meglepődenem rajta: Tom Kaulitz - Trümper Főperverzen.

- 30? oooookééé.... ez már durva! És te mennyi is vagy? 22?

- Csak leszek szívem. Szeptemberbe!

- Bocsánat. Én kérek elnézést!

- Olyan meghitt ez a fürdőszobai félhomáj... lenne kedved még jobban feldobni?

- Mi van? Máris perverzkedsz? Ha jól tudom a múltkor még pofán vágtál.

- Az hirtelen felindulásból történő pofon volt.

- Minden esetre azt mondtad, hogy ez még régen nem elég ahhoz, hogy szerelmes legyél belém...

- Igen, ez így van. De attól még lefeküdhetnénk!

Ez hihetetlen. Egy perc is elég ahhoz, hogy felidegesítsen! Hú, de a szájába lépnék... cinikusan ráztam a fejem és sóhajtottam egy nagyot, majd elindultam kifelé. Tom zsebre vágta a kezét és röhögött. Félrelöktem az ajtóból, de erre csak nevetett tovább, a kezeit a zsebében felejtve. De követett engem. Én összepakoltam a kinti asztalon és megfordultam, hogy a szemébe nézzek. A fürdőszoba ajtónak volt nekidőlve és nézett rám. Elterveztem magamban, hogy most bemegyek a szobába és tudomást sem véve róla megnézem a Kettős játszma következő részét. Sosem szerettem a szappan operákat, de most kivételesen megnéznék egyet. Szóval már éppen elindultam, de mikor a szoba küszöbénél voltam valami vizes akármi volt a lábam alatt. Vagy inkább nem is "vizes akármi" hanem maga a víz...

- Tom! Megkérhetlek arra, hogy hozd ki a dürdőből a sep... - a seprűt, akartam mondani, de mikor hátraforultam volna, hogy Tomnak a szemébe nézzek egy akkorát zuhantam, hogy ez maradandó lesz. A fejem bevágtam a padlóba és a fenekem is. A könyököm sem úszta meg. A lábaim olyan szabályos módon felrepültek és előbb érkeztem a hátamra, mint a hátsómra. Tomnak meg kellett kapaszkodnia az asztal szélébe, hogy ne kövesse a példámat - mondjuk ő nem a víztől zuhant volna el, hanem a nevetéstől.

- Savanna én megesküszöm neked, hogy nálad szerencsétlenebb libát még életemben nem láttam.

- Én meg nálad nagyobb gyökeret! Nem segítenél?

Még mindig nevetett ugyan, de megfogta a kezem és felrántott a földről. Hirtelen megszédültem, mire ő felkapta a kezeit (mintha a rendőröknek megadná magát) és elengedett, én pedig megint a földön landoltam. Már kétrét görnyedtem a fájdalomtól, azt sem tudtam eldönteni hány kezem van - Tom pedig még jobban nevetett, már majdnem megfulladt. Aztán két vihogás közepedte az előzőnél lassabban, de felhúzott a földről - már másodszor. -.- Én meg könnyes szemekkel simogattam a második fejemet a tarkómnál.

- Úr isten! Ha cirkuszba akarok menni inkább feljövök hozzád, kicsim. Ezt egy bohóc sem tudná überelni!

- Höhöhö. - nevettem, mint egy dühös oroszlán. Tomot jelenleg szánalmasnak tartottam - bár nem jobban magamtól... olyan, mint egy gyerek! Aranyos ugyan, de menthetetlenül idegesítő. Ám hosszú unszolás után végre bejutottunk a szobába. Tom elterült az ágyon, én meg az ablakhoz siettem, kinéztem rajta, majd elhúztam a függönyt és leengedtem a redőnyt. Tom már úgy tűnt mintha aludna, de tudtam, hogy ez nem így van. A feje Dora párnáján volt és a fal felé fordult karba tett kézzel. Leültem az ágy végébe, Tom lábához, de igyekeztem kevésbé szaporán venni a levegőt. xD A fejemet még megsimítottam és egy fésűt vettem a kezembe, hogy kifésüljem begöndörödött fürtjeimet. Szenvedtem vele kb. egy 15 percen át! Aztán Tom kivette a kezemből a fésűt és hátul kezdte el fésülni a hajam, mire én:

- Nem kéne!

- Hátul úgysem látod magadnak.

- Hidd el megoldottam volna. 6 éves koromtól egyedül fésülködöm. Ez nem jelent nálam akadályt!

Hiába mondtam a magamét, mert Tom nem hagyta abba a fésülést. Elég ügyesen bánt vele, ami nem vall egy muccsó macsóra! Mondjuk neki is és Billnek is régóta hosszú haja van... akkor nem is szóltam!

- Haragszol még rám?

- Igen!

- Miért?

- Amikor ott voltunk a buliban... minek kellett felhívnod magadra a figyelmet? Így Bruno is odafigyelt. És ha lelő? Nem azért, de szoktál te gondolkozni?

- Ilyen szoros élethelyzetekben nem igazán... mondjuk én azt hittem, hogy azért haragszol rám, amiért... nos amit Bill mondott rólam.

- Azért nem, mert Bill beismerte, hogy hazudott.

Erre már nem válaszoltam. Megfordultam, mire Tom megtorpant. Elvettem tőle a fésűt és visszavittem az íróasztalra. Nos, a lakás igaz, hogy akkora, mint egy egérlyuk, de ez nem indok arra, hogy itt nem tűnhetnek el dolgok. Ezért Dorával azt találtuk ki, hogy az életfontosságú dolgokat mindig az íróasztalon hagyjuk. Szerintem ettől zsenibb ötletet nem is találhattunk volna ki. Mikorra visszafordultam az ágy felé Tom már ott ült a szélén és Signal fogkrém mosolyával lenyűgözött engem is. Lassan odasétáltam elé és csípőre tett kézzel rákérdeztem:

- Min mosolyogsz?

- Rajtad.

Felállt és a derekamnál fogva magához húzott.

- mondtam neked, hogy "mindez kevés ahhoz, hogy szerelmes legyek beléd", ugye?

Még bólongatni sem tudtam, mert elvesztem a tekintetében. Enyhén kinyitottam a számat és figyeltem Őt.

- Viszont tudom miért nem engedted oda hozzám a bolond öcsémet. Igazából nagyon szeressük egymást, ezért ha a másik bajban van rögtön támadunk. De annál a srácnál fegyver volt. Ha Bill odajött volna őt lehet lepuffantotta volna. Engem nem, mert Bruno fél tőlem. De őt tényleg igen, és ha te nem vagy, akkor odajön - komolyan! És azt, hogy nem engedted megköszönöm. Így neki semmi baja nem esett! De neked majdnem, Savanna. Ez megint egy a félelmeim közül!

Szavai olyanok voltak, mintha végleg betelepültek volna a fejembe. Mintha mélyebb, komolyabb jelentőségei lettek volna. És ami még meglepő volt: akkor hittem neki... és hagytam magam! Azt csinált velem, amit akart... és mindeközben még azt is fel kellett emésztenem, hogy életemben a legjobban a hírességeket utáltam - erre most egy mégis magáévá tett...