Álmai minden embernek vannak, de olybár tűnik: nem mindenkinek valósul meg, sőtt! Ritka az, ha valakinek megvalósul. Meg ha meg is valósul: valami biztos áll a háttérben, a kulisszák mögött, a színfalakon túl. Ez az amit a függöny eltakar a valóság elől! Így kevés az a szerencsés ember, aki meg tudja érteni mi miért van. Most én sem értem. Rengeteg minden futott át az elborult elmémen, de csak részletek.

Egy-egy esemény egy-egy részlete.

Az amikor Bill a buszon mellém ült - az volt az első. Aztán jött sorban a többi:

a félre nem érthető beszólásai, Tom célozgatásai, az, hogy segített a Christmas Party díszletének megtervezésében - ez mind-mind nagyon szép és jó. De kérdem én: miért pont most? Miért rögtön azután, hogy szakított Deilával? Miért történt minden olyan gyorsan, olyan kilátástalanul és olyan... olyan... elképzelhetetlenül kesze - kuszán? Ha ez egy álom akkor keltsetek fel gyorsan, hogy átgondolhassak mindent! Ez nem történhet meg velem... velem: Liana Bennethel.Ez mind túlságosan inracionális. Olyan hihetetlen. Pedig itt csókol! Itt tart a karjai közt! Akkor miért nem hiszem el?? És miért van kezdettől azaz érzésem, hogy figyelnek?! - belső konfliktusomból az taszított vissza a reális világba, hogy észre vettem: még mindig sírok. De belül már nem azaz öröm van, ami az előbb volt. Nem! Ez tiszta, szívből szakadó harag. Mérges vagyok. Ő meg lazán itt turizza a hajamat és egyre erősebben húz magához. Nem akarna elengedni? Hahh! Pedig el fog. - alig, hogy mindezt végiggondoltam már rögtön eltaszítottam magamtól. Az is helyes lett volna, ha jól felpofozom, de csak a kezemet emeltem meg. Nem lennék képes őt bántani! De vajon ő képes lenne engem? Ki sem nézném belőle, de nem tudhatom...

Sírásom kezdett egyre hisztérikusabban hangzani. Mivel nem akartam, hogy megint megtegye velem így csak könnyeimmel küszködve odarohantam a jegyzet füzetemért és a tollamért. Leguggoltam melléjük és magamhoz öleltem őket. Továbbra sem hagytam abba a záporozást. Lassan, kecsesen (már amennyire ez sikerült) felálltam. Ő már mögöttem volt.

- Liana én...

- Miért? - megpördültem, egyenesen a szemébe néztem - vagy hova, mert olyan szinten sírtam, hogy minden elmosódott. Ezen könnyen segíthetek: meg is töröltem a szemem, de azok a bizonyos esőcseppek ismét felhőt növesztettek. Megint letöröltem! Már az sem érdekelt, hogy a szempillaspirál miatt tiszta maszat az arcom. Muszály volt elmondanom neki a magamét:

- Miért te? Miért pont most? Nekem ez az egész nagyon gyanús. Csak most jutottam az eszedbe? Pedig 9-ben még nem is jártatok Deilával! Akkor miért pont az idén? És miért szakítottatok vele csaknem 5 hónap után? Mert jól tudom, hogy még a nyáron jöttetek össze! Neked csak... csak ennyit jelentek? ... Csak akkor kellek, ha már ő nincs?? FELELJ MÁR VALAMIT AZ ÉG SZERELMÉRE! Szerinted a falnak beszélek? Vagy talán még ennyibe sem nézel, hogy válaszolj? Hát mi vagyok én neked?

- Válaszolnék, ha megeengednéd. - kezd veszélyessé válni a helyzet. Már mind a ketten veszekszünk! De. Már elmúlt az előbbi érzés: nem érzem azt, hogy valaki figyel minket. Bár olyan mintha még a veszekedés előtt eltűnt volna. Most én néztem semminek Billt. Az ajtót kezdtem bámulni és őt is csendre intettem. Nem tetszik neki, mert a festültséget le tudom olvasni az arcáról is. - Most ki nem válaszol kinek? Azt sem értem mi a bajod. Erre vártál már majdnem 2 éve és most így leoltasz?

- Sajnálom. - összeszorult a szívem, hogy így itt fogom hagyni. Tudtam, hogy most ezt kell tennem, de nem volt hozzá elég erőm. Viszont nem vittem túlzásba az unszolgatást: elsuhantam mellette.

A folyosóra kiérve belerohantam valakibe. Ismerős illat. Tom?

- Hát szia Szöszi! - üdvözlésére felkaptam a fejem.

Na, de hülye vagyok! Így tuti észre veszi, hogy... - Lia, te sírtál?

- Nem. Csak könnyeztem.

- De ennyire? Mi a baj? - félresimította a hajam és megfogta az arcomat egyik kezével. Milyen puha... akárcsak Neki. A másik kezével a kezemet fogta. Összekulcsolta az ujjainkat. De olyan furcsán néz rám már megint... miért?

- Neked elkenődött a sminked! Tiszta bányarém vagy. xD

- Hülye. - ennyi idő alatt is megcsinálta a jó kedvet. De nagyon nem volt időm örülni, mert Billt véltem felfedezni össz - vissz 5-6 méterre tőlünk.

- Bocsi Tom - én lépek. Majd beszélünk! Szia.

- Szöszi várj már! Most mi bajod?

Mostanság mindíg szöszinek hív. Tehetek én róla, hogy szőke vagyok? Jól van: durván szőke, mert ez már majdnem citromsárga (Liát ugyanolyan hajjal kell elképzelni, mint azt a 10. részben beillesztett képen láthatjátok!). De úgy látom: ez még nem minden. Deila és a pincsik ott vannak a termünk előtt! Ha ki akarok jutni a suliból MUSZÁLY lesz elmennem mellettük. -.- Képzelhetitek mekkora kedvem van hozzá!

- Liana! Gyere csak ide...

- Bármi is az: nem érdekel. - pont, hogy elszaladtam mellettük. De mondjuk a karomnál fogva visszarántott! Bár mielőtt bármit is mondhatott volna: - Azt hiszem tudom, hogy kiről akarsz beszélgetni. Hát erre csak azt tudom mondani: titeket még az Isten is egymásnak teremtett! Ugyanolyan kis számító rohadék, mint te! - kitéptem karomat a kezéből. Ő csak "hápogni" tudott. Viszont nem is számítottam arra, hogy valaki meg megkisérelt utánnam jönni...

- Várj már Lia!

- Bill! - Deila gyors, mint egy macska. Olyan gyorsan beugrott Bill elé, hogy az valami hihetetlen! Én már csak tudom, mert direkt néztem. Az ajtóban letáboroztam és tudtam, hogy Deila így is - úgy is lestoppoltatja Billt. Egy ideig figyeltem majd kisuhantam az ajtón, egy könnycseppet elvétve magam mellett.

- Deila. Most se kedvem, se türelmem nincs hozzád!

- Hát akkor? Hozzá volna? Vagyis lehetne, de ő hm... úgy látom nem kifejezetten boldog. Nem elérhető! Összevesztetek volna?

- Azt sem tudod miről beszélsz! Nem vesztünk össze vele csak épp...

- ... csak épp mégis?

- Deila. Akadjál már le rólam!

- Na és miért? Talán azért, hogy elkaphasd szegény kicsi Benneth kisasszonyt még mielőtt felszállna a buszra?

- Hű de okos vagy! Ennyi eszed legalább van, de máshoz nem igazán...

Bill kirobbant mellőle. Frankón félrelökte az útból! Deila viszont nem adja fel...

- Most hová mész? Innen látom, hogy elkéstél! FELSZÁLLT A BUSZRA! *a barátnői felé fordul* Hm. Ezt vajon mi lelhette?

A háttérből viszont egy baljósan ismerős hang csendült fel. Deila már a hallatán is beparázott.

- Szerelmes! - Tom belépett Deila elé és összefonta a karjait - Amilyen te sosem leszel!

- Honnan veszed?

- Onnan, hogy te csak a pénzre hajtasz és a szexre. Nem mintha nem lenne már így is elég tágas a lyukad! De te még tágabbra akarod! És nem szeretsz senkit csak azt akiket csicskáztathatsz és a magad fajta idegbeteg ribancokat!

- Tom. Ne bánts már engem! - a következő percben Deila átkarolta Tom nyakát, simogatni kezdte a tarkóját és hozzá simult. Tomnak széles mosoly húzódott a szájára.

- Nem bántalak. Tőlem csak azt kapod amit szerintem megérdemelsz! De csak nyugodj meg: rendbe hozom én itt a dolgokat! Nem leszel te sokáig ilyen... nos... olyan amilyen! Liana számomra nagyon fontos. Talán ő a legfontosabb nő az életemben. Meg az anyám, de neki semmi köze nincs mindehhez. Viszont az ő szemében nem én vagyok a legfontosabb férfi! Elviselem, mert szeretem. Csak azt adom neki, amit szeretne. Igyekszem minden egyes álmát valóra váltani. És ebbe te sem szólhatsz bele! Tudod: ha valakit szeretsz bármit megteszel a boldogságáért. Én is így vagyok vele. Hát te?

És ezzel el is ment. Az iskolából kilépve meglátta testvérét egy padon ücsörögni. Sóhajtott egyet majd odalépett mellé, zsebre vágta a kezeit és megszólította öccsét, aki az arcát temette hófehér kezeibe. A megszólításra felkapta a fejét!

- Üdv Öcsi.

- Tom?

- Egy percig azt hittem bőgsz. - lassan, óvatosan letelepedett mellé. Megfogta a vállát és maga felé fordította: - Hé! Csak nyugi. Minden a legnagyobb rendben lesz! Liát kicsit megviselte mindez. Legalább ma hagyjuk békén!

- De Tom. Ajj... te ezt nem érted. Azt sem tudod mit érzek! Voltál már szerelmes, de úgy Isten igazából?

- Hogyne lettem volna! Ha hiszed - ha nem: most is az vagyok.

- Tom te...?

- Igen. Már lassan 2 éve és 2 hónapja. Kellett az a gólyatábor! Így legalább megismertem.

- hát én... öüm: izé.... akkor én most... eh?

- Nyugodjál már meg! Te jobban megérdemled. És jobb ha tőlem tudod: szerelmes is beléd! Fanatikusan.

- Hát azt vettem észre. xD

- Bill. Nézd: most őt csak az zavarta meg, hogy alig szakítottál a barátnőddel, de már bepróbálkoztál nála.

- Nyomultam volna?

- Enyhe kifejezés. x3

- Na, de most akkor mi legyen?

- Csak legyél türelmes. Tudsz várni egy napot? Vagyis: jobban mondva... egy délutánt?

- ??

- Csakmert én holnap találkozok vele. Csak 4 óra lesz megtarva! És a délutánt együtt terveztük. Tudod: szánkó meg ilyenek... kivisszük a húgait a dombra - hasonlók. Csak egy ilyen: cimbis party a karácsony előtt. Mert most nem nagyon találkozhattunk a próbák miatt és...

- Értem én! Tom. Nálad jobb iker-bátyót még keresve sem találhatnék! - ez meglepő volt: Bill Tom nyakába ugrott (TWC? O.O) és megpuszilta - a száján? Az arcán akarta volna... ezért szépen jöttek ki a végén:

- Menj már! O_o

- Pfuuuujj!!! T_T

A hó megint elkezdett esni. Igazi téli idő. Holnap lesz a Christmas Party! Kíváncsi vagyok, hogy meg e marad. Már pusztán a hangulat kedvéért! ^^