IV.fejezet: Boldogság egy pillanat erejéig
Sziasztok! Itt a következő rész, de most inkább nem mondom, hogy holnap lesz e rész vagy sem, mert még magam sem tudom. És egyenlőre elég a csalódásból! Jobb lesz ha máris befogom: jó olvasást! ;)
A boldogságnak hatalmas ereje van. Egy pillanatig tart, de mégis örökké él benned. Örökké s tán tovább is csak nem szabad elfelejteni. De ha ez mégis megesik, akkor több boldog percel kell bepótolni. Az öröm mindenkinek kijár! Még a legelvetemültebb embernek is, talán... és annak is akinek nagyon ritkán van része ebben az úgy nevezett: boldogságban. Ilyen ember Jessica is! Az előbb amiket Bill mondott nagyon a szívébe véste. És az a hang, az a szem, az a száj... Jess számára a lét volt az előbbi percben... de miket hordok itt össze? Amikre én gondolok azok nem biztos, hogy Jessica szerint is úgy van. Mióta az a fiú kiment a szobájából nem tudott másra gondolni csak az elmúlt percekre. Életében először érezte úgy, hogy igazán vigyáznak rá és szeretik őt. Hogy figyelik! De ez valóban így lenne? Valóban nem volt senki, aki ezeket az előbb felhozott gondolati cselekményeket végrehajtotta volna felé nézve? Valóban. Még az édesanyja sem figyel rá ennyire! Már, hogyan is figyelne az, aki otthon sincs? Fejét hátrahajtotta az ágyra és a baldachincsomót figyelte, ami a feje felett lógott csak nem addig míg hirtelenjében el nem nyomta az álom. Fáradt volt. Sok minden történt vele az elmúlt... az elmúlt egy órában, na igen! Csak egy óra volt ez az egész. Másnap reggel Másnap reggel Tom arra ébredt, hogy iszonyúan hatalmas a bűntudata. Fogalma sem volt miért? Először... aztán eszébe jutott minden a tegnapról! Gondolt egyet majd átment testvéréhez:
- Hey Bill! Ébren vagy?
- Az attól függ ki kérdi... - mindezt, komor hanglejtéssel, rekedtesen és igen-igen fáradtan mondta bátyjának. Bátyjának? Na igen. Mondhatjuk így is...
- Hé figyi: tegnap bent voltál a csajnál?
- Ja.
- Pff... akkor ezért vagy ilyen fáradt és levert... - erre persze Bill is felkapta a fejét és hirtelen olyan ideget érzett, hogy azt jellemezni nem lehet... kiugrott meleg takarója alól és megragadta Tom pólóját majd közelebb rántotta magához:
- Na, most én mondok neked valamit kedves testvérem! Jobban teszed ha még véletlenül sem keversz össze saját magaddal, mert probléma lesz a vége! Olyan probléma, aminek te leszel a szenvedő alanya! Elegem van abból, amit tegnap és egész héten csináltál! Az a kislány csak 4 napja lehet itt nálunk, de már a pokolba kívánja magát egyesek miatt! Ne röhögj, mert baszottul nem poénnak szántam! Az agyam eldobom attól, hogy ilyen macsó majomnak adod ki magad! Fogd már fel, hogy nem a te véleményed körül forog a világ! - Tom már annyira nevetett, hogy a hasa fájt. Tulajdon képpen még maga sem találta ezt viccesnek, de akkor miért vihog? Na talán azért mert annyira furcsa, hogy testvérét ilyen idegi állapotba látja!
- Fú Bill. Ne ugass ennyire, mert megijedek. Neked most mi bajod van? Tisztára úgy viselkedsz mintha... mintha... nos mintha...
- KI NE MONDD!!! Mert nem úgy van. Én csak egyszerűen nem állhatom ha valaki ilyen idióta, mint te! És így semmibe veszi más érzéseit.
- De te most mégis min kaptad így fel magad?
- Na látod ezt én sem tudom. xD
- Te olyan hülye vagy, hogy az már saját magamnak fáj!
- Te meg nem tudsz mondatot szerkeszteni. -_-"
Jessica ahogy elment Bill ajtaja előtt furcsálta a bentről érkező hangokat. Furcsa volt neki, hogy Bill így veszekedett. "Őszintén szólva? Megijedtem. Eddig csak Tomot láttam veszekedni Billre, de fordítva... ? Nos hát... egy: nem bírtam volna elképzelni, kettő: én eleinte Billt néztem "rossz fiúnak", de véleményem már az első két percben megváltozott. Az iskolában a barátnőim (az úgy nevezett barátnőim) mindíg hol Tomról, hol Billről áradoztak. De ez miért van? Én most sem tudom leszűrni. Talán van egy halvány gondolatmenetem, mert tegnap amiket mondott, amikor megsimogatta a fejem búbját. Nos: fél perc sem kellett, hogy az olvadás határába kerüljek, de ez nem változtat meg semmit! Attól ugyanúgy félek tőle is, mint Tomtól. Félek? Na, de miért? Hiszen okom sincsen rá, mert egyáltalán nem is ismerem. Na, de akkor miért félek? Miért remegek ha látom őket? Egyáltalán miért érzek valamit? Azt sem tudom kik ők!"
- Jessica! Édesem, hogy hogy ilyen korán fent vagy? Még 7 óra sincs.
- Hát tudja... tud... tudod.. tud..tud...
- Mi a baj?
- Nem tudom eldönteni, hogy magázzam vagy tegezzem...
- Jaj életem olyan hülye kérdéseid vannak.
- O.O (hát kössz... - magában)
- Na figyelj: ha én tegezlek téged, akkor te is engem. Ha magázlak, akkor te is engem.
- Oké. Köszönöm Simone.
- Hm. Csekéjség. :)
Gordon ezt a beszélgetést ismét a hetilap mögül hallgatta. Nem sok idő tellett bele, mikorra ő maga is megszólalt. De szavai meglepően kedvesen csengtek.
- Jessica! Kincsem. Simonenal el kell mennünk pár cuccot venni. Akarsz velünk jönni?
- Kössz inkább kihagynám. Elleszek én itthon... egyedül... (itt a hangsúly az "egyedülön" van)
- Biztos? Na te tudod. Kell valami?
- Nem semmi.
- Jó akkor mi el is mentünk. Viszont ha mégis eszedbe jut valami, akkor hívj fel. Szeretlek! - és adott egy puszit lánya homlokára.
- Hm oké. Én is!
Az ajtó amint becsukódott Jessica arcára széles mosoly terült.
Gyorsan felszaladt a lépcsőn egyenesen a szobájába, annyira sietett, hogy az ajtót sem csukta be maga után. De ez nyitva volt? Hiszen becsukta mikor lement a konyhába. De ez most a legkevésbé sem foglalkoztatta csak bekapcsolta a laptopot és várt arra, hogy bejelentkezzen a fiókjába. Amint a képernyőn az "Üdvözöljük" felirat feltűnt a lány már a kezeit ropogtatta, hogy képeljen, de ebben valami megzavarta. Vagyis helyesbítek: valaki. Az ajtó lassan becsukódott és Tom állt mögötte. Jessica felkapta a fejét, viszont a fiú továbbra is csak perverzül vigyorgott rá: - Csövii! ^^