XIII. fejezet: Soha többé
Sziasztok!
Én szóltam, hogy nem mindíg jó ha egy történetnek boldog a vége. Viszont az előző rész hiába volt a befejező epizód, még hátra maradt egy iciri-piciri szösszenet... csak olvassátok! ;)
Én eddig azt hittem, hogy nekem úgy jó az életem ahogy van. De tévedtem. Valami mindíg is hiányzott és mindíg is hiányozni fog nekem. Ő volt az. Igen, Nolee. Ez a pár mondat legfőként hozzá szól már ha hall engem odafent...
Sosem gondoltam úgy nőre, mint rád édes Nolee. Most viszont, amiért annyit játszottam a lányok érzelmeivel megkaptam méltó büntetésem. Elvetted tőlem ami kiegészítette szánalmas életem! És tudod mi a legviccesebb? Hogy pont te voltál az. Ez viszont csak átmenet lesz, hogy most így elszakadtunk egymástól... csak átmenet! Lassan követlek én is, mert igazad volt: az ember élete tényleg olyan, mint egy történet, ami ámbár hosszú, de mégis gyorsan befejeződik.
Itt vagyunk még Mendyéknél. Ez is a te hibád! Neked kellett pont most eltávoznod tőlem. S én ilyen állapotban nem akarok Davidnek jópofizni, hogy ilyen jól sikerült minden, meg, hogy olyan jó lett a lemez. Ez így nem ment volna. Minden a te hibád! Muszály volt neked megmentened Mendyt? Az orvos szerint akkor is túl élte volna, ha te nem lépsz közbe. Nem akartam elhinni neki, mert így lehet hiába haltál meg! Sőtt: biztos. De azt is mondta a drága doki, hogyha viszont nem véded ki akkor élete végéig rokkant lenne és egy rokkant énekes nem hinném, hogy nagy sikert arat. Hálás neked és bűntudata is van emellett, mert ha nem hőbörög, akkor te most is itt lennél velem és láthatnám azt a gyönyörű angyali mosolyod! Viszont... ha már angyalról beszélünk: te végre oda kerültél, ahol önmagad lehetsz. El is tudlak képzelni: hófehér angyalszárny, csinos kis glória, fehér, gyönyörű ruha.
Eldöntöttem: én már soha többé nem fogok senkit sem úgy szeretni, mint ahogy téged szerettelek. Soha, de soha többé! Aztán majd egy pár év múlva ismét látlak. Remélem a mosolyod ugyanolyan bűbájos lesz, mint amikor a karjaimban hunytad le barna tekinteted, ami az utolsó percekben elvesztette reménytől teljes ragyogását...
- Tom! Összepakoltál már?
- Össze hát. Indulhatunk!
Felálltam az asztal mellől amit tán már soha többé nem láthatok. Elhaladva a szekrény mellett véletlenül megbotlottam és így az is eltolódott. Mögötte fehér lap virított, valami írással.
Ránéztem Billre, aki mit sem értve megrázta a fejét. Lehajoltam a lapért és felemelve nagyon meglepődtem: egy fénykép volt az Noleeról, de mostanság készülhetett. Amikor élt. Vagy nem? Lehet, hogy? ... Lehet, hogy megőrültem... fordítottam rajta egyet és ez állt a hátoldalán:Találd meg a boldogságot, de ne felejts el engem soha! Nolee...
Ez vajon mi lenne? Nem tudom. Ötletem sincs, de ez tényleg Nolee írása... te itt vagy? NOLEE??
- Ez durva...
Elmélkedni sem volt időm, mert Bill egyszeriben ott termedt mellettem. Szemében a "nem értem" mondat tükröződött.
- Én sem tudom...
A képet bedugtam a dzsekim pénztárca tartójába. Ott lesz a legjobb helyen. A szívemen.
Ne félj kedves Nolee! Téged elfelejteni még ezer év után is lehetetlen... ezt jobb ha tőlem tudod! Maradj hát velem és légy az őrző angyalom. Szeretlek és, akit szeretünk azt sosem felejtsük...
- Ez durva...
Elmélkedni sem volt időm, mert Bill egyszeriben ott termedt mellettem. Szemében a "nem értem" mondat tükröződött.
- Én sem tudom...
A képet bedugtam a dzsekim pénztárca tartójába. Ott lesz a legjobb helyen. A szívemen.
Ne félj kedves Nolee! Téged elfelejteni még ezer év után is lehetetlen... ezt jobb ha tőlem tudod! Maradj hát velem és légy az őrző angyalom. Szeretlek és, akit szeretünk azt sosem felejtsük...
THE END