XI. fejezet: You Are my Destiny!
Hali! Bocsi, hogy most megint nem volt rész, de gondokvannak a családban ezért a hétvégére el kellett utaznom! Ma meg strandon voltam Hatvanba. Egy élmény volt, de most inkább nem részletezem!! Tessék írni!^^^
BYE-BYE!!!
A búcsúzás sose volt az erősségem. Elveszteni valakit meg végképp nem! Sosem gondolkoztam azon, hogy megszeressem a Tokio Hotelt pláne nem Billt! Erre tessék! Most... nem akarom elengedni! Az ember egy olyan lény, aki nem bírja a változásokat. Na, jó... talán van, aki bírja, de az biztos nem én vagyok! Sosem éreztem ekkora kötődést valami vagy valaki iránt. Eddig a rosszakaró tulajdonságaim jeleskedtek és majdnem elragadtak a mélybe. Ez tudom kissé túlromantizált lehet, de én akkor is így érzek! De ami vagy inkább, aki a mélyből kihúzott az csak egy ember volt: Bill Kaulitz... eleinte ki nem állhattam most meg... á! Ez nem én vagyok... mi történt veled Selena?
Az érzelgős pillanatot egy ajtócsapódás szakította félbe. Tom volt az! Kezd rossz előérzetem lenni... Bill magához húzott a testvére szeme láttára, aki kissé meglepődött:
- Selena! Én azt hittem, te utálod Billt és az egész Tokio Hotelt. Akkor most mi van?
- Én semmi ilyet nem mondtam... csak épp azt, hogy nem kedvellek titeket! Aztán...
Most bájos mosollyal Bill felé fordultam, aki egy újabb mosollyal viszonozta az enyémet. Megölelt, de közben erősen Tomot nézte:
- Mi az?
- Hát fél óra múlva indulunk... a gép késni fog az eső miatt!
- Eső?
Kaptam fel a fejemet és az ablakhoz száguldottam mérhetetlen sebességgel. Rátapadtam az ablaküvegre. Jaj ne már! Pedig ma azt hittem jobb idő lesz... hát ez nem igaz! Mérgesen elmásztam az ablak elől és visszaálltam Bill mellé.
- Esik?
- Hát nem. Szakad!
- Óó... ˇ_ˇ
- Ne aggódj! Vízálló a sminked nem?
- Az igen, de a hajam kevésbé... T_T
- Hahh... -.-" A homlokára csap, Bill: hátratolja a haját; Ó! Hogy oda ne rohanjak...
- Na, gyerekek legyetek! Én most amúgy is fel akarom hívni Susant.
- Jó! Tedd azt!
Azzal Tom eltűnt én meg szánalommal Billre néztem.
- Van esernyőd, te szerencsétlen, akkor mi a baj?
- Van, de attól a párás levegő kinyírja a frizurámat...
- Igen? Hát ez szörnyű... -_-"
- Jól van na...
Fent Gustavnal
Anna: az ágyon ül és a kezébe szorongatja Gustav ajándékát, Gustav: a lány előtt gugol, kezeit Anna combjára helyezve;
- Sims 3? O_o
- Aha. Plusszban 3 kiegészítő CD-vel. Csakis az én PC guru barátnőmnek!
- Ez... kedves tőled! Annyira köszi! Kíváncsi vagyok, hogy Selena mit szól hozzá! Bár... ő a sims 2- t szereti, mert szerinte a 3 az már túl életszerű.
- Aha.
- Na, de nem kellett volna Gus-Gus!
- Dehogynem... de ha megint Gus-Gusnak hívsz elveszem...
- Oké Gustikaa!
- Maradjunk a Gustavnal, oké?
- Oké Gustav!
- Végre!
Anna: nyom egy puszit a fiú arcára, Gustav: viszont;
- Mikor mentek?
- Fél óra.
- Óh... -.-"
- De ne vágj ilyen savanyú képet! Majd felhívlak sokszor!
- De külföldről? Gustav, az egy teljes vagyon ha már egy héten csak kétszer beszélünk, akkor is!
- Hát oszt'? Majd kifizetem!
- Jaj. Ezek szerint majd te fogsz hívni! Ó, bocsánat... elfelejtettem, hogy te milliomos vagy! xD
- Milliárdos kérlek szépen! Milliárdos!
Gustav: játékosan megcsikizi a lányt, Anna: nevet, Gustav & Anna: elkezdenek "játszani";
Lent Billnél és Selenánál a nappaliban
- Legszívesebben itt maradnék örökre.
- Mert? O_O
- Mert ez a hely olyan nyugis. Jó itt lenni!
- Ó... hát akkor miért nem maradsz itt?
- Mert nem engedhetem meg magamnak... nem az van amit én szeretnék, hanem amit a banda! Tudod?
- Igen persze... -_-
Bill kedvesen rám nézett és megnyugtatóan megsimogatott. De sajnos semmi többre nem volt idő... Georg és Tom leszaladtak a lépcsőn immár a bőröndökkel. Ekkor Bill is megfogta a sajátját. Hát persze, hogy neki volt a legnagyobb! Lejött Gustav és Anna is. Anna beállt mellém és csípőre vágta a kezét. Én összefontam a karjaimat és ránéztem barátnőmre, akin látszott, hogy nem rég sírt. Mostmár én is ott tartok lassan! Szomorúan ránéztem a fiúkra és kimentünk az ajtón. Miután bezárták a lakást lementünk a recepcióshoz és Georg odaadta neki a kulcsot. Egy szőke lány volt az, akinek a fenekéig ért a hosszú egyenes haja. Furcsa zöld szeme volt és egyenruhát viselt. Georg odahajolt hozzá és megcsókolta. Mi Annával szépen kikerekítettük a szemünket.
- Ja igen: ő itt Szamanta!
- Hello ladys!
- Ő angol?
- No... én most tanulni ezt nyelvet!
Na, most majdnem elröhögtem magam, de Anna helyettem is megtette. Mikor feltűnt neki, hogy mindenki rá néz abbahagyta és mögém bújt. Én már éreztem, hogy hamarosan kifakadok, de tűrtőztettem magam. Inkább a szám elé raktam a kezem és poénosan köhögni kezdtem erre mindenki nevet.
- Szamanta! Don't forget me but I love you. You are my destiny!
- Ok! I love you...
Azzal egy forró ölelés és még egy csók. Kimentünk a hotelből és a kocsi már várt ránk. Persze a fiúk egyből föl tették a kapucnijukat a fejükre. Mi meg csak az esernyőt nyitottuk fel. A kocsi a hoteltől kb. 30 méterre lehetett. Beszálltunk. Georg vezetett. Én ravaszul ránéztem, de persze ő az útra koncentrált, ám valahogy mégis észrevette, hogy figyelem:
- Mond.
- You are my destiny? Te vagy a sorsom?
- Miért? Valami nem tetszik?
- Épp ellenkezőleg! Ez tök cuki... ^^
- Thank you, miss...
- Welcome... ^^
Az utat végigbeszéltük a többiekkel. Az eső lassan elállt. Mire kiértünk az állomásra az ég teljesen kitisztult. De a kocsiban annyira jól esett játszani a nagy menő angolost... ^^ az állomásra pont időbe értünk oda, és még volt 5 percünk a vonat érkezéséig! Persze a srácokat rögtön letámadták a rajongók. Auto grammot irkáltak ez alatt a kis idő alatt. A rajongók akik megtámadtak minket a tollaikkal mind egy től az egyig lányok voltak. Velem és Annával lehettek egy idősek, de volt, aki többnek nézett ki. Szerencsére minket nem vettek észre, mert ha észrevettek volna jujj nekünk! A vonat lassan megérkezett... fájdalmas a búcsú, de legalább a rajongók leléceltek! A fiúknak külön fülkéjük volt. Mázlisták! Mikor a mozdony megállt Bill ismét felém fordult. De már nem örültem neki annyira!