Why Not Me? - 3.rész
Sziasztok!
Ennyit az alkotói válságról: egy részt azért tudtam provokálni ;) Remélem megérte! ^^ Kicsit depressziós, kicsit meg elvont, de azért csak olvassátok xD pussyy
H a r m a d i k f e j e z e T:
És ő vajon mit érez?
Nem is hinné az ember mennyire el tudja foglalni magát a saját gondolataival. Talán több órán át is a TV előtt gübbeszkedtem, mint holmi keselyű, aki arra vár, hogy a halálos sebet kapott áldozata végül feladja a küzdelmet, és mikor már nem tudja kezével elhessegetni erős, lemezes csőrével ripityára szagassa az ínycsiklandó darabot. Ahogy a hegyes karmok belekapnak, abba a mámorítóan puha bőrbe. De talán elmondhatatlanul fontos tényező e percben, hogy én nem éhes vagyok! Na jó... talán éhezem Carly szeretetére, de ugyanitt tisztában kell legyünk azzal is, hogy a lányon tökéletesen látszódik, mennyire élvezi a figyelmet, amit tőlem, és a bátyámtól is kap. Talán tőlem többet is. Sőtt mi több! Biztos, hogy tőlem többet kap. Na, de ilyenkor felüti fejét egy másik kérdés is: ha ennyire örvendezik a ráirányított figyelmemet, akkor miért nem hagyja ott Tomot, és jön hozzám? Bár ez kissé megalázó így első hallásra, de annyira nem lehet nehézkes, könyörgöm! Vajon mi játszódhat le benne, miért tartja vissza magát?
Fogalmam sincs meddig töprengtem még hasonlókon, de utána végül az álom közvetlenül a kanapén nyomott el. Álmaimban is kérdéseket tettem fel magamnak-róla, de ott se jutottam többre, mint éberen.
***
A nyárral többnyire az a problémám, hogy temérdek sok vihar van. Tulajdon képen ez az első számú okozata az álmatlanságnak, ha nem épp a kibírhatatlan kánikula. Miért érzek így? Csak nézz ki az ablakomon, és meg tudod! Mert e percben éppen hangos zörgés-csattogás zajlik odakint. A telihold sápadt fénye lassan tovatűnik, hiszen egy igazán-giga-mega-hatalmas felhő fonta körbe, és totálisan eltüntette a maga sötétségében. A kinti égzengés arra késztetett, hogy kikecmeregjek ideiglenes fekvőhejemből, és meginduljak felfelé a szobámba. Ami nem is lesz olyan könnyű, mint gondoltam, hiszen az, hogy a TV kikapcsolt állapotban szinyel, és nem világít a hosszabbító, azt sejteti, hogy áramszünet van. A digitális órára tekintek, és ugyanez jön át onnan is. Ezután felkecmergek, és telefonom gyér fényére hagyatkozva indulok meg a szobám felé. Közben mintha odakint egyre erősödne a szél, és hangosodna a dörgés. Kisgyermek koromban féltem ettől, de most már kinőttem. S mikor már mindössze 4-5 méter választ el a szobám ajtajától, megcsapja fülem bátyám rekedtes hangja.
- Könyörgöm, Carly! Aludj már. Nem vagy te egy kis hisztis csitri, hogy bepánikolj ennyitől!
- Könnyű ezt mondani.
Észleltem, hogy bátyám szobájának ajtaja félárbócra volt nyitva, szóval bekuksoltam rajta - ó, de bár ne tettem volna. Épp egy olyan exkluzívan túlromantizált jelenetet produkált pokróc személyiséget megtestesítő bátyám, hogy átkarolta a lány gyenge testét, magához vonta, és mikor az odafordította a fejét megcsókolta ajkait. Összehúztam sajátjaimat, és elfordítottam tekintetem, de tovább hallgattam.
- Neked az nem elég, hogy itt vagyok?
- Sovány vigasz! Ettől nem áll el a vihar. És nézd az órád! Áramszünet van...
- Ki nem találtam volna.
Lökte oda gúnyosan bátyám, majd hátat fordított Carlynak. Hatalmasat villámlott pont e percben, mire a lány felpattant. Immáron ülő pozícióban jobbra-balra kapkodta fejét, és egy percig láttam reszkető-őzike pillantását. Abban a percben odarohantam volna hozzá, és átöleltem volna, majd csókkal jeleztem volna, hogy szeretem, és vigyázok rá - aztán a csók után ki tudja... de ezt nem tehettem, mert bátyám ott volt.
- Carly! Kész vagyok tőled! Holnap 8-ra megyünk próbálni! Ne próbálj meg kihozni a sodromból.
Tápászkodott fel hozzá bátyám is. Carly megint riadtan meredt rá, de nem mondott semmit. A következő dörrenésre belebújt bátyámba, aki ugyan átkarolta ekkor, de kellőképp unott tekintettel. Hogy ezt honnan láttam? Mert a villámlás az egész szobát fénybe fogta.
- Sajnálom.
- Motmár tök mindegy! Így is totál-tuti-biztos kómás leszek.
Most éreztem hangján, hogy elmosolyodik, és ezután előkúszott a Hold a fogvatartó felhője mögül. Szemem elé terült a látvány, amint bátyám kicsit feljebb tűri Carly pólóját, ezáltal sikeresen megérinti annak bársonyosan puha bőrét, és újabb csókkal adja tudtára, hogy még mindig mellette van. Vagy ki tudja mit! Esetleg azt, hogy a viharra beizgult, és most kanos. Miért gondolom ezt? Mert utána csókuk lassan szenvedélyesebbé bonyolódott, és Carly rámászott testvéremre. Legszívesebben elrohantam volna, de földbegyökerezett a lábam. Azonban meg kellett kapaszkodnom az ajtóban, mert hamarosan lekerült Carlyról a póló, amiben aludt. Bátyám eleve meztelen felsőtesttel alszik, szóval neki nem kellett szembesülnie ilyen problémákkal. Majd, mikor azt várná az ember, hogy a srác kinyúvad, és hagyja, hogy a lány kezdeményezzen, bátyám azonnal leteríti a lányt - én pedig azon kapom magam, hogy borzalmasan elszomorodom. Kellemetlen perceimben még talán könnybe is lábadt a szemem, mert tudtam, hogy nekem mindebbe sosem lehet részem, és már végre eljutottam odáig, hogy ne várjam meg az események kibontakozását, ami annyit takart, hogy elrohantam. Saját szobám ajtajában azonnal elfordítottam a kulcsot, és mikor az ágyra dobtam magam egy párnát szorítottam fejemre, hogy ne halljam meg a sóhajtásokat, nyögéseket.
- Miért kellett pont vele kezdened, Tom!
Gondolkoztam hangosan, és magamra rántottam a takarót is. Egy darabik figyeltem még a villámcsapásokat, a néha aranyba boruló szobámat, de nem túl sokáig. Lehunytam a szemem, próbáltam elaludni. Jó erősen összeszorítottam pilláimat, és beharaptam alsó ajkamat, mikor pár hang beszűrődött a tökéletesnek hitt "párna-pajzsomon'' át.
Köztudott tény, hogyha Bill Kaulitz szerelmes, akkor nagyon szerelmes! Így, mivel ezzel tisztában voltam, nem jelentett hatalmas nagy rejtélyt, amikor sírásra adtam a fejem. De mivel azért férfi vagyok hamarosan letöröltem, és próbáltam visszanyelni a feltörni kívánkozó zokogásom.
- És neked miért pont a bátyám kell, aki a szembe lévő szobában van?! Miért nem Georg, vagy Gustav, akikkel nem lakok egy fedél alatt?! Miért, Carly?!
Az utóbbi egy-két hónapban már nem csodálkoztam azon, ha magamban beszélek. Rendkívül dramatikus helyzet, és ezek után borzasztóan nehéz lesz holnap úgy tenni, mintha mi sem történt volna, mintha ki sem lestem volna őket. Rettentően nehéz!
***
Habár jóformán semmit sem aludtam, mégis fura mód kipihentnek éreztem magam. Sőtt mi több, mint, aki fel van pörögve! Talán tényleg igaz a mondás, hogy minél többet alszunk, annál többet akarunk, és ha minél kevesebbet, annál kevesebbre lesz szükségünk.
A párna leesett a fejemről, és mivel fura érzésem támadt rámeredtem takarómra. Egy furcsa kidomborodást véltem felfedezni ágyékom tájékán, amiből arra következtettem, hogy megint valami furát álmodhattam, vagy ez csak a szokásos reggeli... mindegy! - tétova perceimben megemeltem a takarómat, és bekukkantottam. Egy pillantás is elég volt! Majd a falra emeltem tekintetem, és dühödten felnyögtem.
Hamarosan rávettem magam, hogy kimásszak puha ágyamból, de mikor elérkeztem az ajtómba, és készültem a kulcsom elfordítására, kezeim tehetetlenül estek mellém. Jobb lesz, ha ma inkább bent maradok, mondjuk 8-ig. De miután végigfutott elmémben ez a gondolat, szinte azonnal kopogtak az ajtómon.
- Hé, Bill! Nem jössz el velem, és Tommal a legközelebbi boltba? Pár dolgot szeretnénk venni délutánra...
Lám, megint elfelejtettem valamit. Mivel csak 8-kor lesz próbánk, ami kb. egy órát fog elrabolni az életünkből, majd elsiettünk a Susan Päxton féle interjúra, ami megint csak egy órás lehet kb. - ezek után az egész délutánunk szabad, és a srácokkal egy igen hétköznapi szabadidő programra adtuk be a derekunk, amit tulajdon képpen magam találtam ki, és nem tesz mást, mint egy film maratonozást a ki tudja meddig szabad délutánunkon. Annyira jó lenne néha átlagos embernek lenni, hogy egyre több ilyen hétköznapi programot találtunk ki, de még sosem volt alkalmunk elkezdeni egyiket sem. Hát ma lesz! S mivel pont Carly dobta fel ezt az értékes labdát, én szívesen visszaütöm neki.
- Egy perc, csak összevakarom magam!
- Jó, rendben...
Belenéztem az ajtó melletti tükörbe, és vállat vontam, majd kinyitottam az ajtót. Carly kb. három lépést tehetett meg. Csodálkozva meredt rám, majd elmosolyodott, és odadobta nekem az egyik kocsink kulcsát.
- ... de te vezetsz.
Kacsintott rám, én pedig sóhajtva viszonoztam előbbi mosolyát. Megindult lefelé, én pedig sietve kapkodtam lábaimat, és kisvártatva a nyomába szegeződtem. Nem akartam az estére gondolni, hanem csak arra, hogy legalább míg leérünk a lépcsőn, addig kettesben vagyok Vele.
- Na végre! Azt hittem ma már le se értek...
- Vicces!
Trappolt oda Tomhoz Carly, és megfogta a kezét, majd egy szájrapuszi pormájában kért elnézést rideg tekintetű bátyámtól. Ő pedig diadalittasan mosolygott! Most, hogy lefeküdtek vajon mennyi ideig lesznek még együtt?
- Jobb lesz, ha sietünk.
- Miért is? Csak 5-kor zár!
- Az mindegy... csak haladjunk is valamerre, mert sehová sem érünk, ha csak tótágast állunk.
Magyaráztam meg, de megint nem mertem a szemébe nézni. Tom még mormogott valami "Lám, és fűt a vásárlási vágy, mi? Öcsikém!" - félét, de annyira nem aggasztott, mert közben megint a lányra meredtem, aki mosolyogva hátradobta a haját, és egy kalapot csapott a fejére. Figyelmesen végigmértem aznapi viseletét, ami nem tett többet, mint egy fekete, bő, póló, és egy igazán szemérmetlenül rövid farmernadrágot. Formás lábát kicsit nagyobb lassúsággal tanulmányoztam, és eljutottam egy barna, magasított talpú szandálhoz. Miután a retinámba égett ez a ruhakombináció (bár sokkal inkább, az amit ez takart) zsebre tettem kezem, megnyaltam szám sarkát, és szinte azonnal megindultam az ajtónk felé. Alig tártam ki, mikor Carly kisuhant mellettem, egyenesen a forró, nyári napsugárban. Örömteli sikítást hallatott, és az ég felé emelte a kezét, majd közölte a nyilvánvalót:
- Elállt a vihar!
Sikoltotta, majd a kocsinkig végig szaladt. Mi Tommal "nem értem" pillantásokat vetettünk egymás felé, de aztán végül vállat vontunk - tök egyszerre - és a lány után rohantunk.
- Akkor én vezetek!
- Enyém az anyósülés!
- Mi?! De hát már odabent le-stoppoltam!
De bátyám már el is foglalta helyét, és gonosz mosolyt villantott mérgelődő barátnője felé, ilyen szóváltás közepedte:
- Késő bánat! Már el is foglaltam.
- Szemétláda!
Belerúgott egy gyengét Tom cipőjébe, aki szenvtelenül felkacagott. Én megforgattam szemeimet, és átsiklottam a túloldalra, a volán mögé. Akkor, abban a pillanatban szinte szertefoszlottak az este rém-képei, amik ebben a kocsiban csak az én számomra voltak rettenetesek. De, hogy még ezeket az apró gondolatokat is kicsukjam bekapcsoltam a magnót. A különböző zeneszámok szünet mentes áradata közepedte pedig elindultunk a bolt felé: a bátyám, a barátnője, Carly, akit én szeretek - ó, és én.