II.fejezet: Nyálasan romantikus - szó szerint!

[BOCSIKA! Kicsit sok a párbeszéd...]

Álmomban egy igazi álompasival mentem nyaralni. Csodás ég alatt egy vadregényes szép vidéken sétáltunk kézenfogva, mikor megcsókolt... - valamire ébredeztem: valami nyálasra. Ennyire azért nem vártam, hogy eldurvul a helyzet!

- Oh kicsim, most ne... az este már...

Ekkor realizálódott bennem, hogy már visszatértem a való világba, ahol még csak nem is nyár van, hanem tél, és ha már itt vagyunk akkor ez nem lehet más, mint...

- POOKIE!!!

Milly nagyiék skót juhásza nyalogatta a szám sarkát. Meglehetősen hevesen, és rettentően reszelt az érdes kis nyelve. Mikor tél van nagyiék mindig bent tartják, nehogy baja essen a hidegben... na és velem ki törődik?

Hirtelen lefordultam az ágyról és Pookie rámült. Szokásomhoz híven kezeltem az ügy komolyságát:

- Mamaaa! Papaaa! Valakiii!

- Mi az kicsim? Jézus! Pookie, hányszor magyarázzam még el neked, hogy nem szabad Kateit leteperni!

Mikor a kutya lemászott rólam még egy 5-10 percig feküdtem a földön, de hamarosan átmentem a konyhába. Épp a forrócsokimat iszogattam, mikor megcsörrent a telefonom...

~ Mit akarsz Daniel?

~ Gyere haza! Most pakoltam ki helyetted utoljára...

~ Te kipakoltad a cuccaimat?

~ Igen. Az utolsó tamponig! Jófej vagyok, mi?

~ Nem.

~ Mi??!

~ Kipakoltam volna magamtól is, idióta!

~ Hát szívesen!!!!

Kinyomtam a telefont, rávágtam az asztalra és hamarosan összeszedtem a cuccaimat, és már mentem is haza.

- Sziasztok! Köszi mindent.

- Már mész is? Hova sietsz?

- Megölni a bátyámat.

***

A hazafelé vezető úton végig magamban puffogtam. Már éppen a kapunkat nyitottam, mikor...

- Hé! Kate. Hol jártál?

- Nagyon is jól tudod, hiszen tegnap már beavattalak. Én meg utálom magamat ismételgetni!

- Nyugi nyuszi. Semmi gáz! Csak nyugi...

- Eddig sem voltam ideges...

- Á, nem...

- Dimitrij, mi lenne, ha most épp más vérét szívnád?

- öö... jogos a kérdés..

Megráztam a fejem és betoppantam a házba. Ez a nap már most jól indul!

- Hé! Te kis hálátlan dög!

- Lilin, te miért mondasz nekem ilyet?

- Daniel mindent elmesélt.

- És most még én vagyok a köcsög.

Fejem rázása után rögtön az emeletre rohantam, egyenesen az új szobámba. Tekintetem minden polcon, minden porcicán és minden apróságon végigsuhant. Hm. Nem is rossz Danieltől!

- Kipikopp!

- Maradj kint.

- Jaj, ne legyél már ilyen negatív, húgi.

- Csak megjegyezném: feléd KÉPTELENSÉG pozitív érzelmeket árasztani!

- Kösz.

- Mit tehetek érted?

- Csak bekukkantottam ide, hogy mi van az én kicsi húgicámmal.

- Hol itt a csapda?

- Neked üldözési mániád van?

- Höhö. Elképzelhető.

- Hát hallod: te hihetetlen vagy. Nem lehet veled normális kommunikációt létesíteni??!

- Hö?

- Á, mindegy...

Sarkon fordult és kiment. Végre. Be kell látnom, hogy néha igenis tanácsos és okos dolog a hülyét adni, azt, hogy nem értem amit hebeg-habog, de közben titkon mégis... - imént megkezdett elmélkedésemből anya hangja ugrasztott ki.

- Kate! Leveled jött!

- Azonnal ott vagyok!

Lesurrantam az emeletről és felmartam a borítékot. Ismét szobámba lépve leültem az ágyam szélére, törökülésbe telepedtem és felszaggattam a ragasztócsíkot. Kivettem belőle egy fényképet: a Taj Mahal, előtte meg a Tokio Hotel feszít. Mögötte volt egy összehajtott A5-ös levélpapír.

Kedves Kate!

Mint az ígértem is: itt a Taj Mahal a kezedben.

Nagyon szép itt minden, és jó meleg van.

Persze tudom, hogy otthon meg tél van és hideg, de már mennék haza!

Tom bezzeg még maradna. Összeismerkedett egy hastáncos csajjal!

Gustav és Georg hatalmas egyetértésben vannak, miszerint:

"Mindenhol jó, de mindenhonnan elküldenek." Hehh...

Mégsem egy: Mindenhol jó, de legjobb otthon!

Azt hallottam, hogy elköltöztetek. Hova is? Pedig Gordon mondta.

Ja igen: Lotische. Én is ott lakom, de ezt tudod, nem?

Remélem hamarosan összefutunk. Vajon olyan vagy a valóságban is,

mint amilyennek a levelekből megismertelek?

Vigyázz magadra.

u.i. A következő leveled az alul lévő címre küld el, mert Párizsba megyünk!

Érdekes lenne ha Törökországba menne a reag.

Bill Kaulitz-Trümper

Hűha! Ez igen. Ennyit nem szokott írni. Ez fura, de jó értelemben. Személyesen még sosem találkoztam vele! De miért ne szeretnék? Elvben a keresztapám mostoha gyerekei. Jogos a kíváncsiság, nem? Jaj... néha olyan jó lenne ezt valakivel megosztani, de az a baj, hogy senki sem hinne nekem, vagy ha valaki tudná is, hogy ez mind szín igaz, tuti utálna és megvetne, mert ismerem a Tokio Hotelt. Jaj már! Mi ez? Csak egy név. Attól ők is emberek! És én sem leszek köcsög ribanc, mert ismerem őket. Vagy tévedek??