A reményem benned van

[Scharlott szemszög]

Nem tudom, hogy ez most csak álom vagy valóban így történt, de ha az utóbbi elv érvényes akkor már csak egy kérdésem van: hogy mondhatott ilyet? Nem akarom elhinni. Ő tényleg elküldött, mert állításai szerint én csak láb alatt lennék... de miért? Hisz eddig sem voltam soha láb alatt, mert amikor ők hazajöttek nekem az első dolgom az volt, hogy Kittynél aludjak. Haragudtam rájuk - tán csak jobban rá... és mikor már épp megbocsájtanék, akkor felhozza azt, hogy csak az útjában lennék. Milyen testvér az ilyen? Vagyis... na talán nekem még új, hogy nem is vagyunk rokonok. De még ha nem is vagyunk azok, akkor is: hogy tehette ezt? Mostmár végképp nem tudom mit akarok. Eddig volt egy biztos támpontom: az, hogy vele akarok maradni! Erre tessék... miért mondott ilyet? Miért volt erre szükség, mikor most semmit se csináltam? Erre még jobb lesz visszatérni... - futottam, mert el akartam menekülni az előbb történtek elől. Nem akartam, hogy megtörténjen, és most el akarok tűnni. Minnél messzebb akarok kerülni tőle és attól amit mondott...

A nagy sietségben könnyek szöktek a szemembe, hiszen ő a bátyám volt mindeddig, a testvérem és a szerelmem is egyben. És ekkorát még sosem csalódtam benne! Vajon az elejétől kezdve azt akarta, hogy amíg itt a nyár és itthon van ő is legyen egy elfoglaltsága aztán a meló megkezdésével csak úgy dobja az egészet? Könnyek, könnyek és megint csak könnyek! Úgy törölgettem a futó lépések közepedte az arcomat, hogy az követhetetlen volt. A nagy sietségbe és törölgetésbe viszont nem figyeltem magam elé és úgy belecsapódtam egy villanyoszlopba, hogy összegörnyedtem a fájdalomtól.

- Hahaha! Scharlooooott! Ez egy tökéletes egyenes volt.

- Jaj, Georg... mit keresel itt?

- Erre jártam, ennyi az egész... meg majd Schäferrel találkozok. Na de te?

- Én? Én csak... én csak úgy... csak úgy próbálok elmenekülni a múltam elől.

- Hm. Próbálsz menekülni, de folyton akadályokba botlasz... és ahogy elnézem ütközöl!

- Muszály a véremet szívnod?

- Hát nem, de most unatkozom...

- És ez elegendő okot ad arra, hogy csak úgy megjelenj és eltaposs?

- Mintha feszült lennél. Megint összevesztél Billel?

- Hát... én nem is tudom. Nem mondanám, hogy összevesztem vele! Ez csak... ez csak egy újabb csalódás volt, de... én már annyiszor csalódtam benne, hogy már csak a remény maradt meg, hogy ez valaha is változni fog, ezalatt viszont már haragudni is elfelejtek!

- Ne add fel a reményt!

- Georg! Scharlott!

- Na, itt van ez a hülye. Légy jó Scharlott!

Intett miközben elrohant mellettem. Pislogtam, és mikor ők eltűntek a látótávomból sóhajtottam és utánna elindultam én is. Már nem rohantam. Csak lassan mentem lekókadt fejjel. Kezemet zsebembe rejtettem és két szomorú pillantás közepedte újabb ismerősöket véltem felfedezni magam előtt. Max és a hülye haverjai!

- Ó, szia Kicsi Kaulitz! Merre visz az utad?

- Fogalmam sincs, csak abban reménykedek, hogy tőled jó messze...

- Uh. Na ez most szíven szúrt! Milyen kegyetlen lány vagy Scharlott...

- Kegyetlen, hm?

- Az ám! Na és a meccs? Mi lesz vele? Meghátrálsz vagy kisírod magad anyunak és apunak?

- Mi lenne ha leakadnál rólam, Max? Már megbeszéltünk mindent. Ott leszek!

- Na és a drága tesókád, aki mindig el akar jönni, de aztán sosem jön el?

- Kímélj meg, kérlek! Bill... nos... kitagadtam! Maradjunk ennyiben.

- Szuper! Akkor egyel kevesebb szurkoló... mintha olyan sok lenne! Hahaha!

Elég ideges voltam, de most nem volt kedvem verekedni, így csak ellöktem és tovább mentem. De egy pár lépés után ismét megtorpantam, mert Max megfogta a karom és visszahúzott...

- Így sietsz? Pedig még be se mutattalak az új csapattársamnak! Chris...

Chris? CHRIS? Mit keres ő itt? Nem is Max csapattársa volt! (akinek nem dereng: Chris Scharlott exe, akivel Scharlott azért szakított, mert drogot tett az italába, hogy lefeküdjön a lánnyal) Ráadásul ennyi csalódás bőven elég egy napra.

- Chris?

- Mondjad kicsi drágám!

- Hogy tehetted? Te egy földre szült köcsög vagy!

- Köszi a bókot.

- Max, Chrisnek semmi szüksége nincs arra, hogy bemutass neki, mert megteszem helyetted!

Véleményemet középső utam felmutatásával jeleztem és tovább mentem. Nem akarok én még több balhét! Ennyi bőven elég egy napra. Lehet valami ettől még rosszabb? Az se lenne csoda, ha felmennék a London Eye tetejére és leugranék...

***

Őrületes gyorsasággal jött el a hétvége és a meccs ideje is... borzalmas mekkora teher nehezedett rám az utóbbi időszakban, de mégis itt vagyok, helyt állok, és küzdök az álmaimért. Ami fontos és egyúttal egy jó pont lehet további életem kisimításához. Valamint a tudat, hogy itt ülök a barátaimmal, és egyben a kerek világ legjobb csapatával is némi büszkeséget, erőt sugalmaz belém. Tudom, hogy most csak egymásra vagyunk utalva, azt is tudom, hogy Bill - bármennyire is szeretném - megint nem fog eljönni, mert inkább próbál és minden egyéb... azt is tudom, hogy már csak fél óra választ el a beteljesedéstől! Igen, az álmom beteljesedésétől. Sok sikert!

- Eljösz még előtte velem meg Larával üccsit venni?

- Hát én nem is...

Vetettem egy futó pillantást még a bejárati kapura (hisz az öltözőmből kitekintve pont rá bírok nézni a főkapura) és ismét Kittyhez fordultam:

- Menjünk!

Lépteim ólomnyi súlyúak voltak - lehet izomláz? Nem hinném, hisz annyit nem edztem, csak kb. a napokban folyton 2 órát a csapattal, mellette 3 órát egyénileg (amit Tom kegyeskedett végignézni az újdonsült apukámmal). Emellett Billel se szólunk egymáshoz, nem is hinném, hogy ez máshogy lesz! Ennyire még sose haragudtam meg rá... és még ő se tört meg! Nagyon gyanús minden...

- Te mit kérsz, Scharlott?

- Szerintem egy Schwebs-et.

- Oké. Tudsz kölcsönbe adni egy 10-est?

- Mert neked nincs annyid?

- Elköltöttem cigire!

- Te hülye vagy...

Zártam le a dialógust és átadtam neki egy 10-est, majd megigazítottam a lófarkamat és az 1-es számú pólómat is. A gatyával nem kell törődenem, Tom régi rövidnadrágja és úgy áll rajtam, mint tehénen a gatya. Akár az orosz cirkusz is benne lehet!

- Scharlott!

- Anya! Hát megérkeztetek?

- Meg, bár a pótapád most épp elment szendvicsért, de Günter már a néző téren ül. A pop corn-ja dugig van tömve!

- Értem... és a fiúk? Meg Bill?

A hosszú évek során már szokásommá vált, hogy a fiúktól mindig külön mondom Billt, hisz Lucy szerint ő már nem fiú számba vehető... ezzel én máshogy vagyok, mert tudom, hogy az! Ne keljen részleteznem miért...

- Fellépnek valami fan találkozón, vagy mi a szösz.

- Oh, értem. Szóval megint csak a szűk családi kör!

- A szűkebb féle szűk családi körből?

- Te tényleg hülye vagy, vagy csak ilyen jól játszod?

- Mit tudom én... de menjünk bemelegíteni!

- Oké. Szia Anya!

Megöleltem még futólag fogadott anyámat és követtem a lányokat. Nos: furcsa, hogy egy ilyen kiadós vita után se változott a véleményem, de... reménykedem! Mint általában mindig...