Chris

[Scharlott szemszög]

Ismered azt az érzést, amikor látsz egy halom pólót a boltban, szépen összehajtogatva, fölstószolva meg minden, és megveszed az egyiket? Otthon soha nem látod már ugyanolyannak. És akkor rájössz, hogy csak azért tűnt annyira klafának a boltban, mert ott volt a többi is. Ez a csalódás egyik formája...

Egy időben selytelmem sem volt arról, hogy miért mindig nekem kell lehoznom a kutyákat a parkba. De mostanra már tudom: mert aki még rajtam kívül egyedül levihetné az vagy anya, aki állandóan nappali műszakban dolgozik, vagy apa, aki vagy délelőttös, vagy délutános, vagy a két testvérem, Tom és Bill, akik mindig a haveroknál lopják a napot! És ki marad ki a sorból? Hát persze, hogy Én... pedig nekem is lenne jobb dolgom: pl. Kittyvel, Jeremyvel és Kevinnel focizhatnék, vagy találkozhatnék Chrissel... tényleg! Őt már lassan egy hete nem láttam. Az ember nem is gondolná, hogy mi egy pár vagyunk, hiszen alig vagyunk együtt. Sőtt! Szinte nem is vagyunk együtt. Mondjuk nekem valahogy ő is csak egy volt a sok közül. Kezdem azt hinni, hogy engem már senki nem ért meg, senki nem lehet normálisan a barátom - mert nem is ismernek! Most mi ez? Oké: összejöttünk vele 10-ben, de 9-ben nagyon nem állhattuk egymást. Pedig osztálytársak voltunk! És szinte alig ismer. Mindegy! Amúgy nem is hiányzik. Ez most lehet szemétül hangzik, mert azért mégis csak a csaja vagyok - de akkor is így van, és bárhogy is szeretném szeretni, egyszerűen nem megy! Bánatom emiatt igaz elmondhatatlan, de nem akkora letargia! Csak kicsit rosszul esik, hogy nem megy... ő bezzeg szeret engem! Vagyis: mindig mondja, de én nem tudom... mi volt pl. farsangon, vagy gólyabálon? Más lányokkal táncolt. Ezért nem is egyszer vesztünk össze! De valahogy mindig kibékültünk, mert nekem ő olyan, mint az életem egy része. Lehet, hogy nem akarom, hogy úgy töltsön szerepet az életemben, mint egy fiú, de ezen már nem tudok változtatni. Képtelen vagyok lépni. Nem is lenne okom! Hiszen egyszer sem bántott sem testileg, sem lelkileg. Ha bántott volna Tom biztos elintézte volna! Mégha csak Tom... de Bill! Fohh... őt Chris egyenesen irritálja! Fogalmam sincs miért, hiszen Chris sosem ártott neki. De utálja és ez tény!

- Scotty! Rossz kutya! Nem szabad. - rángattam álrébb szerencsétlen kutyát egy tűzcsap mellől. Hihetetlen ez az állat! Na, de ha már Chrisről esett szó...

- Hééé! Szia Bébi!

- Chris? Te mit keresel itt?

- Ez felettébb kedves köszöntés volt nyuszim...

Odahajolt hozzám, és már éppen megcsókolt volna, mikor Scotty beleharapott a sportcipőjébe. Chris kínkeserves arckifejezéssel emelte meg a lábát, amin a kutya csak tehetetlenül, morogva csüngött. Mi van már? Bill ezt is beidomította? Mondjuk Chrisnek vastag a csukája - meg sem érezte.

- Wááh. Oszt' összenyálazza az új cipőmet.

- Ó, hogy bele ne haljál!

- Majd szívrohamot kapok, és te majd szájon át való mesterséges lélegeztetéssel hoznál visszta az életbe.

- Én ugyan nem! De majd Scotty!

- Scotty nem kell. Nekem te kellesz! - húzott magához, és belecsókolt a nyakamba (amit úgy utálok). A hideg végigfutott szalomban a hátamon, de semmi baj. Túl élem!

- Jaj Chris. Ne itt kanoskodj! Ez kicsit nyilvános.

- Jól van. Menjünk fel hozzánk?

- Először hazaviszem Scottyt, aztán mehetünk.

- Jól van! Elkisérlek. Gyere életem!

Átkarolt és megindultunk hozzánk. Chris szokása, hogy csak a ház előtt vár rám - mert fél Tomtól. Fogalmam sincs miért! Szerintem semmi ijesztő nincs a bátyámban... de ha ő tart tőle: egészségére! Nem fogok neki könyörögni, hogy jöjjön be. A nappaliban elengedtem a kutyát, és Billéket vettem észre, ahogy a kanapén ülve röhögnek egy-egy pohár pezsgő mellett.

- Hejj! Szia Scharlott! Megvolt a séta?

- Sziasztok. - léptem oda hozzájuk, de megálltam Georg és Tom felett. Szemeimet Tom poharán pihentettem, amit ő kifigyelt:

- Megkóstolod? - alig tette fel a kérdést, de a pohár már indult is felém. Viszont Bill közbeszólt:

- Ha adsz neki eskü fejbe foglak lőni!

- Ne már Bill... csak egy kicsit! Kíváncsi vagyok a reakciójára.

- Ahaaajj... nem! Még kiskorú. Felesleges alkoholizálnia!

- De ez csak egy kicsi lenne.

- Igen Bill! Scharlott ezzel nem fog szabályt sérteni. Csak egy nyalat! - szólt közbe Georg, aki eddig végig csendben a pezsgőjét szürcsölgette. Én továbbra is csak szótlanul figyeltem! Ha adnak megkóstolom, ha nem... nos értitek!

- Miért akartok neki adni?

- Mondom: a reakciója érdekel!

- Hát adjál neki - de tényleg csak egy kicsit!

- Gyorsan beadtad a derekad. Tessék hugi!

- Kösz.

Valami eszméletlenül émejgős szaga volt. Nem is tudom - biztos meg akarom én ezt kóstolni? Most már mind egy... de alig vettem a számba egy kicsit, amit kínok közt lenyeltem, de a maradék, ami még a számban maradt sugárban távozott belőlem - egyenesen Gustav pólójára. Mindenki röhögött - de Tom különösen.

- Ez igen Dobozos! Jó volt a pezsgő?

- Föööjj! Hát te meg akarsz engem mérgezni csezd meg? Nagyon szaaaaar! Fuhúúújj!! X(

- Miért? Szerintem egész jól reagáltál rá.

- És te erre most, hogy fogsz reagálni?

Kérdésemet követően ráöntöttem a maradékot, amire most mindenki rajta röhögött. Gustav a nevetés után kért tőle egy pólót. Elmentek átöltözni. Lent maradt Bill és Georg - valamint én és... jaj ne! Mintha egy kicsit elfelejtkeztem volna Chrisről...

- Na jól van! Én megyek!

- hova?

- Chrissel... nos: fagyizni! - pusztán azért füllentettem, mert ha azt mondom, hogy felmegyünk Chrissék lakására, akkor egyből nekem támad, sőtt! Amennyire utálja belőle még azt is kinézném, hogy megtiltja, hogy elmenjek... de ehelyett fintorgott egyet, aztán csatornát váltott a TV-ben. Georg rám nézett és vállat vont, majd ismét a TV-t tanulmányozta Billel egyetemben. Én is vállat vontam és kimentem.

Chris emeletes házban lakik. Egy négy szobás, elég tágas lakásban. A szobájába már ezerszer voltam... még aludtam is nála -de persze erről Bill nem tud. Még Tom sem, mert a végén rögtön letámadna azzal, hogy szűz vagyok e még... abból meg köszönöm nem kérek, mert még szép, hogy az vagyok! Aztán itt van az is, hogy anya sem biztos,hogy tud róla... csak apa tudja, de őt nem izgatja.

Leültem Crhis ágyára miközben ő kiszaladt nekem egy pohár narancsléért. Mialatt ő kint van: nekem csörög a telefonom.

- Szia, na mi van már megint?

- Ismerlek csak annyi az egész... biztos, hogy nem fagyizni mentetek!

- Jajmár Bill. Mégis mit gondolsz hány éves vagyok?

- 16 éves vagy - tudom. De ez még nem jelenti azt, hogy...

- Hogy felmehetek a barátohoz? Jahaaajj... mégis te hány évesen mentél fel először egy lányhoz?

- Az más! De te még...

- Bill! Ne akarj velem megint összeveszni, mert ebből ismét egyikőnk sem jön ki jól! És amúgy is: ki vagy Te, hogy megmondd mit csináljak?

- Mondjuk a bátyád, aki tudja neked mi a jó!

- Már honnan tudná, ha nem is ismer??!

- Ne beszélj így velem!

- Mert különben mi lesz? Meg sem tudsz fenyegetni!

- Ha most ott lennék úgy megrángatnálak... - azzal kinyomta. Szép kis testvér! Közben Chris is visszajött. Odaadta az üveget én meg éppen belekortyoltam volna - mikor valami megcsapta az orromat.

- Chris, ez micsoda?

- Narancslé - saját recept!

Révén, hogy én sem most jöttem le a falvédőről felálltam és az orra alá dugtam az üveget.

- Mi az? Én nem vagyok szomjas. Most ittam!

- Én meg nem vagyok hülye és most NEM fogok inni! Fogalmam sincs mit raktál bele, de ha megtudom, és nem épp egy "kedves" ajándék akkor eskü lenyomom a torkodon - de nem a tartalmat hanem magát az üveget! Hát te teljesen hülyének nézel?

- Micsoda? Én nem raktam bele semmit!

- Akkor idd meg!

Elhúzta magát. Furcsa, hogy egy hét után így akar túljárni az eszemen... alig találkozunk mostanában, tudom, hogy már számtalanszor megcsalt, de még sosem próbált valami akármit tenni az italomba. Lehet a bátyámnak lesz igaza... ez egy suttyó! Ezt tudván kiöntöttem az üveg tartalmát és valami fura fehér por féleség volt az aljában. Kérdőn, de mégis furmányosan ránéztem:

- Saját recept?

- Nyugi, ez csak altató.

- Ez csak altató? Miért, Chris?

- Mert már számtalanszor kértem, hogy feküdj le velem, de te sosem mentél bele, vagy ha belementél és már ott voltunk, akkor azonnal felhívott valaki és leléptél. Így lett volna rá esélyem!

- Igen??! Szóval így állunk??! Te görény! Drogot raksz a piámba, csak mert kanos vagy? Oké... Felejts el engem! Végeztem veled Chris. Soha többé ne kerülj a szemem elé!

Ó, hogy én ezt már mennyiszer mondtam neki...

Lerohantam a lakásból és elindultam egyenesen hazafelé, az végig ott volt a sarkamban és magyarázott! Nem veszi észre mennyire nem érdekel? Szemét dög!

Már kb. az utcánkban járhatunk. Ő még mindig a nyomomba van! Nekem oszt' magyarázhat. Ő nem is tudja mennyi hasonlóval volt már dolgom. Csak ki birom találni mit akar!

Már a házunk udvarába vagyunk...

- Chris! Fogd már fel, hogy elegem van belőled! Akadj le rólam, mert olyat teszek, amit még én is megbánok!!

- Ne csináld már mucii!!

- Anyád a muci! - és visszakézből orrba vágtam. Aztán ő ütött volna vissza: de már ezt is kitanultam és el bírtam kapni a kezét, majd a hátára feszítettem és hátsón billentettem. Ő még mindig nem adja fel! Hát fogtam magam és sípcsonton rúgtam. Ő kétrét görnyedt, én meg még hasba is rúgtam. Hát minek képzeli ez magát? Azzal ott is hagytam!

Furcsa egy dolog, de ez már a hetedik illető, akit így helyben hagyok, mert kihasznált. Ez így fair! Szemet - szemért, fogat - fogért! És az sem érdekel, ha az orra vére elered az illetőnek!