Itt a nyár első része! Jó olvasást!! xoxo: Meloddy

A bátyám neve: Emett

A tegnapi események kizökkentettek jól megszokott állapotomból. Tanulni se tudtam, pedig holnap kezdődik a vizsgaidőszak. Reménytelen volt ez eddig is, mert mostanában a magánéletem sem ment normális kerékvágásban - és nem hinném, hogy hiányzott egy fiú is bele. Továbbá kellemetlen érzéssel töltött el az is, hogy édesapámat műteni kell egy jó indulatú agydaganat miatt. Anya, Celia is egy műtét miatt veszítette életét. De most apa is? Én nem erősködtem a műtét miatt, de Emett annál inkább. Igaz, ő már 25. évét tölti, míg én csak a 19-et, de számomra akkor is az ellentmondás a legpozitívabb. Az orvosok nem szoktak vajon tévedni?

Miután magamhoz tértem többé - kevésbé, első utam a konyhába vezetett. Átbugdácsoltam a küszöbön és rögtön melegítettem a reggeli kávémat. Ezek után szokásomat megtartva elindultam a fürdőszobába és elintéztem a reggeli teendőket, majd felkaptam magamra előző nap kiszedett ruháimat. A suliba 11-re kell mennem, szóval még van 3 óra hosszám. Lejött a kávé ,és vele egyetemben a telefonom SMS hangja csendült fel: Tvíít-tvíít... tvíít-tvíít... Eszemeeeesz!! - kikészít így fél zombulásban. -.- De Dora írta az üzcsit:

Szia.

Már bent vagyok a suliba.

Készülj!

Ma sem megyek haza.

De holnap már igen, szóval nyugi!

puszi, szeretlek. Dora

Unottan dobtam az ágyra a telefonomat és folytatólagosan leültem az asztalhoz. Három kanál cukor, jó sok tejszínhab és némi tej. Mindig így iszom a kávét! Fura, hogy ilyen édesen szeretem, de nem tudok vele mit csinálni. Visszaírtam Doranak:

Oké.

Semmi baj.

Majd jössz, amikor jössz.

Üdvözlöm Liamet!

Savanna

Hamarosan végeztem a kávéval, bementem a mini konyhába, elmosogattam az ott lévő edényeket, szenvedtem egy sort a rászáradt ételmaradékokkal, és bementem a szobába. A TV-t néztem, miközben sminkeltem, és megtisztítottam a torna cipőmet. Mindezek után úgy lefoglalt a Viva Chart Show, hogy észbe sem kaptam és fél 11-et mutat az óra. Jaj ne! Jobb lenne ha elindulnék... - futott át az agyamon és már lent is voltam. Ki az utcánkból, rövidebb úton: át egy sikátoron és úgy ki az autó pályára. Autópályáról be a városba és villamossal mehettem az egyetemig. Szerencse, hogy a villamos egyik állomása a suli előtt van. A suli előtt összefutottam Brendyvel is.

- Szia Savanna!

- Brendon! Szia. Mi a helyzet?

- Á semmi. Ma ért véget a suli!

- Ja tényleg, júni 15. (amúgy nem tudom németbe mikor van vége a sulinak, de most ekkor lesz, mert Mo.-n is ekkor van xDxD) Szuper! Én még 21-éig szívok.

- Igen, neked most van a vizsgaidőszak.

Brendyvel tök jól elbeszélgettem, de hamarosan menekülőre fogtam mikor megpillantottam Tomékat a Mann straße elején. Semmi kedvem sem volt most szembe nézni Vele. A tegnapi elég volt! Még mindig fáj a pofám...

- Figyelj Brendy! Én rohanok, oké? Majd találkozunk még. Szia!

Ahogy beszaladtam a bejárati ajtón már éreztem magamon mind a négy srác tekintetét. Kíváncsi vagyok, hogy Tom vajon milyen mesét adott be nekik rólam, vagy ha nem is ő, akkor az a kis nyomorult, Bill. Mert nem bírtam nem észrevenni, hogy Ő is utál engem. Kellemetlen érzés, főlleg, hogy azt sem tudom mit tettem. Ezt talán még Ők sem tudják. A legjobb talán az lenne, ha nem is idegelném magam miatta, de ez nem fog sikerülni.

Minek után a vizsgán átestem még be kellett mennem a könyvtárba egy könyvért, ami segíthet a tanulásba. J.K. Lawrence - Cikk. Az újságírás alapjait szolgálja. Véleményem szerint ez egy elég összetett olvasmány, de valóban rengeteg segítséget nyújthat, mivel is a következő vizsgáztatóm egy interjút akar megirattatni velünk. Az egyetlen ember akivel ezt meg tudtam volna csinálni az Tom. De ő most nem még, hogy szóba sem áll velem, de rám se néz! Tulajdon képpen én sem tudnék magamra nézni ilyen körülmények alatt - de most mégis kellene. Mindenből megvan minimum a 4-es, de ez nem tudom, hogy fog sikerülni. Még talán tudnék vagy két illetőt, akik nem utálhatnak 100%-osan... Georg és Gustav...

- Szóval Te most egy interjút akarsz velünk?

- Igen, kellene a vizsgámhoz.

- És miért nem Tomot kéred meg rá?

- Mert Tom most X ideig utálni fog engem.

- Miért?

- Nem tudom, Georg. Nem tudom! Kérdezd meg őt ha annyira izgat - mert engem oszt' hidegen hagy!

- Hagyjuk már Savanna. A vak is látja mennyire zavar a téma!

- Nem zavar. Na! Most akkor megcsináljuk vagy sem?

- Mármint az interjút?

- Igen.

- Hát. Rajtam ne múljék!

- Rajtam se.

- A legjobb interjú bekerül a Bravo-ba.

- Hát... ha az ikrekkel csináltad volna akkor 100%-ra mondanám, hogy a tiéd került volna be... de mivel velünk csinálod így csak 99%-ra mondanám...

- Ó, de kis pesszimisták vagyunk. xD

Napokkal ezután megjelent az interjúm a Bravóban. De boldogságom nem volt épp felhőtlen, mert Tomot azóta nem láttam. Jó, látni láttam, de még csak rám se nézett. A fejét is elfordította. - most épp hazafelé tartok. Ismét sötétedésig maradhattam távol otthonomtól, mert ahogy a sikátorba értem már korom sötét éjj volt. Velem szemben két ismerős alak témfergett és mikor odaértek hozzám, már tudtam kik azok...

- EMETT? O.O És apu?

- Öüüm... szia hugi!

- Részeg vagy? Nem otthon kéne lennetek? Szörnyű vagy.

- Nyugi szívem. Semmi gáz! Apuval minden oké. Megvolt a műtét, és ennek örömére elhoztam kocsmázni.

- Remek. Most esett át egy műtéten, erre Te már rögtön elhozod piálni. Borzalmasak vagytok!

- Csak én, mivel én itattam le őt. xD

- Nyomorééék. -.-

Nagy nehezen felmásztunk hozzánk a lakásra, és tekintettel arra, hogy Dora Liamnél van meg kellett védenem a becsületét hiszen Emett, a bátyám egy megszállot fehérnemű gyűjtő.

- Szép darab. Vörös tanga?

- Ne nyúlj hozzá! Doraé...

- Jól van már!

- Aaah... az agyamra mész!

#Kipp-Kopp# - mintha kopogtattak volna. Rohantam is az ajtóhoz! Meg kell hagyni kellő mód meglepődtem.

- Savanna...

- Bill? Hát te? Hogy - hogy?

- Savanna én... megbocsájthatatlan dolgot tettem...