December 1-je van. Az év utolsó hónapjának első napja. Hát: nem hazudtolta meg magát ez a hónap sem, mert már amikor kinyitottam fáradt, könnyesen csillogó pilláimat azt vettem észre: esik a hó. A legutóbbi, ami november végén esett annak az eső vetett véget. De ez már hajnalban esett, mert a reggelinél Natasha közölte velem, hogy ő fent volt 3 körül és amikor kiment a konyhába inni egy pohár vizet látta miként esett a hó.

- Azt mondod?

- Azt hát! Hiszen láttam.

- Á! Olyan jó lesz ha még esik egy kicsit. Narissa óvó néni biztos kivisz minket szánkózni.

- Igen! Annyira jó lenne!

Kicsiny húgaimat elnézve őket nagyon felcsigázta a dolog, de számomra ez csak egy normális szerdai napot lejtett. A szerda nagyon jó! Hat órám van (mint álltalában, hiszen csak csütörtökön van 7 egyedül) és nincs matekom. Imádom!

- Ez majd hamarosan kiderül, de most siessünk! Vegyétek a cipőt, kabátot. Ó! És szerintem nem árt a kesztyű és a sál sem.

Annyira szeretem ezt nap, mint nap eljátszani. Tényleg olyan szinten jó, hogy az elmondhatatlan! Játszani a felnőttet. Imádom! Vállalni a felelősséget a nálam kisebb iker tesóim iránt olyan szinten megindító, hogyha tehetném végig ezzel dicsekednék naponta! De ezt a barátaim nem feltétlenül tartják "menőnek". Végülis: én nem tartom függőnek magam tőlük...

Az Óvodában

- Aztán jól viselkedjetek! Iskola után jövök értetek, mert anyu pihenni szeretne. Ma szabadnapja van! Ezt ne felejtsétek.

- Apunak állandóan szabadnapja van! Anyunak miért nem?

- Mert apád tegnap óta munkanélküli!

- Kirúgták? - ezt Wendy olyan hangosan mondta, hogy azt hittem megrángatom...

- Csitt te lány! Ne járasd le apánkat...

- Akkor igen. De gáz!

El lehet erről hinni, hogy 5 éves?? Hát szerintem nem...

Megcsókoltam a homlokukat majd ők nevetve berohantak a termükbe. Narissa óvó néni, a csoport szíve - úgymond - odalépett hozzám, és ezt mondta:

- Annyira csodállak Lia, hogy így tudod magad tartani! Anyukád folyton folyvást dolgozik, apádat állandó szinten kirúgják, de te akkor is két lábon állsz, s még csak meg sem rezzensz!

- Ha tudná asszonyom... na de én rohanok, mert öt perc és indulok! ^^

- Oké! Szia kis drágám...

A buszmegállóban

Különös módon furcsa érzéseim támadtak, mikor a buszhoz lépkedtem. Tudtam, hogy valami nagyon nem fog stimmelni! De, hogy mi azt akkor még nem tudtam...

Az iskolában, Osztályfőnöki óra előtt/alatt

Miután a busz kidobott és betrappoltam az iskolába ott minden átlagosnak nézett ki. De Tom nem jött oda hozzám. Talán a próbákról beszéltek!

Karol már gondolom valahol Angliában lehet, mert, mint ahogy említettem ő kiutazott. Furcsa, hogy most télre tették az angliai kirándulást, de egy hét múlva már jönnek vissza. Ez végülis osztálykirándulás nekik. Jó drága kirándulás! Nekünk mikor tenne ilyet Frau Martinez??

A második szünetben hívatott az igazgató nő. A Karácsonyi Bálról beszélgetett velem, és láthatóan tetszik neki a Billel közös tervünk, mert nem szólt hozzá semmit, csak annyit, hogy meg e tudom mindezt egyedül csinálni...

- Már, hogyne tudnám!

Bizalmát elértem. Kimehettem. Már be volt csöngetve mikor indultam a terem felé. Milyen különös. Olyan csönd van! Csak Gabriell (Gébriell) a portás serte-pertélt fel, s alá.

Igazából csak most vettem észre... most, hogy Karol elment Angliába és Tomék állandóan együtt lófrálnak így bekövetkezett az, amitől féltem: egyedül vagyok. Ó, de még mennyire egyedül! Nincs mellettem senki... csak én vagyok. Egyedül én. - ilyen gondolatokkal nyomtam le az osztályterem kilincsét. Ezt mindíg úgy utálom: állandóan téged néz mindenki, susmorgást hallasz, meg nevetést.

Bill az első padban ült, rögtön az ajtó mellett. Furcsállottam is, hiszen ő mindíg hátul ül.

Halkan odasúgta nekem:

- szia.

- Szia! - fogadtam köszönését, majd tovább siettem, az ablak melletti padsor második padjáig osontam, mintha valami körözött bűnöző lennék. De már nem volt meg bennem a kinti érzés, az, hogy mennyire egymagam vagyok, nem. Most csak spontán: egyedül vagyok.

Ezért jó az osztályfőnöki óra! Beszélgetünk meg hasonló. És így elegendő idő áll rendelkezésemre, hogy az ablakon kinézve, a havas utca képét pásztázva elgondoljam miért vagyok egyedül egy ezernyi fős iskolában.

Iskola után

Hogy ez a december első napja milyen lassan telt el! Létezik ilyen? Pedig a szerda átlagba véve gyorsan megy el... és már csak arra emlékszem, hogy itt sétálgatok a buszmegálló felé és beáll elém három... három... három valaki!

Deila az a pincsikkel.

- szia Deila! Mi a baj? Nem nézel ki túl nyugottnak.

- Az igazat megvallva: nem is vagyok az!

- Nem kifejezetten értem...

- Nem? Hát hagy világosítsalak fel! Nem elég, hogy megkaptad a Karácsonyi Bál rendezői szerepét még a pasimat is behúzod? - oké... innen már minden világos! Minden. Az, hogy miért ideges, az, hogy kiről van szó, az, hogy most miért tesz szapora lépéseket felém. Én csak hátrálok. Mögöttem egy öreg tölgyfa áll, a hó megállás nélkül esik, bár már nem olyan nagyon. Itt a vég! A fa hűvös, nedves kérgeit étrzem hátamon. A ruhám hozzátapad a nyirkos növényhez és Deila a jobb vállam felé rakja a kezét.

- Deila! Szerintem te nem akarsz velem verekedni.

- Egyenlőre nem is! Csak úgy figyelmeztetlek: ha nem akadsz le Billről - ne várj tőlem könyörületet!

Felvontam a szemöldököm, majd cinikus hangnemben így szóltam:

- Vágom. - eltoltam magam mellől a kezét és egy pillanat erejéig láttam vérvörösen ragyogó körmeit. Ha azzal nekem támadna, akkor már nem csak a körömlakk lenne vérvörös!

Miután kijutottam a közvetlen közeléből ő és a barátnői beálltak elém. De most komolyan: ha balhét akarnak szóljanak egészen nyugodtan!

- Ajj. Mi van már megint? 7 perc múlva indul a buszom.

- Csak egy utolsó kérdés: megértetted amit mondtam?

- Hogyne... - válaszom unalmasan csengett. Úgy tűnt: le akarom rázni őket, ami persze szent igaz. De ők ezt nem fogják! Már megint oda jutok, hogy megtorpanok, mert előttem tornyosul három evolúciós zsákutca. Már éppen a lemondásra készültem mikor a hátam mögül felszólalt valaki. Hangja ismerősen csengett. Kedvesség, figyelmesség - ez jut róla az eszembe, de még az arcát nem is láttam, csak ennyit észleltek "hallókészülékeim":

- Hölgyek! Valami probléma van?

Hála az égnek, Tom! ^^ - gondoltam és hátrafordultam. Mivel magasabb nálam így fel nézek rá, de nem mintha amúgy nem néznék fel rá, ha értited mire gondolok. De Tom valóban magas volt! Meglehetősen magas...

- Hm, semmi... már befejeztük! - szavai közepedte csípőre rakta jobb kezét és ahogy rám nézett némi szarkazmus tükröződött macska zöld szeméből. Egy kényes mozdulat kíséretében hátradobta göndör fürtjeit és hátat fordítva távozni méltóztatott. - szerencse! Nem szeretek verekedni... na jó! Azért ne menjünk olyan messzire elvégre hazudni bűn, de tényleg csak akkor csinálom a feszkót ha kell!

- Mit akartak tőled? - hihetetlenül idegesen csengett amúgy is mély hangja. Kissé ijesztő volt... de azért mertem neki válaszolni!

- Azt mondta, hogy akaszkodjak le Billről.

- Érthető.... Bill elég népszerű, és ennek a ribancnak a népszerűség kell...

- Nem értem miért nem keres valaki mást. Miért pont Bill kell neki? Miért nem próbálkozik mondjuk Georgnál vagy épp Gustavnal. Esetleg nálad! Ti is népszerűek vagytok.

- Lia nyugodj meg! Nálam speciel azért nem próbálkozik, mert én már elsőben lekoptattam. És hidd el: Bill már nem fog összeállni vele...

- Én azért nem vennék rá mérget!

- Hm. Megjött a buszunk! Gyere szépen. Most nem akarom majdnem lekésni...

- Hááát.... a tegnapiak után én sem akarnám... xDxD

- Szörnyű vagy... pedig már majdnem elfelejtettem!

Felvihogtam, de persze amolyan "főgonoszos" stílusban. Ő meg cinikusan kuncogott... borzalmas ez a gyerek! De annyira imádom... csak... nem volt szép tőle, hogy ma nem is köszönt...

- Most mi bajod? Ezt csak azért kapod életem, mert ma még "köszönésre sem méltattál" engem!

- Jogos.

- Hát én is így gondoltam... de még mennyire, hogy jogos! Legközelebb ha ilyet csinálsz úgy seggbe rúglak, hogy egy hétig nem tudsz leülni a WC-re!!

- Jól van már! Azért nem kéne fenyegetni. - hangsúlyát felvitte és megadóan felemelte kezeit, egy vonalba a fejével, nyakát kissé behúzta, mint a kutyus a farkát, amikor fél. Csak egy kiskutyus aranyosabb, mint Tom! Tom az csak spontán jóképű. Egy kutya nem lehet jóképű! Szerintem nem.

A buszra felszálltunk és tök véletlenül találtunk két szabad helyet. S ami még véletlenebb: Bill mögöttünk ült egy idős néni társaságában.

- Szevasztok! - hajolt előre. Ő ült kívül, a néni belül az ablaknál. Én is ablaknál ültem így tökéletesen láthattam Bill arcát.

- Csá öcskös. - összeérintették az öklüket. Én nem tudom: ez valami pasis szokás? Olyan tisztára, mint valami amerikai filmben. Ott szoktak ilyen "csávós mozdulatokat" csinálni!

- Megint majdnem lekéstétek a buszt! Ezúttal miért?

- Hát tudod: baj van az exeddel.

- Az exemmel? - pislogott - Melyikkel?

- Deila.

- Áá! Vágesz vágesz... mit csinált?

Én mit sem törődve a két sráccal az ablakon tanulmányoztam a hófehér tájat, ami Wolmirstedt után van. Elgondolkodva rádőltem az üvegre fél oldalammal és füleltem.

- Megfenyegette Liát!

Na erre már rögtön magamhoz tértem. Oda is kaptam a fejem! A hirtelen mozdulat keretében meglöktem Tom vállát, aki az ölemben lévő kezemet e percben óvatosan megfogta. Nem szorította meg, csak finoman fogta. Az ő keze meleg volt. Meg kell mondjam: még életemben nem fogta meg a kezem és én se az övét! Ha le akart fogni akkor is mindíg a csuklómat fogta. Szóval: ez már a szó szoros értelmében is különös... Tom mostanában furcsán szokott viselkedni! Nem úgy mint régen. Nem tudom mi van vele, de... restellem, de: nem is érdekel. Csak hallgattam ahogy a két tökéletesen egyforma szempár egymást pásztázza és a fiúk beszélgetnek.

- Nyugodj meg Lia. Nincs baj. Billnek elmondhatjuk. Sőt mi több: el KELL mondanunk.

- Hát igencsak el. Szóval megfenyegetett?

- I-igen.

- Váó. Miért is?

Erre csak bepirultam és tágra nyílt pupillámat Tomra ragasztottam, mintha tőle várnám a választ a nekem feltett kérdésre...

- Igazából Deila szerint Lia nyomul rád.

Ez a téma nekem kezd kényesen intimmé válni. Már mondtam volna, hogy hagyjuk abba, de erre csak fura módon kussoltam. Ennyi fura dolgot egy nap alatt! Ha jól emlékszem ezt a szavat már jópárszor elmondtam. Vagy a rokonait: furcsa, különös, érdekes, érthetetlen. Mert ez már tényleg az! Főlleg Bill válasza:

- És? Kérlek szépen Tom: rám szinte az egész Joachim nyomul. ^.^

- Egoista állat!

- Köszönöm... nyugi Lia! Elinornak minden lány olyan mint az ősellensége. Csak Enelis és Lolita tartozik a kaszton kívüliekhez... semmi okod nincs félni!

Elinor. Már majdnem megkérdeztem, hogy "ki az?" - de aztán kapcsoltam, hogy az Deila... fúúú! De rossz ezt hallani. Olyan... szokatlan! - csakmert már nincs humorom azt mondani, hogy furcsa... xDxD

Bill megnyugtatóan elmosolyodott. Én is és a változatosság kedvéért Tom is.

Ez a nap borzalmas volt! De jó lenne már végre otthon lenni...