III.fejezet: A négy fal között
Csövííí! Ezúttal betartottam a szavam. Jó olvasást! Ja: és szerintem most holnap is lehet tudok részt hozni, mert őszi szünet van! Igaz nekem csak Csütörtökig, de akkor is szünet van! Végre sokat alhatok! ^^ U.i.: a képen lévő irat végett ez a rész 16 + -ot érdemel! Azzal nem kell törődeni...
A reggel első percei mindíg kellemetlenek. Felébredni, kimászni az ágyból... ugye nem egy leány álom? A kellemesen meleg, puha ágyból kinézel az ablakodon és látod: milyen szép nap van? De akkor én miért nem akarok kimászni innen? Relytéj mi?
Jessica aznap reggel szokatlanul egyedül érezte magát. Nem volt kipihent, de nem is volt fáradt. Csak az járt az eszében, hogy: még 77 nap. Hát igen, mert ő 15.-én (vagyis a történetben tegnap) érkezett meg Magdeburgba.
Alig aludt vagy néhány órát és a szemei mégis hirtelen kipattantak. A fáradtságot csak a szeméből előtörő könnyek miatt érezte. Gondolatai ezen irányba húzódtak: megint egy újabb nap. Na persze! Hiszen ezt most úgy mondtam, mint aki már legalább egy hónapja itt van, de ez nem így van... ez még csak a második nap, a második örökké valóság, a második történet. Az életemből lassan regény sorozatot lehetne alkotni. Az lehet, sőtt valószínű, hogy így van! Mint egy spanyol filmsorozat... vagy attól rosszabb! Ez a való világ!
Nehezen magához tért és felkapott egy virágos egyberészes ruhát, amelynek spagetti pántjai voltak és tunika szerű felső része volt. Egy sötétbarna strandpapucs, két karperec, de csak a jobb kezén. A balon egy sima karkötő fityegett. Nyakláncán egy margaréta medál büszkélkedett.
Talán maga Jessica sem tudta minek öltözött így ki. Hiszen úgysem megy sehova! Itt nincs egy barátja sem. A hajából kihúzta a hajgumit, majd lefésülte hátközépig érő, egyenes haját.
A lépcsősoron leért aztán a konyhában édesapját vélte azonosítani, miként a hetilapot olvasta. Belépett elé és illedelmesen köszöntötte:
- Jó reggelt!
- Neked is. - ezeket a szavakat egy futó pillantás közepedte vágta lánya fejéhez, aki ezen kicsit sem lepődött meg. A szófordulat apja és közte sosem volt jellemző tevékenység! Ezt ő jól tudta.
Tom vánszorogva lépdelt lefelé a lépcsőn, miközben az este "fáradalmaira" gondolt. Tegnap későn jött haza, amiatt a szomszéd lánnyal való találkozás végett. Így Jessicához hasonlóan ő maga sem aludt eleget.
Még le sem ért a konyhába, de gyorsan megbújt a küszöb mögött és tanulmányozta ezt az apa-lánya kapcsolatot. Hát nem volt elragadtatva! A két személy egymáshoz sem szólt egy ideig, de aztán:
- Jól aludtál?
- Nem.
- Hm, miért?
- Mert otthon. Háát... hiányzik anyu.
- Pff. Két napja jöttél, de már fel is adtad? Jellemző. Fel kéne nőlnöd!
- Hát köszönöm. Nem épp kettő napja, de most ezt rohadtul nem értettem, hogy hogyan jött az anya hiányomhoz a felnövés, de nem is érdekel! :(
Jessica nem sokkal később ismét felsietett a szobájába és telefont ragadott. Egyből édesanyját tárcsázta. Viszont ő nem vette fel. Szemeiből a könnyek vízesés ként törtek elő. A hangulatát ez a pár mondat is egyből letörte. Úgy érezte apja nem szereti. Pedig ez nem így volt, pusztán Gordon azt szeretné ha lánya leszokna az anyázásról, mert elvégre 17 éves! Azért viselkedik így szegény lány, mert nem érzi otthon magát. Ezt meg Gordon nem képes felfogni!
Hamarosan elérkezett az ebéd. Simone felsietett Jesshez, hogy megnézze mi van vele:
- Drágám! Nem jössz le ebédelni?
- Igazából nem vagyok éhes. Talán később csatlakozom! Jó étvágyat.
- Oké kicsim, te tudod.
Ezután Simone eltűnt és Jessica megint a négy fal között maradt. Egy jó öt perc erejéig csak bámulta az ajtót, amin a nő az imént kiment majd kapta az ötletét és elővette a laptopját, amin a naplóját írta. Megnyitott egy jegyzetet és írni... akart volna! De annyi rossz dolog történt ez alatt az egy és fél nap alatt vele, hogy azt sem tudta hol kezdje. Lecsapta a gép tetejét és leugrált a lépcsőn, egyenest a konyhába. De ott a küszöbön megbújt és halgatta a társalgást. Egyenlőre nem vették észre!
Simone egy tálcára pakolt fel egy tányér levest és egy kanalat. Ezt Gordon észre is vette:
- Mondd életem, te mit csinálsz?
- Jessicának viszek enni.
- Mert? Ő nem jön le?
- Valószínű, hogy nem! Nyilván megint az ablakban bőg és kiabálja, hogy: ANYUCÍÍÍ!! Anyuci miért tetted ezt velem? Ez szörnyű!
- Tomas! Viselkedj.
- Mi van? Én csak az igazat mondom! Biztos ezt csinálja.
- Nekem van jobb ötletem! Lehet azért nem jön le, mert fél, hogy a gyökérséged hatalmába keríti!
- Téged tudod mi fog a hatalmába keríteni? Az öklöm ha nem kussolsz!
- Wow, de pojééénos vagy!
- Hát poénosabb is, mint te vagy az a szűz ribanc...
Gordon kiköpte a kávéját erre a szópárbajra. Szűz ribanc? Az ő lánya? Na persze!
- Na fiatal ember! Eleget hallottam. Mostmár csöndet kérek. - aztán tovább olvasta az újságot. Tom és Bill egymásra néztek és elkezdtek röhögni. De a röhögésüket Jessica szipogása szakította félbe. Minden szem a lány könnyes szemére vándorolt, majd arr
a lettek figyelmesek, hogy a lány elszalad. Simone a legcsúnyább nézését vetette Tomra, de nem kellett semmit mondania, mert Bill helyette is elmondta a mondókát:
- Idióta barom! - felállt, rácsapott Tom fejére, aki ennek következtében lefejelte a tányérnyi levest. Gordon erre nevetni kezdett és Simone is kifakadt. Pedig a tulajdon fia! Bill pedig a lány után vetette magát. A szobája ajtajában viszont egy kis bizalmatlanságot vélt felfedezni magában, de bekopogott. Bentről egyértelmű választ hallott:
- Hagyj békén.
Kikerekedett a szeme a lány válaszára, majd megrázta magát és benyitott a lány elutasító válasza ellenére.
- Bocsánatot kérek Tom nevében!
- Majd akkor megbocsájtok ha ezt az ő szájából hallom. Vagy várj! Akkor sem!
- Félek rosszul fogod fel ezt az egészet. - közben letelepedett a lány mellé. Ezt a lány csak az ágy süppedéséből vette észre, mivel a fejét a párnájába nyomta.- Tom mindenkivel ilyen! Főlleg azokkal, akik... ezt inkább felejtsd el! - a lány csak ümmögni tudott, mert annyira sírt, hogy egy hang sem jutott ki a torkán. Bill nagyot sóhajtott, majd félénken a lány felé húzta a kezét. De még el sem érte a haját, mikor ijedten visszarántotta maga mellé. Ezután még egyszer sóhajtott és még egyszer, majd rátette a kezét a lány fejére, aki erre felkapta a fejét és egy halk, ám mégis tisztán érthető hangot adott ki magából, ami meglepedtségre utalt. Egyszeriben elfeledtkezett az összes bújáról - bajáról, pedig ez csak egy érintés! Ami megremegtette minden porcikáját.
- Figyelj! Felejtsd el, oké? A bátyám nem épp egy csupa szív csávó, de vannak jó tulajdonságai is!
A lány betegesen jól érezte magát, az énekes dallamos hangja végett. Talán maga sem tudta miért, de nem is akarta! Mert biztos csak további gondokat szülne ezzel magának. Jó így tudatlanul és egyáltalán nem érzi a bezártságot, amit ez a négy fal okoz!
Jessica aznap reggel szokatlanul egyedül érezte magát. Nem volt kipihent, de nem is volt fáradt. Csak az járt az eszében, hogy: még 77 nap. Hát igen, mert ő 15.-én (vagyis a történetben tegnap) érkezett meg Magdeburgba.
Alig aludt vagy néhány órát és a szemei mégis hirtelen kipattantak. A fáradtságot csak a szeméből előtörő könnyek miatt érezte. Gondolatai ezen irányba húzódtak: megint egy újabb nap. Na persze! Hiszen ezt most úgy mondtam, mint aki már legalább egy hónapja itt van, de ez nem így van... ez még csak a második nap, a második örökké valóság, a második történet. Az életemből lassan regény sorozatot lehetne alkotni. Az lehet, sőtt valószínű, hogy így van! Mint egy spanyol filmsorozat... vagy attól rosszabb! Ez a való világ!
Nehezen magához tért és felkapott egy virágos egyberészes ruhát, amelynek spagetti pántjai voltak és tunika szerű felső része volt. Egy sötétbarna strandpapucs, két karperec, de csak a jobb kezén. A balon egy sima karkötő fityegett. Nyakláncán egy margaréta medál büszkélkedett.
Talán maga Jessica sem tudta minek öltözött így ki. Hiszen úgysem megy sehova! Itt nincs egy barátja sem. A hajából kihúzta a hajgumit, majd lefésülte hátközépig érő, egyenes haját.
A lépcsősoron leért aztán a konyhában édesapját vélte azonosítani, miként a hetilapot olvasta. Belépett elé és illedelmesen köszöntötte:
- Jó reggelt!
- Neked is. - ezeket a szavakat egy futó pillantás közepedte vágta lánya fejéhez, aki ezen kicsit sem lepődött meg. A szófordulat apja és közte sosem volt jellemző tevékenység! Ezt ő jól tudta.
Tom vánszorogva lépdelt lefelé a lépcsőn, miközben az este "fáradalmaira" gondolt. Tegnap későn jött haza, amiatt a szomszéd lánnyal való találkozás végett. Így Jessicához hasonlóan ő maga sem aludt eleget.
Még le sem ért a konyhába, de gyorsan megbújt a küszöb mögött és tanulmányozta ezt az apa-lánya kapcsolatot. Hát nem volt elragadtatva! A két személy egymáshoz sem szólt egy ideig, de aztán:
- Jól aludtál?
- Nem.
- Hm, miért?
- Mert otthon. Háát... hiányzik anyu.
- Pff. Két napja jöttél, de már fel is adtad? Jellemző. Fel kéne nőlnöd!
- Hát köszönöm. Nem épp kettő napja, de most ezt rohadtul nem értettem, hogy hogyan jött az anya hiányomhoz a felnövés, de nem is érdekel! :(
Jessica nem sokkal később ismét felsietett a szobájába és telefont ragadott. Egyből édesanyját tárcsázta. Viszont ő nem vette fel. Szemeiből a könnyek vízesés ként törtek elő. A hangulatát ez a pár mondat is egyből letörte. Úgy érezte apja nem szereti. Pedig ez nem így volt, pusztán Gordon azt szeretné ha lánya leszokna az anyázásról, mert elvégre 17 éves! Azért viselkedik így szegény lány, mert nem érzi otthon magát. Ezt meg Gordon nem képes felfogni!
Hamarosan elérkezett az ebéd. Simone felsietett Jesshez, hogy megnézze mi van vele:
- Drágám! Nem jössz le ebédelni?
- Igazából nem vagyok éhes. Talán később csatlakozom! Jó étvágyat.
- Oké kicsim, te tudod.
Ezután Simone eltűnt és Jessica megint a négy fal között maradt. Egy jó öt perc erejéig csak bámulta az ajtót, amin a nő az imént kiment majd kapta az ötletét és elővette a laptopját, amin a naplóját írta. Megnyitott egy jegyzetet és írni... akart volna! De annyi rossz dolog történt ez alatt az egy és fél nap alatt vele, hogy azt sem tudta hol kezdje. Lecsapta a gép tetejét és leugrált a lépcsőn, egyenest a konyhába. De ott a küszöbön megbújt és halgatta a társalgást. Egyenlőre nem vették észre!
Simone egy tálcára pakolt fel egy tányér levest és egy kanalat. Ezt Gordon észre is vette:
- Mondd életem, te mit csinálsz?
- Jessicának viszek enni.
- Mert? Ő nem jön le?
- Valószínű, hogy nem! Nyilván megint az ablakban bőg és kiabálja, hogy: ANYUCÍÍÍ!! Anyuci miért tetted ezt velem? Ez szörnyű!
- Tomas! Viselkedj.
- Mi van? Én csak az igazat mondom! Biztos ezt csinálja.
- Nekem van jobb ötletem! Lehet azért nem jön le, mert fél, hogy a gyökérséged hatalmába keríti!
- Téged tudod mi fog a hatalmába keríteni? Az öklöm ha nem kussolsz!
- Wow, de pojééénos vagy!
- Hát poénosabb is, mint te vagy az a szűz ribanc...
Gordon kiköpte a kávéját erre a szópárbajra. Szűz ribanc? Az ő lánya? Na persze!
- Na fiatal ember! Eleget hallottam. Mostmár csöndet kérek. - aztán tovább olvasta az újságot. Tom és Bill egymásra néztek és elkezdtek röhögni. De a röhögésüket Jessica szipogása szakította félbe. Minden szem a lány könnyes szemére vándorolt, majd arr
a lettek figyelmesek, hogy a lány elszalad. Simone a legcsúnyább nézését vetette Tomra, de nem kellett semmit mondania, mert Bill helyette is elmondta a mondókát:- Idióta barom! - felállt, rácsapott Tom fejére, aki ennek következtében lefejelte a tányérnyi levest. Gordon erre nevetni kezdett és Simone is kifakadt. Pedig a tulajdon fia! Bill pedig a lány után vetette magát. A szobája ajtajában viszont egy kis bizalmatlanságot vélt felfedezni magában, de bekopogott. Bentről egyértelmű választ hallott:
- Hagyj békén.
Kikerekedett a szeme a lány válaszára, majd megrázta magát és benyitott a lány elutasító válasza ellenére.
- Bocsánatot kérek Tom nevében!
- Majd akkor megbocsájtok ha ezt az ő szájából hallom. Vagy várj! Akkor sem!
- Félek rosszul fogod fel ezt az egészet. - közben letelepedett a lány mellé. Ezt a lány csak az ágy süppedéséből vette észre, mivel a fejét a párnájába nyomta.- Tom mindenkivel ilyen! Főlleg azokkal, akik... ezt inkább felejtsd el! - a lány csak ümmögni tudott, mert annyira sírt, hogy egy hang sem jutott ki a torkán. Bill nagyot sóhajtott, majd félénken a lány felé húzta a kezét. De még el sem érte a haját, mikor ijedten visszarántotta maga mellé. Ezután még egyszer sóhajtott és még egyszer, majd rátette a kezét a lány fejére, aki erre felkapta a fejét és egy halk, ám mégis tisztán érthető hangot adott ki magából, ami meglepedtségre utalt. Egyszeriben elfeledtkezett az összes bújáról - bajáról, pedig ez csak egy érintés! Ami megremegtette minden porcikáját.
- Figyelj! Felejtsd el, oké? A bátyám nem épp egy csupa szív csávó, de vannak jó tulajdonságai is!
A lány betegesen jól érezte magát, az énekes dallamos hangja végett. Talán maga sem tudta miért, de nem is akarta! Mert biztos csak további gondokat szülne ezzel magának. Jó így tudatlanul és egyáltalán nem érzi a bezártságot, amit ez a négy fal okoz!