Halikaa!! Bocsi, hogy ilyen nagyon sokáig nem volt rész, de tényleg nem volt rá időm!! Ugye nem haragszotok?? Köszike a kommenteket (aki írt)!! Csak így tovább! :) És akkor én is igyekszem...

Vagy egy 10-15 percet még biztos ott voltunk a bokor mögött. Én nem hittem volna soha, hogy pontosan velem fog ilyen történni... ez kész! A mi városunkban nem szoktak ilyen dolgok lenni. Túl nyugalmas az a hely. Ahogy ezt így végig gondolom: eszembe jut Anna! Gyorsan előkotortam a telefonomat és azt mondtam Susannek, hogy:

- Cssss! Most lehet meg mentem magunkat csak ne hangoskodj!

- Oké, de mit csinálsz?

- Hívok segítséget!

- Nehogy a rendőrséget hívd! Mert ha őket hívod ezek kicsinlnak minket!

- Nyugalom! Nem a rendőrséget hívom hanem az egyik barátnőmet!

- Te tudod...

Azzal beléptem a névjegyzékbe és kikerestem Anna számát. Fel is hívtam.

- Szia Anna! Megint én vagyok...

- Szia Selena. Mi a helyzet?

- Az a helyzet, hogy bajban vagyok én és még egy lány!

- Értem, de miért suttogsz?

Ekkor észrevettem a két férfit. Nagyon meg voltam ilyedve! Ezért gondoltam gyorsan elhadarom a helyzetet:

- Na figyelj! Gyere a kis vegyesbolt mögött lévő erdőbe, itt vagyunk, de vigyázz! Nehogy észre vegyen téged két magas, fura ruhás, fekete napszemüveges, kb 19 éves férfi, mert előlük menekülünk!

- Aha oké... két napszemcsis férfi? o_O Az emberrablók?

- Nyilván... ajjaj! Siess Anna! Kérlek siess! Ezek felénk jönnek! Hozz segítséget.

- Oké...

Ahogy ezt kimondta én rögvest kinyomtam a telefont... erre a két hapsi észrevett minket és szét húzták a bokor leveleit, aztán észrevették a telefont a kezemben.

- A k**** anyád, te kis piszok!

Ezzel a mondattal kirántott engem a bokorból. Mondtam Susannek: siess! Keresd meg Annát! Aztán még gyorsan leírtam neki, hogy hogyan néz ki az én barátnőm. Elszaladt volna, de erre a másik férfi őt is elkapta.

- Nem mész te sehova!

- Se-Selena! Most mit csináljak?

- Amit én!

Azzal belerúgtam egy jókorát az engem lesúlyozó pasi síp csontjába és az a fájdalomtól elengedett engem... Susan ugyanezt tette és elszaladtunk! Egyenesen Annáék házáig!

- Selena! Éppen most mentem volna, hogy....

Be se bírta fejezni a mondatot, mert én és Susan visszalöktük a házba és mi is bementünk.

- Azt nem mondtad, hogy te is egyedül vagy!

- Jó tudom, de anya még csak egy óra múlva jön haza, mama kirndulni van és apa elvitte az öcsémet karatéra.

- Szót se többet! Már itt vannak...

- Amúgy szia Anna! Susan vagyok!

- Szia Susan! Kezetráznak...

- Ez nem épp a legjobb alkalom a bemutatkozásba!

- Igazad van...

Ekközben Bill éppen a bolt felé megy...

- Hogy miért mindíg engem kell csicskáztatni? -.-"

- - - > Villám < - - -

- A francba már! De utálok esőben boltba menni...

Ismét Anna háza

- Még itt vannak?

- Nem tudom... kinézek!

- Ne már!

- De nyugi van! Úgyis túlélem.

- Ja bocsi... elfelejtettem, hogy te vagy az aki a sulibeli fiúk rémálma...

- Akkor meg mit aggódsz? Nekem ez természetes dolog...

- De ha elkapnak?

- Akkor... sárga rózsát kérek, rózsaszín szalaggal...

- Jó, de inkább próbáld meg túlélni, mert drága a temetés!

- Rajta vagyok...

Most kimentem és még a küszöböt se léptem át, mikor feltűnt az egyik hapsi... háttal volt nekem szóval nem féltem, de ha ő itt van akkor itt van a másik is... tettem egy kísérletet: a földön hevert egy pezsgős üveg... megfogtam és fejenvágtam vele az ürgét, aki persze eszméletét vesztette, abban a pillanatban mikor egy jól irányzott ütéssel eltaláltam a fejét. Aztán megjegyeztem magamnak:

- Egy kilőve! xD

- Juhí!

- Ügyes voltál Selena...

A két lány az ajtóból nézett. Előbb öröm teli kacagás, majd sikítozás:

- Vigyázz! Selena! Mögötted!

Megfogtam magam és elszaladtam. Azt mondják: a futás szégyen, de hasznos! Ezért én inkább a hasznot vlasztottam... mikor a pasas felsegítette barátját az megint visszadőlt a földre... Anna és Susan jól kiröhögték! A félelmünket mintha elmosta volna az eső. A férfi nem sokat törődött lábadozó haverjával inkbb utánnam szaladt. A két lány meg szintén. Én csak futottam. Bevágtam magam egy szűk kis utcába aminek a végén megint a kisbolt előtt kötöttem ki. Elszaladtam a bolt mögé. Ahogy szaladok beleütköztem még egy emberbe. Ez is srác volt. Hát ez nem igaz! Már tudom miért is olyan idegesítő az ellenkező nem, de most megörültem neki:

- Kérem segítsen! Egy hapsival már órák óta fogócskázok és nem száll le rólam.

- Jól van... segítek, de csak azért mert ismerlek!

Na ne! Ez a hang. Ilyen nincs! Van nálam szerencsétlenebb ezen a Földön? Bill volt az! De a mosolyából azt szűrtem le, hogy örült nekem. Én neki kevésbé... mikor az idegesítő férfi újra feltűnt észre vette, hogy már nem vagyok egyedül. Most mérgesen dobbantott egyet a földön és elment. Gondolom vissza a haverjáért. Anna és Susan is megérkeztek. Anna mr rögtön felismerte Billt.

- Na ne! Ezt most nem mondod komolyan?

- Én is örülök neked, Anna!

- Én meg nem!

- Kösz...

Most Susan csak figyelt, mert nem tűnt neki ismerősnek ez a személy. Bár a helyében lettem volna! Bill kezében egy zacskó sós chips lógott. Beszéltünk egy sort aztán azt mondta menjünk fel hozzájuk! Én bele is mentem mert ez a legkevesebb amit azok után tehet, hogy tönkre vágta a sikereinket... út alatt elmondtunk neki mindent. Ahogy a házuk elé értünk az eső lassanként elállt. Na és már megint az elején vagyunk! Pfujj....